Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
Névmutató: Göncz Kinga 2004. október 14. Göncz Kinga – gyermek-, ifjúsági és sportminiszterként – találkozott az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, akik a konzultációt megelőzően a Szerb Országos Önkormányzatnál kíséreltek meg közös álláspontot kialakítani. A megbeszélésnek, amelyen részt vett Szabó Vilmos és Heizer Antal is, az egyik fő témájaként a kisebbségi törvény és a kapcsolódó joganyag tervezett módosításának ügye szerepelt. Ezzel kapcsolatban az államtitkár megerősítette azt az információt, amely szerint a FIDESZ visszalépni látszott a nyár elején elfoglalt álláspontjától. 2005. január 7.Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter és Teleki László romaügyi államtitkár egy tanácskozás alkalmából mintegy nyolcvan országos roma és civil szervezet vezetőjével találkozott. Az eseményen a miniszter a fontos kérdések között említette meg a kisebbségi törvény módosításának ügyét, amelynek következtében megváltozik a kisebbségi önkormányzati szisztéma. 2005. február 10.Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója elkészítette a szakértői véleményét a hun kisebbségi kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyet az MTA ENKI véleményével együtt Vizi E. Szilveszter aznap megküldött Göncz Kingának. Az Intézet álláspontja szerint „a magát magyarországi hunoknak nevező csoport tagjai nem tekinthetők nemzeti vagy etnikai kisebbségnek.” 2005. március 25.Göncz Kinga megküldte Szászfalvi Lászlónak a hunok kisebbségként való elismerését célzó népi kezdeményezésről szóló MTA és miniszteri állásfoglalásokat. A miniszteri vélemény szerint „… hazánkban saját nyelvvel, identitással, kultúrával, hagyományokkal és hun kisebbségi közösségi tudattal rendelkező népcsoport, nemzeti vagy etnikai kisebbség nem létezik.” 2005. június 13.Göncz Kinga az egységes törvényjavaslat mellett zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be a koherencia-zavar megszüntetése érdekében. A NEKH fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen részt vett a Hivatalba látogató Göncz Kinga. Az ünnepség résztvevői többek között áttekintették a következő időszak feladatait, amelyek közül kiemelten kezelték az új alapokon nyugvó kisebbségi önkormányzati választások szakmai előkészítését. 2006. május 4.Göncz Kinga találkozott az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeivel. A megbeszélésen a kisebbségi vezetők javaslatot tettek meghatározó koncepcionális kérdéseknek a kormányprogramba való beemelésére. |
kapcsolódók
további kronológiák
|