Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
Névmutató: Huszár Tibor 1987. június 11. Göndör Péter, a KB TKKO munkatársa véleményezésre megküldte Rátkai Ferencnek Huszár Tibor és Juhász Gyula „Tervezet a nemzet-nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglaláshoz” című anyagát. Az ügy hátterében az állt, hogy a PB 1984 végén indítványozta egy, a kérdéssel foglalkozó, orientáló jellegű dokumentum kidolgozását, majd ezt követően a párt Művelődéspolitikai Munkaközössége 1985 májusában munkatervébe is iktatta ennek elkészítését 1986. decemberi határidővel. A politikai helyzet időközbeni változásával összefüggésben az anyag csak később készült el és került megvitatásra. 1987. június 30.Az NKB ülése megvitatta a Huszár Tibor és Juhász Gyula által készített „Tervezet a nemzet-nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglaláshoz” című anyagot. Ezt követően, a Művelődéspolitikai Munkaközösség Köpeczi Béla által vezetett munkacsoportja július 8-án tárgyalta meg a dokumentummal kapcsolatos további teendőket, és augusztus folyamán át is dolgozta azt. |
kapcsolódók
további kronológiák
|