>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal

Az előző napi kormányülést követően, Kiss Gyula és Pálos Miklós vázolták fel a kormányrendelettel életre hívott, a politikai államtitkár és egy tárca nélküli miniszter által felügyelt Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) feladatkörét, amely csupán formáját tekintve volt új, mert titkárságként már ezt megelőzően is működött. Jelezték, hogy hamarosan szeretnék elkészíteni az európai formátumúnak szánt kisebbségi törvény tervezetét, amelyet társadalmi vita helyett a kisebbségek kiemelkedő szaktekintélyeinek bevonásával dolgoznának ki – különös figyelemmel az európai jogalkotási tapasztalatokra.

A kormány a 34/1990. sz. rendeletében hozta létre különböző, döntés-előkészítési, kapcsolattartási, elemzési-értékelési, illetve koordinálási feladatok ellátására a szakosított intézményét, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, amelynek első elnöke Wolfart János lett. A jogszabály szerint a NEKH feladatai között szerepelt a kisebbségi törvény előkészítésében, illetve a jogszabály végrehajtására irányuló kormányzati program kidolgozásában való közreműködés is. Az újonnan megalapított államigazgatási szerv kezdetben csak csekély létszámú munkatárssal működött, és 1990 őszén, a kisebbségi törvény előkészítésében csupán a leendő jogszabály politikai elveinek kidolgozását vállalta magára. A tényleges normaszöveg-tervezet kidolgozása az év második felében az IM-hez volt köthető.

A tárca nélküli miniszterek feladatairól szóló 51/1990. sz. kormányrendelet Kiss Gyulát bízta meg a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásával, illetve – együttműködve a MEH kijelölt politikai államtitkárával – a NEKH felügyeletének ellátásával.

A NEKH elkészítette „A nemzeti és kisebbségi törvény politikai elvei” c. anyagot, amely 12 pontban foglalta össze a leendő jogszabálynak a Hivatal által fontosnak tartott alapelveit. Ezek szerint a törvény különbségtétel nélkül a nemzeti és etnikai kisebbségekre, illetve a magyar állampolgárokra vonatkozzon. Mellőzze a reciprocitást, és a hazai kisebbségek adottságaihoz, ne pedig a határon túli magyar kisebbségi jellemzőkhöz igazodjon. A határon túli szempontok csupán a nemzetközi kisebbségvédelmi előírások alkalmazásában jelenjenek meg, de úgy hogy, a törvény lépje át ezen normák minimumát, különösen az anyagi szerepvállalás és a kollektív jogok biztosítása terén. Alapvető követelményként kerüljön rögzítésre az identitásválasztás szabadsága, valamint az előrehaladott asszimilációs folyamatokra tekintettel érvényesüljenek az aktív kisebbségvédelem szempontjai, azaz elébe kell menni a felmerülő lehetséges kisebbségi igényeknek. A kollektív jogok legfontosabbikának az alulról felfelé, választások útján felépülő, helyi, regionális és országos szinten szerveződő kisebbségi önkormányzati rendszert tartotta, amelyet korlátozott közhatalmi jogokkal kívánt felruházni. Hangsúlyozta, hogy a számarányokhoz kötött jogok esetében sem a népszámlálási eredmények, sem pedig a kisebbségi szervezetek becslései nem alkalmazhatóak – az esetleges regisztrációt körültekintően kell kialakítani. Rögzítette végül a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának lehetőségét is.

Az IM elkészítette a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetet, amely az előkészítés során az egyik legvitatottabb anyagnak bizonyult mind a funkcióját, mind pedig a tartalmát illetően. Vita alakult ki ugyanis a későbbiekben arról, hogy a releváns kisebbségi részvétel nélkül megfogalmazott dokumentum vajon már a kormány elfogadására, a kormányzati álláspont megjelenítésére szolgált-e, azaz mennyiben tükrözte a kormány kisebbségi jogokkal kapcsolatos felfogását, illetve vajon hivatalos törvénytervezetről vagy csupán egy, szakmai és társadalmi vitára szánt, kiinduló jellegű munkaanyagról volt-e szó. A tartalmát tekintve a dokumentum a kisebbségi önkormányzatokra nézve az egyesülési jogot tartotta irányadónak, és elgondolása alapján az Országgyűlés a népszámlálási adatok alapján döntött volna arról, hogy mely kisebbségek „minősülnek” nemzeti, illetve etnikai kisebbségnek. A kisebbségi szervezetek által a későbbiekben élesen kritizált tervezet a többihez képest kétségtelenül meglehetősen csekély terjedelmű volt, az egyes részterületeket nem különösebb részletességgel kívánta szabályozni, számos ponton fogalmazott meg deklaratív vagy feltételes jellegű rendelkezéseket, vagy éppen az Alkotmány vonatkozó szövegét ismételte meg. A politikai jogokat tárgyaló fejezetnél csupán a kisebbségi szervezetek létrehozásának lehetőségéről, valamint az egyesületi alapon elgondolt, és csak csekély – javaslattevő, véleményező jellegű – jogosítványokkal bíró kisebbségi önkormányzati rendszerről szólt. A kisebbségek hiányolták továbbá a tervezetből a kollektív jogokat, a végrehajtás garanciáit, anyagi forrásait, illetve a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó szabályozást. Az anyagi támogatás egyetlen csatornáját például kizárólag csak az 1990 tavaszán megalapított Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány jelentette volna.

A tervezetet az IM aznap véleményezés céljából a NEKH rendelkezésére bocsátotta. Wolfart János aznap továbbította is azt a kisebbségi szervezeteknek, kérve őket arra, hogy január 10.-éig juttassák el az azzal kapcsolatos véleményüket, esetleges javításaikat vagy alternatív javaslataikat, mert a kormány első olvasatban már 1991 januárjában meg kívánja tárgyalni a dokumentumot. A tervezet mellett megküldte az érdekképviseletek számára a NEKH által novemberre elkészített, és a Hivatal álláspontját tükröző „A nemzeti és etnikai kisebbségi törvény politikai elvei” c. írásos anyagot is.

A NEKH kivált a MEH szervezeti keretei közül, és ezután a MEH költségvetési fejezetében, de önálló költségvetéssel, országos hatáskörű államigazgatási szervként tevékenykedett. A két államigazgatási szerv kapcsolatait egy későbbi, 1991 májusában aláírt együttműködési megállapodás szabályozta.

Szárisz Traszosz, a Magyarországi Görögök Kulturális Egyesületének elnöke a NEKH-nek írott levelében támogatásáról biztosította a kisebbségi törvénytervezetet, amelyet a kor követelményeinek megfelelőnek tartott, és amely megerősítheti a kisebbségek identitását.

Márkus István, a BM Menekültügyi Hivatalának vezetője levélben tájékoztatta Báthory Jánost, a NEKH elnökhelyettesét a Hivatalnak a kisebbségi törvény személyi hatályával kapcsolatos álláspontjáról. E szerint a kisebbségi jogok a tartózkodási engedéllyel rendelkező területi menedékjogot élvezőkre, a bevándorlási engedéllyel az országban élőkre, valamint a menekültként elismert személyekre is vonatkoznak, hacsak a készülő törvény nem fogja szűkre szabni a kisebbség fogalmát.

Lakatos Menyhért, az MCKSZ elnöke kialakította véleményét az IM tervezetével kapcsolatban: alapvetően azt hiányolta, hogy a kisebbségeket nem vonták be az előkészítésbe. Magát a dokumentumot diktatórikusnak, következetlennek és a demokratikus jogi formákat nélkülözőnek minősítette. Ezért „feltétlenül szükséges, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek és a parlament illetékes bizottsága, valamint a Kormány által összeállított bizottság egy kerekasztal tárgyaláson vitassa meg és készítse elő a nemzeti és etnikai kisebbségek törvénytervezetét.”

Nedelykov Milán, a Szerb Demokratikus Szövetség elnöke megküldte Wolfart Jánosnak, az IM-nak és az EJKVB-nak az IM törvénytervezetének véleményezését, amelyet a Szövetség a hiányosságai (tömegtájékoztatási jogok, garanciák, deklaratív rendelkezések kérdése) miatt nem tartott elfogadhatónak. Megítélése szerint a kisebbségi jogok széles körének érvényesítését nem lenne szabad szigorúan a kisebbségi önkormányzatok megalakításához kötni. „A hiányosságok kiküszöbölése és egy mindenki által elfogadható koncepció kidolgozása egyedüli megoldásaként, véleményünk szerint, egy nemzetiségi kerekasztal jellegű intézményes keretek között folyó tárgyalás mielőbbi összehívása kínálkozik, amit ezúton is javasolunk.”

A Cigány Ifjúsági Szövetség állásfoglalást juttatott el a NEKH-hez a kisebbségi törvény 12 pontban kidolgozott politikai elveiről és a törvénytervezetről. A szervezet szorgalmazta a kisebbségek jogi védelmének és a cigány nyelvek használatára irányuló állami kötelezettségek megteremtését. A tervezetet vitaalapnak sem fogadva el, leszögezte végül azt, hogy „ahhoz, hogy érdekorientált politikai alapokra épüljön fel a törvénytervezet, elengedhetetlenül szükséges a törvényalkotók és az érintettek politikai egyeztető tárgyalása…”

Szirtesi Zoltán, a Dél-kelet Magyarországi Cigány Önkormányzatok Uniójának (Szeged) vezetője megküldte a NEKH-nek a törvénytervezettel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat. Hiányolta a tervezetből a garanciákat, a végrehajtás ellenőrzését, a cigányság nemzetalkotóként való elismerését. Ez utóbbi kapcsán azt javasolta, hogy a heterogén összetételű népcsoport „egybehangzó akaratnyilvánítása” dönthesse el a hovatartozás kérdését. Tájékoztatott egyúttal a régióban megalakított, hivatalos jogi személyiséggel nem rendelkező, települési szintű cigány önkormányzatok létrehozásáról is. Felvetette végül azt a kérdést, hogy szükséges-e egyáltalán kisebbségi törvényt alkotni akkor, ha sikerül érvényesíteni az alapvető nemzetközi dokumentumok betartását, különben csak „speciális kisebbségekre”vonatkozó szabályokat tartott indokoltnak.