>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Kormány

Lakatos Menyhért levélben fordult segítségért Wolfart Jánoshoz, amelyben egyrészt üdvözölte a Kisebbségi Kerekasztal létrejöttét, másrészt viszont jelezte, hogy az MCKSZ elnöksége szükségesnek tartotta a parlamenti pártok, a kormány, és országgyűlési képviselők részvételét is a Kerekasztal munkájában. Leszögezte, hogy a kisebbségi törvény csak akkor kerülhet az Országgyűlés elé, ha a Kerekasztal azt megvitatta, és véleményét érdemben figyelembe is vették.

A kormánynak a tárca nélküli miniszterek feladatairól szóló 27/1991. sz. rendelete szerint a NEKH felügyeletét immár a kormány egy kijelölt tagja látta el.

Göncz Árpád köztársasági elnök – március 1-i hatállyal – Manherz Károlyt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) korábbi közigazgatási államtitkárát, az MNSZ elnökét címzetes államtitkárrá nevezte ki, aki a hazai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért, valamint a nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetekkel és intézményekkel való kapcsolattartásért lett felelős (46/1991. (III. 1.) KE határozat). A Miniszterelnöki Sajtóiroda által kiadott kommüniké szerint a kormány ezzel összefüggésben a kisebbségek ügyeinek intézését, valamint a kisebbségi törvény folyamatban lévő előkészítését tartotta szem előtt.

A NEKH felügyeletéről szóló 1014/1991. kormányhatározat a felügyelet ellátásával – Manherz Károly címzetes államtitkárral együttműködve - Nagy Ferenc József tárca nélküli minisztert (FKGP) bízta meg március 1-i hatállyal.

A Kisebbségi Kerekasztal sajtótájékoztatóján Doncsev Toso elnök elmondta, hogy a szervezet megelégedéssel fogadta a kisebbségi törvény tervezetének visszavonását. Bársony János jogi szakértő kifejtette, hogy a továbbiakban azokat a megállapodásokat tekintik alapnak, amelyekre a megelőző tárgyalásokon jutottak a kormány képviselőivel, mert az akkor visszavont tervezet ezektől több ponton eltért. A kormány képviselőivel való elkövetkező tárgyalásokon a Kerekasztal konszenzusos megállapodásra kíván jutni a fennmaradó kérdésekről. Elhangzott az is, hogy az ellenzéki pártok arról biztosították a Kerekasztalt, hogy ilyen konszenzusos törvénytervezet megszületése esetén nem lesz akadálya a kétharmados elfogadásnak.

Wolfart János válaszlevelet írt Franci Zwitternek, a Szomszédos Országok Nemzetiségeinek Munkaközössége (Klagenfurt) koordinátorának, amelyben hangsúlyozta, hogy a hivatkozott törvénytervezet nem a magyar kormány hivatalos tervezete, hanem az IM-é, és inkább egy műhelytanulmányról volt szó.

Antall József megbízta a NEKH-t, hogy – a Kisebbségi Kerekasztallal egyezségre törekedve – készítsen a kormány számára kisebbségi törvénytervezetet. (Balogh 2002.)

Antall József mintegy kétórás megbeszélésen fogadta a hazai kisebbségi vezetőket. A tanácskozáson elhangzott, hogy a kormány fontosnak tartja, hogy maguk a kisebbségek is részt vegyenek a kisebbségi törvény előkészítésében. (Eiler 2002.) A kormány által kiadott állásfoglalása szerint a hazai kisebbségek problémáinak megoldása, normatív és intézményes alapokra helyezése, a garanciák kidolgozása az európaiság előfeltétele. A dokumentum leszögezte, hogy „az érdekelt szervezetek bevonásával mielőbb el kell készíteni a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslatot.” Felkérte végül a kisebbségi szervezeteket, hogy képviselőik útján működjenek közre a problémák megoldásában, a belső konszenzus kialakításában és „külkapcsolataink fejlesztéséhez.”

Wolfart János a Kisebbségi Kerekasztalhoz írott levelében kifogásolta, hogy a többszörös ígéretek ellenére február vége óta nem kapták meg a Kerekasztal politikai alapelveit és írásos dokumentumait, amelyek nélkül az igényelt szóbeli konzultációnak nem látta értelmét. Kifejtette, hogy „hivatalunk most is azon az állásponton van, hogy a Kormányzat a Kerekasztalt – legitim voltának kérdésessége ellenére is – tárgyalópartnerként kezelje.” A NEKH álláspontját ez utóbbi, vitát kiváltó megjegyzésről, ti. a Kisebbségi Kerekasztal kétséges legitimitásáról, Wolfart János később, egy 1991. május végi levelében fejtette ki bővebben.

Manherz Károly a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés kimondására irányuló, Tabajdi Csaba képviselő által az Alkotmánybírósághoz intézett beadvány kapcsán megküldte Antall Józsefnek az ügy hátterét megvilágító tájékoztatót. Javasolta továbbá egy kormánynyilatkozat elfogadását, és javaslatot tett az előkészítés érdekében szükségesnek tartott Kodifikációs Bizottság személyi összetételére is.

Külső szakértők – köztük Samu Mihály – bevonásával elkészült a NEKH kisebbségi törvénytervezete. A jogszabály személyi hatályának pontos megállapítását az IM 1990 végi elgondolásaihoz hasonlóan ez esetben is országgyűlési határozat tartalmazta volna – az Országgyűlés azonban nem a népszámlálási adatok, hanem úgymond az „eddigi önkifejeződések alapján” döntött volna a nemzeti és etnikai kisebbségek köréről. A kisebbségi önkormányzati rendszer vonatkozásában két lehetséges változatot tartott elképzelhetőnek. Egyrészt az egyesületi és önkéntes alapon létrejövő, de közjogi jogosítványokkal felruházott társadalmi szervezetek megoldását, amelyek önminősítéssel deklarálják a kisebbségi önkormányzati jellegüket és valamely kisebbség képviseletét. Másrészt pedig ugyanezt a módozatot, csak az önkéntességnek bizonyos fokú korlátozásával: egy személy csak egy kisebbségi önkormányzatnak lehet tagja, a hovatartozásának kinyilvánításával, amelyről a kisebbségi testület nyilvántartást is vezet. Ez utóbbi esetben az országos kisebbségi önkormányzat delegálás útján történő létrehozása kötelező. Az úgynevezett országos tanácsban minden helyi szintű testület képviselteti magát a tagsággal azonos szavazati arányban. A tervezet a kisebbségi önkormányzatok feladat- és hatásköreinek megállapításánál azonban nem igen ment túl az 1990 végi, IM-féle tervezetben foglaltakon. Releváns elmozdulás egyfelől a jogérvényesítés garanciáinak (kisebbségi ombudsmanhoz fordulás) rögzítésében, másfelől az anyagi támogatás és gazdálkodás részletesebb szabályozásában volt kimutatható. A kisebbségi önkormányzatokat a központi és az önkormányzati költségvetések, illetve a kisebbségi alapítvány részesítik támogatásban, ingatlanjaikkal és ingóságaikkal önállóan gazdálkodtak, és saját oktatási, kulturális és szociális intézményeket is fenntarthattak.

A kormányülés elfogadta a 3187/1991. sz. kormányhatározatot, amely az előkészítés érdekében Kodifikációs Bizottságot hozott létre az érdekelt tárcák részvételével. Az utóbb kiadott nyilatkozat szerint a Bizottság feladatai a „jogalkotó munka felgyorsítása, a szükséges konzultációk szervezése és a törvénnyel érintett nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetekkel való egyeztetés lefolytatása” lettek. „Ennek során arra kell törekedni, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek koncepciójának, javaslatainak megismerését követően az alapvető és elvi jelentőségű kérdésekben megszűnjenek a nézetkülönbségek.”