Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 1       Lapozás: 1-1

Névmutató: Andics Jenő


1989. július 11.

Az MSZMP PB ülése Andics Jenő előterjesztésében megvitatta, és közbeeső jelentésként elfogadta „A nemzet és nemzeti kisebbségek néhány kérdése” című, a KB Társadalompolitikai Osztálya által kidolgozott anyagot. A PB helyeselte azt, hogy a témával átfogóan kell foglalkozni, a munkát hasznosítani kell a készülő programnyilatkozat kidolgozása során, valamint az ülés kinyilvánította azt is, hogy a tervezett pártkongresszus után a párt valamelyik szerve egy átfogó tanulmány keretében foglaljon állást a nemzeti-nemzetiségi ügyekben. A megtárgyalt javaslat kimondta, hogy „a mai Magyarország egyenjogúságot, diszkrimináció-mentességet és az önálló fejlődés lehetőségét kívánja biztosítani az ország területén élő valamennyi nemzeti kisebbségnek. Előmozdítja a társadalomba való integrálódásukat, de asszimilációjukhoz nem fűződik érdeke. Arra törekszik, hogy a demokratizálódó intézményrendszerünk működését hassa át kisebbségek védelme. A nemzeti kisebbségek szövetségeinek megnövekedett érdekvédelmi szerepe mellett, megkülönböztetett figyelmet fordítunk a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatására. (…) Az MSZMP kifejezi meggyőződését, hogy bel- és külpolitikánknak egyaránt törekednie kell a kollektív kisebbségi jogok biztosítása, a kulturális autonómia és az önrendelkezés elveiből következő nemzetiségi lét feltételeinek megteremtésére.”

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék