Az európai integráció költségei és bevételei

A 80-as évek végén, a 90-es évek elején a kelet-közép-európai térség államai radikális politikai, gazdasági és társadalmi változáson mentek át. A szocializmus bukása egy folyamat és nem egy forradalom eredménye. A szocialista rendszer politikája lassan, de biztosan elvesztette mindenkorra szavahihetőségét. Ugyanakkor fény derült arra, hogy a gazdasági rendszere is életképtelen. Ebben a helyzetben a fejlett nyugat-európai államokat működtető gazdasági és politikai rendszer nagy vonzáserővel hatottak a rendszerváltozást megélő és megtapasztaló kelet-­közép-európai államokra. Lehet, hogy a nyugati minta értéke felül volt becsülve, de a vágy, hogy egy olyan politikai és gazdasági rendszerbe integrálódjanak, mely biztosítani tudja szabadságuk különböző dimenzióit, varázsként hatott minden politikusra, értelmiségire és a lakosság többségére. "Vissza Európába" lett a legnépszerűbb és legbiztatóbb jelszó az újonnan felépülő kelet-közép-európai térségben. Azonban sokáig nem merült fel még felelős politikusok gondolataiban sem, és még kevésbé a széles közvélemény soraiban az a kérdés, hogy milyen költségekkel és milyen haszonnal fog járni az európai felzárkózás. Ez a kérdés vagy kérdések egyre inkább foglalkoztatják a régió politikusait, politikai elemzőit, szakembereit és nem kevésbé a közvéleményt.

A legtöbb kelet-közép-európai államnak az európai integráció nem, vagy nemcsak anyagi hasznot jelent. Persze az integráció költségei és hasznai számszerűsíthetők, azonban vannak szubjektív aspektusai is, eszmei értékei.

Térjünk az integráció számszerűsíthető vonzatainak bemutatására.

Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó államok kormányainak figyelembe kell venniük az integráció költségvetési vonzatait. Milyen költségekkel és milyen haszonnal jár az új struktúrákhoz való kapcsolódás.

Ugyanezen kalkulációk eredményeit fogják figyelembe venni az EU tagállamok akkor, amikor a rendszerük kelet-közép-európai kibővítéséről fognak határozni. Amennyiben a kelet-közép-európai államok elnyerik a teljes jogkörű tagságot, és amennyiben életben maradnak a most létező EU-struktúrák és mechanizmusok, ezek az újonnan csatlakozó kelet-közép-európai államok az EU költségvetéséből származó anyagi támogatás haszonélvezői lesznek. Ebből kifolyólag, ha az EU pénzügyi helyzetét is figyelembe vesszük, érthetővé válik a tagállamok aggodalma a rendszer kelet-európai kibővítésével kapcsolatban, pontosabban e bővítés költségvetési következményei iránt. Az EU struktúráinak fenntartásához hozzájáruló tagállamok (Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és az 1995 óta Svédország és Ausztria) aggodalmaiknak oka az, hogy rájuk fog hárulni a kibővítésből adódó újabb költségek kiegyenlítése. Az EU anyagi támogatását élvező országok pedig (Írország, Görögország, Spanyolország, Portugália, Finnország) nyugtalanok a költségvetési források újraelosztásának következményei miatt. Tehát a kelet-közép-európai államok kormányainak érdeke, hogy mielőbb részesei lehessenek az EU-rendszer jövedelmeinek. Ugyanakkor figyelembe kell venniük, hogy az EU-struktúra kibővítésének anyagi vonzatai, költségei, ha nem is nyíltan, de jelen vannak és meghatározó szerepet játszanak a tagállamok között folytatott diplomáciai megbeszéléseken, melynek tárgya az EU-rendszer kelet-európai kibővítése. Ebben a helyzetben meghatározó lesz a volt szocialista államok belső (gazdasági, politikai, társadalmi) strukturális reformjainak megvalósítása. A versenyképes, erős kompetitív gazdasággal rendelkező államok előnyben fognak részesülni egy lehetséges integráció esetén. Arról, hogy milyen költségekkel fog járni a keleti kibővítés, nem lehet mondani semmi biztosat, míg az EU tagállamainak kormányközi konferenciája nem határozza el milyen struktúrában és milyen költségvetéssel fog működni a továbbiakban. A kormányközi konferencia 1996 márciusában kezdte el munkálatait és várhatóan 1997 végére fognak megszületni e konferencia határozatai. Persze vannak becslések azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerülne egyes kelet-európai államok felvétele az EU-ba egy adott időpontban - mondjuk 1993-ban vagy 1994-ben. Szakértők szerint 1993-ban a kelet­-közép-európai államok felvétele az EU-ba a következőképpen hatottak volna az EU struktúrafejlődést támogató alapjának költségeire:

                Lengyelország                               6,5 milliárd ECU

                Magyarország                           1-1,5 milliárd ECU

                Csehország                                1-1,5 milliárd ECU

                Szlovákia                                    1-1,5 milliárd ECU

                Románia és Bulgária                    7-9 milliárd ECU

Összesen 27-30 milliárd ECU kerülne kifizetésre az EU struktúrafejlődést támogató alapjából (Eser-Hallet, 1993).

Hasonló következtetésekre jutottak angol szakértők is. Szerintük a bővítés költségei (nem vették számításba Romániát és Bulgáriát) kb. 13 milliárd ECU lett volna. (1992). Egy osztrák tanulmány szerint (BREUSS 1995), tíz kelet-közép-európai állam integrációját tanulmányozva, a következő felzárkózási költségeket állapították meg:

                Románia                              9,5 milliárd ECU

                Lengyelország                   8,5 milliárd ECU

                Magyarország                   4,4 milliárd ECU

                Csehország                        2,0 milliárd ECU

                Szlovákia                            1,9 milliárd ECU

                Bulgária                              1,1 milliárd ECU

                Lettország                          0,6 milliárd ECU

                Észtország                          0,5 milliárd ECU

Egy francia vélemény szerint - mely a Le Monde újságban jelent meg - hat kelet-közép­-európai állam (a négy visegrádi állam, Bulgária, Románia) integrációjának költségei az EU 1995. évi költségvetésének 24%-át, vagyis kb. 16 milliárd ECU-t kitennék. (Le Monde 1995)

Musto István SZDSZ parlamenti képviselő számítása szerint Magyarország esetében - ha az 1994. évi adatokat vesszük figyelembe - a bevétel kb. 4 milliárd ECU lehetett volna. A költségek, az az összeg, mellyel Magyarország hozzájárult volna az EU költségvetéséhez, 400-500 millió ECU lett volna. Tehát a nettó haszon Magyarország számára 3,5-3,6 milliárd ECU. Persze az ilyen jellegű számítások nem mondanak el mindent az EU-integráció költségeiről és hasznáról, mivel csak a költségvetést befolyásoló aspektusokat veszik figyelembe. Számításba kell venni az általános gazdasági folyamatokat és a külkereskedelmet befolyásoló tényezőket is. Ugyanakkor nem kell figyelmen kívül hagyni az EU lehetséges belső reformjának hatásait és a csatlakozni kívánó államok erőfeszítéseit a strukturális változások megvalósításában. Nyilvánvaló, hogy az európai integráció költségekkel fog járni a kelet-közép-európai államok számára is, ugyanúgy, mint az EU-nak. Mind a két félnek arra kell törekednie, hogy ezek a terhek elfogadható és elviselhető szinten maradjanak. Ugyanakkor nyílt kérdés marad, hogy mikor lesznek képesek a kelet-közép­-európai államok a maastrichti konvergencia kritériumainak megfelelni, annak a célnak, hogy e század végén az Európai Közösség átváltozzon egy Monetáris és Gazdasági Unióvá. Persze kérdés, hogy maguk a tagállamok akarják-e teljesíteni e cél megvalósításának feltételeit. Például Németország sem akarja teljesen helyettesíteni a DM-et az EURO-nak nevezett új pénznemmel.

A maastrichti konvergencia kritériumaihoz való alkalmazkodás irányvonalai

Forrás: Iw-trends 4, 1995, World Economic Outlook, Supplement 1994. EU-Commission, Directorate General for Agriculture, 1995.

Ahogy a fenti táblázatból is észrevehető, a makroökonómiai indikátorok az inflációs ráta kivételével nem mutatnak jelentős különbségeket a kelet-közép-európai államok és egyes Európai Unió tagállamai között. Azonban a makroökonómiai indikátorok általában nem elégségesek ahhoz, hogy egy ország gazdasági potenciálját tükrözzék. Még akkor is, ha a kelet-közép-európai államok eleget tesznek a maastrichti konvergencia kritériumainak, ez nem jelenti azt, hogy ezek az államok egyenlő partnerként működhetnek a Monetáris és Gazdasági Unióban. Az EU-hoz csatlakozni kívánó országok kormányainak - Magyarországot is beleértve - figyelembe kell venniük, hogy a struktúrák fejlődést támogató EU-alap és minden más támogatási eszköz a szubszidiaritás elvén fog működni. Ez azt jelenti, hogy az EU költségvetéséből származó támogatások csak kiegészítő és nem helyettesítő tényezők lesznek a tagállamok fejlődési folyamataiban.

Budapest, 1996.