1.2. A magyarsághoz viszonyítva gyengébb osztrák nemzeti identitással rendelkezõ Ausztriában az integrálódás folyamatában meg nem értésre talál(hat) az ausztriai magyar identitástudat létrejötte szükségességének hangsúlyozása.

A repatriálás egyik elsõ jele a magyarországi lakás- vagy telekvétel, illetve egyéb tõkebefektetés. A második világháború után Ausztria felé irányuló magyar nemzetiségû migrációk közül a nyolcvanas években érkezettek soraiban lehet a legjelentõsebb, hiszen õk aránylag rövid ausztriai tartózkodás után politikai döntések nélkül számolhatnak elõnyeivel. Az elmúlt évtizedek kelet-európai migráció számára e jelenség elképzelhetetlen volt.

Mindezek ellenére a nyolcvanas években a Burgenlandi Magyar Népcsoporttanácsot — a magyarországi közvéleményt folyamatosan félrevezetve — az ausztriai magyarság egyetlen, illetve egyedül törvényes, hivatalos képviselõjeként vitték be a köztudatba. Képviselõinek fellépésébõl, talán elsõsorban a magyar pártállam tömegtájékoztató eszközeinek manipulációja nyomán, mindenképpen erre lehetett következtetni. Ezzel kapcsolatban felelõsség terheli az egyesületi vezetõket magukat is, hiszen a hatvanas, hetvenes, illetve nyolcvanas években olykor maguk is ebben a szellemben nyilatkoztak.

Az ausztriai magyar érdekképviseleti és független érdekvédelmi szerv képes egyedül az ausztriai összmagyarság kollektív és egyéni kisebbségi jogainak érvényesülését felügyelni. Ezért létrejötte az eddigi, egyetlen tartományra korlátozódó s csupán tanácsadói jogkörrel bíró népcsoporttanács helyett mindenki közös érdeke.

A népszámlálás alkalmával 1991. május 15-én megjelöljük a magyar köznyelvet!

Bécs, 1991. május 11.

Az Ausztriában számításba jövõ népcsoportoknak Bécsben már nincsen többé kommunista külképviselete, sõt — az ellenzékiség idejébõl — még köreikbõl is kerültek ki diplomaták. A kivétel(ek)tõl függetlenül azonban Budapesten múltbeli családi, rokoni vagy elvi okokból többeket — kormány-, miniszteri vagy parlamenti szinten — baráti szálak fûznek az ausztriai magyarokhoz. Ezért az eddig nézetük miatt csak megtûrtek érdekesekké, támogatandókká válhatnak Ausztriában osztrák politikusok számára, nehogy a kettõs kötõdésû osztrák állampolgár ausztriai magyaroknál azok osztrák kötõdése egyre inkább háttérbe szoruljon.

Érdeke az osztrák kormánynak azért is, mert Ausztria a kelet-közép-európai államokhoz viszonyítva — 1955-tel kezdõdõleg — az elsõ szabad, független, semleges, parlamentáris demokráciával rendelkezõ állammá vált, amely újból példaértékû nemzetiségi kezdeményezõ lépést tehetne, amint azt az 1991. évi népszámlálás során a kérdõívek kilenc nyelvre történt lefordításával már részben megtette.

Az ausztriai összmagyarság érdekképviselete természetesen csak az ausztriai cseh(szlovák), a horvát és a szlovén, illetve esetleg alakulóban lévõ további népcsoportokéhoz hasonlóan alakítható ki. Ezért jelentõs az ausztriai szlovénok alábbiakban ismertetett kezdeményezése.

Ennek az elvnek alapján kereste a szakértõi vélemény annak lehetõségét, hogyan lenne egyesíthetõ összképviseleti szervben valamennyi ausztriai szlovén szervezet. Ennek létrejötte s meghatározott idõszakokban történõ újraszervezõdése objektív kisebbségmegállapítás nélkül megfelelhetne az ausztriai szlovénok egészének. Ez a szervezet képviselhetné azután a kisebbség egészét a karintiai tartományi kormány irányában.

Meggyõzõdésünk szerint a szakvéleményíró nem oldotta meg kellõ módon azt a kérdést, hogyan szavazhatnak azok a karintiai szlovénok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Karintiában, illetve akik nem is élnek Karintiában. Továbbá hogyan kapcsolódhatnak be azok az ausztriai szlovénok, akik nem karintiaiak, s nem is voltak azok (stájerországi szlovénok, Szlovéniából elszármazott osztrák állampolgárságú szlovénok, például Vorarlbergben, Bécsben és Bécs környékén). A kérdés számunkra azért is érdekes, mert az ausztriai magyar érdekképviselet remélt megszervezõdésénél a népcsoport-képviselet nyilvánvalóan nem korlátozódhat egyetlen tartományra, s csak országos, valamennyi tartományt magába foglaló összképviselet létrejöttén érdemes fáradoznunk.

Az önszervezõdés létrejöttének szükségességét latolgató és gyakorlati megvalósíthatóságának néhány szempontját felvetõ esszészerû tanulmányunk nem tekinthette feladatának az 1976. évi népcsoporttörvény helyébe léphetõ új törvényjavaslat jogi kereteinek felvázolását. Ezért befejezésül pusztán három szempont rögzítésére vállalkozunk.

Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrejötte feltehetõen csökkentené az egyéni érdektelenséget, és az osztrák társadalomhoz hasonlóan zömmel mikroközösségekben (3—5 család) társadalmi életet élõ ausztriai magyarok érdeklõdését — életükben talán elõször — közösségi felelõsségvállalásra ösztönözhetné.

Busek gondolatainak ellentmondást kell kiváltania minden ausztriai magyar egyesületi, egyesületközi munkaközösségi és esetleges ausztriai magyar fundamentalista gondolkodás ellenében.

Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrejötte elé reménységgel tekintünk.

Bécs, 1991. szeptember 20.

Függelék:

1. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrehozását szorgalmazó tervezetem Bécsben, 1991. szeptember 20-án készült el. Javaslatomat megküldtem az osztrák szövetségi kancellári hivatal alkotmányjogi osztálya kisebbségi hivatalának, a két ausztriai magyar egyesületközi munkaközösség, valamint a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnökének.

1.2. A tervezet dr. Peter Pernthaler innsbrucki tanár, nemzetközi jogász "Modell einer autonomen öffentlichen Vertretung der Slowenischen Volksgruppe in Kärnter" címû, a karintiai tartományi kormányzóság megbízásából Innsbruckban, 1990. november 7-én keltezett javaslat figyelembevételével készült. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet törvénynovellálás formájában feltehetõen csak az Ausztriában elismert népcsoportok közös fellépésével valósítható meg. Ennek elõfeltétele azok sajátosságainak figyelembevétele, az ausztriai magyarok esetében pedig az ausztriai magyar közösségek között elõzõleg létrejövõ konszenzus.

1.3. A tervezet sajtónyilvánosságától várható, hogy az érdekeltek tudatára ébrednek annak, hogy az ausztriai összmagyar érdekképviselet és a jelen törvényes adottságok figyelembevételével létrejövõ közös magyar népcsoporttanács nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítõ szerzõdés. Jó ügy érdekében többféleképpen nemcsak lehet, de kell is cselekedni.

2.1. A területi elv pioritása nem oldotta meg a Bécsben élõ burgenlandiak és a Burgenlandban élõ bécsiek helyzetét, ezenkívül nem vette figyelembe a mai Bécs és Alsó-Ausztria történelmi szervezeti egységét (Bécs 1927-is egyben Alsó-Ausztria tartomány székhelye volt és nem alkotott külön tartományt).

2.2. A területi elv pioritása nem oldotta meg a Grazban és általában a Stájerországban élõ magyarok helyzetét, noha bécshez hasonlóan Grazban (1888-tól) is van mindmáig kimutathatóan történelmi magyar közösség. Grazban a magyar közösségi élet elsõsorban Bukaresthez hasonlítható.

2.3. A területi elv pioritása teljességgel megfeledkezik a migráció következtében, már a századfordulót megelõzõen Ausztriában országszerte kialakult szórványmagyarságról, noha Innsbruck, Linz és Salzburg esetében aligha beszélhetünk diaszpóráról.

3. A jelenlegi osztrák népcsoporttörvény a kisebbségek közösségi jogait favorizálja az egyéni kisebbségi jogok ellenében és a területi elv miatt nem tud országos önszervezõdésrõl, következésképpen országos önkormányzatról és nyelvhasználatról. A népcsoporttanácsok köztudottan "tanácsadó" és "támogató", vagyis javaslattevõ jogkörrel rendelkeznek és teljességgel nem alulról szervezõdött képviseleti egységek.

3.1. Kívánatos lenne, ha a magyar parlamentnek benyújtott "A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól" szóló törvényjavaslat elfogadása elõtt, pártközi konszenzus következtében, nagyfokú összhang jöhetne létre, nehogy a kapcsolattartásban, a kisebbségek esetében pártszempontból kialakuló pioritások keletkezzenek.

3.2. Ez a széles körû konszenzus azt eredményezhetné, hogy Magyarországon megszûnne az egyes ausztriai magyar szervezeteknek a pártállam idõszakából ismert favorizálása. Szükség lenne erre az egyes parlamenti pártok kisebbségi kiadványaiban is. Az ausztriai összmagyarság érdekeinek figyelembevétele a realitásoknak megfelelõen kívánatos lenne.

3.3. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet tervének megvalósításához nagy segítséget jelentene az ún. magyarországi kisebbségi törvény szellemiségének alkalmazása az ausztriai magyarok helyzetére. A kisebbségenként "csak egy országos" szerv elismerése elõmozdíthatná a jelenleg létezõ egyetlen országos megoldást szorgalmazó javaslatot. Ezután az érdekképviseletet elõkészítõ országos önszervezõ beszélgetés kezdõdhetne.

(A kisebbségi önrendelkezés lehetõségei Kelet-Közép-Európában - a Carrington-dokumentum alapján c. ankéton Tatabányán, 1992. november 2-án elhangzott hozzászólás.)

Tatabánya, 1992. november 2.

A Minisztertanács 1992. június 30-i ülésén — a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület tiltakozása és a burgenlandi tartományi kormányzóság negatív véleményezése ellenére — elhatározta a Magyar Nemzetiségi Tanács tagjainak felemelését a korábbi 8-ról 16 személyre. A Minisztertanács határozatát az Osztrák Nemzetgyûlés illetékes fõbizottsága 1992. július 9-én jóváhagyta. Ennek értelmében ténylegessé vált az osztrák honosságú bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése. A határozatot megelõzte a szövetségi kormánynak 1990. december 18-án a Nemzetgyûlésnek benyújtott jelentése az ausztriai népcsoportokról, amely kimondja, hogy a burgenlandi magyarok mellett a Bécsben élõ magyarok az ausztriai magyar népcsoport részének tekinthetõk.

1992 nyarára jórészt megvalósult az, amit a Központi Szövetség alapszabályaiban egyik legfõbb céljaként jelölt meg: a Burgenlandon kívül élõ osztrák honosságú magyarok népcsoportkénti elismertetése.

Szükségesnek mutatkozik megjegyezni, hogy a Központi Szövetség változatlanul az együttmûködés útján jár, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a burgenlandi magyarokkal zavartalan kapcsolatokat tarthasson fenn, hiszen a bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése csakis az ausztriai magyarok erõsödését, gyarapodását jelenti, ennek biztosít most politikai és jogi keretet a szövetségi kormány határozata.

1992. július—augusztus

4.

Megalakult az új Magyar Nemzetiségi Tanács
(franz Vranitzky kancellár megnyitó beszéde)

1993. február 16-án tartotta alakuló ülését a Kancellári Hivatal minisztertanács kis üléstermében a 8-ról 16-ra bõvült és négy évre kinevezett Magyar Nemzetiségi vagy Népcsoporttanács (Beirat für die ungarische Volksgruppe). Ebben a lényegében tanácsadó testületben fele-fele arányban a burgenlandi és bécsi, reprezentatívnak nyilvánított szervezetek, továbbá a pártok és egyházak képviselõi foglalnak helyet. Ezzel a hivatalos aktussal, melynek jelentõségét az ülés elején elnöklõ dr. Franz Vranitzky szövetségi kancellár kellõképpen kidomborította, véglegesedett a burgenlandiak mellett legjelentõsebb csoportosulás, a bécsi és alsó-ausztriai magyarok ugyanazon népcsoportkénti elismerése. A Nemzetiségi Tanácsban mint a magyar népcsoport érdekeit szolgáló intézményben a burgenlandi és bécsi képviselõknek a kölcsönösség és egymásrautaltság szellemében kell együttmûködniük. Ebben rejlik az ausztriai magyarok jövõje. A Népcsoporttanács elnökévé Balika Alfrédet (Unterwart/Alsóõr), helyettesévé Deák Ernõt (Bécs) választották. Dr. Antall József, a magyar kormány miniszterelnöke köszönetét fejezte ki az osztrák kormánynak a Nemzetiségi Tanács megalakulása kapcsán az említett csoportosulás jogi elismeréséért. A Magyar Népcsoporttanács súlyát és feladatait dr. Franz Vranitzky kancellár pontosan kifejtette alább német eredetiken és magyar fordításban közölt megnyitó beszédében.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elõször is köszöntöm a magyar népcsoport azon képviselõit, akik a Népcsoporttanács 4., alapító ülése alkalmából jelen vannak. Különösen örülök annak, hogy a több évig tartó tárgyalások után a bécsi magyarságnak sikerült a burgenlandi magyarsággal egyenrangú képviseletet biztosítani. Ennek különösen azért örülök, mert egy Bécs székhellyel mûködõ magyar egyesület elismerése az utóbbi évek során majdnem minden tanácsülésen többé-kevésbé heves viták tárgyát képezte, míg az ügy végül a közigazgatási bíróság elé került. Miután a bíróság nem hozott érdemi döntést, hanem az ügyet, kizárólag eljárási okokból, visszautasította, újra megkezdõdtek a már 1987 óta minisztériumi szinten folyó tárgyalások a kérdés megoldása érdekében.

A Népcsoporttanács létszámának kibõvítésével kapcsolatban különösen azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a bécsi magyarság képviselõinek bevonása semmiképp sem jelenti azt, hogy a tanácsban ez idáig egyedüli képviseletként jelenlévõ burgenlandi magyarok érdekei korlátozódnának. Különösen érvényes ez arra az anyagi támogatásra, amelyben a burgenlandi magyar népcsoport részesül. A népcsoportok támogatását kérvényezõ beadványok elintézése meg fog gyorsulni, a Kancellári Hivatal pedig gondoskodni fog a tanács munkájának megfelelõ támogatásról. Ami pedig az elkövetkezõ tanácsülések székhelyét illeti, ezentúl is lehetõség nyílik arra, hogy a tanács Burgenlandban gyûljön össze egy ülésre, például Felsõõrött.

A népcsoporttanácsok egyik feladata olyan fórum létrehozása, amelyben a népcsoport tagjai jogos érdekeiket elõterjeszthetik. Önök, mint e tanács tagjai, a törvények alapján hivatottak arra, hogy tanácsadói legyenek a szövetségi kormánynak, a szövetségi minisztereknek, és amire külön fel szeretném hívni figyelmüket, az illetékes tartományi kormánynak is, amennyiben ettõl felszólítást kapnak. Ez esetben a Népcsoporttanács feladata, hogy az illetõ népcsoport kulturális, szociális és gazdasági összérdekeit védje és képviselje. Ezenkívül olyan jogszabályok kibocsátása elõtt, melyek a népcsoportok érdekeit érintik, ki kell kérni a tanács véleményét is. A tanács továbbá közremûködik a népcsoportok támogatásában is azáltal, hogy az évente elkészítendõ tervezetekben megjelöli a támogatás kívánatos eszközeit. Ezen túlmenõen a Népcsoporttanács tagjai általános javaslatokat is elõterjeszthetnek, melyek a népcsoportok és azok tagjai helyzetének javítását célozzák.

A népcsoporttanácsok létrehozása mögött az a gondolat áll, hogy egy demokratikus államban biztosítani kell azt a lehetõséget, hogy a lakosság azon csoportjai, melyeket külön intézkedések érintenek, megfelelõ módon hozzászólhassanak ezen intézkedések megfogalmazásához. A Magyar Népcsoporttanács kibõvítése nemcsak arra ad lehetõséget, hogy a magyar népcsoport tagjainak gazdasági, szociális és kulturális helyzete — az ausztriai általános helyzetnek megfelelõen — tovább javuljon, hanem arra is, hogy a magyar népcsoport tagjai képviselõik által — ezentúl Bécsben is — aktívan részt vehessenek e folyamat kialakításában.

A szövetségi kormány, mint eddig is, igyekezni fog a népcsoporti képviselõk elképzeléseit a lehetõségekhez képest figyelembe venni, és a népcsoport problémáira jogilag megfelelõ megoldást találni. Úgy érzem, ennél a pontnál meg kell említenem, hogy a Magyar Népcsoporttanács, mely ezennel újraalakul, semmiképp sem jelent újrakezdést, mert a Magyar Népcsoporttanács már 1979 óta mûködik. Ez idõ alatt a népcsoporttanácsok intézménye pozitív gondolatnak bizonyult. Természetesen állandóan reálisan kell látni a helyzetet, hogy felismerhessük, a népcsoport-politika érzékeny területén rövid idõ alatt nem érhetõk el látványos sikerek, számunkra a sok kicsi, de kitartóan megtett lépések útja tûnik helyesnek.

A szövetségi kormány tudatában van annak, hogy sok függ attól, hogy a népcsoport világosan lássa: közös hazánkban, Ausztriában nemcsak a jogi kötelezettségek betartása, hanem elsõsorban a népcsoportok társadalmi elfogadása fontos. A népcsoport-politika legfõbb célja ezen elfogadás elõmozdítása kell legyen.

Emellett azonban mindkét félnek a kisebbség, de a többség gondjait és beállítottságát is figyelembe kell venni. A szükséges kölcsönös bizalom csak úgy érhetõ el, ha a felek állandó kapcsolatban vannak, ha hajlandóak egymást meghallgatni, egymásra odafigyelni. A következõ évtizedek reális céljaként el tudom képzelni, hogy a magyarok, mind a burgenlandiak, mind a bécsiek, a befolyásoltság és a gyámkodás érzése nélkül — mint például a felekezeti kisebbségek — itthon érezhetik magukat Ausztriában.

Bécs, 1993. február 16.

Horn Gyula miniszterelnök 1994. július 11-én a nyugati magyar szervezeteknek, köztük az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének is megküldte kormányprogramját, pontosabban annak a bevezetõ mellett a kisebbségpolitikai (X. rész) és a kül- és biztonságpolitikai (XIII. rész) fejezeteit, valamint Tabajdi Csaba miniszterelnökségi politikai államtitkár az Országgyûlés Külügyi Bizottságában 1994. július 13-án elhangzott felszólalását. Így a kormányprogramnak csak ezen fejezeteivel kívánunk foglalkozni.

A bevezetõben olvashatjuk, hogy az új kormány a társadalmi feszültségek megszüntetésére törekszik. Fõ céljának tekinti a nemzeti függetlenség megszilárdítását, a parlamentáris demokrácia elmélyítését, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság kiépítését, a határokon túli magyarság támogatását és az európai intézményekhez való csatlakozást.

Az új kormány takarékoskodni kíván a saját kiadásainak felülvizsgálatával, az állami pazarlás megfékezésével és a bürokratikus kiadások megnyirbálásával. Határozott törekvése, hogy Magyarországon megszilárduljon a demokratikus jogállam és tovább fejlõdjön a jogrend.

Ez a kormányprogram többszöri elolvasás után is higgadtnak és mérsékeltnek tûnik. Látszólag tanultak a múltból. Hiányzanak belõle az ideológiai frázisok. Természetesen a keresztény-nemzeti jelzõt is mellõzik. Mindez meggyõzõen hat, de ne felejtsük el, hogy a tanulási periódus oly soká tartott és annyi tragédiát és keserûséget okozott a magyar népnek. Az új kormány a magyar társadalom minden egyes rétegét meg akarja nyerni magának. Kérdés viszont az, hogy a marxista—leninista emlõkön nevelkedett miniszterek mennyire tudják magukat függetleníteni a múltjuktól. Végül is nem a bár józanul hangzó program a fontos, hanem az ebbõl kiinduló tettek. Várjuk az eredményeket.

A kormányprogram az ösztöndíjrendszer szorgalmazását mint fontos tényezõt emeli ki.

Megítélésünk szerint ezt a kormányprogramot két érdembeni javaslattal lehetne kiegészíteni:

1. Vegyes bizottságok (pl. szlovák—magyar, román—magyar) felállítása. Az ilyen jellegû bizottságnak a határesetek felülvizsgálása mellett a felgyûlt feszültségek (pl. a kolozsvári Mátyás-szobor körüli vita) leépítése lehetne a feladata.

2. A mindenkori magyar kormány nemzetközileg garantált védõhatalmi (protektor) szerepének elismertetése, hasonlóan ahhoz, amilyennel Ausztria rendelkezik a dél-tiroli németajkú kisebbség felett.

Természetesen a kormánynak számolnia kell a tárgyaló felek (pl. szerbek vagy románok) történelmükbõl adódó más jellegû mentalitásával. Tapasztalatból tudjuk, hogy sok esetben az ígéretek és tettek között áthidalhatatlan nehézségek támadnak.

A nyugati magyarság számára érthetetlen, hogy rájuk a Horn Gyula vezette kormány mindössze egy mondatban tér ki. Az irányú reményének ad kifejezést, hogy számítanak az alkotó együttmûködésre. Az 1956-os magyar forradalom eszméitõl áthatott nyugati magyarság számára ez a megközelítés kevésnek tûnik. Tartunk attól, hogy a magyar nép utolsó szabadságharcát újra átértékelik.

Hornék programjában az Antall-kormány összes célkitûzése megtalálható:

— az ország stabilitásának biztosítása,

— az euroatlanti szervezetekbe való integrálódás,

— a határon túli magyarság politikai segítése stb.

Ellentétben a leváltott kormánnyal, az új kormány kész tárgyalásokat kezdeni Szlovákiával és Romániával alapszerzõdés megkötése érdekében, mely a kölcsönös területi követelésekrõl való lemondást is tartalmazná. Ezzel Magyarország jogilag újra elismerné a trianoni határokat. Ellenértékként a szlovákok és a románok biztosítanák a fennálló határok átjárhatóságát, és az ott élõ magyar kisebbség jogait.

Bécs, 1994. augusztus

A roma népcsoport, amelyet a náci-rezsim alatt majdnem kiirtottak, volt a célpontja 1995. február 4-én egy brutális merényletnek. Josef Simon, Erwin Horwath, Karl Horvath és Peter Sarközi azért lettek a halálos merénylet áldozatai, mert romák voltak.

Az ünnepélyes temetésen megjelent politikai döntéshozók beszédeikben hathatós segítséget ígértek a népcsoport képviselõinek. Egy évvel az alattomos merénylet után az ígéretekbõl sajnos még sok kérdés nyitva maradt: a romák továbbra is szociálisan és politikailag hátrányos helyzetben vannak.

Burgenland tartomány és az Osztrák Köztársaság a mai napig elmulasztotta az 1992. február. 11-i, elsõ Felsõõri Nyilatkozat következõ pontjainak megvalósítását:

A felsõõri gyilkosság és a levélbomba-merényletek során, melyek népcsoportok tagjainak, bevándorlóknak és ezek osztrák barátainak okoztak komoly sérüléseket és veszélyeztették életüket, a felelõs politikai vezetõk szolidaritásukat fejezték ki és támogatásukról biztosították az érintetteket. A politikai döntéshozók azonban nem tudták az osztrák népcsoportpolitika új oldalról való megközelítését és gyökeres átalakítását megvalósítani.

A népcsoport-alaptörvény hatályos nemzeti és nemzetközi, kisebbségeket védõ határozatokon alapszik, kiváltképpen az 1867. 12. 21-i Államalapszerzõdésen (RGBL. Nr. 142/1867), a Saint Germain-i Békeszerzõdésen (StGB. Nr. 303/1920), az 1955. május 15-i Államszerzõdés 7. szakaszán (BGBL. Nr. 152/1955), az 1976 július 7-én kelt Népcsoporttörvényen (BGBL. Nr. 396/1976), az 1921. június 7-én kelt Brünni Szerzõdés (BGBL. Nr. 163/1921) és az 1992. 05. 28-án kelt, az Európai Népcsoportok alapvetõ Jogairól szóló Egyezményen. A népcsoport-alaptörvény magában foglal egy idõszerû alapjogkatalógust is.

Az osztrák népcsoportok fõ települései körzeteiben minden ott élõ népcsoportnak joga van anyanyelvi alap- és középfokú oktatásra. Amennyiben erre igény van, ezeken a területeken kívül is. Iskolai elõkészítõk, óvodák és napköziotthonok, továbbá egyéb, iskolához kapcsolódó intézmények esetében a fenti szabályozást megfelelõképpen kell értelmezni.

a) kétnyelvû oktatás bevezetése a stájeri szlovének számára is.

b) azoknak a népcsoportoknak is biztosítani kell az anyanyelvi oktatást, amelyek az osztrák Államszerzõdés 7. szakaszában nincsenek megemlítve. A megfelelõ végrehajtási szabályokat az érintett népcsoportok bevonásával kell kidolgozni és elfogadni.

c) Népcsoport gimnázium létesítése Bécsben.

A bécsi szlovákok, csehek és magyarok mellett sok burgenlandi horvát és roma is él Bécsben. Ezen népcsoportok fennmaradása érdekében az alapfokú oktatás mellett a középfokú anyanyelvi oktatást is biztosítani kell.

d) Kétnyelvû óvodák létrehozása.

Csak Burgenlandban létezik horvát- ill. magyarnyelvû óvoda. A többi népcsoport esetében nincs kétnyelvû óvodára vonatkozó rendelkezés.

A népcsoportoknak és azok tagjainak joguk van saját nyelvükön a nyomtatott sajtóban és audiovizuális médiákban információkat nyilvánosságra hozni, továbbítani, kicserélni, továbbá minden korlátozás nélkül hozzájuthatnak ilyen jellegû információkhoz az államhatáron belül és kívül is.

Kifejezetten azonos jogok illetik meg õket az ORF (Osztrák Rádió-Televízió) és más közszolgálati tömegtájékoztatási intézménnyel való együttmûködésre, továbbá saját nyomtatott sajtóra, audiovizuális médiákra és ezek állami támogatására.

a) Rádió

A bécsi magyaroknak, cseheknek, szlovákoknak, romáknak és a stájeri szlovéneknek nincs saját rádióadásuk. Ezért minden népcsoport számára elõször egy egyórás anyanyelvi mûsort kell bevezetni. A kísérleti adás után egész napos nemzetiségi mûsort lehetne adni az ausztriai õshonos népcsoportok számára. Ez a megoldás egy közös nemzetiségi programot jelentene a burgenlandi, a bécsi, valamint a stájeri és a karintiai szlovének számára. A regionális rádióadásokról szóló BGBL. Nr. 506/1993-as törvény szerint elõnyben kell részesíteni azokat a frekvencia-igénylõket, akik nemzetiségi nyelven adnak mûsort.

b) Televízió

Rendszeresen csak a karintiai szlovéneknek, a burgenlandi horvátoknak és részben a burgenlandi magyaroknak van anyanyelvükön sugárzott televízióadásuk. Biztosítani kell minden népcsoport számára hetente, egy egyórás mûsort. Egy bizonyos idõ elteltével a mûsoridõt napi egy órára kellene növelni, amennyiben a mûsor szerkesztésében — mint az az a) pontban is szerepel — több népcsoport vesz részt.

c) A sajtó állami támogatásáról rendelkezõ törvény, népcsoportok újságjaira vonatkozó szabályozásának megváltoztatása. Mivel a népcsoportok kiadványai csak egy relatív kis olvasóközönséget érnek el, ezeket az újságokat lehetetlen elõfizetésbõl és a hirdetések bevételeibõl eltartani. Regionális jellegû kötöttsége miatt a törvény egyéb feltételeinek is csak hiányosan felel meg, ezért támogatásuk nem megfelelõ mértékû.

d) Az õshonos ausztriai népcsoportok településein erõsítõberendezéseket kellene felszerelni, hogy az anyaországból sugárzott rádió- és televízióadásokat megfelelõképpen tudják fogni ezeken a területeken.

Mindegyik népcsoportnak joga van egy demokratikus képviseletet választani, amely állami hivatalokkal szemben képviseli és a népcsoport-alaptörvényben valamint nemzetközi egyezményekben a népcsoportnak biztosított kollektív jogokkal él. Ez a képviselet jogosult a népcsoporthoz tartozók individuális jogainak védelmében is fellépni.

A népcsoportok képviselõit az általános, titkos választások alkalmával (pl. tartományi választások) lehet megválasztani. Ezáltal a népcsoportok képviseletének legitimációja egy széles demokratikus bázison nyugodna. A népcsoportképviselet feladata, a népcsoport kollektív jogainak védelme, illetékesség a népcsoportot érintõ kérdésekben és a nemzetiségi önkormányzat mûködtetése. A népcsoportképviseletet vétójog illetné meg a népcsoportot érintõ szövetségi, tartományi és helyi döntések meghozatalánál. Ezekkel a rendelkezésekkel egy modern, használható népcsoportjog alapjait lehetne megteremteni. A népcsoportképviseletet azonban csak abban az esetben kellene létrehozni, amennyiben ezt az érintett népcsoport igényli.

Az osztrák népcsoportok településein németül és az ott élõ népcsoport nyelvén kell a helyi hatóságok és egyéb hatóságok által alkalmazott elnevezéseket és felírásokat feltüntetni. Az osztrák népcsoportok településein kívül esõ területen is németül és az érintett népcsoport nyelvén kell a földrajzi elnevezéseket használni, amennyiben olyan helységekre vonatkozik a megjelölés, amely az illetõ osztrák népcsoport településén található.

Az osztrák népcsoportok településein meg kell engedni, hogy az érintett népcsoport használhassa nyelvét, mint kiegészítõ hivatali nyelvet, az ottani hatóságoknál és hivatalokban. Ezt a rendelkezést vonatkoztatni kell a közszolgálati testületek és intézmények magángazdasági tevékenységére is.

Az osztrák népcsoportok településein kívül esõ területen is meg kell engedni a népcsoportnyelv használatát, mint kiegészítõ hivatali nyelvet, ha az illetékes hatóság vagy hivatal államigazgatási és igazságszolgáltatási körzete teljesen vagy részben az érintett népcsoport települési körzeteivel egybeesik vagy egy szakigazgatási szerv illetékességi területe a szóbanforgó népcsoport településével esik egybe, vagy egy hatóság, mint fellebbviteli hatóság illetékes egy ügyben, amelyet elsõfokon egy olyan hatóság bírált el, amelynél a népcsoport nyelve, mint kiegészítõ hivatali nyelv megengedett.

Egyesüléseknek, melyek alapszabályuk szerint népcsoportérdekeket képviselnek és jogosultak a népcsoporttanácsba ill. választott népcsoport grémiumokba tagokat vagy képviselõjelölteket delegálni, továbbá választott népcsoportképviseleteknek jogukban áll közjogi bíróságnál panaszt indítani, amennyiben népcsoport érdekek és jogok sérelmének gyanúja merül fel (egyesülések jogorvoslati joga).

Továbbá elkerülhetetlen a népcsoporttanácsok intézményének újraszabályozása és a népcsoportok állami támogatásának gyakorlati kivitelezésére vonatkozó rendelkezések kiegészítõ szabályozása.

Az Osztrák Népcsoportok Központja a nemzetiségi politikát illetõen a konszenzuális politika elvét támogatja és követeli, hogy a törvényhozó testületekben képviselõi helyeket biztosítsanak a népcsoportok számára. Az Osztrák Népcsoportok Központja támogatja további képviselõi mandátumok biztosítását a tartományi gyûlésekben, melyek a népcsoportok által egy második szavazattal, vagy rendkívüli, személyre szóló szavazattal választhatók.

a) A szomszédos Horvát, Szlovén, Szlovák, Cseh és Magyar Köztársasággal az osztrák népcsoportok és a szomszédos országokban élõ német anyanyelvû nemzetiségek védelme érdekében bilaterális szerzõdések megkötésére van szükség.

A bilaterális szerzõdések alapjául a jelenleg hatályos jogi normák szolgálnak, melyeket az érintett népcsoportok bevonásával, dinamikusan tovább kell fejleszteni.

b) Ausztria és a népcsoportok anyaországa között bilaterális, kulturális egyezményeket kell kötni, melynek nyomán az aláíró államok között élénk kulturális együttmûködés valósulhat meg. Az egyezmény kidolgozásába az érintett népcsoportokat is be kell vonni.

A népcsoportokkal egyetértésben kidolgozott, megfelelõ megoldás alapján elvárjuk az osztrák kormánytól, de különösen a kancellártól és a külügyminisztertõl, hogy a II. Maastrichti Tanácskozás keretében európai módon hozzanak létre egy átfogó jellegû, összeurópai, kodifikált népcsoporttörvényt, valamint teremtsék meg egy az európai népcsoport ügyekben illetékes választott bíróság létrehozásának lehetõségét.

Az osztrák népcsoportok felhívják az osztrák parlamenti pártokat, hogy az 1995. február 28-i és az 1995. március 1-i, az Osztrák Népcsoportok Központja és a parlamenti frakciók közötti megállapodások értelmében alapítsanak interfrakcionális munkacsoportokat. Ez az interfrakcionális munkacsoport, az osztrák népcsoportokkal együttmûködve, teremtse meg a Népcsoport-alaptörvény és a II. Felsõõri Nyilatkozat megvalósításának lehetõségét.

A Karintiai Szlovének Tanácsa

Burgenlandi Horvátok Kultúregyesülete

Ausztriai Csehek és Szlovákok Kisebbségi Tanácsa

Burgenlandi Magyarok Kultúregyesülete

Romák Egyesülete

Stajeri Artikel VII-Kultúregyesület

Ausztriai Romák Kultúregyesülete

Burgenlandi Magyarok Bécsi Kultúregyesülete

Osztrák—Szlovák Kultúregyesület

Az Ausztriai Népcsoportok Központjának vezetõségi- és kuratóriumi gyûlésén hozott határozat szerint.

Felsõõr/Erbate/Borta/Oberwart 1996. január 16.

A mai Ausztria ilyetén közös munka eredménye, amellyel minden állampolgár azonosíthatja magát. Ha mármost felszabadulásról beszélünk, azt is szem elõtt kell tartani, hogy ez mindenfajta kirekesztéstõl való mentességet is jelent. Az osztrák önazonosság valamennyi népcsoportot magába foglalja, akiknek itt van hazájuk és ezt a hazát magukénak is vallják. Az európai egyesülés útján ezt az önazonosságot mint a sokszínûség integrációját tovább kell fejleszteni. Ha meggondoljuk ugyanis, hogy az osztrák nemzetiségi törvény húsz évvel az államszerzõdés után született meg, világossá válik, hogy az újjáépítés évtizedeket vett igénybe, és még ma is tart.

A háború befejezésére és az államszerzõdésre való emlékezés nem sekélyesedhet hangzatos szólamokká, amelyek a jelen problémáiról elterelik a figyelmet. A gaztettekbõl való okulást maradéktalanul a mindennapi együttélés gyakorlatába kell átültetni, ugyanis itt mutatkozik meg, hogy mennyire sikerül az etnikai pluralizmust mint fontos osztrák teljesítményt példaértékûvé avatni Európában. Az elszigetelõdés, elkülönülés és a kirekesztésre való hajlam növekvõ jelei arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad elzárkózni ezen jelenségek elõl. Ezek ugyanis lényegében kihívást, feladatot jelentenek az összefogásra, az egyediség és önállóság feladása nélkül. Ez pedig felzárkózást igényel: egymás kölcsönös vállalását a jövõ közös alakítása érdekében. Ilyen távlatokban megvan a biztos helyük a népcsoportoknak, ugyanis a homogenizálás, egységesítés vagy a beolvasztás bármely válfaja fennmaradásukban veszélyeztetné õket, ami által viszont a többségi nép is veszítene lényegébõl és életerejébõl.

A nemzetiségi politika alkalmazásakor a kisebbségeket ezért oly módon is támogatni kell, hogy életüket a közvélemény az egész társadalom szerves részeként ismerje és fogadja el. Mindamellett az oktatás és a tömegtájékoztatás terén még nagyon sok feladat vár megoldásra. A többségi nép és a kisebbségek számára ott kezdõdik a jövõ, ahol a kisebbségi lét elnyeri természetességét.

Bécs, 1995. május 24.

(Felolvasásra került a Magyar Népcsoporttanács 1995. május 24-i ülésén)

1. A köztársaság területén élõ magyar származású osztrák állampolgárok minden fenntartás nélkül és teljes lojalitással az Osztrák Köztársasághoz tartozónak vallják magukat. Ausztria nem csupán az õshonos, hanem a bevándorolt magyaroknak is hazája; mivel azonban egyúttal a magyar nép részét is alkotják, kettõs identitással rendelkeznek.

Az 1956-os magyarországi népfelkelés leverését követõ menekülthullámra emlékezve köszönet illeti Ausztriát az akkor bizonyított szolidaritásáért és azért, hogy több ezer magyar új hazára lelt Ausztriában.

2. Mind Magyarország, mind pedig Ausztria mint államalakulatok több nép és népcsoport integrációja révén jöttek létre. Õk mindannyian politikailag, gazdaságilag és kulturálisan történelmi teljesítményeket vittek véghez Európáért.

3. Térségünk jövõjéért mindkét ország népei akkor tesznek a legtöbbet, ha megõrzik a közös történelmi gyökerekbõl táplálkozó interetnikus és multikulturális sokféleségüket.

4. Közép-Európa jövõjének alakításában az egyes népcsoportoknak is megvan a hivatásuk, amit csak akkor tudnak betölteni, ha identitásukban erõsödnek, nyelvi-kulturális fejlõdésükben hatékony támogatásban részesülnek.

5. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az osztrák népcsoport-politika modell jellege nagyobb hatásfokon állandóan bizonyságot és megerõsítést nyerjen.

6. A Központi Szövetség a régiók Európája elvét vallja, ahol az egyes népek és népcsoportok az államhatároktól függetlenül szabadon fejlõdhetnek a demokratikus pluralizmus szellemében, az egymással szembeni tisztelet és megértés alapján.

7. A népek és népcsoportok szabad fejlõdésének szellemében a Központi Szövetség nyelvek és kultúrák közti közvetítõként fejti ki tevékenységét.

8. A Központi Szövetség követeli, hogy a bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése után valamennyi osztrák állampolgárságú, magyar nyelvû személy hasonló elbírálásban részesüljön, azaz a magyar népcsoport tagjává válhasson.

9. A magyar népcsoport fennmaradása érdekében az oktatás és mûvelõdés terén azonnali hatályú intézkedésekre van szükség.

10. A népcsoportok nyelvének a többségi nyelvvel szembeni egyenértéke megköveteli, hogy — különösen az Osztrák Rádióban, Televízióban saját adások kiépítésével — nyíltan és hatásosabban jussanak szóhoz az egyes népcsoportok a tömegtájékoztatásban, a magyar nyelv érvényesülése a magyar népcsoport nagyságához mérten Burgenlandban nem kielégítõ, másutt Ausztriában egyáltalán nem létezik.

Bécs, 1996. március 2.

Az ausztriai népcsoportok körül egész sor olyan jelenség figyelhetõ meg az utóbbi idõben, ami nyugtalanságra ad okot. Egyrészt növekvõ közöny, másrészt nyílt gyámkodási szándék ütötte fel a fejét. A legkirívóbb példaként említhetõ, hogy a Magyar Népcsoport Tanácsba erõnek erejével (volt?) kommunistát jelöltek. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége minden tõle telhetõ lépést megtett ennek megakadáolyzására. Mivel az illetékes szervek szándékuk megváltoztatásának eddig semmi jelét nem adták, a Központi Szövetség szükségesnek tartja a fejleményekrõl tájékoztatni a közvéleményt.

Még élesen emlékezetünkben van: a roma népcsoportnak az Oberwart/felsõõri gaztettet kellett elszenvednie ahhoz, hogy tudomást vegyenek létérõl. Hatására egyszeriben népszerûnek tûnt, a bekapcsolt felvevõgépek elõtt kinyilvánítani a részvétet és az együttérzést, mintha ez egyúttal a törõdést is kifejezésre jutatta volna. Ezzel szemben a politikai mindennapok más képet mutatnak: 1996-ban az "1000 éves Ausztria" jegyében a népcsoportokra is gondoltak ugyan, aminek eredményeként "történelmi terv" született arról, hogy az egyes Népcsoport Tanácsok elnökeibõl ún. tanácskozási testületet (Khol-Kostelka tervezet) hoznak létre. A magasröptû terv azonban elsikkadt, ugyanis nem volt mögötte kellõ komoly szándék. Helyette az egyes népcsoportok jószándékú képviselõi nagy keservesen "Memorandumba" nyesegették elképzeléseiket, amit 1997. június 24-én nyújtottak át Mag. Viktor Klima szövetségi kancellárnak és Dr. Heinz Fischernek, az Osztrák Parlament elnökének. Az eddigi hallgatásból arra lehet következtetni, ennek sem lesz semmi eredménye, hanem szépen feledésbe merül.

A Népcsoport Tanácsokra vonatkozóan az utóbbi idõben feltünt, hogy egymás után jár le megbízatási idejük, anélkül, hogy a Kancellári Hivatal a törvény értelmében — idõben gondoskodna új tanácsos kinevezésérõl. Érthetetlen módon a népcsoport ügyek kezelésében sajnálatos változások figyelhetõk meg. A leglátványosabb, mi több, legfelháborítóbb dolgok a Magyar Népcsoport Tanács új kinevezése körül mutatkoznak. Mindenekelõtt alig van elfogadható magyarázat arra, hogy több mint egy éve még mindig nem nevezték ki az új tanácsot (aminek múlt év február 26-val lejárt megbízatási ideje). Csak az említett idõpontot követõen mintegy három hónapra rá érkezett levél a Kancellári Hivataltól azzal a jelzéssel, hogy a számításba jövõ testületek ejtsék meg a jelöléseket a tanácsba. A bécsi magyarokat illetõen a Központi Szövetség idõben eleget tett a felkérésnek és — mint a kancellári hivatal elõirányozta — négy képviselõt jelölt az új tanácsba, csakhogy ezzel még nem történt semmi különös. A vezetõség érdeklõdésére a Kancelári Hivatal illetékes megbízottja végül múlt év novemberében csupán sejtette, hogy az új tanács összetételében változásokra kerülhet sor. Mire közelebbrõl kitudódott, mi rejlik emögött, már-már lehetetlennek tûnt bármi lépést tenni megakadályozására. Szinte hihetetlen, de a Központi Szövetséget azzal szándékoznak következetes kommunistaellenes magatartásáért eddigi teljesítményei mellõzésével "megbüntetni", hogy kész tények elé állítva megvonnak tõle egy helyet a tanácsban, Demokrácia és Európa-politika — úgy látszik — mit sem számít az illetékes szerveknél akkor, amikor nagyon is meg kellene fontolni elhatározásaikat ill. jobban utána kellene nézniük, tulajdonképpen mire is megy a játék, egyáltalán helyesen járnak-e el szándékaik kivitelezésében. A Központi Szövetség tiltakozására, óvására legfeljebb és a legjobb esetben udvarias kitéréssel válaszolnak, ugyanakkor nyilvánvalóvá válik, hogy eleve eltökélt szándékkal szemben mit sem számítanak az érvek.

Valóban hihetetlen, de ez a tényállás: volt (?) kommunisták kerülnek elõ a süllyesztõbõl és minden óvás ellenére helyet akarnak nekik biztosítani a tanácsban. Pontosabban az ún. Független magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetérõl van szó, amely valójában nem fejtett ki tevékenységet, éppen ezért teljesítményeket sem tud felmutatni. a "hét kövér esztendõ" után, amikor kitartotta õket a kommunista Magyarország most ki kell költözniük a Collegium Hungaricum-ból, mivel felújítják az épületet, ami egyébként a magyar állam tulajdonát képezi. Csoportosulások, amelyek korábban "magyar kolóniának" tekintették magukat, hirtelenében azt kezdik magukról állítani, hogy õshonosok Ausztriában. Igyekezetükre mi sem jellemzõbb, minthogy csak a Kancellári Hivatal pozitív jelzésére, mindamellett az alapszabályukban lefektetett három év helyett négy és fél év elteltével, múlt év november 19-én választottak új vezetõséget, mert csak így nyújthatták be jelölési szándékukat.

A csoportosulás képviseletével az Osztrák Kommunista Párt (volt?) tagját és Bécs II. kerületi ifjúsági csoportvezetõjét bízták meg, aki egyébként németajkú osztrákként nem tagja a magyar népcsoportnak. Ennek megfelelõen soha nem foglalkozott népcsoport ügyekkel. Az átlagpolgár számára rejtély marad, hogyan sikerült neki befolyásos támogatókat találnia. Ebben az összefüggésben legfeljebb gúnyként fogható fel a Kancellári Hivatal azon nyilatkozata, az illetõ felvétele a Népcsoport Tanácsba az egész magyar népcsoport érdekében történik.

Amennyiben végleges döntés születik errõl, akkor az egyértelmûen visszafejlõdést jelent a szövetségi kormány eddigi népcsoport politikájában, ugyanis nyilvánvalóvá válik az, hogy a népcsoportokat egyrészt egyáltalán nem veszik komolyan, másrészt és ez önmagában véve sokkal súlyosabb, egyes politikusoknak — a jelek szerint — nyugtalanságot okoz, ha egyetértést tapasztalnak. Legalábbis így fogható fel, hogy akár kitalálnak jelölteket, akiket aztán kellõ protekcióval beemelhetnek a tanácsba, akik aztán gondoskodnak kellõ feszültségrõl, egyenetlenségrõl és civódásról. Annak ismeretében, mi minden fûzõdik a "reális szocializmushoz" nem utolsósorban Magyaroszágon, egészen természetes, hogy a legtöbb ausztriai magyar határozottan elutasítja a kommunizmus valamennyi megnyilvánulását. Ezért felháborítóan sértõnek fogható fel, ha a Központi Szövetség hátrányára olyan személyt akarnak bevinni a tanácsba, aki politikai hovatartozása révén a sötét múltra emlékeztet. Az ausztriai magyarok számára érthetõ módon nagy csalódást okoz ez a nagyfokú cinizmus. A népcsoport politika ilyenfajta alkalmazását határozottan visszautasítják. A Központi Szövetség vezetõsége úgy határozott, hogy tiltakozása jeléül mindaddig nem vesz részt a Népcsoport Tanács ülésein, amíg a felelõsök belátják, hogy ilyen meggondolatlan döntésekkel nem csupán a magyar népcsoportnak, de egyúttal az egész népcsoport politikában nagyméretû károkat okoznak.

(Az eredetileg németül megfogalmazott sajtónyilatkozat magyar nyelvû változata.)

1998. március—április

— Beiktatták az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar lelkigondozó Szolgálatának az 1998—2004-es idõszakra megválasztott Egyháztanácsát.

Bécsben, 1998. április 26-án, ünnepi istentiszteletet tartott a bécsi és a budapesti evangélikus püspök. Az alakuló ülésen Ünnepi Nyilatkozatot fogadott el az új országos Egyháztanács, amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk.

Ünnepi nyilatkozat

— fordul köszönettel híveihez és barátaihoz, valamint az állami felelõsséget hordozó országos és tartományi vezetõkhöz, továbbá

— kérõ szóval az ausztriai és a magyarországi egyházak országos elnökségéhez.

1. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— az országos szórványban élõ híveinek és barátainak segítõkész megértése nélkül, dologi kiadásai közegyházi fedezetének 1973. január 1-én történt megszüntetését követõen nem tudta volna szolgálatát fenntartani, azt növekvõ támogatásuk nélkül a mai keretben kiépíteni, így jövõjét biztosítani. Amikor egyházunk ma a lelkészi állások létjogosultságát gazdaságilag is felméri, megelégedéssel mondhatjuk, híveink és barátaink — negyedszázada — önkéntes adományaikkal mellettünk állnak. Ezért ma, a családlátogatások kapcsán megismerve demográfiai adataikat, bizalommal tekintünk jövõ szolgálatunk legalább emberöltõnyi idõszaka elé, mert meggyözõdésünk, kisebbségi helyzetben csak a gazdaságilag függetlenülõ népcsoportok életképesek.

2. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— hálával emlékezik arra, hogy osztrák kormányunk 1988. május 9-én elfogadta a Magyarországról érkezõk menedékjogi kérelmét és ezt a gyakorlatot tovább két esztendõvel meghosszabbította a romániai, három esztendõvel pedig a vajdasági magyarokra vonatkozóan.

Mindazok, akik Ausztriában maradtak, nem felejtik el, hogy a nyolcvanas években a magyar nyelvterület egészérõl érkezõk érdekében megfogalmazott ausztriai magyar integrációs javaslatunkat az irányunkban mindig megértõ Dr. Erhard Busek, akkori bécsi alpolgármester vezette küldöttségtõl, Dr. Franz Löschnak belügyminiszter 1989. február 23-án átvette és annak gyakorlati megvalósulását nem akadályozta. Amikor ma ezért neki és munkatársaimnak köszönetet mondunk, egyúttal megemlékezünk azokról a tartományfõnökökrõl is — Dr. Helmut Zilk, Dr. Josef Ratzenböck, Dr. Erwin Pröll, Dr. Josef Krainer valamint Dr. Christoph Leitl helyettes tartományfõnök —, akik kérésünket felkarolva messzemenõen segítségünkre voltak a beilleszkedésben.

— Köszönjük, hogy ebben a munkában, amelynek szóvívõi lehettünk, együttmûködhettünk Ft. Dr. Balogh Vincével (Linz), az ausztriai Katolikus Püspökkari Konferencia korabeli nemzeti igazgatójával. Köszönjük Dr. Walter Geppert korabeli szociális és munkaügyi miniszternek javaslatunk megértõ támogatását, elfogadását és megvalósítását.

A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— ezzel a javaslatával szívesen vállalta fel a közvetítést a más nemzetiségûek érdekében is azok ausztriai integrálódásának elõmozdítására.

3. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— meggyõzödése, hogy az ausztriai magyarság — a népcsoport munkája keretében, azon kívül, avagy annak peremén —, közép-európai kettõs kötõdése révén, következetesen támogatta és a jövõben is támogatni fogja Magyarország mielõbbi európai csatlakozását.

A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— bízik benne, hogy ma az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 50. évében, azok az osztrák személyiségek, akik Közép-Európa politikai és társadalmi életében jelentõs szerepet töltenek be, tekintettel közös jövõnkre, távlatos gondolkodásukkal fölülemelkednek a századunkban oly sok feszültséget kiváltó szûkkeblû párt- vagy térségi politikán.

4. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

5. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— kéri osztrák kormányunkat és egyházunkat támogassa a már meglévõ és jól mûködõ vallási és kulturális intézményeinket,

— megállapítja, hogy országos szerkezeti felépítésének és mûködtetésének az aktív lelkigondozó munka az alapja. Ennek elemei a csoportok kialakítása és felépítése, a csoportok által kitûzött célok energiamozgósító hatása, a csoporttagok sikerélménye az eredményes tevékenység kapcsán, a közösségek önértékelésének javítása és ezáltal a jó beilleszkedés az osztrák társadalomba, Ausztria egész területén. Ennek az egyházi szolgálatnak, természetesen másodlagosan, oktatási, nevelési, dialógiai, szociális és kulturális vetületei is vannak,

— rendkívüli országos szórvány lelkigondozásából új modell született, mely a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala az Egyházak szerepvállalása a nemzeti kisebbségek közösségépítésében címû közép-európai konferenciáján is elismerést nyert (1997. április 21—22.).

— A mai Ausztriában teljes egyenlõség kialakulását reméljük. A félelmet és szorongást oldó, meleg emberi közösséget biztosító egyházi intézményünkhöz változatlanul ragaszkodunk. Megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy a külföldi munkavállalók egyenjogú elbírálása terén a közelmúltban részleges eredmény született a végszükséglet elhárítására nyújtott segély (Notstandshilfe) kötelezõ folyósításával.

6. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— természetesnek tartja, hogy ausztriai egyházunk reformátori elvei alapján támogatja az anyanyelvi igehirdetést, valamint tekintettel országunknak az Európai Unióban vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeire, az elkövetkezõ négy éven belül nyugdíjazással megüresedõ egyetlen országos fõhivatású magyar szórvány-lelkészi állását fõhivatású magyar anyanyelvû lelkésszel tölti be,

7. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

7.1. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

8. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— tisztelettel és hittestvéri szeretettel köszönti megalakulása alkalmából a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát,

— szívesen venné, ha ausztriai egyháza és a Külföldön Élõ Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége erre a kezdeményezésre felfigyelne,

— megerõsíti kapcsolatát testvérgyülekezetével, a Budapest, Deák téri egyházközösséggel és annak presbitériumával,

— baráti együttmûködést kezdeményez a budapesti Német Gyülekezet és a bécsi Magyar Istentiszteleti gyülekezet között, és elõbbi presbitériumát bécsi látogatásra meghívja.

9. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— kéri az ausztriai Evangélikus Egyházfõtanácsot, hogy a hozzá szolgálati úton beterjesztett jelen Ünnepi Nyilatkozatát továbbítsa az osztrák kormányhoz.

Bécs, 1998. április 26.

Az alakuló ülésen a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület jelöltjét, Oberpullendorf (Felsõpulya) város polgármesterét, Ernst Kulmannt választották elnökké, az elnökhelyettes pedig a Központi Szövetség jelöltje, egyben elnöke, dr. Deák Ernõ (Bécs) lett. A több mint négy órán át tartó alakuló ülésen több, a tanácsadói testület feladataira vonatkozó kérdést érintettek, s igen komoly aggodalom támadt a Szövetségi Kancellári Hivatal által 1999-re az egész, — statisztikailag — 20 000 fõs magyar népcsoportnak elõirányzott 3,8 millió schillinges költségvetéssel szemben. Mivel a Szövetségi Kancellári Hivatalban a népcsoport képviselõinek értésére adták, hogy magasabb összegû támogatással nem számolhatnak, így a képviselõk úgy egyeztek meg, hogy az összeget 50—50%-ban felosztják Burgenland, valamint Bécs és a többi szövetségi tartomány között. A kérdésre, hogy a támogatás összegét ki állapítja meg és milyen kritériumok alapján osztják azt szét a különbözõ népcsoportok között, a jelenlévõk nem kaptak konkrét választ.

Bécs, 1999. március 27.

A Központi Szövetség megbízásából:

Melléklet: Tiltakozó jegyzék

Tiltakozás a magyar népcsoport tanácsadó testületének összetétele ellen

A bécsi magyaroknak a magyar népcsoport részenkénti elismerése során, amit a magyar Központi Szövetség kezdeményezett, 1992-ben a tanácsadó testület taglétszámát nyolcról tizenhatra emelték föl. Ennek megfelelõen az 1993—97-es periódusban az 1976-os népcsoport-törvény értelmében a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a Magyar Egyesületek Központi Szövetsége egyaránt 4—4 tagot delegált a tanácsadó testületbe. A periódus lejárta után a Szövetségi Kancellári Hivatal 1997. május 14-i levelében ismét felkérte a Központi Szövetséget, hogy négy személyt jelöljön az újra felállítandó tanácsadó testületbe, ami 1997. május 24-én írásos formában meg is történt. A Szövetségi Kancellári Hivatal ugyanezen év novemberében jelezte, hogy egy közelebbrõl meg nem nevezett szervezet a testületben való részvételre igényt jelentett be. A Szövetségi Kancellári Hivatalban folytatott elsõ megbeszélésen (1998. január 12.) világossá vált, hogy a Központi Szövetségnek egy mandátumról le kell mondania; alternatív lehetõségek nincsenek. Az ezt követõ megbeszéléseken és vitákon a Központi Szövetség igyekezett álláspontját érvekkel alátámasztva ismertetni, ám ezeket nem vették figyelembe. Noha a parlamentben úgy tûnt, hogy a pártok megegyeznek az addigi status quo fenntartásában, a Szövetségi Kancellári Hivatal jogi eljárást kezdeményezett, amelyet a minisztertanács elé terjesztettek. A Központi Szövetség számára kedvezõtlen döntés ez év február 23-án született, azaz a Szövetség egy mandátumát megvonták.

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 1999. március 20-i nagygyûlésén az alábbi határozatot egyhangúan elfogadta, ugyanakkor a vezetõséget a határozat végrehajtásával megbízta:

2. Az ügyben a médián keresztül a közvélemény tájékoztatása

3. A Közigazgatási Bíróságon panasz benyújtása

A fenti határozat megerõsíti a Magyar Egyesületek Központi Szövetségének elnökségét eddigi tevékenységében, az immár több mint egy éve gyakorolt nyomással szembeni ellenállásában, s abban, hogy az önkényes döntéssel elõállt helyzettel mindaddig ne békéljen meg, ameddig a hátrányos helyzetet megnyugtató megoldással nem rendezik, azaz addig, amíg a Központi Szövetség a tanácsadó testületben ismét négy hellyel nem rendelkezik.

A minisztertanács február 23-i döntését egy jogi procedúra elõzte meg, amelyben a tárgyilagosan megalapozott érveket figyelmen kívül hagyva hoztak a Központi Szövetségre nézve hátrányos döntést. A döntést tiltakozás nélkül tudomásul venni szervilizmus volna, egy nyilvánvalóan prejudikált eljárás nem tekinthetõ sem elfogadhatónak, sem pedig jogosnak.

Mivel a népcsoportok tanácsadó testületeinek létrehozása nem demokratikus választások útján történik, e kényes kérdésben legalábbis az érintett népcsoportok szervezetei közötti konszenzus megteremésére kellene törekedni, amint az 1993-ban meg is történt. Olyan eljárás volt ez, ami a burgenlandi és bécsi magyarok bizonyítottan harmonikus együttmûködéséhez vezetett.

Az elmúlt évben folytatott ún. tapogatózó beszélgetések célja végül is az volt, hogy a Központi Szövetséget egy bizonyos eleve elhatározott szándékról meggyõzzék. E fáradozások sikertelensége után a Szövetségi Kancellári Hivatal a megfélemlítés, a felõrlés és a rágalmazás taktikáját alkalmazta, ugyanakkor a támogatás csökkentése és az összeg kései átutalása révén nyomást gyakorolt, amellyel akadályozta a folyamatos érdemi munkát.

Diktátumával a Szövetségi Kancellári Hivatal a magyar csoportosulások és érdekek közötti kapcsolatokat oly mértékben megmérgezte, hogy kérdésesnek tûnik: az ily módon felszított ellentét és bizalomhiány mikor és hogyan számolható fel. A népcsoport tagjainak szemszögébõl nézve megütközéssel kell megállapítanunk, hogy a döntés kizárólag az amúgy is kritikus idõszakot megélõ magyar népcsoport széthullásának folyamatát szolgálhatja.

Az 1997 óta tapasztaltak alapján adódik a következtetés, hogy a népcsoportok tanácsadó testületeit — amelyek eleve csak tanácsadói funkciókkal bírnak —, anélkül, hogy a népcsoportok valódi érdekeit bárki is figyelembe venné és a demokratikus játékszabályokkal bárki is törõdne, tetszés szerint használhatják hatalmi-politikai eszközökként. A kritikai megjegyzéseket akadékoskodásnak és ellenséges magatartásnak nyilvánítják, adminisztratív eszközökkel küzdenek ellenük, vagy legalábbis rágalmakkal illetik. A financiális függõség következményeként a népcsoportok állami gyámság alá kerülnek, s ezáltal kibontakozásuk irányíthatóvá, illetve megbéníthatóvá válhat.

A magyar népcsoport problémái iránti teljes érzéketlenség vezetett ahhoz a téves döntéshez, amelyben egy olyan csoportosulást nyilvánítottak reprezentatívnak, amelyik még mindig a magyar állam kulturális intézetének épületében van otthon, amelyik a népcsoport érdekében semmiféle önálló munkával nem volt képes szolgálni, amelynek politikai múltjától és világnézeti beállítottságától az Ausztriában élõ magyarok jóval több mint 90 százaléka idegenkedik; amelynek politikai és világnézeti álláspontja az 1976-os népcsoport-törvény értelmében egyáltalán nem jelentõs, hanem egyértelmûen marginális.

Bécs, 1999. március 25.

(A népcsoportjogokról)

Az európai integrációs folyamat teljes lendülettel halad. Ausztria mint az EU tagállama, tevékeny részese ezen folyamatnak. Ennek nemcsak a társadalmi biztonság és a gazdaság növekedésének megtartása és kiszélesítése a cél, hanem a béke erõsítése és a különbözõ nemzetiségû, nyelvû, vallású és kultúrájú emberek közötti építõ együttélés elõfeltétele. Az európai integráció csak akkor sikerülhet, ha ennek az Európának nyelvi-kulturális sokszínûsége is védve lesz, függetlenül attól, hogy egy nyelvet több millióan, vagy csak néhányan beszélnek.

Ausztriának gazdag nyelvi és kulturális hagyománya van. A törvényesen elismert népcsoportok által kifejezésre is jut ez a történelmileg megalapozott osztrák sokszínûség. A feladat tehát ezt a hagyományt egy nagyobb Európában gyümölcsöztetni.

Ebben a népcsoportvédelemnek külön szerepe van.

Az európai integráció keretében az Európa Tanács vállalta azt a feladatot, hogy az európai népcsoport- és kisebbségvédelem mércéit kialakítsa.

Az 1995. február 7-i Európai Keretkonvenció a Kisebbségek Jogairól, melyet Ausztria 1998-ban törvénybe iktatott, egy kötelezõ nemzetközi jogszabály.

Továbbá Ausztria már 1992-ben aláírta az Európai Tanács által kidolgozott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, azonban ezt mind ez ideig nem emelte törvényerõre.

Ebbõl a két okmányból az osztrák népcsoportpolitika számára tevékenységre sürgetõ igény adódik.

• A kisebbségek jogairól szóló európai Keretkonverció országon belüli

bevezetése, illetve átültetése az osztrák népcsoport-törvényhozásba.

• Az 1992. november 5-i Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának azonnali törvénybe iktatása az összes Ausztriában elismert népcsoport számára.

• Az osztrák népcsoportjog újrarendszerezése, különös tekintettel az õshonos népcsoportok alkotmányjogilag egyenlõvé tételére.

• Az osztrák népcsoportok összes õshonos településkörzeteiben az 1955-ös osztrák Államszerzõdésben vállalt kétnyelvû helyrajzi táblák felállítása.

• Kétnyelvû oktatási rendszer megteremtése és támogatása az osztrák népcsoportok számára az óvodától az érettségiig, beleértve az ehhez szükséges tanító-, nevelõ-, és óvodai személyzet kiképzését. Ezen kétnyelvû oktatási intézmények vezetõinek az illetõ népcsoport nyelvén nyert képesítéssel is rendelkezniük kell.

• Kétnyelvûség megvalósítása a közigazgatásban (nyomtatványok, ügyintézõk).

• Anyanyelvi televizíós és rádióadások bevezetése és kiépítése az ORF keretén belül.

• Anyanyelvû privát rádiómûsorok és az osztrák népcsoportok sajtójának anyagi biztosítása.

• A népcsoporttámogatás lényeges növelése különösen a kisebb népcsoportok számára, kötelezõ irányvonalak lefektetése a népcsoporttámogatás terén a népcsoport-képviselõk bevonásával.

Bécs, 1999. szeptember 14.

A fenti óhajok és követelések mögött a következõ egyesületek és szervezetek állnak: Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 14 tagszervezettel, Bécsi munkacsoport népcsoportkérdésekben — Népcsoportintézet, Burgenlandi — horvát Kultúregyesület Bécs, Burganlandi Magyar Kultúregyesület, Cseh és Szlovák Népcsoport Kisebbségi Tanácsa Ausztriában, Emberi Jogok Osztrák Ligája, Horvát Értelmiségi Klub, Horvát Kultúr- és dokumentációs Központ, Horvát Kultúregyesület Burgenlandban, Karintiai Szlovének Tanácsa, Osztrák Népcsoport-Központ, Romano Centro, Szlovén Szervezetek Központi Szövetsége, VII-es Cikkely Kultúregyesület Stájerország.

1 Szépfalusi István: Az ausztriai magyar identitás néhány kérdésérõl. A magyarsághoz tartozás a mai Ausztriában a népszámlálás idején. Bécsi Napló 1991. május—június. XII. évf. 3. 1., 8.

2 Életünk. 1988. 12.

3 Szépfalusi István: Lássátok, halljátok egymást. Mai magyarok Ausztriában. Bern, 1980. 408.

4 Elsõközlések: Kortárs, 1990.; 11. Lelkipásztor. 1990. 7—8.; Magyar Nemzet. 1990. július 17.; Magyar—magyar egyházi kapcsolatok: Hazánk és a diaszpórák. Magyar Nemzet. 1989. dec. 8.; Ua: Bécsi Napló. 1990. 1.

5 Németh G. Béla: Mozgó stabilitás vagy múltba meredt statikusság. Új Írás. 1984. 12. Idézi Gáll Ernõ: Kelet-európai írástudók és a nemzeti-nemzetiségi törekvések. Bp., 1987. 355. Vö. még Váradi Júlia: Közép-európaiság mint metafora. New York-i beszélgetés Susan Sontaggal. Élet és Irodalom. 1988. 40.; Márkus Béla: Írástudók Kelet-Európában. Kritika. 1988. 9.

6 Szidiropulosz Archimédes: Ithaka partjai. (A kisebbségi lét dimenziói. ) Bp., 1990. 122.

7 Gáll E.: I. m. 324.

8 Dr. Peter Pernthaler: Modell einer autonomen öffentlichen Vertretung der Slowenischen Voksgruppe in Kärnten. Rechtsgutachten. Innsbruck, 1990—11—07. 40. (18. 1. )

9 Ludwig Szeberényi: Die ungarische Voksgruppe im Burgenland und ihr Voksgruppenbeirat. wien. 1986. 51. (39. 1. )

10 Die rechtliche Stellung der Volksgruppen in Österreich. Wien, 1977. 111.

11 Fassmann, H., Münz, R., Oberdammer, P.: Sprachgruppen und Sprachkenntnisse im Burgenland. Eisenstadt, 1991. május 7. (5. 1. ) — Sylvia Zeidler: Fremdsprachenkenntnisse. Ergebnisse des Mikrozensus März 1990. Statistische Nachrichten. Wien, 46. Jahrgang, 1991 (Neue Folge). Heft 7. 579—583.

12 Korunk. 1991. 1.

13 Gáll E.: I. m. 327.

14 Vö. Balázs Béla: Új utakon a Collegium Hungarium (Danubius, Bp. ). Rajnavölgyi Géza, Stier Miklós: Rekviem a Collegium Hungaricumokért? Hitel. 1991. 9. Stier Miklós: Gondolatok a bécsi Collegium Hungaricum feladatairól. Magyar Tudomány. 1991. 1. Deák Ernõ: Néhány megjegyzés a bécsi Collegium Hungaricum rendeltetésérõl. Rajnavölgyi Géza, Stier Miklós: Válasz Deák Ernõ megjegyzéseire. Mindkettõ In. Bécsi Napló 1991. 4.

15 Pernthaler: I. m. 4.

16 Az ausztriai népcsoportok helyzete és kilátásai. Kiadta az Osztrák Rektori Konferencia. Bécs, 1989., 201. kk. lpk. Idézi Pernthaler: I. m. 5.

17 Pernthaler: I. m. 6—7.

18 Pernthaler: I. m. 8.

19 Pernthaler: I. m. 8—9.

20 Pernthaler: I. m. 10—40. lpk.