Előszó

Aki e kötetet kézbe veszi, több szempontból is fontos művel ismerkedhet meg. Egyrészt olyan konferencia kiadványa ez, amely arra vállalkozott, hogy a tudományos mező szabályait betartva beszéljen az erdélyi magyarság népesedési helyzetéről, másrészt viszont a konferencia és a kötet célja az volt, hogy a romániai magyar politikai elit, az RMDSZ számára is hasznos, gyakorlatias szakanyagot nyújtson, amelyre építve meg lehet alapozni egy romániai magyar népességpolitikát.

Ahhoz, hogy a 2004 március 5.-én tartott konferenciát és a kötet hátterét megértsük érdemes néhány szót szólni az RMDSZ és az Erdélyben népességkutatással foglalkozó szakaemberek viszonyáról. Ez a viszony ugyanis még a 2002-es népszámlálások előtt alapvető változáson ment keresztül. A kilencvenes évek elején és 1989 előtt különösképpen a népesedési folyamatokra vonatkozó információk közlekedése korlátozott volt, aminek következtében a téves becslések és tévhitek terjedésére végtelenül tág tér nyílt. A közbeszédnek ez a deformált természete - ami végső soron a múlt rendszer "információ-monopóliumából" eredt - teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a 2.000.000 erdélyi magyar mítosza körül a közbeszédben konszenzus alakuljon ki. Ennek a konszenzusnak a talajáról a politikai elit természetesen, és egyben kényszerűen utasította el az 1992-es népszámlálás "nem megfelelő" eredményeit. Ugyanakkor bár az akkori reakciók, nyilatkozatok természetesek (és az erdélyi magyar politikai mező szükségszerűségeiből adódóak) voltak, a nyilvánosságra került népszámlálási adatok egy nyilvánosság alatti szinten erdodálták a 2.000.000 magyar léte feletti konszenzust. Ehhez hozzájárult az is, hogy különböző visszajelzések, így például a választási eredmények a népszámlálási adatokat igazolták vissza. A tagadást lassacskán felváltotta az alaposabb megismerés vágya. A 2002-es népszámlálások előtt már az is szempont volt, hogy a közvéleményt fel kellett készíteni a (várhatóan) kedvezőtlen eredményekre. Ebben már a társadalomkutatóknak jutott főszerep. 

Ennek ellenére a 2002-es népszámlálás eredménye (ami részben a megváltozott módszertan következménye), a magyar nemzetiségűek fogyása sokkolóan hatott. Ettől kezdve mondhatjuk, hogy az RMDSZ a magyar népesség demográfiai állapotát, a lélekszámcsökkenés megállítását az egyik fontos kezelendő problémának jelölte meg. Értékelendő mozzanat volt már az is, hogy az RMDSZ vezetése a 2002-es népszámlálás előzetes eredményeire vonatkozó hivatalos álláspontját a népességkutatók közvetlen bevonásával alakította ki, és egy ilyen kényes, ideológiailag könnyen (félre)értelmezhető kérdésben nem a "hagyományos" retorikára hagyatkozott, sokkal inkább a szakértői véleményekre. Ennek hatására a romániai magyar közbeszédben a népszámlálás eredményei kapcsán a hangsúly a rendellenességek tárgyalásáról (amelyeket nem nagyítottak fel aránytalanul) áttevődött a népességfogyás okaira és társadalmi hatásaira. Emellett a Szövetség erőforrásokat biztosított és személyzeti keretet hozott létre a demográfiai vizsgálatok ügyében. Kiss Tamás, e kötet szerkesztője ebben a minőségében szervezte meg a kötet alapját képező konferenciát.

 Másodsorban, a kötet azért is újszerű, mert a benne olvasható tanulmányok olyan évenkénti népmozgalmi adatokra épülnek, amelyek, az 1992-es és 2002-es népszámlálás nemzetiségekre vonatkozó adatai mellett, eddig nem kerültek publikálásra. Ezen az adatok megvásárlását a Communitas Alapítvány, illetve a Határon Túli Magyarok hivatala által nyújtott támogatás tette lehetővé. Segítségükkel olyan összefüggésekre, tendenciákra sikerült rávilágítani, amelyek nélkül nem vonhatnánk le megbízható következtetéseket a romániai magyarok létszámcsökkenésének jellegéről és okairól, országos és területi bontásban.

 Harmadsorban pedig, a kötet alapját képező demográfiai konferencia az első volt Erdélyben, amelyen a hazai és a magyarországi népességkutatók legjavának részvételével érdemi vitát lehetett folytatni az anyaországi és az erdélyi magyar népességpolitikai prioritások közötti eltérésekről és hasonlóságokról. Igen élesen merültek fel a magyarországi migrációs politika szempontjai és dilemmái: többen megállapították, hogy az anyaországi népességszám hosszú távú fenntartását csupán jelentős és folyamatos bevándorlási többlettel lehet biztosítani. Attól függően, hogy a bevándorlók honnan származnak, a folyamat többé vagy kevésbé a határon túli magyarok létszámcsökkenését idézi elő. A dilemma abból adódik, hogy ha nem elsősorban a határon túliak bevándorlását tennék lehetővé, akkor emberileg és erkölcsileg egyaránt nehezen elfogadható lenne, hogy egy határon túli magyar nehezebben telepedhet le Magyarországon, mint egy kínai, német vagy afganisztáni. Emellett a magyar államnak kevesebb erőfeszítésébe kerül a határon túli bevándorlók társadalmi integrálása mint a nem magyar anyanyelvű idegen bevándorlóké. A konferencia értékét csak emelte, hogy e vitákban a vezető politikusok is részt vettek, értékelve ezáltal a bemutatott szakmai munkák magas színvonalát és társadalmi hasznát.

A kötet a konferencia szerkezetét követi. A tanulmányok négy nagyobb témakör köré csoportosulnak. Az első három témakör a népességfogyás okait járja körül. Ezekben a természetes népmozgalmat, a migrációt, illetve az asszimilációs folyamatokat elemző tanulmányokat olvashatunk. A negyedik blokk egyfajta kitekintő a Kárpát-medence fele.

Az első blokk a romániai magyarok természetes népmozgalmával foglalkozik. Kiss Tamás tanulmánya egy áttekintést ad az utóbbi évtized születéseinek és halálozásainak alakulásáról romániai viszonylatban, nemzetiségek szerint, különös tekintettel a magyarságra. A szerző eddig ismeretlen népmozgalmi adatok alapján rámutat a természetes népmozgalmi veszteség a két népszámlálás közötti népességfogyáson belüli vártnál nagyobb súlyára. E sorok írója a romániai magyarok természetes népmozgalmát - különösen a termékenység vonatkozásában - európai kontextusban vizsgálta, rámutatva arra, hogy a természetes fogyás nagy valószínűséggel Erdélyben a magyarok körében a magyarországihoz hasonlóan már az 1980-as években elkezdődött. Másrészt kiemelendő, hogy az alacsony gyermekszám a kelet-európai országokban általános jelenségnek számít, és bár több oka lehet, de a politikai és gazdasági rendszerváltás egy velejárójának számít.

A migrációs folyamatok, szándékok és politikák fejezetben Horváth István tekinti át az utóbbi két évtized nemzetközi migrációs mozgásait, külön fejezetben foglalkozik az 1987-1992 közötti menekülthullámmal, majd az ezt követő mérsékeltebb ütemű, de folyamatos elvándorlással. A Csata-Kiss szerzőpáros tanulmánya a kivándorlási szándékok komplex elemzésével mutat rá a probléma összetett mivoltára. Ennek magyarországi oldalát világítják meg Gödri Irén és Tóth Pál Péter írásai. Az előadások szövegét elolvasva láthatjuk, hogy a kivándorlás az erdélyi magyarok létszámcsökkenésének egy jelentős összetevője, és hogy a kivándorlás okai a hazaiak "szándékaiban" és a kivándoroltak "utólagos történeteiben" más súllyal jelennek meg. A szakmai vita egyik következtetése volt, hogy ennek fő oka különösen az lehet, hogy a kivándoroltak "ideológiailag" is megpróbálják alátámasztani döntésüket, így az erdélyi kisebbségi helyzet valamilyen formában a kivándorlás okaként való utólagos megjelölése gyakoribb, mint a még itthon élő, kivándorolni szándékozók körében. (A probléma árnyalásához hozzátartozik, hogy nem minden kivándorlási szándékot kifejező személy válik ténylegesen migránssá, ezért a két népesség összehasonlítása nem éppen problémamentes).

Az asszimiláció dimenziói részben négy tanulmány olvasható. Ezek az asszimilációs folyamat igen sok aspektusára világítanak rá. A konferencia egyik fő tanulságaként azt fogalmazhatjuk meg, hogy az asszimilációs veszteség nagyobbik részéért - szemben például a szlovákiai magyarság körében tapasztaltakkal - nem az egyéni nemzetiségváltási folyamatokat okolhatjuk, az asszimiláció ugyanis intergenerációs folyamat. Másként fogalmazva a magyar népesség biológiai és etnikai reprodukciója nem esik, ami a vegyes házasságok arányának növekedésével, illetve egyes területek fokozott szórványosodásával függ össze.

A kötetben Gyurgyík László és Sebők László írásai alapján Kárpát-medencei kitekintésre is lehetőségünk nyílik. Megtudhatjuk, hogy a másik két nagyobb létszámú magyar kisebbség, a szlovákiai és a délvidéki, demográfiai folyamatai miben hasonlítanak és különböznek az erdélyi magyarokétól.

A kötetet ajánlom mind a társadalomkutatók szélesebb rétegeinek, akik kiindulópontként használhatják a saját kutatásaikhoz, mind pedig a politikai elemzőknek és politikusoknak, akik rövid vagy hosszú távú, helyi vagy országos szintű stratégiák kidolgozásában találnak hasznos alapanyagot a tanulmányokban.

Veres Valér