Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 5       Lapozás: 1-5

Intézménymutató: Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetsége


1999. március 17.

Márk György, a Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetségének hivatalvezetője levélben tájékoztatta Kósáné Kovács Magdát a Szövetség megalakulásáról, amelyre az országos önkormányzat létrehozásának meghiúsulását követően került sor. A továbbiakban több állami szerv – köztük a NEKH is – jelezte számukra, hogy a Szövetséget tekinti tárgyalópartnernek a hazai román kisebbség részéről.

1999. március 23.

Országos Önkormányzatok Kerekasztala néven egyeztető fórumot alakított a 12 országos kisebbségi önkormányzat és a Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetsége. A testület titkára Dzindzisz Jorgosz lett, az ügyvivő vezetésben pedig Farkas Flórián, Heinek Ottó és Lásztity Péró is helyet kaptak. A Kerekasztal céljai között szerepelt, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a kisebbségi és a választójogi törvények módosításáról, amelyekről már részben ki is dolgozták a javaslataikat.

1999. április 2.

Kreszta Traján, a Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetségének elnöke levélben kérte Kósáné Kovács Magda segítségét a Szövetség működéséhez szükséges tárgyi és anyagi feltételek biztosításához. Az EJKVB-nak a helyzet megoldásáért tett erőfeszítéseiről az elnök 9-i viszontválaszában adott tájékoztatást, illetve kérte Doncsev Tosonak is a közbenjárását.

1999. április 23.

Kreszta Traján levélben ismertette Kósáné Kovács Magdával a Magyarországi Román Önkormányzatok Szövetségének a kisebbségi törvény részleges módosításával kapcsolatos javaslatait: az országos testületet életre hívó elektori gyűlés határozatképességi küszöbének csökkentését, illetve a fővárosi kisebbségi önkormányzat intézményének hatályon kívül helyezését.

1999. május 5.

Az április eleji kérés nyomán Doncsev Toso levélben tájékoztatta Kósáné Kovács Magdát a román önkormányzati szövetség működési feltételeinek biztosításával kapcsolatos lépésekről.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék