Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 7       Lapozás: 1-7

I II III IV V VI VIII IX X XI XII


2004. október 8.

Aleksandr Cotric, a határon túli szerbekért felelős miniszter a belgrádi parlament külföldön élő szerbek ügyeivel foglalkozó bizottságában számolt be a magyarországi szerbek helyzetéről. A miniszter szerint a készülő törvény értelmében a szerbeknek kevesebb képviselője lesz az országos önkormányzatban, hátrányosabb helyzetbe hozva ezzel a kisebbséget.

2004. október 12.

A törvényjavaslat négypárti egyeztetésén a FIDESZ képviselője bejelentette, hogy a párt nem támogatja a kisebbségi választói névjegyzék bevezetését, a megyei szintű kisebbségi önkormányzatok létrehozását, valamint a nem magyar állampolgárok kisebbségi választójogának biztosítását.

A „Kultúrák találkozása, cigányok az Európai Unióban” címmel rendezett budapesti nemzetközi konferencián Szabó Vilmos előadásában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország komoly erőfeszítéseket tesz a kisebbségi jogok védelmében, amelynek illusztrálására megemlítette a kisebbségi törvény tervezett módosítását, a választási rendszer megreformálását. Álláspontja szerint a cél egy nemzetközileg elismert kisebbségvédelmi rendszer jobbítása.

2004. október 14.

Göncz Kinga – gyermek-, ifjúsági és sportminiszterként – találkozott az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, akik a konzultációt megelőzően a Szerb Országos Önkormányzatnál kíséreltek meg közös álláspontot kialakítani. A megbeszélésnek, amelyen részt vett Szabó Vilmos és Heizer Antal is, az egyik fő témájaként a kisebbségi törvény és a kapcsolódó joganyag tervezett módosításának ügye szerepelt. Ezzel kapcsolatban az államtitkár megerősítette azt az információt, amely szerint a FIDESZ visszalépni látszott a nyár elején elfoglalt álláspontjától.

2004. október 19.

Heinek Ottó német elnök – az országos cigány, horvát és szlovák önkormányzat megbízásából is – személyes találkozót javasolt Áder Jánosnak, a FIDESZ – MPSZ frakcióvezetőjének az álláspontok megvitatására, mivel megítélésük szerint a reform további halogatása hátráltatja, sőt visszaveti a kulturális autonómia kiépítését, valamint árt az ország nemzetközi tekintélyének.

2004. október 25.

A NEKH által, a kisebbségi nyelvhasználatról szervezett budapesti műhelybeszélgetésen Németh Erika, az Országgyűlés Esélyegyenlőségi albizottságának elnöke megerősítette Szabó Vilmos azon információját, amely szerint a FIDESZ megváltozott álláspontja következtében megakadni látszik a kisebbségi törvénymódosítás ügye, a plenáris vita folytatása.

2004. október 28.

Az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter (ICSSZEM) feladat- és hatásköréről szóló 289/2004. sz. kormányrendelet szerint a miniszter látta el a kormányzati kisebbségpolitikai teendőket, és irányította a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék