>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Az Antall Józseffel való találkozót követően, az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának elnökségi tagjai – németországi, franciaországi és ausztriai kisebbségi politikusok – a dél-tiroli Karl Mittendorffer vezetésével részt vettek a Kisebbségi Kerekasztal tanácskozásán.

Antall József megbízta a NEKH-t, hogy – a Kisebbségi Kerekasztallal egyezségre törekedve – készítsen a kormány számára kisebbségi törvénytervezetet. (Balogh 2002.)

Antall József mintegy kétórás megbeszélésen fogadta a hazai kisebbségi vezetőket. A tanácskozáson elhangzott, hogy a kormány fontosnak tartja, hogy maguk a kisebbségek is részt vegyenek a kisebbségi törvény előkészítésében. (Eiler 2002.) A kormány által kiadott állásfoglalása szerint a hazai kisebbségek problémáinak megoldása, normatív és intézményes alapokra helyezése, a garanciák kidolgozása az európaiság előfeltétele. A dokumentum leszögezte, hogy „az érdekelt szervezetek bevonásával mielőbb el kell készíteni a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslatot.” Felkérte végül a kisebbségi szervezeteket, hogy képviselőik útján működjenek közre a problémák megoldásában, a belső konszenzus kialakításában és „külkapcsolataink fejlesztéséhez.”

Wolfart János a Kisebbségi Kerekasztalhoz írott levelében kérte a törvénytervezethez kapcsolódó, a Kerekasztal által kidolgozott és elfogadott politikai alapelvek megküldését, és javasolta a szakértői egyeztetéseknek május közepén való megkezdését.

Wolfart János a Kisebbségi Kerekasztalhoz írott levelében kifogásolta, hogy a többszörös ígéretek ellenére február vége óta nem kapták meg a Kerekasztal politikai alapelveit és írásos dokumentumait, amelyek nélkül az igényelt szóbeli konzultációnak nem látta értelmét. Kifejtette, hogy „hivatalunk most is azon az állásponton van, hogy a Kormányzat a Kerekasztalt – legitim voltának kérdésessége ellenére is – tárgyalópartnerként kezelje.” A NEKH álláspontját ez utóbbi, vitát kiváltó megjegyzésről, ti. a Kisebbségi Kerekasztal kétséges legitimitásáról, Wolfart János később, egy 1991. május végi levelében fejtette ki bővebben.

Az 1991 februárjában létrehozott Magyarországi Cigányszervezetek Érdekszövetsége megtartotta első kongresszusát, amely meghatározta a szövetség álláspontját a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban.

Kaltenbach Jenő elkészítette a Kisebbségi Kerekasztal törvénytervezetének elveiről szóló összefoglalót, amelyben aláhúzta azt, hogy a javaslat hangsúlyos elemeit képezték az országgyűlési képviselet biztosítása, a helyi és országos szinten létrejövő, közjogi alapon szerveződő, köztestületi jellegű önkormányzati rendszer, illetve az intézmények alapítását és működtetését magában foglaló kulturális autonómia. Végül kiemelte, hogy a kisebbségi szervezetek egyöntetűen elutasították a kisebbségi jogok számarányokhoz való kötését.

Manherz Károly a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés kimondására irányuló, Tabajdi Csaba képviselő által az Alkotmánybírósághoz intézett beadvány kapcsán megküldte Antall Józsefnek az ügy hátterét megvilágító tájékoztatót. Javasolta továbbá egy kormánynyilatkozat elfogadását, és javaslatot tett az előkészítés érdekében szükségesnek tartott Kodifikációs Bizottság személyi összetételére is.

Külső szakértők – köztük Samu Mihály – bevonásával elkészült a NEKH kisebbségi törvénytervezete. A jogszabály személyi hatályának pontos megállapítását az IM 1990 végi elgondolásaihoz hasonlóan ez esetben is országgyűlési határozat tartalmazta volna – az Országgyűlés azonban nem a népszámlálási adatok, hanem úgymond az „eddigi önkifejeződések alapján” döntött volna a nemzeti és etnikai kisebbségek köréről. A kisebbségi önkormányzati rendszer vonatkozásában két lehetséges változatot tartott elképzelhetőnek. Egyrészt az egyesületi és önkéntes alapon létrejövő, de közjogi jogosítványokkal felruházott társadalmi szervezetek megoldását, amelyek önminősítéssel deklarálják a kisebbségi önkormányzati jellegüket és valamely kisebbség képviseletét. Másrészt pedig ugyanezt a módozatot, csak az önkéntességnek bizonyos fokú korlátozásával: egy személy csak egy kisebbségi önkormányzatnak lehet tagja, a hovatartozásának kinyilvánításával, amelyről a kisebbségi testület nyilvántartást is vezet. Ez utóbbi esetben az országos kisebbségi önkormányzat delegálás útján történő létrehozása kötelező. Az úgynevezett országos tanácsban minden helyi szintű testület képviselteti magát a tagsággal azonos szavazati arányban. A tervezet a kisebbségi önkormányzatok feladat- és hatásköreinek megállapításánál azonban nem igen ment túl az 1990 végi, IM-féle tervezetben foglaltakon. Releváns elmozdulás egyfelől a jogérvényesítés garanciáinak (kisebbségi ombudsmanhoz fordulás) rögzítésében, másfelől az anyagi támogatás és gazdálkodás részletesebb szabályozásában volt kimutatható. A kisebbségi önkormányzatokat a központi és az önkormányzati költségvetések, illetve a kisebbségi alapítvány részesítik támogatásban, ingatlanjaikkal és ingóságaikkal önállóan gazdálkodtak, és saját oktatási, kulturális és szociális intézményeket is fenntarthattak.

A kormányülés elfogadta a 3187/1991. sz. kormányhatározatot, amely az előkészítés érdekében Kodifikációs Bizottságot hozott létre az érdekelt tárcák részvételével. Az utóbb kiadott nyilatkozat szerint a Bizottság feladatai a „jogalkotó munka felgyorsítása, a szükséges konzultációk szervezése és a törvénnyel érintett nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetekkel való egyeztetés lefolytatása” lettek. „Ennek során arra kell törekedni, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek koncepciójának, javaslatainak megismerését követően az alapvető és elvi jelentőségű kérdésekben megszűnjenek a nézetkülönbségek.”

A kormány nyilatkozatot tett közzé, amelyben tájékoztatott a kisebbségi törvény előkészítésével kapcsolatban a május 16-i kormányülésen történtekről. A dokumentum hangot adott a kormány azon törekvésének is, hogy a törvényjavaslat még 1991 második félévében benyújtható legyen az Országgyűlés elé.

Doncsev Toso, a Kisebbségi Kerekasztal soros elnöke és Bársony János szakértő-szóvivő a Wolfart Jánoshoz írott válaszlevelükben közölték, hogy elkészült a Kerekasztal törvénytervezete, amely a belső, konszenzusos elfogadásra vár. Fontosnak tartották a szakértői egyeztetés folytatását, és kérték egyúttal a NEKH tervezete egy példányának megküldését. „Legnagyobb sajnálattal észrevételeztük, hogy a Kisebbségi Hivatal kétségbe vonja a Kerekasztal legitimitását, reményeink szerint ezt a félreértést a munkamódszerből adódó időeltolódás okozta csupán.”

A Roma Parlament petíciót intézett az Országgyűléshez és a kormányhoz „a cigány és nem cigány állampolgárok lelkiismeretén és akaratán keresztül”, amelynek 4. pontja azt követelte, hogy a kisebbségi törvénytervezet az év szeptember 30-áig kerüljön az Országgyűlés elé, és az 1992-es költségvetés már annak figyelembevételével készüljön el.