>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Névmutató: Samu Mihály

Az év folyamán Samu Mihály jogász, egyetemi tanár feljegyzést készített a nemzetiségi törvény megalkotásának szükségességéről, amely a jogtörténeti értékekre, a magyar jogi kultúra haladó hagyományaira, valamint a korabeli szükségletekre hivatkozott indokokként. Az utóbbiak kapcsán úgy találta, hogy a demokratikus fejlődés ki fogja váltani a közösségi jogok törvényi szintű elismerését Magyarországon. A javaslattal Pozsgay Imre kulturális és Markója Imre igazságügyi miniszterek egyetértettek, de a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában (MSZMP KB) a jogalkotást felügyelő titkár, Korom Mihály viszont nem. A Magyar Nemzet 1989. október 18-ai száma szerint Samu Mihály megkérdezte Koromtól, hogy miért állította le a kezdeményezést, mire a KB-titkár azt felelte: „ismerem a följegyzésedet, de nem értek vele egyet és nemcsak én nem.” A nemzetiségi törvény előkészítésének ügye így egy szűk évtizedre lekerült a napirendről, és a jogszabály szükségessége továbbiakban a pártonkívüli ellenzék törekvéseiben és programjaiban fogalmazódott meg.

Radics Katalin felkérő levelet intézett számos szakértőhöz, amelyben tudatta, hogy a TKKO megkezdte a nemzetiségi törvény politikai irányelveinek kidolgozását, és megküldte egyúttal Samu Mihály feljegyzését a nemzetiségi törvény megalkotásáról.

A nemzetiségi törvény politikai irányelveinek kidolgozásával kapcsolatos második megbeszélés Becsei József (Békés megyei Tanács), Budai János (HNF), Budzsáklia Mátyás (KAO), Csalótzky György (IM), Dévai Tibor, Göndör Péter, Hambuch Géza, Hoóz István, Jakab Róbertné, Knopp András, Mándity Marin, Márk György, Rátkai Ferenc, Samu Mihály (ELTE) és Stark Ferenc részvételével. A tanácskozáson Herman József (MTA), Juhász Gyula (Országos Széchenyi Könyvtár) és Takács Gyula nem tudtak részt venni. Megállapodás született arról, hogy többek között Stark Ferenc készít javaslatot az előkészítést szolgáló politikai elvekről, valamint a szövetségi főtitkárok is külön-külön összefoglalókat írnak. A törvény politikai tartalmáról szóló összegzés kidolgozását Samu Mihály kapta meg feladatul. A június 15-ig bekért anyagoknak tartalmazniuk kellett a jogalanyiság problémáit (cigányság, zsidóság), a jogszabály társadalompolitikai célkitűzéseit, illetve a nemzetiségi jogok felsorolását is. Knopp András bejelentette egyúttal a résztvevőknek azt is, hogy az IM is megbízást kapott a törvény előkészítésére.

Mándity Marin megküldte a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzéseit Radics Katalinnak. A dokumentum szerint a törvénynek meg kell határoznia a nemzetiség fogalmát, a jogokat és kötelességeket, a nemzetiségi szövetségek helyét, illetve ki kell fejeznie a többségi nemzet felelősségét. Kiterjedt nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogok biztosítását, valamint egy, a részleteket tartalmazó végrehajtási utasítás kimunkálását szorgalmazta.

Hambuch Géza megküldte a június 8-ai keltezésű, a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzéseit (Javaslatok nemzetiségi törvény megalkotásához) Radics Katalinnak, amely a június közepei, szövetségi anyagok közül a legbővebbnek és leginkább kidolgozottnak bizonyult. A dokumentum átfogóan foglalkozott a törvény céljaival, személyi hatályával, az egyéni és kollektív jogokkal, ezek érvényesítésével, a megreformált struktúrával és vétójoggal bíró szövetségekre épülő érdekképviselettel, valamint hangsúlyosan a kulturális és oktatási ügyekkel.

Stark Ferenc (Javaslat a nemzetiségi törvény elveire) elkészítette a feljegyzését a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok forrása a „néphatalom elve”, az állam támogató politikát folytat, amelynek alanya maga a nemzetiségi lakosság és autonóm szervezeteik, illetve az állam síkra száll a határon túli nemzetiségi kapcsolatok kialakításáért. Elengedhetetlennek tartotta a jogosultságnál a nemzetiség és a nemzetiséghez tartozás fogalmi meghatározását, illetve a kettős kötődés elismerését. Egyes intézkedéseknek pedig a nehezen meghatározható területi érvényt emelte ki.

Samu Mihály egyetemi tanár is elkészítette a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos feljegyzését (Előterjesztés a nemzetiségi törvény koncepciójáról), amely leszögezte a javasolt alapelveket, majd a hangsúlyt a nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogokra helyezte. Végül pedig új szervezeti-intézményi megoldásokat szorgalmazott a kérdés kezelésében (országgyűlési bizottság, államtitkárság, nemzetiségi bizottságok stb.). Álláspontja szerint a törvény más kisebbségekre csak akkor vonatkozzon, ha azok kellő szervezettségi szintet értek el.

Garamvölgyi József, a HNF OT titkára arról értesítette Radics Katalint, hogy a HNF vállalja a nemzetiségi törvényjavaslat társadalmi vitára bocsátását.

Újabb megbeszélésre került sor a nemzetiségi törvény politikai irányelveinek kidolgozásával kapcsolatban. Radics Katalin jelezte a munkacsoportnak, hogy az előterjesztés november elején kerül a PB elé, Stark Ferenc pedig a szövegmódosítási javaslatokat adta elő. Samu Mihály hangsúlyozta a nemzetiségek államalkotóként való elismerését, és az intézményrendszer megreformálását, Lakatos Menyhért felszólalása pedig a cigányság helyzetét érintette.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Nemzetiségi Tanácsa a készülő nemzetiségi törvény kérdéseiről tartott ülést. Samu Mihály bevezető előadásában hangsúlyozta, hogy a nemzetiségek asszimilációját csak a törvényben deklarált jogok érvényesítésével lehet megakadályozni.

Stark Ferenc korábbi szóbeli ígérete alapján megküldte Timoránszky Péternek, az IM főosztályvezető-helyettesének a nemzetiségi törvény előkészítésével kapcsolatos háttéranyagokat, amelyek többsége a Radics Katalin által vezetett munkacsoporthoz köthetően született (Stark Ferenc, Samu Mihály, Herman József, Hambuch Géza feljegyzései, a Baranya megyei nemzetiségpolitikai tanácsrendelet, az MSZMP nemzetiségpolitikai határozatairól szóló összefoglaló, a hatályos jogszabályok nemzetiségi jogokra vonatkozó rendelkezései, valamint a PB számára készített jelentés a nemzetiségpolitika megvalósulásáról). Az osztályvezető mellékelte továbbá két korábbi, 1987 őszén készült tanulmányát is („A nemzetiségpolitikai funkciók ellátására (is) hivatott intézmények működése”, „Nemzetiségkép a mai magyar politikai és közgondolkodásban”).

Timoránszky Péter, az IM Alkotmányelőkészítő Kodifikációs Titkárságának munkatársa megküldte az érintetteknek a Stark Ferenc által korábban átküldött, a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos koncepcionális javaslatokat és háttéranyagokat (Stark Ferenc, Samu Mihály, Herman József, Hambuch Géza feljegyzéseit, a KB 1988. novemberi állásfoglalását, illetve a hatályos jogszabályok jegyzékét). A Radics Katalin által vezetett munkacsoport anyagain kívül mellékelte Baka Andrásnak az IM megbízásából 1989-ben készített koncepcióját is. Timoránszky egyúttal meghívta az érintett államigazgatási és társadalmi szervezetek képviselőit a minisztérium szervezésében tartandó április 24-ei értekezletre, amelynek célja a nemzetiségi törvény szabályozási koncepciójának kialakítása volt.

Az IM megbízásából, a Baka András által elkészített 1989 tavaszi koncepció szerint az előkészítendő törvénynek tekintettel kell lennie a határon túli magyarságra. A hazai kisebbségek sajátos területi elhelyezkedése és számarányai következtében a területit nem, csak a személyi elvű autonómiát tudta elgondolni. Hangsúlyozta viszont, hogy a leendő törvény ne tegyen kísérletet a nemzetiség fogalmának meghatározására, amely alapvetően az egyén és a közösségek szuverén akarat-elhatározásának függvénye. A személyi hatályt alkotó kisebbségeket a jogszabály mellékletében kívánta felsorolni azzal, hogy a törvény ne csupán a nemzetiségekre vonatkozzon. A koncepció egyéni és kollektív jogok rögzítésére egyaránt javaslatot tett, de nem tartalmazott még utalást a kisebbségi önkormányzatok intézményére. Indítványozta egy Nemzetiségi Alap és egy Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozását: az utóbbi véleményezné – többek között – az esetleges újabb kisebbségek törvénybe való felvételét, amelyet a kormány javasolhatna az Országgyűlésnek.

Az Országgyűlés elfogadta az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvényt, amely október 23-án lépett hatályba. A módosítás 34. §-a a „nemzeti és nyelvi” kisebbségeket államalkotónak minősítette, és fennmaradásukkal kapcsolatban alapvető állami kötelezettségeket fogalmazott meg: „68. § (1) A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. (2) A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és nyelvi kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.”

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Samu Mihály aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az 1988-ban megkezdett törvény-előkészítés folyamata leállt. Úgy ítélte meg, hogy az 1988 végi KB-állásfoglalás után csak néhány adminisztratív intézkedés történt a területen: a megvalósítást szerinte az MSZMP vezetése mintha elfeledte volna, és az ellenzék sem erőltette az ügyet. A törvény alapelveiként hangsúlyozta ugyanakkor a kollektív jogok, a többletjogok, az államalkotó mivolt, valamint megfelelő intézményes megoldások elismerését és jogszabályi rögzítését. Az utóbbi keretében egy, kormányzati szinten döntési és vétójoggal rendelkező szerv felállítását javasolta.

A Roma Parlament képviselői látogatást tettek az SZDSZ székházában. A tárgyaláson a felek egyetértettek abban, hogy a cigány kisebbséget a valós súlyának megfelelően kell kezelni a törvényalkotás folyamatában, különös tekintettel például a kisebbségi törvényre.

Báthory János megírta a NEKH részére készülő törvénytervezet kidolgozásában külső szakértőként részt vevő Samu Mihály számára a dokumentumról szóló feljegyzését, amely szerint a tervezet nem tudta meghaladni az IM-nek a kisebbségek által már elutasított anyagát. A hiányosságai az érdekképviselet tervezett kialakításában, az állami anyagi felelősségvállalás mértékében, valamint az érdekképviseleti és állami funkciók viszonyában (az országos önkormányzat támogatásában) voltak szerinte tetten érhetők. Hangsúlyozta, hogy a NEKH koncepciója az elkülönülő civil és önkormányzati szervezeti formákról, és az alulról felfelé épülő, kisebbségenként egy országos önkormányzatot magában foglaló rendszerről szól.