Jobb ma egy békemenet, mint holnap egy háború!

A prágai székhelyű Helsinki Polgári Parlament által szerve­zett békemenet Triesztből indult útra 10 autóbusszal Rijekán, Ljubljanán és Zágrábon keresztül - ahol kiváló fogadtatásban részesítették őket, és szeptember 27-én érkeztek a Vajdaságba. A békemenet célja informálódás: politikusokkal, békecsoportokkal, nőszervezetek tagjai­val való találkozás. A békemenet tagjai szándékaik sze­rint meg akarták ismerni a háborús helyzetet és jelszavuk: Állítsák meg a háborút, tárgyalások útján oldják meg a helyzetet! Céljuk továbbá, megjelenésükkel erőt adni az ott élő embereknek. A békemenet során sikeres talál­kozók jöttek létre minden köztársaságban, a békemenet tagjai független értelmiségiekkel tárgyaltak, politikusok­kal cseréltek eszmét. A békemenet "motorja", legfőbb szervezője Sonja Licht, a Polgári Parlament társelnöke. Sonja Licht szerint a békekonvoj útját nem kísérte elég nagy hírverés, s a találkozókról elmaradtak azok a pol­gárok, akikkel résztvevői a legszívesebben értekeztek volna. Itt kell megjegyeznünk, hogy a béke­nagygyűlések résztvevői és a falvak dezinformált lakossága természetesen másképpen reagált erre a megmozdulásra.

A békekonvojban 13 nemzet tagjai vettek részt: franciák, hollandok, németek, svédek, amerikaiak, portugálok, bel­gák, dánok, spanyolok, olasz állampolgárok, de jöttek Romániából és Csehszlovákiából, valamint Auszt­riából is résztvevők, és mi magyarok.

A béketárgyalásokat nem azoknak kell folytatni,
akik megkezdték a háborút!

A nemzetközi békemenetnek különös jelentőséget ad az a tény, hogy az előző hetek során a különböző városokban (Szabadkán, Újvidéken stb.) folytatott béketüntetéseket betiltották. A békekonvoj megjelenése új lökést adhat ennek a folyamatnak.

Mi magyarok Szabadkán csatlakoztunk a békekonvojhoz. Újvidéken jelen voltunk azon a sajtótájékoztatón, ahol ismertették az elmúlt napokban kifejtett ez irányú tevé­kenységet. Vladimir Kranjcevic a vajdasági-jugoszláviai Szociáldemokrata Liga alelnöke elmondta, hogy miután a tartományi Képviselőház előtt 6 napon át tartó béke­tüntetést megszakították, a belügyi titkárság figyelmez­tetésére - akik szerint nagyobb számú provokátor jelent­kezhet, sőt ellendemonstrációt is szervezhetnek - elküld­ték követeléseiket a JSZSZK elnökségének, Képviselőhá­zának, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak, a Szövetségi Honvédelmi Titkárságnak és Szerbia Képviselőházának. Követeléseik megválaszolására - miszerint a Vajdaságban azonnal szüntessék meg a mozgósítást, szereljék le a tartalékosokat - a Jugoszláv Néphadsereg mondja meg, hogy Jugoszlávia néphadserege miért, meddig háborúzik és mi célból?!

A hatnapos béketüntetés után úgy vélik, hogy a Vajdaság egyetlen szervezetének sincs legitimitása, s csupán a Belgrádban kiadott rendeletek közvetítői szerepére szorítkoznak. A sajtótájékoztatón megemlítették azt is, hogy Szabadkán a Béke Bástyája elnevezésű békemozgalom résztvevőit is megfélemlítették, csakúgy, mint az újvi­dékieket. Ez azt bizonyítja, hogy teljes tájékoztatási zárlatot akarnak létrehozni, amibe a vajdaságiak több­sége nem nyugszik bele - mondotta Nenad Čanak, a vaj­dasági Szociáldemokrata Liga elnöke.

A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a Vajdaság népe ezt a háborút nem érzi magáénak, ezért mintegy 20 helység­ből vettek részt az Újvidéken megszervezett béketünte­tésen, s a kapcsolatot továbbra is fenntartják.

A békéért tüntetők lojalitást tanúsítottak a Jugoszláv Néphadsereg (JNH) iránt, de ugyanakkor követelték, hogy a JNH ne avatkozzon belső összetűzésekbe, és elítélték a JSZSZK alkotmányának Szerbia részéről való egyoldalú megszegését. Ha a követeléseiknek nem tesznek eleget, akkor jóval tömegesebb béketüntetést szerveznek, és sokkal erélyesebb követelésekkel lépnek fel, pl. követelni fogják a tartományi vezetőség lemondását. Nenad Čanak elmondta, hogy egyetlen olyan rezsim sem fogadható el, amely nem­zeti, területi célokon alapszik. Megítélésük szerint a horvátországi és szerbiai rendszer között nyugodtan egyenlőségjelet lehet tenni, hiszen a törekvések ugyan­azok - egyik vezetőség sem kínált fel gazdasági programot, és fennmaradásukat a háború, az ellenségeskedés szavatol­ja. Ezért a béketárgyalásokat nem azoknak kell folytat­ni, akik elkezdték a háborút, mert ők nem akarnak békét. Horvátországban és Szerbiában is a demokratikus erőknek kell felszínre kerülniük. A békemozgalmakat éppen ezért akarják minden áron letörni, tehát a külföldi segítséget e mozgalmak támogatására kell kérni. Szerinte nem kérdés, hogy Jugoszlávia megmaradását akarják-e vagy sem az ott élők. Más választásuk ugyanis nincs. És nem igaz, hogy békésen egymás mellett nem lehet élni, mert hogyan hidalták át a németek és a frakciók az egymás iránti gyűlöletet? A Vajdaság polgárainak pedig az a célja, hogy a tartomány visszanyerje szubjektivitását (önrendelke­zését). Egy igazán demokratikus közösségben a Vajdaság Szerbia része, de a jelenlegi Szerbiában a vajdaságiak többsége nem hajlandó élni!

A Sonja Licht által szervezett békekonvoj jelentőségét akkor értékelhetjük igazán, ha a hatóságok felemás visel­kedése miatt leállított béketüntetések következtében a fokozódó félelem mellett felmérjük annak a dezintegrációs hatásnak a következményeit, ami abból következik, hogy a belgrádi tv-ben leváltották azokat az újságírókat és szerkesztőket, akik korrekt híreket közöltek. Ennek kö­vetkeztében Belgrádban a tv munkatársainak egy része meg­szervezte az ún. Élő híradót. Kimentek a teráziai térre, és minden este 7,30 órakor, amikor a "rendes" híradó megy a televízióban, tartották az Élő híradót, amiben az igazságot mondták. Ez 24 napig tartott. 21-én szombaton azonban három fiatalember felment a tribünre és azt mondta, hogy ennek a rendezvénynek nincs létjogosultsága, mikor háború folyik az országban, és jobban tennék, ha harcol­nának, minthogy ilyeneket beszélnek. Szétrugdosták a hango­sító berendezést, a rendőrök pedig álltak és nézték az eseményeket. Az egyetlen dolog, ami még működött: a békekonvoj. Újvidékre érkezésekor az volt, amit Tv-ablaknak hívnak, ezt az újvidéki újságírók működtetik olyan jelleggel, mint a belgrádi Élő híradó.

Beszélgető partnereink szerint a bajok ott kezdődtek Jugoszláviában, amikor a pártállam helyébe nem a demok­rácia, nem a szabadságjogok, az eszmék szabad kiteljese­dése lépett, hanem egy más színekbe öltözött, kissé mó­dosító jelszavakat hangoztató és a kommunista ideológia helyett nacionalista eszméket törvényre emelő pártállam lépett hatalomra. Mind Szerbiában, mind Horvátországban egyeduralmi vágyakat ébresztő fölénnyel nyerték a válasz­tásokat a jó előre nacionalista indulatokat felszító pártok. A többpártrendszert csupán alibiként használják. Ez a sajátos balkáni demokrácia. Ez a változásokban ki­fejezésre jutó változatlanság juttatja el az itt élő népeket a megsemmisülésbe, a vérontásba, a gyűlölködésbe (ugyanúgy, mint Romániában).

Megítélésük szerint hagyták magukat becsapni az itt élők, olyan változtatásokat változásokként elfogadva, amelyek lényegében csak a korábbi uralkodó garnitúra néhány személycserével felfrissített hatalmának átmentését szolgálta. Katonák, katonák, katonák. A szavakkal való játékra, a cinizmusra jellem­ző, hogy a hadsereg egyik felelős vezetője, az újvidéki helyőrség egy ezredese nemrégiben újságíróknak jelentette, hogy Jugoszláviában pedig háború nincs. Ezért nem is küldhetnek a háborús övezetekbe hirtelen mundérba szólított civileket, tartalékosokat. Aki akarja, jól tudja, hogy a horvátországi harctereken patakokban folyik a vér, de egymást érik a temetések a vajdasági falvakban és váro­sokban is, hadüzenet nélkül és ellenére. Háború tehát van, csak a Szerb Köztársaság vezetői szeretnék elhárí­tani maguktól a felelősséget, és mivel háború van, amiben ezer és ezerszámra vesznek részt vajdasági fiatalok és öregek, akkor a világ legtermészetesebb dolga kellene legyen a háború-ellenes mozgalom! Tehát olyasféle til­takozások és megmozdulások sorozata és sokasága, amilye­nek Szabadkán, Újvidéken még néhány nappal ezelőttig vol­tak. Békét, megnyugvást, tárgyalást, megegyezést köve­teltek a hatalomtól mindazok, akik úgy érezték és érzik, hogy vérontással nem lehet megoldást találni a felgyü­lemlett problémákra. De a primitivizmus képtelen eltűrni az értelemnek ezen ártatlan megnyilatkozásait. Életve­szélyes fenyegetésekkel sikerült elérniük a háború és vérontás híveinek, hogy a maroknyi békeharcos is feladja nézeteinek nyilvános hirdetését. Ennyire félnek a békétől. Nincs mentség arra, hogy 16 éves gyerekeket hadköteles­nek tekintenek, ezek vágóhídra hajtása nem oldja meg a totális gazdasági csődöt és nyomort - mondták beszélgető partnereink.

A dezinformáltság sajnos a lakosság többségére jellemző. Továbbá megosztja az itt élőket a béke kérdésében az a tény is, hogy a Vajdaságba csak az elmúlt években be­telepítettek nem rendelkeznek a "vajdaságiság" tudatával. Számukra "Nagy-Szerbia", a cirill betűk friss megjelenése, a latin betű háttérbe szorítása nem okoz sokkot. (Itt jegyezzük meg, hogy a még meglevő magyar feliratok he­lyébe kerülnek elsősorban ezek a cirill betűs feliratok.) Ezek az emberek nem kérdezik meg, hogy naponta mennyibe kerül ez a háború? Nem hajlandók azon gondolkodni, hogy az a kibogozhatatlan, mesterségesen összekuszált gazda­sági kapcsolatrendszer, melyet redisztribúcióval vezé­nyeltek, mára mindenkinek hátrányos. Értetlenül állnak a horvát és szlovén önállósodási törekvésekkel szemben. Jellemző a helyzetre, hogy a szerbiai Szociáldemokrata Párt szabadkai szervezete által szervezett fórumra - mely Hogyan jussunk el a békéig címmel folyt - meghívták a szerbiai kormány alelnökét, Budomir Kusotityot. Az al­elnök olyan beszédet mondott, hogy azon felbuzdulva, akik ott voltak, kimentek a térre és szétrugdosták a gyer­tyákat, amiket a polgárháború névtelen áldozatainak gyújtottak. Néhány nappal később azonosították a randalírozó csoport tagjait: Dura Stipanovic, Pera Vuckovic és Jefta Ecredin. Ugyanakkor a belügyi titkárság illetékese sza­bálysértési eljárást indított Dudás Károly, Fodor János és Kudlik Gábor ellen. Ők ugyanis gyertyát gyújtottak, amivel megszegték a belügyi titkárság határozatát, és közrend elleni vétség miatt szabálysértésért bíró elé állítják őket.

Meg kell jegyezzük ugyanakkor, hogy beszélgető partnereink elmondták, a béketüntetéseken általában szerbek is voltak, és magyarok is, bár egész idő alatt volt egy olyan szándék, miszerint rá akarták fogni a békemozga­lomra, hogy ez egy "egynemzetiségű" megmozdulás.

A polgárháború, a kisebbségi lét és a béke

"A vajdasági magyarok Demokratikus Közössége kimondta, hogy a magyarok nem vesznek részt ezekben a harcokban Jugoszláviában, mert az a délszláv népek ügye.

Sajnos ezt sokan felháborodottan fogadják. Most, amikor az asszonyok visszakövetelik a fiaikat, ezt is uszítás­nak fogják fel. A temerini (többségében magyarlakta) béketüntetésen a Horvátországból oda menekült szerbek azt kiabálták az asszonyoknak, hogy akinek itt nem tetszik, az menjen Magyarországra. Menjünk Budapestre panaszkodni, mert úgy kell nekünk. A magyaroktól kap­ták a horvátok azokat a fegyvereket, amivel most a mi fiainkat, férjeinket lövik. Csak akkor maradhatunk a Vajdaságban tehát, ha a fiaink, a férjeink elmennek harcolni. Az ide menekült horvátországi szerbek azt is felvetették, hogy mit keresünk egyáltalán itt, ha nem akarunk odamenni harcolni. Igaz, sok tartalékos és fi­atal külföldre szökött, bujkál, de sok tartalékost elvittek. Pl. az újvidéki körzetből szeptember 15-16-­án a mozgósítottakat buszokkal elvitték és minden kiképzés nélkül azonnal bevetették őket Vukovár ellen. Azt mondták nekik, hogy a tankok és repülők már mindent előkészítettek, nekik csak be kell vonulniuk a városba. Fegyverzetük hiányos volt, kiképzést nem kaptak, tulaj­donképpen azért küldték őket az első sorokba, hogy le­lőjék őket. Tehát feláldozták a tartalékosokat, hogy legyen ok, hogy még erőszakosabban támadjanak Horvátország ellen. Az adatokat a halottakról titkolják, aki megmaradt, azokat visszavonták egy kiképző központba, de ezek az emberek, akik túlélték ezt a bevetést azt mondják, hogy meg fogják tagadni a parancsot, ha még egyszer be akarják vetni őket. Van egy másik csoport, akiket Teme­rilről vittek el, ugyancsak egyenesen Vukovárra, azok­ról semmit nem tudunk.

Időnként a JNH saját alakulatait lövi tévedésből, ezért is titkolják az áldozatok számát.

Horvátországból a harcokból sok szerb is menekül ide, a Vajdaságba. Ugyanakkor - mint már említettem - az itteniek is bujkálnak a katonaság elől. 7-8 nap után ezeknek felmondanak a munkahelyükön, és a Horvátországból érkező szerbeket veszik fel a helyükre. Láthatólag arra számítanak, hogy innen a magyarok tömegesen fognak elmenekülni. A Horvát­országból érkezőknek meg is ígérték, hogy lesz itt nekik üres ház, lakás, munka. Várják, hogy mikor következik ez be, mert egyelőre nem menekülünk olyan tömegesen, ahogy elképzelték. Magyarnak lenni itt most nagyon nehéz. Azelőtt soha sem éreztem ezt a félelmet - mondja fiatal beszélgető­partnerem -, amit mostanában. Valóban sokan gondolkodunk azon, hogy egyszerűen nem maradunk itt. Többen úgy gondol­juk, hogy amíg a Vajdaságban nem tör ki a háború, addig maradunk. Ugyanakkor már most is olyan erős a magyarellenes hangulat, hogy nehéz kibírni."

Amikor a békekonvojjal Belgrádban a szarajevói induláshoz készülődtünk megkérdeztem Sonja Lichtet, mit gondol, lesz béke? Mire széttárta a karját, azt válaszolta: "Nem tudom, de azért vagyunk itt" - mutatott körbe az olasz, német, francia buszok gyűrűjében.

Budapest, 1991. szeptember 30.