Média Kelet-Közép-Európában

Magyarország és a határon túli magyarság

Úgy tűnik, ebben a térségben a századvég talán legjelentősebb technikai forradalmához, mely a kommunikációban zajlik le, mindannyian illúziókkal közelítünk. Az 1989. évi események, ahol az elektromos médiának óriási szerepe volt a Kelet-Európát végigsöprő változásokban, Berlintől, Prágán, Pozsonyon keresztül Bukarestig, addig nem látott módon tudta befolyásolni, ha úgy tetszik felgyorsítani a történelmet a tv. De emlékezzünk az Öböl-háború show-jára, ahol a CNN jóvoltából az egész világ karosszékben hátradőlve, mint egy sportközvetítést követhette az eseményeket.

Az egyidejűség, az élőközvetítés óriási befolyásoló tényező, de óriási veszélyekkel is jár. Még nem tudhatjuk, még nem lehet lemérni, hogy ez a lehetőség mennyiben járul hozzá a történések, az események félreértelmezéséhez, megértéséhez vagy meg nem értéséhez. Ilyen szempontból elég, ha csak a romániai "forradalomra" gondolunk, amit - úgy tűnik - inkább csak a tv tett forradalommá, és nem a romániai társadalmi struktúra változott.

Ettől függetlenül letagadhatatlan, hogy az utóbbi 4-5 év kelet-európai változásaiban különös szerepet kap a kommunikációs forradalom következtében kialakult helyzet, amely Nyugaton már sokkal régebben lezajlott. Következményeivel az Európa Tanács miniszterei a közelmúltban két tanácskozásukon is körültekintően foglalkoztak. A kontinens elektronikus tömegtájékoztatásának helyzete ugyanis úgy alakult, hogy az összeurópai folyamatokat vizsgáló politikusok számára is kezd világossá válni, hogy a mindinkább nemzetközivé, nemzetek felettivé terebélyesedő médiabirodalmak, vagy a kelet-közép-európai régió most kialakuló intézményeinek működésében számtalan veszélyforrás van. Ezek részben innen is láthatók.

Egyes gazdasági csoportoknak a médiumokban szerzett tulajdoni részesedése és ezzel együtt járó befolyása mára már olyan mértéket öltött, ami felveti a tömegtájékoztatási intézmények "átvilágításának" szükségességét. A technika, illetve a keleti térség piacgazdaságának fejlődésével ezek az aggasztó jelenségek a következő években várhatóan még tovább erősödnek. Könnyű átlátni, hogy mekkora veszély rejlik a médiumok koncentrációjában, de nehéz ellene tenni valamit, talán nem is lehet. Talán a legsúlyosabb gond, hogy a gyakran keresztbe szerveződő tulajdonviszonyaik, illetve tevékenységük hatása a közönségre, a fogyasztóra zavaros értékeket közvetít. Következménye, hogy az információk, a gondolatok, a vélemények között a néző igencsak kiszolgáltatott, már nem tudja melyik mosóport, melyik tankot vegye meg, vagy melyik gyilkosnak drukkoljon a boszniai helyszíni közvetítés során.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a médiumokat engedélyező, nyilvántartó és ellenőrző hatóságok, intézmények feladata is egyre bonyolultabbá válik és kérdéses az is, hogy ezek a szervezetek képesek-e átlátni a valós helyzetet és kicsinyes érdekeiken felülemelkedni. És ezzel visszatértünk a mi térfelünkre Kelet­-Közép-Európába, így Magyarországra is, ahol közismert, hogy négy éve nem tud megszületni az a törvény, mely ennek a szférának a működtetéséhez mégiscsak elengedhetetlen, de legalábbis hiánya súlyos zavarokat okoz.

A volt szocialista tábor országaiban a televíziónak az 1989-90-es fordulat előtt országonként más és más volt a hatásfoka. Magyarországon pl. a 70-es, 80-as években egy magára adó ellenzéki még ha rendelkezett is televízióval, letagadta, de semmiképpen nem volt ildomos társaságban arról beszélni, hogy valamit megnézett a televízióban. Ugyanakkor a 80-as évek második felétől nemcsak a szórakoztató, de a politikai műsorok is egyre nagyobb nézettségnek örvendtek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy pl. a későbbi SZDSZ kezdeti politikai sikereiben a televíziós vitaműsoroknak jelentős szerepe volt.

Mára tehát üzlet az elektronikus média mind a politika, mind a gazdaság számára. Mindenki a fogyasztóért harcol, küzd, mind a technikát előállító piac, mind a politikai piac. Ily módon az eredeti szolgáltató szerep átalakulván felvetődik a kérdés, hogy ki szolgál ki kit, és ki van kiszolgáltatva?

Ily módon tulajdonképpen kis túlzással azt lehet mondani, hogy már nem lehet tudni, hogy mi okoz nagyobb kárt, ha Ó-Románia bizonyos területein egyetlen tv-csatornán keresztül látható a világ és így manipulálják a nézőt, vagy ha Bukarestben, Budapesten, Pozsonyban a műholdas és helyi adók sokasága által közvetített "sokszínűséggel" találkozik a fogyasztó.

Kétségtelen tény, nekünk ebben a térségben a problémáink még inkább átláthatók. Talán éppen azért, mert az információs, kommunikációs forradalom itt olyan súlyos kihívásokkal párosul, mint a térség alultőkésítettsége, a gazdasági válságok sora, melynek következtében ezen országok termelése jelentősen visszaesett. Magyarországon a nemzeti jövedelemhez mérten kimagasló a devizális eladósodottság, folyamatosan magas a költségvetési deficit, miközben társadalmi szokásainkban gyökerezik a túlfogyasztás. Továbbá rövid idő alatt jelentős munkanélküliséggel kellett szembenéznünk. De súlyos gondot okoz a társadalom tagjainak érték‑ és normavesztése is.

A politika az Európához csatlakozást fogalmazza meg, ami óriási gondot okoz egy olyan új szokásrend, viselkedési kultúra irányába való elmozdulás felé, mely a nyugat-európai élet- és társadalomszemlélethez közelít. A kialakulatlan tulajdonviszonyok rendkívül megnehezítik ezt a folyamatot. Miközben szeretnénk megőrizni kulturális értékeinket, az egyes régiók értékes specifikumait, a sokszínűséget, globalizációs folyamatokba is szeretnénk bekapcsolódni, mivel az elzárkózás, az autarkia nem oldotta meg egyik országban sem a helyzetet. Sőt! Valamennyien eltávolodtunk  a célszerű és ésszerű, érdemi együttműködés gondolatától és gyakorlatától (vagy meg sem tanultuk azt). Ezek az ellentmondásos folyamatok és említett nehézségek félperifériás állapotunkat mondhatni konzerválják.

Nagy kérdés, hogy az információs, kommunikációs forradalomban rejlő lehetőségeket, azok esetleges ellentmondásos következményei ellenére is, magunk javára tudjuk-e fordítani?

Kérdés az is, le tudunk-e mondani a paternalista állam által kialakított rossz beidegződéseinkről, a mindent elöntő és átfogó állami gondoskodásról, a mindent átpolitizáló hatalom gondoskodó kezéről és ennek legfőbb eszközéről, az állam által vezényelt redisztribúcióról. És el tudunk-e a jutni egy konszezuális társadalom ideáljához, legalább megfogalmazott céljainkban?

Az új helyzetben ki kell lépnünk abból a gondolatmenetből, mely abból indul ki - és át- meg átjárja a mindennapi gondolkodást -, hogy a társadalomban a hatalmat felülről lefelé származtatják. Ha elfogadjuk, hogy a hatalmat a tágabb értelemben vett szellemi és kulturális értékek beépítése és ezek működtetése jelenti, akkor előttünk áll az a lehetőség, amit a 20. század utolsó éveinek kihívására az informatikai és kommunikációs forradalom kilátása nyújt.

De felmerül a kérdés, megvannak-e ennek az előfeltételei? Rendelkezünk-e azzal a szellemi tőkével és potenciállal, illetve olyan politikai elittel, amely hosszú távú stratégiában tud gondolkodni és kialakítja ezekben a társadalmakban a tényleges együttműködés szándékát és gyakorlatát, illetve ki tudjuk-e építeni a fenti folyamatokba való részvételhez szükséges infrastruktúrát?

Ebben az összefüggésben különösen nehéz helyzetben van Magyarország, mivel határain túl jelentős magyar nemzetiség él, akikről ebben az összefüggésben sem feledkezhet meg. Ezen népcsoportok helyzete közismerten a két világháború közötti időszakhoz képest is romlott, mivel kiszolgáltatottságuk fokozódott azáltal, hogy a kommunizmus évtizedeiben elveszítették intézményeiket, tulajdonaikat. A jelenlegi privatizációs folyamatokban pedig részben a diszkriminatív intézkedések, részben a tőkehiány miatt nem tudnak arányaikhoz mérten bekapcsolódni.

Márpedig szellemi és anyagi tőke nélkül nagy a veszélye annak, hogy kimaradván a fenti folyamatokból, az identitás megőrzésének egyik legfontosabb eszközétől elesnek, s ily módon az asszimilációs folyamatok még inkább felgyorsulnak.

Éppen ezért gondoltunk arra, hogy a Média Kelet-Közép-Európában című tanácskozás egyik programja ebben az összefüggésben foglalkozzon a kisebbségek helyzetével és lehetőségeivel. Az elektronikus média fejlesztése, a piacon kialakuló tulajdonviszonyok kérdése stratégiai prioritást kell élvezzen a kisebbségpolitikában - hasonlóan a gazdasági és önkormányzati problémákhoz. A mai megbeszélések egyik feladata annak a követendő stratégiai célnak a kialakítása is, mely a szomszédos országokban élő kisebbségek számára előnyös tulajdonviszonyt céloz meg a médiapiacon, valamint annak a lehetőségnek a megteremtése, amely alkupozíciót teremt a további regionális együttműködéshez a többségi tv­-társaságokkal és egyéb érdekeltekkel: rádió, sajtó, reklámügynökségek, politikai szféra.

Úgy gondolom, hogy közös feladat olyan finanszírozási rendszer kialakítása, mely világos koncepcióban mutatja be azokat a területek, melyeket:

a) forrásbevitellel fejleszteni kell, hogy a továbbiakban önállóan versenyképesekké váljanak,

b) alapítványi támogatással a közszolgálati média színvonalas betöltésére alkalmassá lehet tenni,

c) üzleti alapon már ma is össze lehet kapcsolni magyarországi partnerekkel.

Alapfeltételezésünk, hogy olyan stratégiával kell ezt a területet fejleszteni, hogy a kisebbségi magyar társadalom modernizációs pályára állítását segítse, hogy a fent tárgyalt folyamatokba bekapcsolódhassanak, hogy a piaci versenyben ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Szükséges tehát ezen a területen egy információs-kommuniká­ciós stratégia részeként az infrastruktúra célorientált, kiemelt fejlesztése, - de itt mindjárt hozzá kell tennem - elsősorban a magánszférára, illetve megcélozható nemzetközi forrásokra támaszkodva, s csak kismértékben költségvetési forrásokra.

Egy ilyen koordinációs munkában vállalhat szerepet a HTMH.

A tanácskozás résztvevői jelentős részben az adott szakma képviselői, nyilván abban bíznak, hogy a sokcsatornás televíziózás, a technika kora jött el, így az ebből a helyzetből adódó lehetőségeket és alternatívákat kell végiggondolni. De a tanácskozás résztvevői politikusok, törvényhozók is, így ugyancsak mód nyílik ennek a dimenziónak az áttekintésére is. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az érintettek ismerjék a szomszédos országok törvényi szabályozását is, ha már a sajátunkat nem ismerhetjük.

Ugyanakkor érdemes áttekinteni - hiszen a vitában valószínűleg kikerülhetetlen lesz - a közszolgálati tv, közszolgálati rádió fogalmát. Én itt most mindössze arra utalnék, hogy ezen fogalom tartalmát illetően első helyen szerepel a tárgyilagos és pontos tájékoztatás, beleillesztve az egyetemes emberi jogok ENSZ kiáltványban elfogadott rendszerébe, mely leszögezi a véleménynyilvánítás szabadságát, de azt is, hogy "minden embernek joga van információkat keresni, kapni és terjeszteni bármilyen eszközzel és az országhatárok figyelembevétele nélkül". Ez az a cikkely, amelyre mindenki hivatkozik, akinek szívügye a sajtószabadság, és amely cikkelyt oly nehéz érvényesíteni.

A közszolgálatiság megfogalmazásában gyakori fogalom az érték, értékteremtés, értékmentés, a művészeti értékek, a nemzeti kulturális értékek bemutatása ... stb. és a nemzeti, etnikai, kulturális és egyéb kisebbségek életének a regionális és kisebbségi nyelveknek a bemutatása, megőrzése. Ebből a szempontból fontos dokumentum a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája, mely előírja: "az aláíró országok vállalják, hogy biztosítják, vagy lehetővé teszik területükön egy-egy olyan rádió- és tv-csatorna létrehozását, amely az országban, vagy annak egy körzetében nagy számban élő kisebbség nyelvén szól. Vagy legalább biztosítja, hogy az ország területén sugárzó adókon legyen műsor a regionális vagy kisebbségi nyelveken."

A közszolgálati médiának van még egy alapvető jellegzetessége: a hozzáférhetőség. A közszolgálati tv az adófizetők pénzén működik. Nem lehet kódolt, nem lehet kishatósugarú.

A múlt év novemberében Székelyudvarhelyen rendezett tanácskozás e témában már rámutatott jó néhány szempontra, melyet a szomszédos országokban élő kollégák fogalmaztak meg. Úgy gondolom, hogy a mai tanácskozás módot ad arra, hogy konszenzus alakuljon ki, milyen kapcsolódási lehetőségek, milyen együttműködési formák alakíthatók ki a magyarországi televíziózás és a határon túli magyar televíziózási formák között, esetleg milyen további lehetőségeket lehet találni e vonatkozásban tágabb régiónkban, Közép-Kelet-Európában.

Visegrád, 1995. január.