Dobos Balázs
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
|
>> kronológiák >> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája |
|
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1991. július 2. A Kisebbségi Kerekasztal és a NEKH képviselőinek egyeztető tárgyalása a kisebbségi törvény tervezetéről a NEKH-ben. A felek a honosság időhatárának kérdésében 30 évben állapodtak meg, míg komolyabb vita a kapcsolattartás és a különböző szervezeti formákhoz (kisebbségi önkormányzat, civil szervezet) való jogok kapcsán alakult ki. Érzékelhetővé vált, hogy a Kerekasztalba tömörült kisebbségek és szervezetek körében különbségek mutatkoznak a tervezett kisebbségi önkormányzatok megítélésében, ugyanis nem mindegyikük kíván ilyet létrehozni. Attól tartottak, hogy az egyesületi alap felé való elmozdulással azonban egy, az önkormányzatokra koncentráló kisebbségi törvény elfogadásával a jövőben hátrányos helyzetbe kerülnének. 1991. július 3.Manherz Károly levélben arra kérte Király Pétert, a PM közigazgatási államtitkárát, hogy gondoskodjon a minisztérium szakértőjének bevonásáról a Kodifikációs Bizottság munkájába. 1991. július 4.Szőke Károly, az Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezet véleményezését, csupán csekély számú észrevételt és kisebb jelentőségű javaslatot téve. 1991. július 5.A Kisebbségi Kerekasztal és a NEKH képviselőinek egyeztető tárgyalása a kisebbségi törvény tervezetéről az MBKE nagytermében. Vita ezúttal a kisebbségi önkormányzatok finanszírozásáról alakult ki. A második nemzetközi cigánykarnevál adott alkalmat a Roma Parlamentnek az első nemzetközi cigánykerekasztal megrendezésére Budapesten. A kerekasztal a cigányság kisebbségi jogai alapelveinek lefektetése érdekében, nyilatkozatban fordult az Európa Tanácshoz. A Roma Parlament képviselői hangsúlyozták, hogy egyik legfontosabb feladatuk a hazai kisebbségi törvény kialakításában való részvétel. 1991. július 8.Wolfart János írásban tájékoztatta a Kodifikációs Bizottságot a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokról, és külön tájékoztatót készített a törvénytervezet előkészítéséről. A Kisebbségi Kerekasztal és a NEKH képviselőinek egyeztető tárgyalása a kisebbségi törvény tervezetéről a NEKH-ben, amelynek keretében a felek a kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos alapelveket vitatták meg. 1991. július 10.Pataky Szabolcs, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) helyettes államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezet véleményezését, amely arra tett javaslatot, hogy a kisebbségek műemlékei is szerepeljenek benne. Müller György, a MEH helyettes államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezetek véleményezését, amelyben – lévén, hogy a két külön dokumentumot már meghaladta az idő – csak a NEKH anyagával kapcsolatban fogalmazott meg néhány észrevételt. Az államtitkár alapvetően a kettőzéseket, illetve a politikai, deklaratív jellegű rendelkezéseket kifogásolta. Álláspontja szerint a leendő törvény akkor válhat a magyar jogrendszer szerves részévé, ha rendelkezései a mindennapi gyakorlatban is alkalmazhatók lesznek érvényesíthető szankciók segítségével. László Jenő, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezet véleményezését. Álláspontja szerint a dokumentum jelentős átdolgozásra szorult a jogszabályhelyek ismétlésének szükséges elhagyása miatt. Kétségesnek tartotta továbbá azt, hogy az egyesületi alapú kisebbségi önkormányzatok számára telepíthető-e hatósági jogkör. Megfontolandónak minősítette azt is, hogy a korabeli költségvetési helyzetben létrejöjjenek-e még újabb önkormányzatok. |
kapcsolódók
további kronológiák
|