Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
Névmutató: Németh Erika 2004. október 25. A NEKH által, a kisebbségi nyelvhasználatról szervezett budapesti műhelybeszélgetésen Németh Erika, az Országgyűlés Esélyegyenlőségi albizottságának elnöke megerősítette Szabó Vilmos azon információját, amely szerint a FIDESZ megváltozott álláspontja következtében megakadni látszik a kisebbségi törvénymódosítás ügye, a plenáris vita folytatása. 2004. december 1.Németh Erika képviselő (MSZP) interpellációt nyújtott be az ICSSZEM-hez, „Miért rúgta fel a négypárti konszenzust a FIDESZ-MPSZ a kisebbségi törvénycsomagot illetően?” címmel. December 6-án Mesterházy Attila válaszában elmondta, hogy október közepén változott a párt álláspontja négy kérdésben, holott az egyik pont épp a FIDESZ kérésére került be a törvényjavaslatba. Megoldásként az államtitkár a tárgyalások teljes nyilvánosságának megteremtését javasolta, meghívva egyúttal a kisebbségi vezetőket is. 2005. március 22.Az Országgyűlés plenáris ülésén folytatódott és le is zárult a törvényjavaslat általános vitája. A pártok álláspontjai nem közeledtek egymáshoz: vita alakult ki arról, hogy vajon a hatályos jogszabályok alapján meg lehet-e rendezni a 2006-os kisebbségi önkormányzati választásokat. Farkas Flórián kijelentette, hogy „… olyan módosító elemet nem tudunk támogatni, amit a kisebbségek túlnyomó többsége nem tud elfogadni.” Hangot adott azon reményének is, amely szerint az elkövetkező napokban megszületik a konszenzus a szakmai egyeztetések keretében. Aznap Mesterházy Attila, Németh Erika, Godó Lajos és Bán Imre MSZP-s, illetve Németh Zsolt, Gruber Attila és Farkas Flórián FIDESZ-es országgyűlési képviselők egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. 2005. október 17.Az EJKVB ülése 15 igen és 1 tartózkodás mellett támogatta az Alkotmányügyi bizottság javaslatát, amely kihagyta a kedvezményes önkormányzati mandátumhoz jutás lehetőségét az ismételt elfogadásra váró törvénymódosításból. Emellett kompromisszum született az ügyben, hogy lépéseket tesznek a kedvezményes mechanizmus megvalósítása érdekében: az erről szóló határozati javaslatot a bizottság 17 igen és 1 tartózkodás mellett támogatta. Az Országgyűlés plenáris ülésén Németh Erika azonnali kérdést intézett az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterhez „Hogyan látja a Kormány: van esélye annak, hogy a 2006. évi helyhatósági választásokon a nemzeti és etnikai kisebbségek kedvezményes rendszerben mandátumhoz jussanak?” címmel. Mesterházy Attila államtitkár válaszában elmondta, hogy aznapig kilenc tárgyalási fordulót tartottak annak érdekében, hogy elkészüljön a módosító normaszöveg. A javaslat november elejére született meg, az egyeztetések már erről zajlottak, és három verzió látszik körvonalazódni, ügyelve egyúttal az alkotmányossági aggályokra is. Németh Erika viszontválaszában jelezte, hogy bár nem ismerte meg az egyeztetések eredményét, az államtitkár válaszát elfogadja. 2007. január 19.Gémesi Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be az új szakállamtitkárságot Budapesten. A három főosztály egyike a Németh Erika főigazgató által vezetett Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztály lett – a megszüntetett NEKH ilyen formában integrálódott a MEH szervezeti keretébe. Az osztály teendőivel kapcsolatban Gémesi kiemelte a választási törvénnyel kapcsolatos feladatokat, köztük a kedvezményes önkormányzati mandátum lehetőségét, valamint a kisebbségek parlamenti képviseletének megteremtését. Németh Erika a kisebbségi önkormányzati választások tapasztalataival kapcsolatban egy konferencián elmondta, hogy nyilvánvalóvá vált, az új rendszer sem tudja kiküszöbölni a visszaéléseket. Ugyanis számos olyan településen sikerült harminc főt meghaladó névjegyzéket összeállítani, ahol korábban az adott kisebbségről semmiféle információ nem állt rendelkezésre. 2008. február 5.A II. Kisebbségi Kerekasztal ülése Gémesi Ferenc, Németh Erika és Molnárné Asbóth Erika részvételével tekintette át a Közjogi munkacsoport munkáját, illetve Kállai Ernő átadta a közösen elfogadott koncepciót az államtitkárnak azzal a kéréssel, hogy a kormány foglaljon állást a kérdésben. |
kapcsolódók
további kronológiák
|