Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
1987. június 10. A demokratikus ellenzék elkészítette és az illegális Beszélőben megjelentette a „Társadalmi szerződés. A politikai kibontakozás feltételei” c. programját, amely érintette a határon túli magyar és a hazai kisebbségi kérdés komplex problematikáját is. Demokratikus alapelvek rögzítését, a magyar állam és a magyar nemzet viszonyának tisztázását, illetve átgondolt, hosszú távú stratégia megalkotását és a kisebbségi ügy nyilvánosságának kialakítását sürgette e téren. Szorgalmazta továbbá egy nemzetiségi törvény megalkotását is, amely szerint „biztosítani kell mindazon jogokat a magyarországi nemzetiségeknek (a cigány kisebbségnek is), amelyeket a határon túli magyar kisebbségek számára követelünk.” Síkra szálltak amellett, hogy a hazai nemzetiségek szabadon tarthassanak kapcsolatot az anyanemzeteikkel és más országokban élő szórványokkal. A programalkotók szerint el kell ismerni a nemzetiségek azon jogát, hogy sérelmeikkel anyanemzetükhöz vagy akár valamely illetékes nemzetközi fórumhoz fordulhassanak. (Csizmadia 1995.) 1987. június 11.Göndör Péter, a KB TKKO munkatársa véleményezésre megküldte Rátkai Ferencnek Huszár Tibor és Juhász Gyula „Tervezet a nemzet-nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglaláshoz” című anyagát. Az ügy hátterében az állt, hogy a PB 1984 végén indítványozta egy, a kérdéssel foglalkozó, orientáló jellegű dokumentum kidolgozását, majd ezt követően a párt Művelődéspolitikai Munkaközössége 1985 májusában munkatervébe is iktatta ennek elkészítését 1986. decemberi határidővel. A politikai helyzet időközbeni változásával összefüggésben az anyag csak később készült el és került megvitatásra. 1987. június 18.Kalmár György, az MM munkatársa elkészítette Rátkai Ferenc számára a nemzeti-nemzetiségi tárgyú állásfoglalással kapcsolatos véleményező feljegyzését. A tervezet javaslataira utalva megjegyezte, hogy „fontos, hogy ezeknek realitását, időszerűségét és célszerűségét igen gondosan vizsgáljuk meg, ugyanakkor egyéb javaslatokon is gondolkodjunk (pl. baráti társaságok, esetleg a Barátság Házának létrehozása, nemzetiségi törvény alkotása, stb.).” 1987. június 30.Az NKB ülése megvitatta a Huszár Tibor és Juhász Gyula által készített „Tervezet a nemzet-nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos állásfoglaláshoz” című anyagot. Ezt követően, a Művelődéspolitikai Munkaközösség Köpeczi Béla által vezetett munkacsoportja július 8-án tárgyalta meg a dokumentummal kapcsolatos további teendőket, és augusztus folyamán át is dolgozta azt. |
kapcsolódók
további kronológiák
|