Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Intézménymutató: Magyarországi Horvátok Szövetsége


1991. január 30.

Kilenc alapító szervezet (Amalipe Cigány Kultúra- és Hagyományőrző Egyesület, Magyarországi Horvátok Szövetsége, Magyarországi Németek Szövetsége, Magyarországi Roma Parlament, Magyarországi Románok Szövetsége, Magyarországi Szlovákok Szövetsége, Magyarországi Szlovének Szövetsége, Phralipe Független Cigány Szervezet, Szerb Demokratikus Szövetség) részvételével – konzultatív, érdekegyeztető fórumként – megalakult a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kerekasztala. Az alapítók Szabad Györgynek, Antall Józsefnek, és Wolfart Jánosnak írott levelükben tudatták a címzettekkel a Kerekasztal létrejöttét, és annak okait. Ez utóbbiak terén a szervezők nem láttak ugyanis garanciát arra nézve, hogy a kisebbségek alapvető igényei megfelelő kielégítést nyerjenek: „szeretnénk megtörni azt a gyakorlatot, hogy rólunk – nélkülünk döntsenek.” Megítélésük szerint az eddigi törvénytervezetek elemi kisebbségi érdekeket hagytak figyelmen kívül, fontos garanciákat és anyagi biztosítékokat nélkülöztek, nem rögzítették a legitim képviseletet, a kisebbségi önkormányzatiság, a kulturális autonómia jogait és részleteit, és esetenként diszkriminatív szabályozást terveztek. Egyúttal tájékoztattak arról is, hogy közös tervezet kidolgozásába kezdenek egy számukra kielégítő törvény megalkotása érdekében.

Franci Zwitter, a Szomszédos Országok Nemzetiségeinek Munkaközössége (Klagenfurt) koordinátora levelet írt a MEH-nek a kisebbségi törvénytervezet előkészítéséről, amely némi késéssel, márciusban érkezett a NEKH-hez. Ezek szerint a tervezettel a szervezet Koordinációs Bizottsága január 22-én foglalkozott: üdvözölte a törvénytervezet elkészítését, de ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy az figyelmen kívül hagyta a kisebbségek szempontjait és álláspontját.

1993. április 21.

Lezajlott az ellenzéki pártok és a Kisebbségi Kerekasztal, valamint országos kisebbségi szervezetek vezetőinek találkozója.

Doncsev Toso (Magyarországi Bolgárok Egyesülete, a Kisebbségi Kerekasztal elnöke), Dzindzisz Jorgosz (Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete), Karagics Mihály (Magyarországi Horvátok Szövetsége), Hambuch Géza (Magyarországi Németek Szövetsége), Zsigó Jenő (A Magyarországi Roma Szervezetek képviselője a Kisebbségi Kerekasztalban), Lásztity Péró (Szerb Demokratikus Szövetség) és Mata Mihály (Magyarországi Szlovákok Szövetsége) közös levelet írtak Szabad Györgynek és Fodor Gábornak, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a pártok aláírásukkal lássák el a politikai megállapodást, mielőtt azt a kisebbségi szervezetek tanulmányozhatták és véleményezhették volna. Mindezek alapján a kisebbségi vezetők kérték az általános vita elhalasztását. Szabad György a tiltakozó levelet április 30-án tájékoztatásul továbbította a parlamenti pártok frakcióvezetőinek.

A kisebbségi törvényjavaslat hatpárti politikai egyeztetése a módosító indítványokról, amelynek keretében, a Kerekasztal és az országos kisebbségi szervezetek levelének ismertetését követően a jelenlévő országgyűlési képviselők valamennyi módosító indítványt aláírtak.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék