Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
I II III IV V VI VIII IX X XI XII 2005. augusztus 2. Az Országgyűlésnek benyújtásra került a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, a 2003-2005 közötti időszakot taglaló kormánybeszámoló. A jelentés a további kisebbségpolitikai feladatok sorában kiemelte, hogy „a kisebbségi jogszabálycsomag hatálybalépését követően egy még időben tervezhető és felépített folyamattal lehet felkészülni a 2006. évi kisebbségi választásokra, kidolgozhatók és hatályba léptethetők az új jogszabályok végrehajtási rendeletei, és fokozatosan be lehet vezetni a megújuló gazdálkodási, pénzügyi szabályozókat. (…) A Kormány a kisebbségi joganyag megújítása következő lépéseként végrehajtási rendeletek révén kíván összhangot teremteni az alacsonyabb szintű jogszabályi kör kisebbségi vonatkozásaiban.” 2005. augusztus 28.Heizer Antal a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, hogy megkezdték a joganyagnak a kisebbségekkel való ismertetését, mivel az Országgyűlés által elfogadott kisebbségi joganyagnak csak egy eleme került alkotmánybírósági kontrollra. A NEKH elnöke szerint októberig fog eldőlni, hogy lesz-e újra dolga a Parlamentnek a törvénnyel, de immár nem kérdés az, hogy tarthatnak-e 2006-ban kisebbségi önkormányzati választásokat. 2005. augusztus 30.A NEKH fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen részt vett a Hivatalba látogató Göncz Kinga. Az ünnepség résztvevői többek között áttekintették a következő időszak feladatait, amelyek közül kiemelten kezelték az új alapokon nyugvó kisebbségi önkormányzati választások szakmai előkészítését. |
kapcsolódók
további kronológiák
|