Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 6       Lapozás: 1-6

I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII


2006. március 1.

Heizer Antal a Népszabadságnak elmondta, hogy a zsidóságnak az őszi választásokon akkor sem lenne már módja kisebbségi önkormányzatokat létrehozni, ha az Országgyűlés időközben jóváhagyná a bejegyzési kérelmet. Az elfogadás esetén a NEKH elnöke szerint az egyik lehetőség az, hogy a zsidóság az elkövetkező ciklusban korlátozottan, önkormányzatok nélkül gyakorolja a jogait, vagy pedig a parlament egyedi jogszabályt alkot, és lehetővé teszi már korábban a zsidó kisebbségi önkormányzatok megalakítását.

2006. március 2.

Szili Katalin az OCÖ-nek írott válaszlevelében tudatta, hogy a parlament ebben a ciklusban már nem tárgyalja a kisebbségi kedvezményes mandátum biztosításáról szóló előterjesztést. Jelezte, hogy lefolytatták a javaslat általános vitáját, de annak folytatására a frakciók egyetértésének hiányában már nem kerülhetett sor. Hozzátette, hogy bár a FIDESZ-frakció február végén kezdeményezte a rendkívüli ülés összehívását, de a tervezett napirendben nem szerepelt a kisebbségi vonatkozású pont. A házbizottság rendkívüli ülésén bejelentette, hogy a frakciók támogatták a rendkívüli ülés összehívását, de a kormánypártok elvetették a házszabálytól való eltérést, így a határozathozatalra nem nyílik mód. Balog József sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a pártok nem érezték át azon felelősségüket, hogy egy újabb alkotmányos mulasztást követtek el. Közölte, hogy az önkormányzat további lépéseket fontolgat.

A Budapesti Román Ortodox Nők Egyesületének kezdeményezésére kisebbségi választási tájékoztatót tartottak Budapesten, amelynek keretében Heizer Antal is felszólalt.

2006. március 9.

Az OVB ülése a 84/2006. sz. határozatában hitelesítette a magyarországi oroszok hivatalos kisebbségként való elismerését célzó országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. A határozat ellen azonban március végén kifogást nyújtottak be, és az ügyben végül az AB döntött. Március elejére az MTA elnöke is kialakította az állásfoglalását a törvényi feltételek fennállásáról.

2006. Március 11-12.

A NEKH az országos kisebbségi önkormányzatok intézményalapítási, és –átvételi tapasztalatainak összegzésére kétnapos konferenciát szervezett Baján, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában. A tanácskozáson Heizer Antal arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt három évben az országos kisebbségi önkormányzatok 34 oktatási és kulturális intézmény közvetlen irányítását vehették át. Erre a célra a 2003-2006 közötti költségvetési törvények is biztosítottak összegeket.

2006. március 24.

Az Amaro Drom Ötórai tea sorozatának keretében Zsigó Jenő hangot adott azon véleményének, hogy „… a kisebbségi önkormányzat legitimáció nélküli, nem kisebbségi, nem önkormányzat és nem cigány, döntő többségük működésképtelen.”

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék