>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII

Az Alkotmánybíróság a 35/1992. (VI. 10.) sz. határozatában megállapította, hogy a kisebbségi törvény megalkotásának elhúzódásával a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő, és felszólította az Országgyűlést, hogy a törvényhozási kötelezettségének 1992. december elsejéig tegyen eleget.

Nagy Ferenc József a május végi kormánydöntés értelmében megküldte Kajdi Józsefnek, a MEH közigazgatási államtitkárának a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetet azzal, hogy gondoskodjon az Országgyűlés elé történő benyújtásról. A kormány döntéséről és a benyújtásról a miniszter június 16-án levélben tájékoztatta Doncsev Tosot, megköszönve egyúttal a Kisebbségi Kerekasztal közreműködését, hiszen a jogalkotási folyamat innentől az Országgyűlés hatáskörébe került.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése kialakította kritikus álláspontját a parlamenti képviseletről szóló 15-i konzultáció ügyében, amelyről Doncsev Toso június 15-én levélben tájékoztatta Wolfart Jánost. A megbeszélést a májusi megállapodás felrúgásaként értelmezték, visszautasították a véleményezésre biztosított háromnapos határidőt, és leszögezték, hogy a kisebbségi törvénnyel szorosan összefüggő kérdés nem oldható meg egyszeri konzultációval, de késznek mutatkoztak a további tárgyalásokra.

A hatpárti parlamenti munkacsoport megbeszélést tartott.

Antall József benyújtotta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 5190. sz. törvényjavaslatot, amely június 15-én érkezett meg az Országgyűléshez.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Budapesti Zsidó Hitközség képviselőtestületei különböző zsidó szervezetek részvételével rendkívüli ülést tartottak a kisebbségi törvénytervezetről. Az élénk vita után elfogadott nyilatkozat szerint a zsidó vezetők leszögezték, hogy „jelenlegi közjogi helyzetünkön nem kívánunk változtatni.”

Doncsev Toso a Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette: „úgy látjuk, hogy a kormányzat szeretné elodázni a kisebbségi törvénytervezet parlamenti tárgyalását. Ez pedig – szerintünk – károsan befolyásolja a kisebbségek helyzetét, az ország nemzetközi megítélését, mert a kormány csak egy európai színvonalú kisebbségi törvénnyel a háta mögött tud hitelesen fellépni a határon túli magyarokért. Egyetlen reményünk az Alkotmánybíróság döntése, amely kötelezi az Országgyűlést, hogy az idén december 1-jéig fogadja el a kisebbségi törvényt.”

A BM és az IM szakemberei öt országos kisebbségi szervezet vezetőjével folytattak konzultációt a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló törvénytervezetről. A megbeszélésre meghívás nélkül érkezett a Kisebbségi Kerekasztal képviselője, aki a tiltakozó levelük felolvasása után távozott az ülésről. A résztvevő öt országos kisebbségi szervezet vezetői azonban alapjaiban elfogadhatónak minősítették a tervezetet, amely szerint a választhatók vagy a pártlistára vagy a kisebbségek országos listáira adhatták volna le voksaikat. A kisebbségi mandátumot pedig már egy kedvezményesen alacsony szavazatszám elérése esetén biztosították volna.

Lukács Tamás felkérte Kaltenbach Jenőt, az Alkotmánybíróság munkatársát, hogy a munkacsoport munkájában szakértőként működjön közre – mellékelve egyúttal a korábbi megbeszélések anyagát és a kisebbségi törvényjavaslatot.

A FIDESZ és a Kisebbségi Kerekasztal képviselői újabb tárgyalást folytattak a kisebbségi törvényjavaslatról. A felek megállapították, hogy feltétlenül szükséges a parlamenti képviseletről szóló tárgyalás, és ez ügyben a Kerekasztallal való megállapodás, de fontosnak tartották azt is hangsúlyozni, hogy a választójogi törvény módosítása ne hátráltassa a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását. Az utóbbival kapcsolatban kifogásolták a helyi és országos kisebbségi önkormányzatok létrehozásainak tervezett módozatait.

A MAZSIHISZ nyilatkozatot jelentetett meg az Új Élet című folyóiratban, amely szerint a szervezet nem kívánt változtatni a magyar társadalom szerves részét képező zsidóság közjogi helyzetén.

A Fővárosi Bíróságon bejegyezték az év májusában megalakult Magyarországi Litván Közösség nevű civil szervezetet, amelynek legfőbb céljának tekinti a magyar és a litván nép közötti barátság erősítését, illetve a kulturális kapcsolatok fejlesztését. A budapesti székhelyű Közösség elsősorban a Magyarországon élő litvánokra és családtagjaikra kíván támaszkodni. A szervezet 1993 tavaszáig valószínűleg puhatolózott a NEKH-nél a nemzeti kisebbségként történő hivatalos elismertetés ügyében.

Arczt Ilona, az EJKVB tanácsosa megküldte Keszthelyi Gyulának, a HTMH erdélyi referensének a törvényjavaslat magyar és angol nyelvű változatát azzal, hogy juttassa el azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).

Szamel Lajos szakértő elkészítette a tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely alapvetően a kisebbségek önszerveződési formáival (egyesület, önkormányzat) foglalkozott. A szerző üdvözölte a nemzetközi kisebbségvédelmi minimum meghaladását, de kifogásolta a jogilag nem megfogható deklaratív, illetve a megkettőzött rendelkezések meglétét. Az önkormányzatokkal kapcsolatban javasolta a köztestület vitatott fogalmának elhagyását, és óvott attól, hogy szervezeti-intézményi formaként kizárólagos legyen a kisebbségi önkormányzati rendszer. Javaslatának lényege az volt, hogy a kisebbségek képviseletére a különböző szinteken az egyesületek is fel legyenek jogosítva, vagy pedig az önkormányzati és egyesületi képviselet területi és országos szinteken lehessen egyesítendő.