>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII

A Kisebbségi Kerekasztal, az ELTE Politológia Tanszéke és a FIDESZ szervezésében háromnapos konferenciát rendeztek Békéscsabán „Kisebbségi autonómia és állam” címmel, amelynek céljai a kisebbségek alkotmányos-jogi helyzetének tisztázása, valamint a kisebbségvédelem nemzetközi garanciáinak megtárgyalása voltak.

A Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezett kisebbségi vezetők a készülő törvénytől leginkább a kulturális autonómiát várják. Osztojkán Béla szerint a rendkívüli módon várt jogszabállyal lehetőség nyílhat a saját kulturális intézmények kialakítására. A megfelelő garanciákkal ellátott kulturális infrastruktúra fontosságát Petrusán György is kiemelte, míg Karagics Mihály szerint az európai normáknak a gyakorlatban is megfelelő jogokra van szükség. A megvalósíthatóság kérdése kulcseleme volt Jakab Róbertné válaszának is, aki szerint a rendszerváltás óta a helyzet romlott, és a kormány kisebbségvédelmi programja igencsak megkérdőjelezhető. Hambuch Géza azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi igények a valódi önkormányzat, a széleskörű érdekképviselet és kulturális autonómia irányába mutatnak.

Mészáros István, az EJKVB SZDSZ-es alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent „Törvénytelenül” c. írásában bírálta a kormányt a kisebbségi törvénytervezet kapcsán. Úgy ítélte meg, hogy a kormány „azért táncolt vissza a konszenzustól, mert belső egyetértés hiányában nincs határozott álláspontja. A tárcák, főként az IM, BM (és a Kisebbségi Hivatal), valamint a kormányszakértők különböző koncepciókkal rendelkeznek, és ezek közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A következmény: az álláspontok állandó átértékelése. Ehhez járul, hogy a PM csak elviekben támogatja a törvény megalkotását, amikor a költségekről esik szó, kibúvót keres. Mindezek arra utalnak: a kisebbségi ügyeknek a kormányon belül nincsen igazi, tekintéllyel bíró gazdája. Így fordulhatott elő, hogy a Kisebbségi Hivatalról utólag kiderült, nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon.” A képviselő olyan törvény megalkotását sürgette, amely intézményesen garantált beleszólási lehetőséget és valamiféle mellérendelt szerepet biztosít a kisebbségeknek kisebbségspecifikus ügyekben, valamint objektív finanszírozási rendszert épít ki.

A kormányülés elfogadta a törvénytervezetet, amely a februári változathoz képest már egyértelművé tette, hogy személyi hatálya a magyar állampolgárokra terjed ki. A nemzeti és etnikai kisebbség egységes definícióját alkalmazta, amelybe beiktatta a százéves honosság követelményét. Annak megállapítását, hogy a jogszabályi meghatározásnak mely kisebbségek felelnek meg, a köztársasági elnök hatáskörébe utalta.

A Magyarországi Roma Parlament kiadott közleménye szerint az ernyőszervezet egyeztető tárgyalásra hívta össze a hazai roma szervezeteket, amelyek megtárgyalták a kisebbségi törvénytervezet 1992. áprilisi változatát, és kialakították az ezzel kapcsolatos állásfoglalásukat. Úgy határoztak, hogy a számukra sértő és elfogadhatatlan tervezet ügyében a Kisebbségi Kerekasztal álláspontját támogatják, azaz a kormánnyal az 1991. szeptemberi megállapodás alapján kell lefolytatni a tárgyalásokat. Üdvözölték egyúttal a kormány tárgyalási szándékát, de e téren érdemi párbeszédet sürgettek, annál is inkább, mert a törvény elfogadását rendkívül sürgősnek ítélték. Leszögezték, hogy tényleges és gyakorolható jogokra, a települési önkormányzatokkal partneri viszonyban álló saját, önálló kisebbségi önkormányzatokra van szükség, a kulturális autonómia és többszintű érdekvédelem megoldása mellett.

A magyarországi kisebbségi szervezetek nyilatkozata szerint az április 9-én, a kormány által elfogadott törvénytervezettel szemben az egyedüli megoldás a kisebbségekkel együtt kidolgozott és azok egyetértését élvező törvény lehet. A konszenzus tervezet kialakítása azonban csak tárgyalások útján lehetséges, amelyre a Kisebbségi Kerekasztal delegációja kész, de az április 22-ére összehívott fórum nem helyettesítheti a szükséges szakmai és politikai egyeztetéseket.

A kormány és a kisebbségek képviselőinek tárgyalásán nem született konszenzus a kisebbségi törvénytervezetről, amelyet Wolfart János annak tulajdonított, hogy a kisebbségi vezetők az egész, február óta módosított tervezetet elvetették, és az egyeztetések elölről való újrakezdését szorgalmazták. A kormánydelegáció ugyanakkor nem volt felhatalmazva a reagálásra, ha az egész tervezetet negligálják, és csak tolmácsolhatta a kormánynak a kisebbségi álláspontot.

A Roma Parlament rendezésében, Salgótarjánban megtartott romatalálkozón elhangzott, hogy miközben a kormány szerintük egyoldalúan felfüggesztette a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokat, 22-ére váratlanul meghívták a Kerekasztalt azzal, hogy mondjon véleményt az új kisebbségi törvénytervezetről, amely az összes kisebbség véleménye szerint is kisebbségellenes, de kiváltképp hátrányos a cigányság számára.

A KDNP megtartotta I. kongresszusát Gödöllőn. Az elfogadott programtézisek között szerepelt az is, hogy „a KDNP támogatja olyan kisebbségi törvény elfogadását, amely példaértékkel szolgál a térség számára.”

A kormány határozatot hozott a Kisebbségi Kerekasztallal való tárgyalási szándékáról.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése üdvözölte a kormány szándékát a tárgyalások folytatásáról, a javasolt helyszíneket és időpontokat, illetve kijelölte a Kerekasztal kétszintű, politikai és szakértői delegációját. A politikai küldöttség tagja lett Kaltenbach Jenő, Lásztity Péró, Rózsa T. Endre és Zsigó Jenő, akiket hétfős szakértői delegáció egészített ki. Az ülésről Doncsev Toso levélben tájékoztatta Nagy Ferenc Józsefet, amelyben felsorolta, hogy mely témakörökről kíván a Kerekasztal egyeztetéseket folytatni – jelezve, hogy a szövegszerű javaslatokat a tárgyalások helyszínén fogják átadni.