Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 3       Lapozás: 1-3

Névmutató: Szegő András


2005. október 26.

Deák Gábor és Szegő András a Népszabadságnak nyilatkozva elmondták, hogy a zsidó kisebbségi kezdeményezés célja az, hogy azok is megélhessék identitásukat, akik számára a vallás nem jelent elég vonzerőt. A kisebbségi választáson a részvétel önkéntes, senki sem lenne nyilatkozatra és nyilvántartásba vételre kötelezve. Úgy vélték, hogy a megalakuló zsidó kisebbségi önkormányzatok nagyobb sikerrel küzdhetnek a helyi antiszemita jelenségekkel ellen, mint a MAZSIHISZ.

2005. december 3.

Szegő András, a zsidó kisebbségi kezdeményezés egyik szervezője a Népszabadságban választ intézett a november végi, a kezdeményezést elutasító nyilatkozatra.

2006. július 3.

Az Országgyűlés plenáris ülése nem vette sürgős tárgyalásba a FIDESZ azon javaslatát, amely a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvények módosítását tűzte ki célul annak érdekében, hogy biztosítsák a kisebbségek kedvezményes mandátumát.

Rytkó Emília közölte, hogy a zsidó kisebbségi kezdeményezés ügyében nem sikerült a kellő számú aláírást összegyűjteni, ezek száma a nyolcszázat sem érte el. Másnap az egyik kezdeményező, Szegő András jelezte, hogy nem adják fel, mert megmaradt az az elvi lehetőség, hogy a négy év múlva esedékes következő kisebbségi önkormányzati választásokig elismertessék a zsidó kisebbséget.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék