Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
Névmutató: Kovács Kálmán 1997. március 24. Az Országgyűlés plenáris ülésén lezajlott a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. A kormánybeszámoló szerint a jövőben, a kisebbségi önkormányzati rendszer működési tapasztalatainak figyelembevételével folytatódik a jogalkotási és jogharmonizációs tevékenység, amely mindenekelőtt a kisebbségi önkormányzatok jogi és anyagi működési feltételeit kívánja javítani. Az előterjesztés előadója, Vastagh Pál igazságügyi miniszter szerint mind az Országgyűlésnek, mind pedig a kormánynak fel kell készülnie a kisebbségi törvény átfogó felülvizsgálatára. Megítélése szerint ugyanis a működés tapasztalatai már lehetővé teszik a jogszabály nagyobb mértékű módosítását. Kovács Kálmán (KDNP) ellenzéki képviselő viszont – a kormány bírálata kapcsán – éppen a törvénymódosítással kapcsolatos félelmének adott hangot. Tabajdi Csaba (MSZP) szerint egy közepes mértékű módosítás indokolt, amely nem érintené a törvény alapszerkezetét. Több tartalommal kívánta megtölteni a kisebbségi önkormányzati rendszert, kiteljesíteni a kulturális autonómiát, illetve tisztázni a települési és a kisebbségi önkormányzatok viszonyát. A beszámolót az Országgyűlés a másnapi ülésén fogadta el. |
kapcsolódók
további kronológiák
|