>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Belügyminisztérium

Wolfart János a törvénytervezetnek a kormány elé történő terjesztéséről szóló feljegyzését készített Nagy Ferenc Józsefnek, amelyben tájékoztatta őt a törvénytervezet tartalmi és szerkezeti átdolgozásáról. A kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatban az időközben elkészült BM variációt javasolta elfogadni az IM szövegével szemben, mert többek között az teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek demokratizálódási folyamatának felgyorsulását.

Az 1991. decemberi kormányülést követően elkészült a BM törvénytervezet-változata, amely a későbbiekben rendkívül komoly vitákat és ellenállást generált államigazgatási és társadalmi szereplők körében egyaránt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a korábbi tervezetekkel ellentétben megkülönböztette egymástól a nemzeti és az etnikai kisebbségeket, és ez a distinkció jogkövetkezményekkel is párosult. A preambuluma szerint „e törvény szerint a nemzeti kisebbségek azok a saját nyelvvel és kultúrával rendelkező népcsoportok, amelyek a magyarsággal történelmileg együtt élnek és van anyanemzetük. Etnikai kisebbségek azok, amelyeket a lakosság többi részétől saját nyelvük vagy kultúrájuk, hagyományaik különböztetnek meg, de nincs anyanemzetük, illetve a magyarsággal való történeti együttélés során nemzeti kisebbségként nem artikulálódtak.” Az előbbiek körében immár felsorolást is alkalmazott: ide sorolta a bolgár, horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén és az „ukrán (ruszin)” népcsoportokat. A tervezet egyik lehetséges megoldásként a korábbiakhoz képest teljességgel új alapokra helyezte a kisebbségi önkormányzati rendszert azzal, hogy integrálta a települési önkormányzati szisztémába. Kiiktatta a közvetlen választással létrehozott helyi testületet, és helyette két közvetett típust javasolt: a kisebbségi települési önkormányzatot, ha a települési önkormányzat tagjainak több mint felét, illetve az ún. önkormányzati képviselőcsoportot, ha a tagok legalább egyharmadát kisebbségi jelöltként választották meg. A tervezet nem hagyta változatlanul az országos testületet sem.

Wolfart János több miniszter és államtitkár számára készítette el és küldte meg a NEKH állásfoglalását a törvénytervezet január 24-i változataival kapcsolatban: a hivatalvezető a BM és az IM tervezeteit egyaránt elfogadhatatlannak tartotta. Az előbbit azért, mert diszkriminatív, az utóbbit pedig azért, mert hiányzik belőle a következetesség az önkormányzatiság vonatkozásában (egyesületi jogalap erőltetése). Ugyanakkor a kisebbségi önkormányzatoknak a települési önkormányzati rendszerbe való beépítését jobb megoldásnak tartotta, mint a Kisebbségi Kerekasztallal egyetértésben beterjesztett egykori javaslatot. Aggályosnak tartotta viszont néhány kisebbség esetében az országos testület megalapítását, a nemzeti és etnikai kisebbségek külön-külön való meghatározását, az ehhez kapcsolódó és súlyos következményekkel járó diszkriminatív megoldást, valamint a taxációt.

Sor került a kisebbségi törvénytervezetnek a Kisebbségi Kerekasztallal történő miniszteri ismertetésére Nagy Ferenc József, illetve a BM és a NEKH képviselőinek részvételével. A törvénytervezet Országgyűlés elé terjesztéséről szóló kormánydöntés ismertetését széleskörű eszmecsere követte, végül a résztvevők megállapodtak abban, hogy a Kerekasztal ésszerű időn belül megteszi a dokumentummal kapcsolatos észrevételeit.

A kormányülés felfüggesztette a BM átdolgozásán alapuló, „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól” szóló törvényjavaslat Országgyűlés elé történő beterjesztését. Úgy rendelkezett, hogy a kormány által létrehozott Miniszteri Bizottság (tagjai: BM, IM, KÜM, MKM, PM, MEH-HTMT, NEKH) döntsön abban a kérdésben, hogy Nagy Ferenc József szövegkorrekciós javaslatai vajon beilleszthetők-e és milyen módon a tervezetbe.

Fodor Gábor, az EJKVB elnöke és a FIDESZ országos választmányának tagja egy nagykállói politikai fórumon elfogadhatatlannak minősítette a kisebbségi törvénytervezetet.

Az EJKVB botrányos módon véget ért ülése a készülő kisebbségi törvénytervezet ügyével foglalkozott a NEKH, a PM, és a Kisebbségi Kerekasztal képviselőinek részvételével. A meghívás ellenére azonban nem képviseltették magukat a BM és az IM szakértői, akárcsak Nagy Ferenc József. A résztvevők összefoglalóiból kiderült, hogy az álláspontok nem közeledtek egymáshoz: a kormány a saját, míg a Kerekasztal a konszenzusos tervezethez ragaszkodott. Vita a miniszternek írandó levél pontjairól bontakozott ki, nevezetesen arról, hogy a kormány tisztázza a tárgyalódelegációjának a kompetenciáját, azaz a Kerekasztallal való tárgyalásokra aláírásra is felhatalmazott személyeket küldjön.

A Bizottság döntése értelmében Fodor Gábor levélben fordult Nagy Ferenc Józsefhez, kérve az erőfeszítéseit a mielőbbi parlamenti beterjesztés érdekében. A törvénytervezetnek ugyanakkor szerintük bírnia kell a Kerekasztal támogatását, és meg kell felelnie a modern szakmai és jogi követelményeknek is. A levelet másolatban megkapta Szabad György, Boross Péter belügy-, és Balsai István igazságügyi miniszter is.

Az EJKVB SZDSZ-es tagjai és a Kisebbségi Kerekasztal képviselői megbeszélésükön üdvözölték a kormány azon szándékát, amely a kisebbségek egyetértését tükröző törvénytervezet benyújtását irányozta elő. A felek tiszteletben kívánták tartani az 1991-es konszenzusos tervezetet, és fontosnak tartották pontos határidők megszabását is a nyitott kérdések lezárására és megállapodások megkötésére.

A Miniszteri Bizottság ülése a tagok által benyújtott írásos javaslatok alapján úgy határozott, hogy elhagyják a taxációt és a fogalmi megkülönböztetést, és ennek megfelelően módosították a tervezet vonatkozó pontjait. A BM azonban részben fenntartotta az álláspontját: ragaszkodott a nemzeti kisebbség fogalmának meghatározásához és a jogok differenciált biztosításához, de eltekintett az etnikai kisebbség definiálásától. Az MKM kezdeményezésére pontosították a kisebbségek közösségi jogait, és a kulturális autonómiára vonatkozó egyes bekezdéseket.

Nagy Ferenc József benyújtotta a kormánynak a Miniszteri Bizottság határozata alapján módosított, „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól” szóló törvényjavaslatot tartalmazó előterjesztést és határozati javaslatot, amellyel a KÜM, MKM, PM, HTMT és NEKH képviselői egyet értettek, míg a BM továbbra is részben fenntartotta különvéleményét. A miniszter úgy ítélte meg, hogy az átfogalmazásokkal együtt a törvénytervezet már alkalmas az Országgyűlés elé történő beterjesztésre, de a kétharmados voltára tekintettel indokoltnak tartotta annak megismertetését a parlamenti pártokkal, valamint a módosításokról – a kapcsolódó kormányzati szervek képviselőinek részvételével – tájékoztatni a Kisebbségi Kerekasztalt.

Jeszenszky Géza külügyminiszter feljegyzést készített Antall Józsefnek a kisebbségi törvénytervezetről, amely azt indítványozta, hogy a javasolt módosításokkal a dokumentum – a BM különvéleményével együtt – kerüljön a kormány elé.

A Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezett kisebbségi vezetők a készülő törvénytől leginkább a kulturális autonómiát várják. Osztojkán Béla szerint a rendkívüli módon várt jogszabállyal lehetőség nyílhat a saját kulturális intézmények kialakítására. A megfelelő garanciákkal ellátott kulturális infrastruktúra fontosságát Petrusán György is kiemelte, míg Karagics Mihály szerint az európai normáknak a gyakorlatban is megfelelő jogokra van szükség. A megvalósíthatóság kérdése kulcseleme volt Jakab Róbertné válaszának is, aki szerint a rendszerváltás óta a helyzet romlott, és a kormány kisebbségvédelmi programja igencsak megkérdőjelezhető. Hambuch Géza azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi igények a valódi önkormányzat, a széleskörű érdekképviselet és kulturális autonómia irányába mutatnak.

Mészáros István, az EJKVB SZDSZ-es alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent „Törvénytelenül” c. írásában bírálta a kormányt a kisebbségi törvénytervezet kapcsán. Úgy ítélte meg, hogy a kormány „azért táncolt vissza a konszenzustól, mert belső egyetértés hiányában nincs határozott álláspontja. A tárcák, főként az IM, BM (és a Kisebbségi Hivatal), valamint a kormányszakértők különböző koncepciókkal rendelkeznek, és ezek közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A következmény: az álláspontok állandó átértékelése. Ehhez járul, hogy a PM csak elviekben támogatja a törvény megalkotását, amikor a költségekről esik szó, kibúvót keres. Mindezek arra utalnak: a kisebbségi ügyeknek a kormányon belül nincsen igazi, tekintéllyel bíró gazdája. Így fordulhatott elő, hogy a Kisebbségi Hivatalról utólag kiderült, nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon.” A képviselő olyan törvény megalkotását sürgette, amely intézményesen garantált beleszólási lehetőséget és valamiféle mellérendelt szerepet biztosít a kisebbségeknek kisebbségspecifikus ügyekben, valamint objektív finanszírozási rendszert épít ki.

A kormány határozatban bízta meg a NEKH-et, hogy az előterjesztő BM és IM szakértőinek bevonásával folytasson konzultációt az országos kisebbségi szervezetek vezetőivel a parlamenti képviseletről szóló törvénytervezetről.