Globalizáció és kisebbségek

Az ezredfordulóhoz közeledve, a globalizáció kérdéseit tárgyalva, úgy gondolom nem kerülhető meg a globalizáció és a kisebbségek összefüggésében az alábbiakban következő kérdések sora:

l. A magyarországi kisebbségek specifikus szórtsága

Kelet-Közép-Európában - ezen belül Magyarországon - a kisebbségek helyzetét, jövőjét latolgatva, a globalizáció és kisebbségek összefüggésében nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a nagy folyamatokat, melyeknek eredményeként a mai állapot kialakult. Csak röviden utalva a mindannyiunk által ismert előzményekre, amelyek a magyarországi kisebbségek sajátos helyzetét kialakították: a kisebbség ("minoritas") fogalma - politikai-társadalmi és jogi tartalommal telítetten - az első világháború idején vált használatossá. Ez a fogalom ebben az időszakban kizárólag olyan etnikai változások kifejezéseként, hordozójaként jelenik meg, amelyek az új államhatárok megvonása következtében jöttek létre, elsősorban a közép-európai régióban. Ugyanakkor a "kisebbségek" címszó alatt beszélünk az olyan kisebbségi csoportokról is, melyek "ősidők óta" együtt élnek más népekkel, illetve azokról a csoportokról, melyek a 16-18. században migrációs hullámokban telepedtek le Európában egy más etnikum területén. Ilyen migrációs hullámok elsősorban a történelmi Magyarország térségét érintették. Kiváltó okaik között a török háborúktól a vallási üldöztetésig ismertek az előzmények. A török hódoltság végén Európa történetében új betelepedési hullám új kisebbségi helyzetet, ha úgy tetszik, új kisebbségi modellt teremtett. Ennek az a lényege, hogy ezek a kisebbségek diaszpórában telepedtek le a többséget képviselő etnikum közé - ­kisebb-nagyobb nyelvszigeteket alkotva, s évszázadokon keresztül megőrizték saját identitásukat. Ennek a kisebbségi létnek különleges jellemzője, hogy az egy kisebbséghez tartozók földrajzilag távol, különböző helyeken találtak otthonra. Ez a specifikus szórtság a magyarországi kisebbségek egyik legjellemzőbb vonása. Ha megnézzük a rendelkezésünkre álló és, reméljük, a közeljövőben elkészülő új magyarországi etnikai, illetve identitástérképeket, ­világosan látható, hogy ezen a szórtságon túl mégiscsak jellemző, hogy bizonyos régiókban nagyobb sűrűségben találhatók a különböző magyarországi etnikumok (németek, szlovákok, románok, horvátok stb.). Ha ezek mellé a térképek mellé odatesszük a Magyarország határain kívül került magyar közösségek elhelyezkedését bemutató etnikai térképeket, akkor látható, hogy a magyarországi kisebbségek helyzetének összehasonlítása a határon túli magyar közösségek helyzetével nem vezet messzire, hiszen ránézésre is nyilván más a politikai és gazdasági érdekérvényesítő képessége a két különböző modellben létező kisebbségnek. Mások a történelmi előzmények, és mások a jogi, politikai, intézményrendszerbeli előzmények is. A mechanikus összevetés tehát nem visz előre a kisebbségek helyzetének megismerésében.

A 20. század során felbomlott soknemzetiségű nagy birodalmak (orosz, török, osztrák-magyar) utódállamaiban szinte megszámlálhatatlanul sok kisebb-nagyobb náció élt továbbra is. [1] A nagy újrarendezések nem hoztak megoldást. Éppen ennek a következménye, hogy az állami szuverenitás és nemzeti önrendelkezés jegyében viaskodó évszázad az ezredfordulóra sem oldotta meg a nemzetiségi problémákat Európában.

2. Az 1990-es fordulat

Az 1990-es fordulat után e kérdéskör kezelésére (is) szinte azonnal felmerült a modernizáció, majd a globalizáció gondolata és azonnal meg is osztotta a véleményeket. Anélkül, hogy ismertetném a különböző globalizációs felfogásokat, vagy kísérletet tennék a fogalom definiálására, csak azzal az összefüggéssel foglalkozom, amelyiket a fentiekben jeleztem.

Kialakultak olyan álláspontok, melyek szerint a globalizáció végre megoldja a kisebbségek helyzetét, mert függetlenül attól, hogy az anyaországaikon kívül élő, kisebbségi létben (szórványban, vagy tömbben) lévőkről, vagy többségben élőkről van szó, a homogén, egynemű nemzetállamiságra törekvő kis kelet-európai országokban az elektronikus forradalom által lehetővé tett globalizációs folyamatok egyfajta nyitást jelentenek mindenki számára. Csak az infrastruktúra megteremtésének üteme befolyásolja az új lehetőségek kihasználását. Egy közösen beszélt nyelv, az angol, és elvileg egy nagy munkaerőpiacra való kijutás, a kulturális kapcsolatrendszerekbe való bekerülés lehetősége teremtődött meg, legalábbis virtuálisan. Az a globalizáció, mely a 90-es évektől válik ismertté, félretolja a nemzetállami globalizációs folyamatokat, melyek eladdig a kisebbségi kultúrákat fenyegették és elvileg azonos lehetőséget teremt az új infrastruktúrán, elsősorban az interneten keresztül a többségieknek és a kisebbségieknek, valamint országonként a fővárosban, a megyeszékhelyeken, a határok mentén élőknek, vagy a 20. század során országhatárokkal feldarabolt perifériákon élők számára. (Hogy a valóságban Magyarország "lejt" északnyugatról délkeleti irányban, hogy a multinacionális cégek eddig elsősorban a Dunáig jelentek meg, ezt tekinthetjük úgy is, mint a globalizációs folyamatok terjeszkedésének üteméből következő állapotot.) A globalizáció átlépi a határokat, megszüntetheti az értelmetlenül ketté vágott régiók depressziós szubrégióit, ráadásul a szellemi globalizáció gyorsabban terjed, mint a multinacionális cégek.

Továbbá a kulturális globalizáció alkotó tényezője a gazdasági globalizációnak, mely ennek révén tudja megvalósítani a tudományos eredmények cseréjét, a különböző csoportok közötti érintkezést (akár kisebbség-anyaország esetében is). Nyilván a hagyományos megközelítés ebben az új helyzetben nem elégséges. A nemzeti kultúra, mely eddig minden sokféleséget homogenizálni igyekezett, most új helyzetbe került, és az is lehetséges, hogy ennek következtében a kisebbségi kultúrák egy ezt megelőző állapotba kerülnek - azaz ugyanúgy, mint a nemzeti globalizációt megelőző időben -, szabad személyek helyi szintű társulásai jöhetnek létre. S a továbbiakban az államnak a szabad kulturális közösségeket kell támogatnia, a szellemi kultúra modern eszközeivel való ellátását kell biztosítania a közösségeknek. Tehát ha ezt a gondolatmenetet követjük, a helyi közösségeket megerősíti a globalizáció, s ezek ily módon a többségi nemzeti kultúrával, a többségi nemzeti kultúra globalizációs törekvéseivel szemben megerősödhetnek. Ez a kisebbségek számára új lehetőségeket teremthet, elsősorban kulturális identitásuk megőrzésére, megélésére.

A másik álláspont szerint a globalizáció nivellál, uniformizál, felszámolja az egyéni, sajátos kultúrákat. E szerint az álláspont szerint felvetődik a kérdés, hogy nem éppen kultúravesztéssel jár-e ez a folyamat, s a globalizáció - ­hasonlóan a század nagy totalitáriánus törekvéseihez, mint a fasizmus, kommunizmus -, vajon nem olyan totalizáló erő-e, olyan világméretű akarat, amely maga alá fogja rendelni a regionális közösségeket és kultúrákat? Továbbá ez az álláspont felvet olyan kétségeket is, hogy  - ha abból indulunk ki, hogy a globalizáció a gazdaság világméretű összefüggése - akkor a kulturális globalizáció vajon reményt, avagy rémképet jelent-e a kisebbségek számára? Nem pusztítja-e el a nemzeti, nemzetiségi kultúrákat, nem az uniformizálódás és nivellálódás csapdája-e? Különösen indokoltnak tűnik ez a kérdésfelvetés, ha tudomásul vesszük, hogy az ezredfordulón a világ szerves egységként működik. A lokális feszültségek is azonnal éreztetik hatásukat, még az egyes nagy nemzetállamok társadalmában és gazdaságában is, így aztán egy kis közösség esetében ezek következménye még inkább beláthatatlan.

Előre látható: ha a kisebbségi közösségek szellemileg nem készülnek fel, ha nem lesz a kisebbségi közösségeknek egy, a többség érdekeivel is egyeztetett stratégiája, akkor az egyes helyi közösségek elvesznek, az adott közösségek kulturális jellegzetességei megszűnnek.

Nem szembeszegülve a globalizációs folyamatokkal, de nem is beleolvadva azokba kell megpróbálni hozzájuk kapcsolódni. Továbbá látnunk kell - állítják ennek az álláspontnak a képviselői -, hogy a kisebbség megmaradásához bizonyos mértékű zártságra van szükség.

3. A globalizálódás "pusztító teremtés"?

A helyzet tehát többszörösen paradox. Mert bár úgy tűnik, mindenki ismeri a globalizáció fogalmát, mégsem ismerjük, s éppen ezért ez a fogalom misztérium, szómágia és bűnbakkeresés ürügye is lehet. Holott csak arról van szó, hogy "az újkapitalizmus struktúrája ismét változott, a közlekedési rend lett más, játékosai pedig követik a közlekedési lámpa megváltozott ritmusát". (Almási Miklós: Üveggolyók. Az ezredvég globális játszmái.) S tulajdonképpen mostani témánk esetében az a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem követik, mert nem tudják követni az új játékszabályokat, mert nincsenek rá felkészülve.

A két álláspont, amely szerint a globalizáció feloldja és kezelni tudja a kisebbségi lét kérdéseit, illetve még nagyobb veszélyeket rejt azok számára, arra figyelmeztet, hogy a jövőben célszerű lesz a globalizálódás és a kisebbség összefüggését is szem előtt tartani.

Annál is inkább, mert - mint ahogy ugyancsak Almási Miklós Üveggolyók c. könyvében mondja: "az idő felgyorsult: olyan világban élünk, amelyben állandó lépéshátrányban vagyunk az eseményekkel szemben. Mire rájövünk, mi is történik velünk és elkezdjük fontolni, mit is kellene tenni, már más lett a kép, más lett a helyzet. Egy nagy játszma résztvevői vagyunk, de velünk szemben mindig a rendszer a nyertes. S bár most is vesztésre állunk, nem árt tudni, mibe keveredtünk. Életkérdés, hogy ne alvajáróként éljük meg az ezredfordulót. Ez a játék a bőrünkre megy." (Almási Miklós: i. m.) Többségnek és kisebbségnek egyaránt. S még azt sem lehet tudni, ki a kiszolgáltatottabb.

Úgy tűnik, szinte minden szereplő kiszolgáltatott helyzetben van, de az a kérdés, hogy kiszolgáltatott helyzetben kell-e maradnia? A kisebbség és a globalizáció összefüggéséről való gondolkodás során most még csupán a kérdések  megfogalmazásáig jutottam - de ezeknek a kérdéseknek a végiggondolása alkalmasabbá tehet bennünket arra, hogy ne alvajárókként sodródjunk az eseményekkel. Annál is inkább, mivel "...a globalizálódás ugyan egyszerű jelszónak tűnik, mögötte azonban a világ hihetetlen mértékű átrendeződése - közelebbről a tőkék, tőketulajdonosok, régiók és földrészek átértékelődése - rejlik... A globalizálódás, Joseph Schumpeter szavaival ťpusztító teremtésŤ, amiért a fejlett világ is nagy árat fizet..." (Almási Miklós: i. m.) Kérdés, hogy ebben a régióban mi a helyzet? Mennyire ért el bennünket ez a "pusztító teremtés", és csak a pusztító teremtés fog dominálni?

A továbbiakban is Almási Miklós gondolatmenetét követve: látni kell, hogy a folyamat során a posztindusztriális fejlettségű országokból megindul az ipar kivonulása, mivel a magas munkabérek mellett a szociális és az úgynevezett rárakodó bérköltségek igen magasak, s olyan országokba viszik üzemeiket a cégek, ahol ezek a költségek lényegesen alacsonyabbak. Kelet-Európa országaiban ezek a költségek 15-ször, Ukrajnában 30-szor, a Távol-Keleten 80-szor olcsóbbak, mint Nyugat-Európá­ban. Kérdés, mi ennek az ára a "befogadók" esetében, s hogyan hat ez a társadalom különböző csoportjaira, továbbá mi az ára és következménye a nagy nyereségnek a befektető országokra nézve?

Bár van egy lassú kiegyenlítődés a két csoport országai között, a befogadó országokban szerényen emelkedni kezdenek a munkabérek, a legfejlettebb országokban viszont kezdik leépíteni a szociális államot, aminek következtében ugyan ismét versenyképesebbek lesznek, ám ennek az a következménye, hogy 6 és 10% között stabilizálódik a munkanélküliség és csökkennek az órabérek. Így aztán ez a nagy közös munkaerőpiac minden erejével védi magát a beáramolni akaró olcsó munkaerő elől. Lásd az Európai Unió bővítésének egyik gondját!

A cégek kiköltözésének további következménye az úgynevezett "jóléti államban" az, hogy az államnak kell fizetnie a keletkező munkanélküliséget, miközben a kincstárak elesnek a cégek által korábban megtermelt adóktól. Ennek jó példája a Siemens, amely 1995-ben még 7,4 milliárd DM adót fizetett, majd az adóztatás elől kiköltöztette termelőegységeit, és 1996-ban már csak 450 millióval járult az államkasszához. Egyes elemzők szerint az adóbevétel az elmúlt 10 évben 50-80%-kal csökkent Európa-szerte. A csökkenő adóalap mellett zsugorodik a szociális állam, s a tovább kieső adókat a bérből, és a fizetésből élőkre lehet csak hárítani. A globalizálódás következményének természetesen számtalan elágazása van. Átrendeződnek a jövedelmek, a különböző régiók tőkéi egymással is harcban állnak. Belép a fejlett országok protekcionizmusa, belépnek a kvóták, a "ne foglalkoztass idegent" jelszava stb., stb.

Ezek a folyamatok - mint mindannyian érzékeljük - Magyarországot is elérték még mielőtt "jóléti állammá" váltunk volna. A felemás helyzet következtében a társadalom különböző csoportjai is új helyzetbe kerültek. Szerepvesztés, funkcióvesztés, leértékelődés, szerepzavarok jellemzik az új helyzetet.

A globalizálódás további fejtegetése helyett azonban most azt nézzük meg, milyen kérdéseket vetnek fel a globalizáció eddig említett jelenségei a magyarországi kisebbségek esetében, Mint látható, a nagy jóléti társadalmak, illetve Kelet-Európában a többségi társadalmak sincsenek igazán felkészülve a globalizálódási folyamatok kezelésére. Végiggondolandó tehát, hogy ezek a kihívások milyen hatással vannak a kisebbségi közösségek életére, létére.

Vizsgálandónak érzem:

• A globalizáció milyen értékeket értékel fel, illetve értékel le?

• A felértékelendő értékek sorába tartozik-e a kisebbségek identitásának megőrzése?

• Érték-e a kisebbség, a kisebbségi közösségek, a kisebbségi kultúrák léte, illetve a többség, a mindenkori kormány az új folyamatok során hogyan viszonyul ezekhez?

• A globalizációs folyamatok során a kisebbség meg akarja-e, meg tudja-e őrizni identitását, vagy ez jelentéktelenné válik, avagy kisebbségi csoportonként más és más-e a helyzet jellemzője?

• A globalizációs folyamatok során csak a kompakt régiókhoz tartozó kisebbségek tudják-e megőrizni identitásukat, politikai érdekérvényesítő képességüket?

• A szórványban élők számára jelentősége van-e a szomszédos anyaországnak?

• Meg lehet-e találni a gazdasági és politikai érdekérvényesítés olyan új eszközeit, melyek harmonizáltathatják a különböző szereplők érdekeit?

• Magyarország a globalizáció sodrában tekintettel tud-e lenni a magyarországi kisebbségek identitására, érdekeire?

• A nemzetközi tőkeáramlás, a modernizáció folyamatában a társadalmi lét alatt élők helyzete hogyan változik?

• A megmaradás vagy az önfeladás erősödik-e fel a globalizációs folyamatok során, továbbá: ez nemzeti és etnikai csoportonként eltér-e?

• Ha Magyarország kimaradna a további modernizációs és globalizációs folyamatokból, hátrányosan vagy előnyösen érintené-e ez a társadalom különböző csoportjait, ezen belül a kisebbségeket?

• A kisebbségek demográfiai viszonyai befolyásolják-e a globalizációs folyamatokat?

• A globalizáció befolyásolja-e a kisebbségek demográfiai mutatóinak alakulását?

Különösen izgalmasak ezek a kérdések, ha ebből a mikroszférából egy pillanatra kitekintünk a világ népesedési adataira, illetve azok várható alakulására a következő 50 év során.

A világ népességének várható alakulása 50 éves távlatban:

                                                    1996-ban                2050-ben

Kína                                              1,232 millió               1,606 millió

India                                                939                          1,640

USA                                                265                             349

Indonézia                                        198                             319

Brazília                                            157                             264

Oroszország                                   147                             130

Pakisztán                                        134                             381

Japán                                               125                             110

Banglades                                      120                             239

Nigéria                                            115                             339

Németország                                    81                               64

Vietnam                                             75                             144

Törökország                                     61                             106

Irán                                                    61                             163

Nagy-Britannia                                58                               62

Etiópia                                               58                             194

Franciaország                                  58                               60

Olaszország                                      57                               44

Ukrajna                                             51                               47

Spanyolország                                 39                               32

Ha tudatában vagyunk ezeknek a várható demográfiai változásoknak és elfogadjuk, hogy 2050-ben a népesség létszáma a fentiek szerint alakul, akkor még jelentősebbé válik az a kérdés, hogy a fejlett világ csökkenő tendenciát mutató demográfiai adatai mellett, ennek perifériáján, vagy vele egységesülve Kelet-Közép-­Európa, egyes országainak nemzeti és etnikai sokszínűsége értékként tud­-e hozzájárulni a globalizációs folyamatok során a térség vitalitásának megújításához?

Éppen ezért kikerülhetetlen választ keresünk arra, hogy mit kezdünk mi itt többség és kisebbség Kelet-Közép-Európában az ezredfordulón, megkésett kis nemzetállamainkban - a fenti folyamatok mentén egymás iránti gyanakvásainkkal, homogenizáló, egyneműsítő nemzetállami ambícióinkkal?

Az mára látható, hogy az 1945 utáni nagy totalizáló társadalmi kísérletek jelentős vesztesei részben éppen a kisebbségek voltak. Ehhez kapcsolódó személyes élményem, hogy míg az 1950-es évek elején Szarvason, Békéscsabán gyermekként járva bőségesen hallhattam "tót beszédet", láthattam népviseletbe öltözött asszonyokat, mire elvégeztem az egyetemet és újból elkerültem az említett helyekre, hogy úgy mondjam, "se hang, se kép".

4. Magyarországi kisebbségek az 1990-es változások után

Kérdés, hogy az 1990 utáni globalizációs folyamatoknak teljesen védtelen szereplői-e a kisebbségek, vagy vannak-e más esélyei?

Az 1990-es változások környékén a megváltozott körülmények között szerveződni kezdtek a magyarországi kisebbségek is, lásd Kisebbségi Kerekasztal, egykori és új intézmények, szervezetek alakultak újjá, illetve meg.

1993-ban a magyar parlament megalkotta a kisebbségi törvényt, 1995-ben lezajlott az első kisebbségi önkormányzati választás. Elindultak Magyarországon a szomszédos országokkal a tárgyalások a kisebbségek helyzetével kapcsolatban. Ennek eredményeképp jöttek létre az alapszerződések és a kisebbségvédelmi egyezmények: időrendben, 1991-ben kisebbségvédelmi nyilatkozat Ukrajnában, 1992-ben kisebbségvédelmi egyezmény Szlovéniával, 1992-ben orosz kisebbségvédelmi nyilatkozat, 1993­-ban ukrán-magyar alapszerződés, 1995-ben szlovák-magyar alapszerződés, 1995-ben ­Horvátországgal kisebbségvédelmi egyezmény és végül 1996-ban román-­magyar alapszerződés. Ezeket még további minisztériumközi egyezmények, illetve a vegyes bizottságok jegyzőkönyvei követték. Ezek a dokumentumok tartalmazzák mindkét aláíró fél számára annak lehetőségét, hogy megteremtődjenek a feltételek a kisebbségi kérdések rendezésére. Van-e a magyarországi kisebbségekben annyi erő, képesek-e olyan szintű érdekérvényesítésre, hogy ezekkel a feltételekkel éljenek, a rájuk vonatkozó ajánlásokat realizálják?

Az alapszerződések elérték elsődleges céljukat - Magyarország imázsa jelentősen javult. Magyarország a stabilitás, a nemzeti tolerancia megjelenítőjeként van jelen a térségben. Ám ahhoz, hogy a dokumentumok aláírásán és a kézfogásokon túl is jelentős elmozdulás történjék a kisebbségek életében - különösen a fenti folyamatokkal összefüggésben -, még sokat kell tenni. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy ezeknek az egyezményeknek, nyilatkozatoknak és alapszerződéseknek következtében javult-e akár a határon túli magyarok helyzete, vagy javult-e a magyarországi kisebbségek esélye a globalizációs folyamatok sodrában, az egyes kisebbségek különböző módon vannak-e kitéve ezeknek a folyamatoknak, s az egyes kisebbségek egy felgyorsuló asszimilációs folyamatban védtelenül sodródnak-e, míg mások az elmúlt 10 év során védettebb helyzetbe kerültek (lásd a hazai németség), míg megint mások növekvő demográfiai súlyuk ellenére tömegesen a társadalom létalatti helyzetébe süllyedtek (lásd a magyarországi cigányság).

 Ha egy pillantást vetünk a magyarországi kisebbségek demográfiai adatainak alakulására, az elmúlt évtizedekben a népszámlálási adatok, illetve saját szervezeteik becsült adatai alapján, azt látjuk, hogy ezek az adatok igen jelentősen eltérnek egymástól. Továbbá, ha megnézzük a kisebbségek elhelyezkedését az országban, az említett északnyugati, délkeleti irányú lejtése az országnak az egyes kisebbségek vonatkozásában is tájékoztató értékű lehet.

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi,
illetve nemzetiségi megoszlása az 1980. és 1990. évi népszámlálási adatok szerint

Anyanyelv szerint:

Forrás: MAPSTAT Központi Statisztikai Hivatal szoftver, Bp. 1992.

Nemzetiség szerint:

Forrás: MAPSTAT Központi Statisztikai Hivatal szoftver, Bp. 1992.

A kisebbségi szervezetek, önkormányzatok becslésein alapuló
1990-es létszámadatok

(a hivatalos statisztikai adatoktól jelentős eltéréseket mutatnak!)

Forrás: a kisebbségi szervezetek közlése

Ha ezek után felidézzük a két kialakult álláspontot a globalizáció és kisebbségek helyzetét illetően - e pillanatban úgy tűnik, az volna a szerencsés, ha a kisebbségek jövője érdekében ebből a említett két álláspontból kivennénk azokat az elemeket, amelyeknek együttese mentén talán kialakítható valamilyen túlélési stratégia, valami, ami a globalizáció "pusztító teremtésével" szemben inkább a teremtést teszi lehetővé, pusztítás nélkül.

Továbbá látni kell, hogy a globalizáció nem ellensége az egyes államokon belüli demokráciának. Azokban az országokban, ahol a demokratikus intézmények a gyakorlatban működő garanciális rendszerek évtizedek óta, vagy még annál is régebben működnek, a politikai kultúra lehetővé teszi, hogy mind a többség, mind a kisebbség ne egymás kárára, ne egymás ellen tudja megélni identitását, s a globalizáció ne egy újabb homogenizáló, uniformizáló, kultúravesztéssel járó, a sajátos kultúrákat felszámoló nem kívánt folyamat legyen. A hollandiai frízek, a finnországi svédek esetében valószínűleg kisebb a veszélye a globalizáció nem kívánt hatásainak. Úgy tűnik tehát, hogy csakis a demokratikus jogok kiterjesztése, azok mindennapi életben való gyakorlata a megoldás ebben az esetben is.

Budapest, 1999. április 13.