Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 6       Lapozás: 1-6

Névmutató: Somogyvári István


2003. április 15.

Az Alkotmányügyi és az Önkormányzati bizottságok közös ülésén a Ficzere Lajos által vezetett munkacsoport kisebbségi választójogi javaslatait (Javaslatok és elgondolások a választási jogszabályok változtatására és továbbfejlesztésére) vitatták meg, amelyet korábban már eljuttattak a miniszterelnöknek, a házelnöknek és Lamperth Mónika belügyminiszternek. A munkacsoport javasolta a passzív választójog korlátozását, a települési és kisebbségi önkormányzati választások időbeli elkülönítését, valamint az elektori rendszer eltörlését. Somogyvári István, az IM államtitkára felszólalásában felvetette az aktív választójog korlátozását is, de hangsúlyozta, hogy a regisztráció csak az állam teljes kívülmaradásával fogadható el.

2003. július 9.

Fuzik János levélben arról tájékoztatta Somogyvári Istvánt, az IM közigazgatási államtitkárát, hogy egyetért az IM, a BM és a MEH-t vezető miniszter által kidolgozott, a szabályozás felülvizsgálatáról szóló kormány-előterjesztés tervezetével.

2003. szeptember 3.

Sutarski Konrád, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke megküldte Somogyvári Istvánnak a kormány-előterjesztés koncepciójáról szóló álláspontját. A lengyel testület egyetértett a kisebbségi törvény és a választójogi szabályozás módosításával, de álláspontja szerint a névjegyzék bevezetése nem fogja a választások nagyobb tisztaságát eredményezni, hanem csupán megnehezíti azt. Pártolta továbbá a független jelölt intézményének fenntartását, de a monopolhelyzetet elkerülendő, kisebbségenként legalább két társadalmi szervezet jelöltállítását tartotta szükségesnek.

2003. december 13.

Elkészült a kisebbségi törvény módosításának tervezete (IM), amely kormány-előterjesztésének tervezetét Somogyvári István december 23-án küldött meg Szászfalvi Lászlónak azzal, hogy 2004. január 15-ig véleményezze a dokumentumot.

2004. január 16.

Sutarski Konrád megküldte Somogyvári Istvánnak a kisebbségi törvény módosításáról szóló törvénytervezet kormány-előterjesztésének véleményezését. A lengyel elnök megismételte azon álláspontját, hogy a személyi hatályt nem kellene a magyar állampolgárokra korlátozni. Továbbá nem tartotta szükségesnek a társult országos önkormányzat intézményének bevezetését. Az elnök utóbbi két levelét az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat ülése január 24-én, utólag hagyta jóvá.

2004. január 20.

A bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a román, a szerb és az ukrán országos önkormányzatok közös állásfoglalást adtak ki Szászfalvi László és a bizottsági tagok számára, amely elvetette a két előterjesztést és további egyeztetéseket kezdeményezett. Megítélésük szerint a névjegyzék bevezetése nem akadályozza meg a további visszaéléseket, és e helyett inkább a jelöltállítást szigorították volna. Állást foglaltak a meglévő, kétlépcsős elektori rendszer fenntartása, és a nem magyar állampolgárok választójoga mellett is. A tervezetek elfogadása szerintük rendkívüli nehézségek elé állítanák az országos önkormányzatokat és a helyi közösségeket egyaránt. A továbbiakban szoros együttműködést kilátásba helyező önkormányzatok elfogadhatatlannak tartották az országos érdekképviseletnek „az államosítását” a kisebbségi törvény módosítása révén. Az állásfoglalást eljuttatták a köztársasági elnöknek, Heizer Antalnak, Kiss Péternek, Szabó Vilmosnak, Szili Katalinnak, Kaltenbach Jenőnek, Somogyvári Istvánnak, Daróczy Istvánnak, a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, valamint a sajtónak is.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék