A kisebbségpolitika nem ideológiai kérdés

Kérdezett: Forró Evelyn

- Vannak olyan hírek, hogy va­lószínűleg Ön lesz a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) vezetője. Ha nem is kinevezettként, de megbízott­ként ezt a pozíciót már betöl­tötte. Hol tartanak most a tárgyalások erről?

- Tudomásom szerint nem a személyi kérdéseknél, hanem a kormányzati struktúránál. Az tény, hogy én elkészítettem egy tanulmányt a HTMH lehetséges jövőbeni szerepéről. Úgy gondo­lom, hogy a Határon Túli Ma­gyarok Hivatala nem volt a he­lyén a magyar államigazgatás­ban. Az 1994-98 közötti sza­kaszban a HTMH felügyeletét politikai államtitkár látta el, ő a miniszterelnökhöz tartozott köz­vetlenül, és kvázi én, vagy aki ve­zette a HTMH-t, közigazgatási államtitkár volt. A HTMH volt elnökeként, szakértőként úgy vé­lem, hogy ha egy szolgáltató ál­lam ideáljából indulunk ki, ab­ban az esetben a HTMH sokkal inkább meg tudja találni a helyét, mint akár a Külügyminiszté­riumba besorolva, de abból még­is zárványként kilógva, ahol - ­mint láttuk - nem voltak világo­sak a kompetenciák és a felelős­ségek. Az egész kisebbségpoliti­kának pedig, azt hiszem, ez az egyik kulcskérdése, akár a politi­kát, akár a támogatási rendszert tekintjük. A szakértői tanulmá­nyomban nem annyira a miértek­kel foglalkoztam, hanem a ho­gyannal.

- Ha már a hogyannál tar­tunk, a státustörvényen, vagy ahogy hivatalosan nevezik, a kedvezménytörvényen gya­korlatilag változtatni nem na­gyon lehet, a szocialisták is megszavazták, az Orbán-Năs­tase-különmegállapodást vi­szont az MSZP és az SZDSZ is határozottan támadta és bírál­ta. Mit tud kezdeni egy ilyen egyezménnyel az új kormány­koalíció úgy, hogy ne vádolják rögtön azzal, hogy szerződés­szegő?

- Azt gondolom, hogy 1998 és 2002 között hihetetlen sok volt a fölösleges feszültség, és a jövő­ben a magyar kormány kisebb­ségpolitikájának egészen más kérdésekkel kell foglalkoznia. A státustörvénynek van egy fontos része, jelesül, hogy az emberek­nek az identitása nagyon érzé­keny kérdés, és vannak a több­ségben élő emberek számára ne­hezen felfogható gesztusok, szimbolikus értékek, mint pél­dául egy magyarságigazolvány. Tehát én úgy gondolom, hogy aki magyarságigazolványt sze­retne kapni identitása jegyében, az miért ne kaphatná meg. Nyil­vánvaló, hogy a törvényre az őszi parlamenti ülésszakban vissza fognak térni, és azokat a pontokat, amelyek a törvényben módosítandók, mó­dosítani fogják. Éppen az Orbán-Năs­tase-paktum miatt.

- A kettő nyilvánvalóan kizárja egymást. Mi az, amin változtatni fognak vagy kell?

- A mindenkori magyar kormánynak kötelessége és nem­csak kötelessége, hanem a nem­zeti szolidaritás érzéséből faka­dóan természetes dolga, hogy a határon túli magyarokért érzett felelősség jegyében fogalmazza meg a kisebbségpolitikát. Egyér­telműbbé kell tenni, hogy ennek az elsődleges célja, feladata, hogy a határon túli magyarok, amennyiben úgy óhajtják, a szü­lőföldjükön élhessék meg az identitásukat, ott legyenek olyan feltételek, amiben a gyermekeik jö­vőjét is biztosítva látják. Tehát a mindenkori magyar kormánynak ebben kell nagyon következetesen ezt az elvet megvalósítania, erre törekednie. Ennek a törvénynek a határon túli magyarok ­felé az az üzenete, hogy csak Magyarországban bízhatnak, ­csak Magyarország gondoskodik róluk. Én ezzel szemben úgy vélem, a határon túli magyaroknak ­éppen az elmúlt 12 évben, bármennyire felemás is volt ez a 12 év, mégiscsak több országban van olyan élménye, hogy megváltozott a helyzet, hogy lehet élni a szülőföldön, hogy kisebbségi létben ugyan, de választott politikai szervezeteiken keresztül az adott országban a kormányzó hatalom részei. Ha úgy tetszik, részt vesznek a végrehajtó hatalomban a különböző országokban. Természetesen ebben a térségben hatalmon lenni hihetetlen sok konfliktussal, felelősséggel jár, de mégiscsak be kéne látni, hogy először Romániában az RMDSZ, majd Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja került be a kormányba, és most már egy éve Szerbiában Kasza József, a volt szabadkai polgármester miniszterelnök-helyettes, és a közösség képviselői jelentős szerepet töltenek be a szerbiai hatalmi intézményrendszerben. Olyan törvényeket, olyan eredményeket tudnak elérni, ami ugyan még messze van a háború előtti állapotoktól mind egzisztenciálisan, mind intézményrendszerében, infrastrukturális állapotában, gazdasági helyzetében. Az ország politikai állapotából következően millió gond van,  de mégis azt hiszem, hogy egészen más helyzetben vannak, ha úgy tetszik, "csak" pszichésen, hangulatilag, de revitalizálódik a közösség. Egyetlen másik országból hozott példával érzékeltetném ezt: rettenetesen elkezdett fájni a fogam Csíkszeredában ezelőtt kb. öt évvel. Bementem a gyógyszertárba, és kértem, adjanak valamit. Beszélgetésbe elegyedtünk, megkérdeztem a gyógyszerésznőt, hogy hogyan érzik magukat, tehát történt‑e valami változás. Megfogalmazása szerint ég és föld, vagyis "összehasonlíthatatlan a helyzetünk az 1990 előttihez képest" - mondta. Az előző években készítettem egy felmérést, amely azzal foglalkozott, hogy a magyarok hogyan vesznek részt a privatizációban, a gazdaság átalakulásában Romániában és Szlovákiában. Ez ugyancsak azt mutatta, hogy a magyarok inkább létszámuk fölött vannak reprezentálva ebben a tulajdonváltási folyamatban, akár Szlovákiát, akár Romániát tekintem. Természetesen meghatározó az ország állapota, gazdasági helyzete, ehhez kell viszonyítani, de nincsenek ezekben a folyamatokban rosszabb helyzetben a magyarok, mint a többségiek. Azt hiszem, a magyarországi és a szomszédos országokban élő magyar közösségek határokon átnyúló, regionális gazdasági, önkormányzati együttműködéséből adódó lehetőségek folyamatos felismerése és kihasználása az alapvető kérdés. Ezeken a területeken kell dolgozni és gondolkozni, hogy milyen módon lehet racionálisan, hatékonyan, áttekinthetően, tervezhetően, folyamatosan a határokon átnyúló regionális együttműködés eszméjét megvalósítani. Úgy gondolom tehát, hogy a kisebbségpolitikának két pillére van: az egyik az államigazgatás körébe tartozik. A Határon Túli Magyarok Hivatalának a feladata, hogy előkészíti azokat a kormányzati stratégiákat és döntéseket, amelyek az előbb említett területekre vonatkoznak. A másik a támogatási rendszer, amely az elmúlt 12 év során különböző alapítványokon, minisztériumokon keresztül érvényesült. Amennyiben a magyar államigazgatásban nem zárványként van jelen a HTMH, hanem megfelelő módon professzionálisan felfogott szerepet testesít meg, és ezt tudomásul veszi az államigazgatás többi egysége is, akkor a helyzet áttekinthetőbbé válik, s nem csak a források növelése, de hatékony működtetése és áttekinthetősége is nő.

- Miként lehet, miként képes jó viszonyt kialakítani majd az új magyar kormány a határon túli magyar vezetőkkel, hiszen vannak ugyan baloldaliak, liberálisok köztük, de azért többségükben jobboldaliak, konzervatívok?

- A mindenkori magyar kormánynak a határon túli legitimen választott magyar vezetőkkel kell tárgyalnia, csakúgy, mint a magyar közösségek vezetőinek a mindenkori magyar kormánnyal kell tárgyalniuk. Ugyanakkor egyszerre két irányba kell figyelnünk, az adott ország fővárosának kormányára és Budapestre. Magyarország abban érdekelt, hogy prosperáló szomszédai legyenek, stabil politikai és gazdasági helyzet alakuljon ki, mert én úgy vélem, a magyar közösség tagjai minden szomszédos országban felfogták, hogy amennyiben a szülőföldjükön kívánnak maradni, annak az országnak a lehetőségeihez vannak kötve. A kisebbségpolitika nem ideológiai kérdés, bár eddig Magyarországon gyakran ideológiai kérdésként tárgyalták, és mérhetetlenül átpolitizálták a támogatási rendszert. Egy szívműtét vagy agyműtét, amit nem tudnak elvégezni Székelyföldön, ez nem lehet annak a kérdése, hogy jóban van‑e az RMDSZ vezetése a magyar kormánnyal. De az emberek nem is így élnek. Az más kérdés, hogy a kisebbségi lét magában hordozza azt a veszélyt, hogyha egy adott országban nacionalista politikát folytatnak, ezzel szemben esetleg a közösség is egyfajta partikuláris nacionalizmussal védekezik. Egyre inkább szeretik egyébként a kisebbségek magukat magyar közösségnek nevezni, éppen azért, mert a kisebbség szó magyarul eleve pejoratív értékítéletet takar.

- Én is azt gondolom, hogy nem lesz gond a határon túli magyar vezetők és az új kormány kapcsolatában, de egyetlenegy olyan személyt azért ki kell emelni, akiben már abszolút nem vagyok biztos, hogy...

- ...kinek az érdekeit képviseli...

- Nemcsak arról van szó, hogy kinek az érdekeit képviseli, hanem arról, hogy hogyan lehet őt kezelni, hogyan lehet vele együttműködni. Duray Miklósról van szó, aki kiáll egy pártgyűlésre és forradalmat hirdet. Nincs azzal semmi baj, hogy kiáll egy párt gyűlésére, csak amit mond, azzal van a baj.

- Nem a magyar kormánynak kell ezt kezelnie. Úgy gondolom, hogy a szlovákiai magyar közösség megtalálja annak a módját, hogy ezt a helyzetet rendezze. Csaknem száz magyar nemzetiségű értelmiségi aláírásával megjelent egy nyilatkozat május 2-án, amelyben felszólítják Duray Miklóst, hogy "hagyjon fel a társadalmat megosztó közéleti szereplésével". Ezért is mondom, nem a magyar kormány dolga, hogy ezt kezelje, se az előzőnek, se a következőnek, hanem annak az adott közösségnek az érdeke, hiszen az ő lehetőségeiket rontja vagy javítja minden politikusának a megszólalása.

Krónika, Kolozsvár, 1992. május 7.