Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 3       Lapozás: 1-3

Intézménymutató: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület


1988. december 10.

Az év november 20-án, az első alternatív zsidó szervezetként létrejött Magyar Zsidó Kulturális Egyesület egyetértett a készülő nemzetiségi törvény megalkotásával. Hangsúlyozta azonban, hogy a szervezet nem kizárólagos igénnyel kívánja képviselni a zsidóságot, amire álláspontja szerint egy szerveződés sem jogosult. Kiemelte továbbá a hazai zsidó azonosságtudatban tetten érhető többféle vonulat és hagyomány meglétét. A törvény elfogadása esetén több jogalkotó véleménye szerint a zsidóság is élhetne a nemzeti kisebbségek számára biztosított jogokkal.

Az MCDSZ ideiglenes vezetése felhívást tett közzé a Magyar Nemzetben, amely tudatta, hogy a Szövetség „gyakorlati mozgalmat” indít a cigány népcsoport felemelkedéséért. A dokumentum kiemelte, hogy a szervezet céljai között szerepel „a nemzetiségi jogok tisztázásában való részvétel”, mert úgy ítélték meg, hogy a korabeli nyitottabb politikai környezetben az addigiaknál sokkal kedvezőbbnek látszik a nemzetiséggé történő megszerveződés.

2005. október 25.

Deák Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület vezetőségi tagja szerint a kisebbségé nyilvánítás nem jelentené azt, hogy a zsidóság elvesztené a történelmi egyházi besorolását, a kettő nem zárja ki egymást. Megítélése szerint a zsidó kisebbségi önkormányzat és a hitközség hosszabb távon egymást erősítené a zsidó identitás megerősítésében.

2005. november 17.

Két hete beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz az ügyben, hogy több magánszemély a közelmúltban a zsidóság kisebbséggé nyilvánítását kezdeményezte, így a panaszt elbíráló döntésig nem kezdődhetett meg az aláírások gyűjtése. Deák Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapítója szerint egyértelmű, hogy az AB nem fog kivetnivalót találni a kezdeményezésben.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék