Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 6       Lapozás: 1-6

I II III IV V VI VII VIII IX XI XII


1990. szeptember 12.

Wolfart János a Miniszterelnöki Hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a kormány aktív kisebbségvédelemre építő kisebbségpolitikai koncepcióját. A kisebbségi törvényről szólva, elmondta, hogy a tervezet az IM-ben készül, és előre láthatóan még ez évben az Országgyűlés elé terjesztik.

1990. szeptember 15.

A tárca nélküli miniszterek feladatairól szóló 51/1990. sz. kormányrendelet Kiss Gyulát bízta meg a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásával, illetve – együttműködve a MEH kijelölt politikai államtitkárával – a NEKH felügyeletének ellátásával.

1990. szeptember 20.

A Magyarországi Nemzeti Kisebbségek Uniójának orgánumaként is megjelenő Cigány Újság – Közös Út ettől a számától kezdve állószedést alkalmazott egészen az 1990 decemberében megjelenő számáig. A szerkesztők hangsúlyozták, hogy az állószedést a többoldalú nemzetiségi kerekasztal-tárgyalások megindulásáig, az európai rangú nemzetiségi politika kibontakoztatása érdekében alkalmazzák. Hozzátették azt is, hogy a kisebbségek – a maguk és a haza érdekeit felelősségteljesen figyelembe véve – készen állnak ezekre a tárgyalásokra. Az állószedés az ősz folyamán úgy módosult, hogy a parlamenti képviselet sürgetése melletti második pont a nemzetiségi törvényjavaslat előkészítésébe a kisebbségi képviselet partneri bevonását szorgalmazta.

1990. szeptember 25.

A koalíciós egyeztetések után közzétették „A nemzeti megújhodás programja” c. kormányprogramot, amely szükségesnek tartotta a kisebbségi jogok alkotmányos védelmének kialakítását. Az előkészület alatt álló kisebbségi törvény alapelvei közé sorolta az aktív kisebbségvédelmet, az esélyegyenlőséget szolgáló pozitív megkülönböztetést, illetve az önkormányzatokban megnyilvánuló kulturális autonómiát. A kormány kifejezte azon szándékát, hogy – bátorítva egyúttal a közösségek szabad szerveződését – a kisebbségek demokratikusan megválasztott, hiteles képviselői minden szinten szerephez jussanak az őket érintő döntések meghozatalában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a kormány nem vállalhatja a kisebbségek minden törekvésének teljes anyagi támogatását.

1990. Augusztus – szeptember

A Phralipe irodalmi és közéleti folyóirat 8-9. számában megjelent Bársony János törvénytervezete „a nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzatáról”, amelyet a szerző a Phralipe Független Cigány Szervezet felkérése alapján készített el. A tervezet tartalmazta a nemzeti és etnikai kisebbség definícióját, széles körű egyéni és közösségi jogokat, illetve állami kötelezettségeket. A kiterjedt jogokkal és közjogi legitimációval bíró helyi kisebbségi önkormányzatokat a népszámlálási adatokhoz igazodóan helyi kezdeményezés és választás alapján hívták volna életre. Az IM-ben folyó hivatalos munkától függetlenül, kisebbségi-szakértői oldalról kidolgozott dokumentum számos vonatkozásban alapját képezte a későbbi Kisebbségi Kerekasztal 1991. májusi törvénytervezetének.

1990. Szeptember

Az IM elkészítette a törvénytervezet első változatát, amelyet szűk körű szakmai viták, és ezek nyomán kisebb módosítások követtek.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék