>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Országgyűlés

Az Országgyűlés Külügyi, valamint Kulturális bizottságai együttes ülésének napirendjén szerepelt Radics Katalin előadásában „A nemzetiségpolitikai elvek gyakorlati megvalósítása hazánkban”. A bekövetkező változásokat az osztályvezető úgy írta le, hogy a cél immár az aktív, támogató jellegű politika kialakítása lett, ami nem elégszik meg a korban hatályos passzív jogvédelemmel. A politikai irányelveket ismertetve bizalmasan közölte a képviselőkkel a cigányság nemzetiséggé válásának tervezett lehetőségét és mechanizmusát. Jelezte azt is, hogy a törvénytervezet kodifikációját az IM 1989 második felére ígérte. Szűrös Mátyás felszólalásában jelezte, hogy Magyarország a közelmúltban csatlakozott a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának fakultatív jegyzőkönyvéhez, amelynek következtében nemzetközi ellenőrzés is lehetséges e téren. Az ülésen felvetődött a továbbiakban a törvény szükségességének és a zsidóság státuszának a kérdése is.

Az Országgyűlés elnöke, Stadinger István olyan javaslatot fogalmazott meg a PB számára, amely szerint a nemzetiségi törvény 1989. III. negyedévében, várhatóan az év októberében kerüljön az Országgyűlés napirendjére. A PB által utóbb elfogadott javaslat szerint a törvényjavaslat felelőse az IM.

A Minisztertanács az „Előterjesztés a politikai intézményrendszer reformjával kapcsolatos tervekről, azok várható ütemezéséről szóló országgyűlési beszámolóról” c. dokumentum elfogadásával állást foglalt amellett, hogy az előterjesztésben szereplő, a nemzetiségekről szóló törvényt az új alkotmány elfogadása előtt „indokolt” megalkotni. A Pozsgay Imre által kidolgozott, novemberi előterjesztés a nemzetiségekről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés 1989. II. félévi ülésszakára, míg az új alkotmányról szóló törvényjavaslatot 1990-re irányozta elő.

Az MSZMP KB ülése egyhangúlag elfogadta a nemzetiségi politika továbbfejlesztésére és a nemzetiségi törvény irányelveire vonatkozó javaslatot. Az állásfoglalás bevezetője kritikusan állapította meg, hogy „az Alkotmány – az állampolgárok alapvető jogairól és kötelezettségeiről szóló fejezetben – 1949 óta rendelkezik a Magyarországon élő nemzetiségek egyenjogúságáról, anyanyelvük használatáról, anyanyelven történő oktatásuk, valamint saját kultúrájuk megőrzésének és ápolásának jogáról. Jogrendszerünkből azonban hiányzik a nemzetiségi jogok átfogó, korszerű és a szükséges mértékig részletes szabályozása.” Az ország társadalmi, politikai és kulturális életének megújítása, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához aláírása megkívánta viszont a nemzetiségpolitikai gyakorlat továbbfejlesztését, az alkotmány megújítását és egy önálló nemzetiségi törvény kidolgozását. Hangsúlyozta, hogy az évtizedes távlatokra készülő jogszabályban figyelembe kell a magyarországi társadalmi és történelmi adottságokat, illetve azt is, hogy a nemzetiséghez való tartozás csak az egyén szuverén döntésén alapulhat. A törvény függelékében viszont csak azokat a közösségeket kell felsorolni, amelyek vonatkozásában a központi és helyi állami szervek anyagi következményekkel is járó kötelezettségeket tudnak vállalni. A korábbi javaslathoz képest új elemként bekerült az állásfoglalásba annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy cigányság szervezetei révén kezdeményezhesse a nemzetiséggé válást. Az állásfoglalás a továbbiakban részletesen kitért a törvény célkitűzéseire, alapelveire, valamint a főbb nemzetiségi jogokra, így az anyanyelvhasználatra, az anyanyelven való oktatásra, a saját értelmiség kialakítására, a nemzetiségi kultúra megőrzésére és fejlesztésére, az érdekképviseletre, illetve az anyanemzettel való kapcsolattartásra. A szervezeti és végrehajtási rendelkezések sorában előirányozta egy, a Minisztertanács tanácsadó és konzultatív testületeként működő, Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozását, amely az elképzelések szerint egy különálló nemzetiségi pénzalapot is felügyelne.

A KB támogatta azt, hogy az állásfoglalás (H/203/1988.) jelenjen meg a Társadalmi Szemlében és a nemzetiségi lapokban, illetve azt vitassák meg a nemzetiségi települések pártszervei, és a szövetségek is fejtsék ki ezzel kapcsolatos véleményüket. A KB felkérte a Minisztertanácsot, hogy az irányelvek alapján készítse el a törvénytervezetet, a Hazafias Népfrontot pedig arra, hogy szervezze meg annak a társadalmi vitáját. Az állásfoglalás szerint a Minisztertanácsnak a társadalmi vita figyelembevételével készített törvényjavaslatot 1989 végén – 1990 elején kell benyújtania az Országgyűlésnek.

Mezei István és Náday Gyula, az MCDSZ társelnökei szorgalmazták a hazai cigányság számára a nemzetiségi státus biztosítását.

Az Országgyűlés plenáris ülésén Pozsgay Imre számolt be a politikai intézményrendszer tervezett reformjáról. A felszólalásban többek között elhangzott az, hogy a feladatok szervezésére, koordinálására, az előkészítő anyagok kidolgozására az IM-ben létrejött az Alkotmányelőkészítő Kodifikációs Titkárság.

Horváth István belügyminiszter megküldte a „cigánykérdés” kormányzati szintű kezelésére vonatkozó javaslatát Pozsgay Imrének, amely az üggyel addig foglalkozó Tárcaközi Koordinációs Bizottság rendezetlen helyzetére és vezetésére keresett megoldást. „Az ügy megítélése szempontjából lényeges új vonást jelent, hogy a politika támogatja a cigányság egyes csoportjainak nemzetiségi törekvését. Mindezek alapján úgy ítéljük meg, célszerű lenne, ha a kérdés politikai kezelését az államminiszter vállalná fel. Ez esetben a Belügyminisztérium mellett működő Tárcaközi Bizottságra nem lenne szükség.”

Timoránszky Péter, az IM Alkotmányelőkészítő Kodifikációs Titkárságának munkatársa megküldte az érintetteknek a Stark Ferenc által korábban átküldött, a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos koncepcionális javaslatokat és háttéranyagokat (Stark Ferenc, Samu Mihály, Herman József, Hambuch Géza feljegyzéseit, a KB 1988. novemberi állásfoglalását, illetve a hatályos jogszabályok jegyzékét). A Radics Katalin által vezetett munkacsoport anyagain kívül mellékelte Baka Andrásnak az IM megbízásából 1989-ben készített koncepcióját is. Timoránszky egyúttal meghívta az érintett államigazgatási és társadalmi szervezetek képviselőit a minisztérium szervezésében tartandó április 24-ei értekezletre, amelynek célja a nemzetiségi törvény szabályozási koncepciójának kialakítása volt.

Az IM megbízásából, a Baka András által elkészített 1989 tavaszi koncepció szerint az előkészítendő törvénynek tekintettel kell lennie a határon túli magyarságra. A hazai kisebbségek sajátos területi elhelyezkedése és számarányai következtében a területit nem, csak a személyi elvű autonómiát tudta elgondolni. Hangsúlyozta viszont, hogy a leendő törvény ne tegyen kísérletet a nemzetiség fogalmának meghatározására, amely alapvetően az egyén és a közösségek szuverén akarat-elhatározásának függvénye. A személyi hatályt alkotó kisebbségeket a jogszabály mellékletében kívánta felsorolni azzal, hogy a törvény ne csupán a nemzetiségekre vonatkozzon. A koncepció egyéni és kollektív jogok rögzítésére egyaránt javaslatot tett, de nem tartalmazott még utalást a kisebbségi önkormányzatok intézményére. Indítványozta egy Nemzetiségi Alap és egy Nemzetiségi Konzultatív Bizottság létrehozását: az utóbbi véleményezné – többek között – az esetleges újabb kisebbségek törvénybe való felvételét, amelyet a kormány javasolhatna az Országgyűlésnek.

A Minisztertanács a 1048/1989. sz. határozatával létrehozta az MT Nemzetiségi Kollégiumát, amelynek egyik feladatává vált a nemzetiségi törvény előkészítésében való véleménynyilvánítás, illetve a végrehajtás és érvényesülés figyelemmel kísérése.

Az IM-ben értekezletet tartottak a nemzetiségi törvény előzetes elképzeléseiről, amelynek keretében Baka András tanulmánya került megvitatásra. Szót leginkább a nemzetiségi szövetségek képviselői kaptak.

Tekintettel arra, hogy az MSZMP PB 1989. évi munkatervében szerepelt a cigányság helyzetének áttekintése, valamint a kisebbség helyzetének rendezéséről szóló határozat meghozatala, ezért kikérték a cigány szervezetek vezetőinek, cigányügyi titkároknak, cigánycsalád-segítőknek, illetékes főhatóságoknak, tanácsi vezetőknek és társadalmi szervezeteknek a szóbeli és írásos véleményét, amelyeket a párt Társadalompolitikai Osztályának felkérésére Erdődi Gyula összegzett. A feljegyzés megállapította, hogy azok a vélemények, amelyek érintették a kisebbségi kérdést, egyértelműen és határozottan a nemzetiséggé nyilvánítás mellett foglaltak állást. A szakértői anyag azt javasolta, hogy ennek lehetőségéről és módozatáról az új Alkotmány rendelkezzen, de a készülő nemzetiségi törvény is vegye figyelembe a cigány kisebbséget. Az előirányzottakkal ellentétben az MSZMP PB a későbbiekben már nem vitatta meg a cigányság helyzetét és nem hozott ez ügyben újabb határozatot sem – a kérdés eldöntése immár az Országgyűlés elé került.

Kovács Péter, a Miskolci Egyetem jogász-oktatója elkészítette a „Vázlatok a nemzetiségi nyilvántartás kidolgozásához (Észrevételek a nemzetiségi törvény koncepciójához)” c. feljegyzését, amely azt javasolta, hogy az országgyűlési és helyi tanácsi választásokon külön urna keretében nyíljon lehetőség egyrészt a nemzetiségi hovatartozás anonim, másrészt pedig személyi szám szerinti bevallására. Ez utóbbi adatok tárolása nemzetközi szervezeteknél történne (ENSZ, Európa Tanács), és csak korlátozottan lehetne felhasználható (pl. kisebbségi érdekképviselet megválasztásakor).

Az Országgyűlés elfogadta az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvényt, amely október 23-án lépett hatályba. A módosítás 34. §-a a „nemzeti és nyelvi” kisebbségeket államalkotónak minősítette, és fennmaradásukkal kapcsolatban alapvető állami kötelezettségeket fogalmazott meg: „68. § (1) A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. (2) A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és nyelvi kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.”

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Samu Mihály aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az 1988-ban megkezdett törvény-előkészítés folyamata leállt. Úgy ítélte meg, hogy az 1988 végi KB-állásfoglalás után csak néhány adminisztratív intézkedés történt a területen: a megvalósítást szerinte az MSZMP vezetése mintha elfeledte volna, és az ellenzék sem erőltette az ügyet. A törvény alapelveiként hangsúlyozta ugyanakkor a kollektív jogok, a többletjogok, az államalkotó mivolt, valamint megfelelő intézményes megoldások elismerését és jogszabályi rögzítését. Az utóbbi keretében egy, kormányzati szinten döntési és vétójoggal rendelkező szerv felállítását javasolta.

A Kollégium hazai albizottságának ülésén napirendre került a kisebbségek parlamenti képviseletének ügye, az eredetileg tervezettnél korábban a kisebbségi törvény alapelvei, a cigányság helyzete, az 1990-es népszámlálás, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos tennivalók. (Győri Szabó 1998.)

Az ülésnek a kisebbségi törvényről szóló napirendi pontjához beterjesztették a NEKT által kidolgozott „A nemzeti és etnikai kisebbségi törvénytervezet alapelvei” c. anyagot. A dokumentum bevezetőjében kitért a jogszabály megalkotásának bel- és külpolitikai szempontjaira. Egy integrált, nemzeti-etnikai és nyelvi kisebbségi törvény kidolgozását javasolta, amelynek hatálya az országban beszélt kisebbségi nyelvekre és nyelvjárásokra terjedne ki. Ezt a megoldást az Európa Tanács (ET) Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához való csatlakozás szempontjából is kívánatosnak értékelte. A részletes szabályozást magában foglaló kisebbségi kódex az identitásválasztás szabadságán alapult, amelyet egyéni és közösségi jogok biztosítása kívánt teljessé tenni. Fontos elemének bizonyult a kulturális (utóbb kulturális és szociális) kisebbségi önkormányzatok rögzítése: a kisebbségenként külön-külön létrehozható „államjogi” önkormányzatokhoz az adott közösség tagjai tartoznak, akik ezt önkéntesen, az önkormányzat által kezelt névjegyzékbe történő felvétellel nyilváníthatják ki. Az állami szervek által kizárólag csak felügyelt kisebbségi testületek statútumok alapján működnek, amely dokumentumok a kisebbségi törvény részét képezik.

Az albizottság ülésén alapvetően egyetértés mutatkozott az alapelveket illetően, és a Kollégium testülete megbízta a Titkárságot, hogy a következő plenáris ülésre terjessze be a törvény részletes koncepcióját, konkrét szövegtervezetét és annak indoklását. (Győri Szabó 1998.)