Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
Intézménymutató: Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége 1988. február 26. Egy, a Radics Katalinnál lefolytatott korábbi beszélgetést követően, Stark Ferenc levélben arra kérte a nemzetiségi szövetségek vezetőit, hogy a nemzetiségek helyzetéről szóló, készülő PB-előterjesztéshez, a Nemzetiségi Tanácsadó Bizottság számára készítsenek egy-egy összefoglalót az adott kisebbség(ek) helyzetéről, és a politikai döntést igénylő kérdésekről. Hoóz István, a Pécsi Tudományegyetem tanára megküldte Radics Katalinnak „A nemzetiségi törvény előkészítését és megvalósítását szolgáló számbavétel általános elveiről” c. feljegyzését, amely elsősorban a nemzetiségi hovatartozás meghatározásának nehézségeire koncentrált, és a nemzetiségek létszámáról becslésszerű felmérést javasolt a helyi tanácsok bevonásával. Az MNDSZ Országos Választmányának ülése – az év végi kongresszusra készülve – megtárgyalta az előkészített kongresszusi dokumentumokat. 1988. október 3.Szende Béla, az MNDSZ elnöke (Pécs) a „Megjegyzések a nemzetiségi törvény politikai irányelveiről kimunkált javaslat tervezetéhez” címmel, illetve Polányi Imre pécsi egyetemi tanár „Vélemény a nemzetiségi törvény politikai irányelveiről” címmel készítette el feljegyzését. Az MNDSZ VII. kongresszusa Budapesten. A kongresszusi javaslat szerint „a kongresszus támogatja a nemzetiségi törvény megalkotását, mely a Magyarországon élő nemzetiségek kollektív és egyéni jogait, a nemzetiségi sajátosságok ápolásának és fejlesztésének elveit, az ehhez szükséges politikai, társadalmi, anyagi és intézményi feltételek megteremtését, a központi, regionális és helyi nemzetiségi feladatokat valamint az erre vonatkozó ellenőrzést és számonkérést is tartalmazza. A szükséges pénzügyi feltételek megteremtéséhez azoknak az üzemeknek és gazdaságoknak is megfelelő arányban kell hozzájárulniuk, melyben nemzetiségiek dolgoznak.” |
kapcsolódók
további kronológiák
|