Új elképzelés körvonalazódik

Kérdezett: Adonyi Nagy Mária

- A választok előtt Horn Gyula úgy vélekedett, hogy megszűnhet a Határon Túli Magyarok Hivatala. Miért merült fel ez a lehetőség, és végül miért nem vált valóra?

- A felvetés olyan értelemben jókor hangzott el, hogy mindazok, akik számára világos volt ennek a területnek a fontossága, érdemben tárgyalásokat folytathassanak annak érdekében, hogy a Hivatal tovább működjék. Hiszen a probléma változatlan és adott. Sőt, működésén túl szerettük volna bővíteni a Hivatal lehetőségeit, nevében is jelezni a megváltozott koncepciót: Emberjogi és Nemzetközi Kisebbségi Hivatalnak kívántuk nevezni, azaz szerettük volna elérni, hogy a továbbiakban a hazai kisebbségek, a határon túli magyar kisebbségek, valamint a menekültkérdés, egyáltalán: minden emberjogi kérdéskörbe tartozó ügy egy helyre, egy minisztériumhoz tartozzon. Végül mégiscsak az első kettővel meg az 1990-ben kapott névvel maradtunk.

A négy területi főosztály annak megfelelően alakult ki, ahogy a szomszédos országok magyar kisebbsége elhelyezkedik, tehát van egy erdélyi, felvidéki-kárpátaljai, délvidéki területi főosztály, illetve a nyugati magyarság területi főosztálya, továbbá egy sajtófőosztály, egy elemző főosztály, és most hoztuk létre a gazdaságfejlesztési főosztályt.

-  Mit változtattak a jobb, olajozottabb működés érdekében?

- A kormányprogram tizedik része a kisebbségpolitikai fejezet, ebben az áll, hogy ez év végéig új kisebbségi koncepciót kell kidolgozni, át kell tekinteni a finanszírozás rendszerét, és javaslatot kell tenni a megreformálásra.

Az új kisebbségi koncepció értelmében koordinálni kell mindazokat a területeket, amelyek a kisebbségekkel foglalkoznak, és menedzselni kell közülük azokat, amelyektől remélhető, hogy a kisebbségeknek a szülőföldjükön teremtenek, biztosítanak egzisztenciát. Itt négy fő terület jön számításba: az oktatás-művelődés, a tájékoztatás, a gazdaság és az önkormányzatok.

Át kell tekintenünk a helyzetet oly értelemben is, hogy melyek azok a területek, ahol az adott kisebbség államának van kötelezettsége, hiszen az ott élő magyar állampolgárok is befizetik az adójukat, tehát nyilvánvaló, hogy az illető ország költségvetéséből kell biztosítani számukra az identitásuk megőrzéséhez szükséges feltételeket. Ezt a szomszédos országok részben vállalták az Európa Tanácsba történő felvételükkor. Ugyanakkor vannak olyan részei akár az oktatásnak, tájékoztatásnak, akár a sajtónak vagy az ösztöndíjrendszernek, ahova beléphetnek a Magyarországról érkező pénzösszegek. Itt a jelentős változás abban várható, hogy az eddiginél sokkal inkább kívánjuk odatelepíteni az ösztöndíjakat, pályázatok útján tanároknak, az értelmiség különböző csoportjainak ott megteremteni az egzisztenciális feltételeket, hiszen nem cél sem a szellemi gyarmatosítás, sem az, hogy érvényesíthető tudással rendelkező magyar értelmiségi csoportok Magyarországra vagy esetleg még tovább vándoroljanak.

- Horn Gyula miniszterelnök nemrég úgy fogalmazott a Duna TV-nek adott interjújában, hogy a határon túli magyarok tekintetében "nincs hivatástudatunk, küldetéstudatunk". Ön szerint hogyan kell értelmezni ezt a kijelentést?

- Ezt tőle kellene megkérdezni. A "küldetéstudat" feltehetőleg arra a holdudvarra utal, amely az elmúlt négy évben ezt a szót körülvette.

- Úgy tudom, a magyar költségvetés 0,2 százaléka az az összeg, amennyivel a kormány a határon túliakat támogatja. Sok, kevés, mennyi ez?

- Ez a nagyságrend, úgy gondolom, önmagában véve nem minősíthető sem soknak, sem kevésnek. Sajnos, abból kell kiindulnunk, hogy Magyarország külső adósságállománya több mint huszonötmilliárd dollár, belső adóssága az elmúlt négy évben nulláról több mint 350 milliárd forintra halmozódott fel. Tehát amikor bármilyen nagyságrendben állapítjuk meg azt az összeget, amelyet a költségvetésből a kisebbségek támogatására fordítunk, ezeket az összefüggéseket is figyelembe kell vennünk. Természetesen bármekkora összegre volna lehetőség, az mindig kevés, hiszen a szomszédos országok többsége katasztrofális gazdasági helyzetben van, egy rossz gazdasági állapotban levő ország kisebbségeinek a helyzete pedig veszélyeztetettebb. Tehát az új kisebbségi koncepció igazi nagy kérdése az, hogy ilyen körülmények között meg tudjuk‑e fogalmazni az asszimilációnak valamiféle alternatíváját, amelynek természetesen egyik szükséges, de nem elégséges feltétele bizonyos pénzforrások rendelkezésre bocsátása. Az elmúlt négy év kritikájához éppen az tartozik hozzá, hogy a rendelkezésre álló akármekkora nagyságrendű pénzösszeget - amelyről a mostani kormányprogramban az áll, hogy lehet nagyobb, de sohasem lehet kisebb, mint a ’94-es év felhasznált forrása - nem hatékonyan és ellenőrizhető módon használták fel.

- Az új elképzelések szerint hogyan kívánják felhasználni őket?

- Ez a következő része annak a kisebbségi koncepciónak, amelyen most gondolkozunk. Ide tartozik részben a területek lehetőségeinek az áttekintése, hiszen az elmúlt négy év során a kisebbségi civil társadalmak is számtalan olyan jelt mutattak, számtalan olyan tendenciát lehet kitapintani, amelyek ismeretében világossá válik, melyek azok a pontok, ahol érdemes támogatni kezdeményezéseiket. Sokkal közvetlenebb kapcsolatot szeretnénk teremteni a civil társadalom különböző intézményeivel. Az eltartott státus megszüntetéséhez elsősorban az tartozik hozzá, hogy közös kockázatvállalással indítunk projekteket. Ez azt jelenti, hogy nem lesz elég beesni a HTMH-ba azzal, hogy van egy nagyon jó ötletem, adjatok hozzá pénzt, hanem mellé kell tenni egy megvalósíthatósági tervet, és jelezni, hogy abból ki mit tesz le, milyen ütemezéssel valósítható meg. Ugyanis az az érzésem, hogy sajátos "túlintézményesülés" ment végbe az elmúlt négy évben, amikor is, teszem azt, bizonyos szociális probléma megoldására X vagy Z egy egész hatalmas intézményt kívánt megteremteni, megvásárolni hozzá ingatlant, létrehozni benne infrastruktúrát, holott esetleg három embernek pályázat útján történő havi finanszírozásával kezelhető lett volna az illető probléma. Hogy egy példát említsek: végtelenül elhibázottnak tekintem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szovátai ingatlanvásárlását, ugyanis meggyőződésem, hogy akkora összeget, amennyibe az került, sokkal célszerűbben is fel lehetett volna használni. Biztos vagyok benne, hogy azt az intézményt sohasem használják ki, sohasem térül vissza a befektetett összeg, és a jövőben biztos, hogy nem támogatunk ilyen típusú ingatlanvásárlásokat, illetve ilyen típusú ötleteket, amelyek nyilvánvalóan egy szűk, néhány emberből álló csoport érdekeit szolgálják. Most nem a romániai pedagógustársadalomra gondolok, hanem azokra, akik ennek az ügyletnek a haszonélvezői.

Létre kívánunk hozni egy olyan információs adatbázist, amely részben betekintést enged a Magyarországon számításba jöhető forrásokba, másrészt pedig világosan láttatja e források működtetőivel, hol jelennek meg a pályázók, a pályázatok, a különböző projektek, hogy ne legyenek párhuzamosságok, átfedések, hanem ha lehet, inkább együttműködés legyen, hiszen ennek a Hivatalnak a fő feladatát a koordinációban és a menedzselésben látom.

A továbbiakban csak világosabb feltételek mellett, a nyilvánosság számára hozzáférhető módon tudom elképzelni ezeknek a forrásoknak a működtetését. Abban az értelemben is, hogy a pénz elérhető legyen egy szélesebb kör számára, de abban az értelemben is, hogy elszámoltatható legyen az útja. Mert nem azt tartottam rendkívül károsnak az elmúlt négy év során, hogy X vagy Z, hogy úgy mondjam, leszívott magának bizonyos összeget, hanem azt a mérhetetlen kárt okoztuk, okozták, akik ezzel foglalkoztak, hogy nem volt világos a felhasználás módja, feltételrendszere, és ez demoralizálta a szereplőket.

- Tabajdi Csaba államtitkár és mások is hangsúlyozták, hogy az anyaország a kisebbségek polgárosodását, gazdasági felemelkedését próbálja elősegíteni. Miképpen? Van‑e róla elképzelés?

- Igen. Éppen ezért alakítottuk meg a gazdaságfejlesztési főosztályt. Mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket a szomszédos országokban lehet szerezni a privatizáció vagy a kárpótlás területén, szeretnénk a jövőben összefoglalni, és javaslatot tenni egy új típusú megjelenésre. A rendelkezésre álló összegek egyfajta tőkésítésével meg kell próbálni olyan helyzetbe hozni a szomszédos országok magyarságát, hogy intenzívebben tudjon bekapcsolódni az ottani privatizációs folyamatokba. Hiszen az egyik legnagyobb tragédia, hogy az új eredeti tőkefelhalmozódás során a magyar kisebbségi társadalom újabb diszkriminációnak lehet kitéve. A kisebbség nincs abban a helyzetben, hogy politikai hatalmát gazdasági hatalommá mentse át. Tehát, ahhoz kell feltételeket teremteni, hogy képbe, helyzetbe kerüljön. Ifjaiknak megpróbálunk olyan szakmában képzést nyújtani, mint jog, nemzetközi jog, menedzselés, közgazdaság, ami lehetővé teszi egy kisebbségi társadalom számára, hogy emberei kulcspozícióba kerüljenek. Továbbá létre kell hozni - ennek érdekében is tettünk lépést - egy olyan gazdaságfejlesztési hitel- és garancialapot Magyarországon, amely a határon túli magyar vállalkozók számára teremt lehetőséget saját vállalkozásaik nagyobb biztonsággal történő indításához, működéséhez. Még jó néhány elképzelés érlelődik itt. Gyakorlatilag év végéig dolgozzuk ki azt a gazdaságfejlesztési koncepciót, amely reményeim szerint jövőre már hatékonyan működtethető. További elképzeléseink vannak az önkormányzatok területén való együttműködésről. November 9-10-én Budapesten rendezünk konferenciát önkormányzati polgármesterek számára, hogy kitapintsuk, melyek azok a lehetőségek, tanulságok, tapasztalatok Nyugat-Európától a szomszédos országokig, amelyek a közigazgatás területén hoznák helyzetbe a kisebbségi önkormányzatokat. További gazdaságfejlesztési konferenciákat kívánunk szervezni, amelyeken a szomszédos országokból érkező kisebbségi vállalkozók számára akár közös nemzetközi pénzek elérhetőségét kívánjuk megjeleníteni.

- Nem törvénytelenség az, hogy a kormány lecsípett az Országgyűlés által a kisebbségeknek megszavazott támogatásból?

Ez nem lefutott dolog. Éppen a napokban a kisebbségi és emberjogi bizottság ülésén sikerült felhívni a Pénzügyminisztérium jelenlévő képviselőinek figyelmét arra a kötelezettségre, amelyet a kormányprogram kisebbségi fejezetében megfogalmaztunk. Nem hiszem, hogy bárki merné vállalni azt a politikai felelősséget, hogy egy meghirdetett kormányprogrammal szemben - amelynek kisebbségpolitikai részét elküldtük a kisebbségi vezetőknek - csökkenteni próbálja az adott forrásokat.

Erdélyi Napló, Nagyvárad, 1994. május 3.