Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Névmutató: Balsai István


1992. március 11.

Az EJKVB botrányos módon véget ért ülése a készülő kisebbségi törvénytervezet ügyével foglalkozott a NEKH, a PM, és a Kisebbségi Kerekasztal képviselőinek részvételével. A meghívás ellenére azonban nem képviseltették magukat a BM és az IM szakértői, akárcsak Nagy Ferenc József. A résztvevők összefoglalóiból kiderült, hogy az álláspontok nem közeledtek egymáshoz: a kormány a saját, míg a Kerekasztal a konszenzusos tervezethez ragaszkodott. Vita a miniszternek írandó levél pontjairól bontakozott ki, nevezetesen arról, hogy a kormány tisztázza a tárgyalódelegációjának a kompetenciáját, azaz a Kerekasztallal való tárgyalásokra aláírásra is felhatalmazott személyeket küldjön.

A Bizottság döntése értelmében Fodor Gábor levélben fordult Nagy Ferenc Józsefhez, kérve az erőfeszítéseit a mielőbbi parlamenti beterjesztés érdekében. A törvénytervezetnek ugyanakkor szerintük bírnia kell a Kerekasztal támogatását, és meg kell felelnie a modern szakmai és jogi követelményeknek is. A levelet másolatban megkapta Szabad György, Boross Péter belügy-, és Balsai István igazságügyi miniszter is.

Az EJKVB SZDSZ-es tagjai és a Kisebbségi Kerekasztal képviselői megbeszélésükön üdvözölték a kormány azon szándékát, amely a kisebbségek egyetértését tükröző törvénytervezet benyújtását irányozta elő. A felek tiszteletben kívánták tartani az 1991-es konszenzusos tervezetet, és fontosnak tartották pontos határidők megszabását is a nyitott kérdések lezárására és megállapodások megkötésére.

1999. február 3.

Hargitai János levélben arra kérte a bizottság tagjait, hogy két héten belül juttassák el pártjaik konszenzusos javaslatát. A Járai Zsigmond pénzügyminisztert, Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, Pintér Sándor belügyminisztert, Hámori József NKÖM minisztert, Doncsev Tosot, a kisebbségi ombudsmant, a megyei közigazgatási hivatalok vezetőit, illetve az országos kisebbségi vezetőket szintén határidő megjelölésével kérte arra, hogy három témakörben (1.) választási rendszer, parlamenti képviselet, regisztráció, 2.) kisebbségi önkormányzatok szervezete, jogállása, pénzügyi technikája, 3.) feladat- és hatásköreik) fejtsék ki a véleményüket. A közigazgatási hivatalok megkereséséről egyúttal tájékoztatta Balsai Istvánt, a MEH államtitkárát.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék