>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal

Fodor Gábor a Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy politikai tévedést az hinni, hogy a kisebbségek aktív részvétele nélkül meg lehet oldani a kisebbségi törvénytervezet kérdését: az akkori dokumentumra ugyanis a Kisebbségi Kerekasztal egyértelműen nemet mondott. Fodor szerint a NEKH-nek nem volt világos felhatalmazása a Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon, a kialakított megállapodás később változott, ami szerinte arra mutatott rá, hogy a kormánynak nem volt egyértelmű koncepciója. Az EJKVB elnöke tartott tőle, hogy az addigi huzavona már nemzetközi presztízsveszteséget is okozhat Magyarországnak. „Sajnos, a törvénytervezet előkészítését tisztázatlanságok, kompetenciahiányok és rossz politikai helyzetfelmérések jellemezték.”

Nagy Ferenc József benyújtotta a kormánynak a Miniszteri Bizottság határozata alapján módosított, „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól” szóló törvényjavaslatot tartalmazó előterjesztést és határozati javaslatot, amellyel a KÜM, MKM, PM, HTMT és NEKH képviselői egyet értettek, míg a BM továbbra is részben fenntartotta különvéleményét. A miniszter úgy ítélte meg, hogy az átfogalmazásokkal együtt a törvénytervezet már alkalmas az Országgyűlés elé történő beterjesztésre, de a kétharmados voltára tekintettel indokoltnak tartotta annak megismertetését a parlamenti pártokkal, valamint a módosításokról – a kapcsolódó kormányzati szervek képviselőinek részvételével – tájékoztatni a Kisebbségi Kerekasztalt.

Jeszenszky Géza külügyminiszter feljegyzést készített Antall Józsefnek a kisebbségi törvénytervezetről, amely azt indítványozta, hogy a javasolt módosításokkal a dokumentum – a BM különvéleményével együtt – kerüljön a kormány elé.

A Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezett kisebbségi vezetők a készülő törvénytől leginkább a kulturális autonómiát várják. Osztojkán Béla szerint a rendkívüli módon várt jogszabállyal lehetőség nyílhat a saját kulturális intézmények kialakítására. A megfelelő garanciákkal ellátott kulturális infrastruktúra fontosságát Petrusán György is kiemelte, míg Karagics Mihály szerint az európai normáknak a gyakorlatban is megfelelő jogokra van szükség. A megvalósíthatóság kérdése kulcseleme volt Jakab Róbertné válaszának is, aki szerint a rendszerváltás óta a helyzet romlott, és a kormány kisebbségvédelmi programja igencsak megkérdőjelezhető. Hambuch Géza azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi igények a valódi önkormányzat, a széleskörű érdekképviselet és kulturális autonómia irányába mutatnak.

Mészáros István, az EJKVB SZDSZ-es alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent „Törvénytelenül” c. írásában bírálta a kormányt a kisebbségi törvénytervezet kapcsán. Úgy ítélte meg, hogy a kormány „azért táncolt vissza a konszenzustól, mert belső egyetértés hiányában nincs határozott álláspontja. A tárcák, főként az IM, BM (és a Kisebbségi Hivatal), valamint a kormányszakértők különböző koncepciókkal rendelkeznek, és ezek közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A következmény: az álláspontok állandó átértékelése. Ehhez járul, hogy a PM csak elviekben támogatja a törvény megalkotását, amikor a költségekről esik szó, kibúvót keres. Mindezek arra utalnak: a kisebbségi ügyeknek a kormányon belül nincsen igazi, tekintéllyel bíró gazdája. Így fordulhatott elő, hogy a Kisebbségi Hivatalról utólag kiderült, nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon.” A képviselő olyan törvény megalkotását sürgette, amely intézményesen garantált beleszólási lehetőséget és valamiféle mellérendelt szerepet biztosít a kisebbségeknek kisebbségspecifikus ügyekben, valamint objektív finanszírozási rendszert épít ki.

Báthory János levélben fordult a Magyarországi Roma Parlamenthez, amelyben felajánlotta a tagszervezeteknek, hogy szívesen tájékoztatja őket a kisebbségi törvény előkészítéséről, illetve a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokról, akár a Roma Parlament ügyvivő testületének soros ülésén. Osztojkán Béla főtitkár május 26-ai válaszában a tájékoztató iránti készségét fejezte ki azzal együtt, hogy a találkozó napirendjét kiegészítendőnek tartotta a NEKH és a Roma Parlament viszonyának megtárgyalásával is.

A Magyarországi Roma Parlament Ügyvezető Testületének ülése kialakította Báthory János május 21-ei megkeresésével kapcsolatos állásfoglalását, amelyről Horváth Aladár és Osztojkán Béla aznap levélben tájékoztatták a NEKH elnökhelyettesét. A levél leszögezte, hogy a szervezet mind a kisebbségi törvény előkészítéséről, mind pedig a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokról megfelelő információkkal rendelkezik, és kifejezte azon reményét, hogy ezek az egyeztetések folytatódnak. Érthetetlennek nevezte azt, hogy a kisebbségekkel való szakmai és politikai konzultációt a kormány megszakította. Kérte, hogy amennyiben a kormány már rendelkezik általa befejezettnek minősített, beterjesztésre szánt törvénytervezettel, akkor azt haladéktalanul juttassa el hozzájuk, különben arról érdemi vitát nem áll módunkban folytatni. A Roma Parlament vezetői végül kiemelték, hogy álláspontjukat a Kisebbségi Kerekasztal döntésein keresztül kívánják képviselni. Báthory János június 2-ai válaszában sajnálatát fejezte ki a tájékoztató elmaradása ügyében, és rámutatott arra, hogy a legutóbbi levél mondandója ellentétben áll Osztojkán május 26-ai visszajelzésével. Jelezte egyúttal azt is, hogy a Roma Parlament szervezetei közül többen igényelték a kisebbségi törvényről szóló informálást.

A kormány határozatban bízta meg a NEKH-et, hogy az előterjesztő BM és IM szakértőinek bevonásával folytasson konzultációt az országos kisebbségi szervezetek vezetőivel a parlamenti képviseletről szóló törvénytervezetről.

A Fővárosi Bíróságon bejegyezték az év májusában megalakult Magyarországi Litván Közösség nevű civil szervezetet, amelynek legfőbb céljának tekinti a magyar és a litván nép közötti barátság erősítését, illetve a kulturális kapcsolatok fejlesztését. A budapesti székhelyű Közösség elsősorban a Magyarországon élő litvánokra és családtagjaikra kíván támaszkodni. A szervezet 1993 tavaszáig valószínűleg puhatolózott a NEKH-nél a nemzeti kisebbségként történő hivatalos elismertetés ügyében.

Váradi Vilmos szakértő elkészítette „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetek pénzügyi garanciái” c. tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely összefoglalta az addigiakban megszületett törvénytervezetek financiális megoldásait, valamint az ezzel kapcsolatos vitákat. Tartalmazta továbbá a NEKH pénzügyi-költségvetési háttéranyagát is, amely a hatályba lépést követően 1,231 és 3,61 milliárd forint közé tette a felmerülő költségeket. Az elemzést másnap megküldte Fodor Gábornak, amelyet az EJKVB elnöke eljuttatott a szakértőkhöz és a képviselőkhöz.

Bodáné Pálok Judit, a NEKH munkatársa válogatott írások, beérkezett vélemények alapján több szakértői összefoglaló anyagot készített: „Személyi hatály, kisebbségi taxáció, fogalmak – néhány gondolat”, „Önkormányzat – egyesülés – néhány gondolat”, illetve „A közösségi jogokról.”

Wolfart János a Fodor Gábornak írott levelében azt tudakolta, hogy mikorra készülnek el a további szakértői anyagok, milyen ütemezésben kívánják megvitatni a törvényjavaslatot, és igényelnek-e írásbeli észrevételeket a NEKH-től, mert politikailag rendkívül indokoltnak tartotta a mielőbbi megtárgyalást és elfogadást.