Nem látok esélyt a pártközi konszenzusra

Kérdezett: Nagy Iván Zsolt

- Az Ön személyében először van libe­rális vezetője a HTMH-nak. Jelent-e ez bármilyen koncepcióváltást az intézmény tevékenységében?

- Abból kell kiindulnunk, hogy a HTMH a magyar közigazgatás szerves része, ahol közhivatalnokok dolgoznak. Ez azért fontos, mert a magam részéről az eddigi munkámban - és amennyire meg tudom ítélni, elődöm, Lábody László ese­tében is -nem a párttagság volt a megha­tározó. Egy normális országban ugyanis ebben a munkában semmiképpen sem szabad pártpolitikai szempontoknak érvé­nyesülniük. Ez egy többszörösen kényes kérdés, és ha itt pártpolitizálunk, a ki­sebbségvédelem áldatlan és értelmetlen időtöltéssé fajul. Ugyanakkor a maga szubjektív módján természetesen minden ember befolyásolja azt a munkát, amit végez. Számomra az a meghatározó, hogy 1970-ben, amikor első ízben látogattam Romániába, Bretter Györggyel találkoz­tam, illetve azokkal az emberekkel, aki­ket ma az ő iskolájához tartozóknak em­legetünk: Tamás Gáspár Miklós, Ágoston Vilmos vagy Szilágyi N. Sándor, aki Európa egyik legnagyobb nyelvésze. Ők akkoriban jelentkeztek a Szövegek és kö­rülmények című kötettel, egy, a megszo­kottól egészen eltérő módon közelítve meg a kisebbségi lét kérdését. Vagy ve­gyük Szlovákiát: 1968, a prágai tavasz után voltunk, amelynek voltak kisebbségi vonatkozásai is. Ott Duray Miklós volt ennek az időszaknak a kulcsfigurája. Ez az akkor fiatal generáció, a velük való ta­lálkozás meghatározta azt, hogy miként gondolkozom a kisebbségi kérdésről. Ez nyilván befolyásolja mai munkámat is.

- Maradva a vezetőváltás személyes vonatkozásainál, 1994-ben egyes határon túli magyar vezetők attól tartottak, hogy a budapesti kormányváltással ők háttérbe szorulhatnak. Várható‑e most is, hogy hasonló félelmek ébrednek egyesekben, talán másokban, mint három esztendeje?

- Mint említettem, nem különböző színű klientúrákban kell gondolkodniuk az itt dolgozóknak. Úgy vélem, az 1994 óta eltelt időszak azt bizonyította, hogy ezek a félelmek megalapozatlanok voltak. Persze van stílusbeli különbség. A kor­mányváltás óta például megkíséreltük azt, hogy az egyik legkényesebb kérdésben, a pénzügyi támogatások rendszerében vál­toztassunk. Közalapítványok működnek már most is, továbblépni pedig a német modell alapján lehet, ahol világosan elkü­lönülnek a szociális, kulturális vagy gaz­dasági területekre szánt források. Erre ép­pen azért van szükség, hogy soha többet ne hangozhassanak el olyan vádak, mi­szerint a pénzelosztás személyes kapcso­latok alapján történik.

- Miben változik a HTMH munkája az Ön vezetése alatt?

- Az elnökhelyettesként eltöltött két és fél év, illetve a Hivatal élén eltöltött négy hónap tapasztalatai alapján úgy gon­dolom, változtatni kell a területi és az úgynevezett funkcionális főosztályok kö­zötti viszonyon. Minden hazai, de talán minden közép-európai intézménynél azt látjuk, a horizontális együttműködésnek nemhogy eszközei nincsenek, de hiányzik még az erre való szándék is. Hasonló volt a helyzet a Hivatalban. A területi főosz­tályokhoz beérkező információk például csak akkor lehetnek igazán hasznosak, ha az elemző, a jogi, a sajtó-, a szervezési főosztályok sokkal szervesebben kap­csolódnak be az együttműködésbe. Konkré­tan, az információnak az elemző főosztá­lyon kell elnyernie azt a formát, amely al­kalmassá teszi azt a politikai piacra való kikerülésre. Rendkívül sok értelmetlen belpolitikai vitát tudnánk így megelőzni. És nem szabad elfelejtenünk, hogy a ki­sebbségvédelemnek ki kell terjednie más területekre is, mint a külpolitika, amelyek ugyancsak kapcsolódnak a kisebbségi lét mindennapjaihoz. Ezért együtt kell mű­ködnünk az ágazati minisztériumokkal. A szülőföldön maradást például erőteljesen befolyásolják a gazdasági lehetőségek. Vagy ott van az infrastruktúra: fontos, hogy egy vasút vagy autópálya merre fog haladni, hiszen ezek megléte vagy hiánya meghatározza a további beruházásokat, csakúgy mint a külföldi tőke irányát.

- Maradjunk még azonban a politikánál. A romániai és a szlovákiai esetek azt bizonyítják, hogy hiába kéri, szorgalmazza ezt Magyarország, kisebbségi téren igazából csak akkor lehet előrelépni, ha a többség is úgy akarja. Miként kell tehát átgondolni Budapest politikai szerepét?

- Szlovákia esetében két vonatkozásban kell intenzíven cselekedni. Megítélésem szerint Szlovákiában ez átmeneti időszak, amíg viszont ez a helyzet, komolyabb forrásokat kell biztosítani az intézmények működtetésére. Ezeknek ugyanis túl kell élniük ezeket az éveket ahhoz, hogy az ott élő magyarság ne veszítse el a hitét: értelme van a szülőföldjén maradni. Másfelől arra kell törekedni, hogy a szlovákiai privatizációs folyamatokban mégis helyzetbe tudjuk hozni az ottani magyarságot. Ami pedig a politikát illeti, a szlovák-magyar alapszerződés adta lehetőséget kihasználva, nemzetközi fórumokon folyamatosan jelezni kell az ottani diszkriminatív intézkedéseket.

- Kissé általánosítva, mondhatjuk, hogy ez az egy eszköz maradt meg Magyarország számára?

- Azért nemcsak az alapszerződésről van szó, hanem mindazon nemzetközi egyezményekről, amelyek kötelezik Szlovákiát. De van még egy szempont, amit Magyarország nem, vagy csak ritkán használ ki: a pártok sokkal intenzívebb kapcsolatokat tarthatnának ottani partnereikkel. Ha ezt ügyesen csinálnák, oldani lehetne a határmódosítástól és az ottani magyarságtól való félelem fóbiáját.

- A pártkapcsolatok hatékony kihasználásához azonban összhangra volna szükség a politikai erők között. A közelmúltban az Országgyűlés külügyi bizottsága foglalkozott a kisebbségpolitikával, s az ottani éles vita nem éppen az összhangra utalt...

- A külügyi bizottságban a HTMH tevékenységéről kellett beszámolni. Nos, a testület kettőtől hatig ülésezett, körülbelül húsz percig volt szó a HTMH munkájáról, ezen túl viszont más napirendi pontok kapcsán már kiéleződött politikai vita folyt. Gyakorlatilag a jelenlévő politikusok egy része a sajtóban beszélt. Hadd említsek néhány példát. Az egyik jelenlévő ellenzéki képviselő szerint az Antall-kormány által Ukrajnával kötött alapszerződésnek volt értelme, a jelenlegi kabinet által Szlovákiával és Romániával aláírtaknak azonban nem. Ez robbantotta ki a vitát. Amikor a másik oldal rámutatott: az alapszerződések nem attól jók vagy rosszak, hogy mely kormány írja alá őket, mert országok között köttetnek, akkor ez az érv egyszerűen nem megy át. Szóval ez a munka mégiscsak feltételez bizonyos szakmaiságot. Egy másik példa: a kolléga urak egy része következetesen összetéveszti a jogi és a politikai legitimációt. Ez pedig végzetes, éppen az érintettekre nézve. Vagy az a kijelentés, hogy ha márpedig Magyarország nem legitimálja ezt vagy azt a szervezetet, akkor az ottani magyarságnak vége van. Ez egy olyan szereptévesztés és politikai hiba, ami nem is értem, hogy fogalmazódhat meg egy demokratikusan gondolkodó ember fejében. Hiszen minden közösségnek magának kell legitimálnia a vezetőit a különböző választások során. Nekünk ezt tudomásul kell venni, és az adott legitim szervezetekkel partneri viszony kialakítására kell törekedni.

- Elképzelhetőnek tartja a hétpárti konszenzus megteremtését?

- A változásokig egy év maradt hátra. Köztudomású, hogy a kisebbségpolitika számottevően nem befolyásolja a választás kimenetelét, a szavazó nem e kérdés alapján dönt valamely párt mellett vagy ellen. Egy szűk, néhány fős politikuscsoport mégis belpolitikai csatározások eszközévé teszi ezt az egyébként nagyon érzékeny és fontos területet. Zsigeri gyűlölködés van kialakulóban egyesekben, ami nem szolgálja a határon túli magyar közösségek érdekeit, sőt kontraproduktív. Nem látok esélyt arra, hogy hétpárti konszenzus alakuljon ki e területen.

- A kisebbségvédelem tavalyi "nagy eseménye" a magyar-magyar csúcstalálkozó volt. A külügyi bizottsági vitában ismét megemlítették a tanácskozást. Lesz még magyar-magyar csúcs?

- Két dologra kell figyelni. Csak abban az esetben lehet kezdeményező, partneri kapcsolatokat megjelenítő kisebbségpolitikát folytatni, ha naprakészen ismerjük az eseményeket. Aki nem veszi észre, milyen gyorsan változik a helyzet Kelet-Közép-Európa egyes országaiban, és nem veszi a fáradságot, hogy a kisebbségi kérdést ezzel összefüggésben vizsgálja, az leragad annál a kérdésnél: mikor lesz csúcs. Továbbá nem biztos, hogy a "csúcstalálkozók" jelentik a leghatékonyabb formáját a kisebbségek érdekében folytatott munkának.

- A sikeres kisebbségpolitikához nem csak a pártoknak kellene összehangolniuk lépéseiket, de ott van a kérdéssel aktívan foglalkozó Magyarok Világszövetsége is.

- Az MVSZ társadalmi szervezet, ismert az eddigi tevékenysége, csakúgy, mint az, milyen belső ellentmondásokkal küszködik az utóbbi években. Egy ilyen változó világban szerintem ez természetes egy társadalmi szervezetnél. Megoldásuk is az ő belső ügyük. Meggyőződésem szerint szereptévesztés volna, ha a HTMH bármilyen módon beleszólna ezekbe a dolgokba, miként az is, ha az MVSZ egyfajta árnyékkormánynak képzelné magát, és mint ilyen külpolitizálna.

Magyar Nemzet, Budapest, 1997. május 10.