A délszláv válság okai és következményei

Először a válságot kiváltó okokkal foglalkozom a teljesség igénye nélkül. (A sorrendiség nem fejez ki prioritást.)

1. A sajátos balkáni fejlődés (az etnikai tisztogatás az Ottomán Birodalom felbomlásától kezdve).

2. A gazdasági fejlődés ellehetetlenülése a titói modellben­.

3. Az etnikai oligarchiák, mint a bolsevik hatalom a megosztás letéteményesei (funkcionális megosztás elve szerint szabadalták szét Jugoszláviát a társadalom torz fejlődését eredményezve).

4. Az etnikai állam doktrínájának dominánssá válása.

5. A válság valódi oka: a nemzeti kommunizmus (a sajátos jugoszláv modell és válsága).

6. A nemzetközi államközösség tehetetlensége.

Következmények

l. Bosznia feldarabolása (kis- és nagyhatalmi érdekek) (Milosevics öt győzelme).

2. Az etnikai tisztogatás mint megoldás Kelet-Közép-Európa kisebbségi problémakörére.

3. Magyar kisebbségek felmorzsolódása a volt Jugoszláviában. Mire kell felkészülni: újjáépítés vagy menekülés?

A tények

1. Az 1991-ben Horvátország elfoglalt vidékein elindított etnikai tisztogatás folytatódott és még ma is folytatódik Boszniában, melynek során a szerb erők elfoglalták Bosznia 70%-át, 120 000, többségében polgári halottat hagyva maguk mögött és erőszakkal eltávolítva egy‑ és kétmillió közötti nem szerb, elsősorban horvát, főként muzulmán lakost. Mint ahogy Fejtő Ferenc gondolatmenetében bemutatja: "A szerb politika gyökerei és hivatkozási mintái helyiek, balkániak és az Ottomán Birodalom lassú felbomlásának és a Balkánon a modern nemzeti gondolat megszületésének korszakára nyúlnak vissza."

A számtalan etnikumot, vallási közösséget összevegyítő birodalmak felbomlása után úgy látszik ebben a térségben törvényszerűen merül fel a homogenitásra való törekvés, ami azonban csak a többi nemzet rovására érhető el.

Az etnikai tisztogatás eszméje tehát nem új keletű, ahogy erre Andrej Mitvovics belgrádi történész utal: "természetüknél fogva sajátja volt ez a Balkán minden nagy nemzeti mozgalmának, kezdve 1830-ban Görögországban, majd Szerbiában, Montenegróban, Bulgáriában..." Az 1990-es évek államalakulatainak felbomlásában azonban nem ez a fő kiváltó ok.

2. A délszláv válság Titó halála után nem etnikai alapon mozog és alakul át háborúvá.

A gazdasági fejlődés ellehetetlenülése legalábbis a közvetlen kiváltó okok között alighanem a legsúlyosabb volt. A túlsúlyos állami újraelosztás, a központi hatalom által vezérelt redisztribúció kemény érdekellentéteket hozott létre az egyes tagálla­mok között. A tulajdonviszonyok áttekinthetetlenségéből adódó pazarlást jó ideig lefedték a térségben csak Jugoszláviára jellemző lehetőségek: nyitott határok, külföldi munkavállalás, a devizajövedelmek szabad átválthatósága, a szellemi élet pezsgése... Főleg Szerbiában éltek az emberek magasabb életszínvonalon, mint amit az ország gazdasági állapota indokolt.

Amikor az egyes tagállamok megelégelik a túlsúlyos állami redisztribúciót, a megoldást az önálló állami lét kialakításában látják és keresik. Első ütemben - mint közismert - ez Szlovéniának, majd Horvátországnak is sikerülni látszott. De már ekkor mindenki félt: mi lesz Boszniával? S az a paradox helyzet állt elő, hogy miközben a stabilitást óhajtotta mindenki az adott térségre vonatkozóan, éppen eme törekvés megvalósításának rosszul megválasztott eszközei és az alapvető emberjogi normák feladása miatt napról napra destabilizálódott a térség, ahol további leértékelődés, félelem és bizonytalanság válik uralkodóvá.

3. Az előző négy évtized fejlődése Jugoszláviában az etnikai oligarchiák korszaka. Ők a bolsevik hatalmi megosztás letéteményesei, ők a bolsevik hatalom funkcionális megosztásának elve szerint szabdalták szét Jugoszláviát. Ennek következménye egy igen egészségtelen társadalmi szerkezet és munkamegosztás kialakulása.

Így állhat elő az a helyzet, hogy amikor a rossz gazdasági működés következtében mindenki elégedetlen lesz, a társadalmi feszültségek kezelésére elengedett infláció csak tovább rontja a helyzetet, és mindenki a másik miatti vesztesnek érzi magát.

A térségben ekkor szabadul el ismét a palackból az etnikai állam doktrínája.

Ám a kirobbanó háború mégsem etnikai háború, hiszen mit oldana meg azokból a felgyülemlett társadalmi és gazdasági problémákból az a helyzet, ha hirtelen semmi sem állná útját "Nagy-Szerbiának". De látjuk azt is, hogy pl. Bihácnál muzulmánok harcolnak muzulmánok ellen.

Tehát az okok összetettebbek és mélyebbek.

Ahogy azt Fejtő Ferenc megállapítja: a valódi és elsődleges ok a nemzeti kommunizmus, aminek Milosevics és a milosevicsi politika tökéletes megjelenítője.

4. Ezzel a politikával szemben tehetetlen a nemzetközi közösség. A nemzetközi államközösség tehetetlensége - mióta Bibó István e vonatkozású munkáját elkészítette - nemigen változott.

Szerbia jelenlegi vezetőinek pedig minden érdeke a hódító háború folytatásához fűződik, s jól tudják, hogy ezt tehetik is, mivel "A közvetítőknek és a nyugati megfigyelőknek (sokkal) kényelmesebb, ha a boszniai háborút olyan ťpolgárháborúkéntŤ kezelik, melyben a felek egyformán bűnösek." Így aztán tiszta lelkiismerettel lehet minden döntést - melyet ha idejében hoztak volna, még hatékony lett volna - halogatni, illetve elhárítani.

Következmények

l. Bosznia feldarabolása, a bosnyákok megsemmisítése, a tökéletes etnikai tisztogatás.

2. A felújuló nagyhatalmi érdekellentétek a jugoszláv válság kapcsán, avagy Milosevics öt győzelme, ahogy Fejtő Ferenc írja: "Milosevics büszke lehet arra, hogy kevesebb, mint három év alatt öt győzelmet aratott:

- az elsőt a helyszínen - Horvátország harminc, illetve Bosznia hetven százalékának elfoglalásával;

- a másodikat azzal, hogy Tudjmant cinkosává tette Bosznia felosztásában;

- a harmadikat: viszályokat teremtve az Európai Közösségen belül;

- a negyediket: súrlódásokat okozva Európa és az Egyesült Államok között és megfosztva tekintélyétől Clinton elnököt; ­

- végül az ötödiket, precedenssé téve az ťetnikai tisztogatástŤ (vagy inkább népirtást), mint megoldást a Kelet-Közép-Európában felmerülő kisebbségi problémákra."

3. Látszólag Bosznia feldarabolásával a háborút lokalizálni lehet. Valójában a legagresszívebb modellt támogatja meg a nagyhatalmi és nemzetközi közöny.

4. S talán a legsúlyosabb következmény a térségben, hogy az etnikai tisztogatás mint megoldás Kelet-Közép-Európa kisebbségi problémakörére beláthatatlan következményekkel jár, s nem biztos, hogy csak a kisebbségekre.

Eddig csak az asszimiláció réme jelentett veszélyt, mára a háború mint megoldás a kisebbségek ellen reális, folyamatosan leselkedő eshetőség, mely veszélynek a lehetősége önmagában is rontja a kérdéskör megoldásának pozitív esélyét.

A magyar kisebbségekkel kapcsolatban a volt Jugoszláviában felmerül a kérdés: mire kell felkészülni?

- újjáépítésre, visszatelepülésre, vagy

- rombolásra, betelepítésekre - menekülésre?

Az EBEÉ budapesti konferenciája sajnos nem adott még csak megközelítő választ sem a felmerülő kérdésekre!

Pécs, 1994. december 2.