Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
1992. szeptember 23. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsága egyetlen napirendi pontként, vita nélkül és egyhangúlag általános vitára bocsátotta a kisebbségi törvényjavaslatot. 1992. szeptember 24.A Magyarországi Olasz Szövetség által kiadott nyilatkozat sérelmesnek tartotta azt, hogy az olaszokat a kisebbségi törvényjavaslat nem tekintette Magyarországon honos népcsoportnak, és ezért kérték az Országgyűlést, hogy ismerje el „az egyik legrégebben honos magyarországi népcsoportot.” Az Országgyűlés plenáris ülésén megkezdődött a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény általános vitája. Nagy Ferenc József expozéjában kiemelte a törvényjavaslat kiemelkedő jelentőségét, illetve rámutatott a szabályozandó témakörök bonyolultságára és főbb problémáira, ideértve a személyi hatály meghatározását, az egyéni és a közösségi jogok viszonyát, az önszerveződési formák kialakítását, valamint a parlamenti képviselet ügyét. A javaslat különlegességének és példaértékűségének hangsúlyozása visszatérő eleme lett a napirendi pont felszólalóinak. Fodor Gábort és Lukács Tamást követően a kormánypárti képviselők – Zétényi Zsolt (MDF) és Kováts László (FKGP) – többnyire támogatásukról biztosították, míg a kritikai észrevételek megfogalmazása, köztük a kisebbségekkel való konszenzus megemlítése inkább az ellenzéki képviselőkhöz volt kapcsolható. Mészáros István (SZDSZ) hangsúlyozta, hogy a párt csak jelentős módosításokkal tudja a javaslatot elfogadni: elvi problémákat látott a kisebbségi önkormányzatiság részleteiben, kifogásolta az identitásválasztás szabadságának és a taxációnak az együttes alkalmazását, és hiányolta a kulturális autonómia garanciáit is. Tabajdi Csaba (MSZP) szerint átdolgozásra szorult a jogalanyok meghatározása, a kisebbség-fogalom, a túlbonyolítottnak ítélt kisebbségi önkormányzati rendszer, a kulturális autonómia és a kisebbségi alap részletei. Németh Zsolt (FIDESZ) felszólalásában kijelentette, hogy az 1991. szeptemberi tervezet alkalmasabb lett volna a beterjesztésre, és kritizálta a törvényjavaslat patetikusságát, nem kellő szerkesztettségét, az identitásválasztás szabadságának és a taxációnak az ütközését, a kisebbségi önkormányzati rendszer egyes megoldásait, köztük a tervezett típusokat, gyenge jogosítványaikat és anyagi alapjaikat. A hatpárti munkacsoport ülése, amelynek témái a törvény jogalanyiságával kapcsolatos problémák voltak (szabad identitásválasztás, regisztráció, taxáció, a felsorolás bővítése, kisebbség-fogalom, honosság időhatára). A FIDESZ sajtótájékoztató keretében üdvözölte, hogy hosszú késés után megkezdődött a kisebbségi törvény parlamenti vitája. Fodor Gábor ugyanakkor elmondta, hogy a kisebbségek a tervezet több pontjával nem értenek egyet (taxáció, kisebbségi önkormányzatok létrehozása), és a dokumentum egészét nem is állt módjukban megismerni. Hangsúlyozta, hogy a párt a kisebbségek véleményét is figyelembe véve kívánja kialakítani a törvénytervezettel kapcsolatos álláspontját. Németh Zsolt pedig kiemelte, hogy fontosnak tartja a határon túli kisebbségi szervezetek véleményét, de mindenekelőtt inkább a kormány és az ellenzék közötti kompromisszumkeresést. Az Országgyűlés plenáris ülésén, Lukács Tamás felszólalásával folytatódott a törvényjavaslat általános vitája. Az EJKVB alelnöke elismerte, hogy a honos kisebbségek definíciója és a taxációja kétségkívül kritikus pontok, de ezeknél nincs jobb megoldás. Rendezni tartotta szükséges a kisebbségi önkormányzatok és az egyesületek viszonyát, a kulturális autonómia és az anyagi garanciák kérdésköreit is. 1992. október 7.A hatpárti munkacsoport ülése, amelynek témái a köztestület definíciója, az egyesületek kérdése, valamint az önkormányzatok és egyesületek viszonya voltak. Tabajdi Csaba a Népszabadságnak elmondta, hogy az ET jogi és emberi jogi bizottságának legutóbbi ülésén napirendre került a magyarországi kisebbségi törvénytervezet. Az Országgyűlés plenáris ülésén folytatódott a törvényjavaslat általános vitája. Balogh Gábor, a független képviselők vezérszónoka a javaslat számos pontját bírálta. Jakab Róbertné (MSZP) szlovák nyelvű felszólalásában pozitívumokat és negatívumokat egyaránt felsorolt. Ez utóbbiak között említette a kisebbségek meghatározását, a csekély hatásköröket és a deklaratív jellegű rendelkezéseket. Speidl Zoltán (MDF) elismerte, hogy nem lehet azt pontosan tudni, hogy kiknek is, hány embernek és milyen kisebbségeknek hozzák meg a jogszabályt. Szerinte a kisebbségeken belül is nagy a megosztottság, hatalmi harcok dúlnak, amelyekből egyesek politikai tőkét is kovácsolnának. Hága Antónia (SZDSZ) visszautasította a kisebbségi szervezetek bírálatát, Németh Zsolt (FIDESZ) pedig kijelentette, hogy a javaslat nem jó, és nem indokolt róla olyan pátosszal beszélni, ahogy azt szerinte a kormánypárti képviselők tették. 1992. október 13.Karagics Mihály az Új Magyarországnak, a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban elmondta, hogy azt szeretnék, ha a leendő törvény nem csupán területi alapon, a kisebbségi önkormányzatok útján kedvezne a kisebbségeknek, hanem a szórványban élő hazai horvátok is kellő jogokat kapnának az identitásuk fenntartásához. Szeretnék kiterjedtebbnek tudni a kisebbségi egyesületek szerepét az országos szintű érdekvédelemben, valamint kellő anyagi garanciák törvénybe foglalását. |
kapcsolódók
további kronológiák
|