Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Névmutató: Popovics György


1991. augusztus 13.

Popovics György, a NEKH főtanácsosa elkészítette jelentését a Hivatal egyéves tevékenységéről. A tartalmi munka értékelésénél kitért a kisebbségi szervezetek demokratikus megújításának, valamint az új egyesületek létrehozásának elősegítésére, amelyekkel rendszeres kapcsolatban állnak. A készülő kisebbségi törvény ügyét csak abban az összefüggésben említette, hogy annak megvitatása tette lehetővé a Hivatal számára a különböző, területi és társadalmi szereplők és álláspontjaik megismerését.

2003. szeptember 10.

Szászfalvi László levélben arra kérte Kiss Pétert, hogy tájékoztassa a joganyag aktuális állapotáról, az akkori változatokról és koncepcióról.

A Roma Polgárjogi Alapítvány által szervezett rendezvényen Bársony János ismertette a választójogi alternatíváját, amelyet – állítása szerint – a németeket kivéve a többi önkormányzat is támogatott, bár arról még az OCÖ közgyűlése nem foglalt állást. Popovics György, a NEKH elnökhelyettese az Etnonetnek nyilatkozva elmondta, hogy a koncepció egy alkalommal már volt a közigazgatási államtitkári értekezlet előtt, de két helyről is módosítási igény merült fel, így átdolgozásra volt szükség ahhoz, hogy az a kormány elé kerülhessen.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék