Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1991. szeptember 2. Kiss László, Doboz község jegyzője megküldte Békés Megye Képviselőtestülete Nemzetiségi és Etnikai Bizottságának a törvénytervezet véleményezését. A jegyző a helyi véleményeket úgy összegezte, hogy azok egyrészt nem látják értelmét a kisebbségi törvénynek, másrészt pedig nem tartják azt megvalósíthatónak, szerintük az csak elszigetelődéshez és szembenálláshoz fog vezetni. Ez utóbbira konkrét példa lehetett a kisebbségi önkormányzatok tervezett intézménye, valamint a külön oktatási intézmények létrejötte. 1991. szeptember 3.Wolfart János a tervezet tartalmi kérdéseit ismertető sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nagyjából elkészült a kisebbségi törvénytervezet a paragrafusok többségének rögzítésével, illetve a párhuzamos vélemények megjelölésével. Doncsev Toso szerint viszont, amíg nem mindegyik előírás tekintetében jutnak konszenzusra, addig nem mondhatják ki a törvény elkészültét. Kifejezte azon reményét is, hogy hamarosan megegyeznek az ideiglenes parlamenti képviselet, a zárórendelkezések és az anyagi garanciák kérdéseiben is. 1991. szeptember 4.A NEKH a Kodifikációs Bizottság ülése elé terjesztette a törvénytervezetet, amellyel kapcsolatban – immár a Kisebbségi Kerekasztal képviselőinek jelenlétében – az ülésen számos kritikai észrevétel hangzott el. Tárgyalásra került sor a Cigány Ifjúsági Szövetség és a NEKH képviselői között a szervezet és a Hivatal közötti kapcsolatról, a kisebbségi törvény, a későbbi végrehajtási programjában való közreműködésről, valamint a cigány lakosság problémáiról. Elhangzott az a vélemény, hogy a törvény végrehajtása, a kisebbségi önkormányzatok kialakítása jelentős feszültségeket fog generálni, komoly konfliktusokhoz fog vezetni a kisebbségi és a többségi társadalmakban egyaránt. 1991. szeptember 11.Ülésezett a Kodifikációs Bizottság. A törvénytervezet szövegezését a résztvevők nem tartották tökéletesnek, amelyet a beérkező vélemények alapján egy szakértői csoport hivatott módosítások formájában korrigálni. Németh Zsolt, a FIDESZ választmányi tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült a párt alternatív koncepciója a kisebbségi törvényről. Németh aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a NEKH időközben „visszavonta” az augusztus végi konszenzusos tervezetet, és így úgy tűnt, hogy 1991-ben sem lesz elfogadott jogszabály. Kiemelte, hogy a párt koncepciója az alábbi alapelvekre épít: elveti a nemzetállami eszmét, a korlátozott szuverenitás és önrendelkezés talaján áll, azaz közjogi jogosítványokat biztosít a kisebbségi önkormányzatoknak, és lehetőséget az anyaországgal való kapcsolattartásra. Fontosnak tartotta a közösségi jogok, az országos és helyi szintű érdekképviseleti-önkormányzati testületek rögzítését, amelyek mellett az egyes kisebbségek létrehozhatják az államfő mellett működő, közös koordinációs tanácsukat. A félreértések tisztázása érdekében néhány napon belül megbeszélésre került sor a FIDESZ képviselői és a NEKH munkatársai között. 1991. szeptember 16.Szabad György megküldte Manherz Károlynak a törvénytervezet véleményezését, amelynek hangsúlyos elemét az országgyűlési képviselet biztosításának javasolt alapelvei képezték. 1991. szeptember 18.Ülésezett a Kodifikációs Bizottság, amelyen döntés született arról, hogy az átszerkesztett törvénytervezet tárcaegyeztetésre kerülhet az országgyűlési képviseletről szóló melléklettel és az IM különvéleményével együtt. A kidolgozott, de még pontosítandó finanszírozási program pedig a NEKH és a Kisebbségi Kerekasztal alternatívájával szintén kiküldésre került. A FIDESZ és a NEKH képviselői megbeszélést tartottak a kisebbségi törvény előkészítéséről, tisztázandó a párt szeptember 13-ai sajtótájékoztatójával kapcsolatos félreértéseket. A tárgyaláson egyetértés mutatkozott a törvény mielőbbi megalkotásának szándékában, a közhatalmi jogokkal felruházott kisebbségi önkormányzatok létrehozásában, a többcsatornás finanszírozási rendszer szükségességében az alapvető intézmények garantált állami támogatása mellett, az egyéni és közösségi jogok optimális egyensúlyában, míg az álláspontok a parlamenti képviselet kivitelezése terén tértek el egymástól. A képviselők hangsúlyozták azt is, hogy a kisebbségi önkormányzás csak lehetőség, nem pedig kötelező forma, és az érdekvédelemnek más szervezeti keretei is szükségesek. 1991. szeptember 25.Az EJKVB ülése meghallgatta a NEKH első éves működéséről szóló beszámolót. |
kapcsolódók
további kronológiák
|