Az erdélyi magyar népességet érintő természetes népmozgalmi folyamatok: 1992-2002 [1]

Kiss Tamás

Jelen konferencia megtervezésekor három fő tematikus blokkban gondolkodtunk, amelyek az erdélyi [2] magyar népesség lélekszámát befolyásoló társadalmi és demográfiai folyamatokat képeznék le. Ezek a természetes népmozgalom, a migráció, illetve az asszimiláció. Előadásomban az első tényezőről, a természetes népmozgalmi folyamatokról beszélek.

Mondandóm lényege, hogy a romániai magyarság - a 2002. évi népszámlálás által regisztrált - 193.000 fős fogyásának fő okaként, az eddigi hipotézissekkel ellentétben, nem a kivándorlást, hanem a természetes népmozgalmi veszteséget jelölhetjük meg. E kijelentést követően nyomban visszakoznék is, hisz a lélekszámcsökkenés mögött rejlő társadalmi-demográfiai okok mechanikus szétválasztása, majd számszerű összeadása félrevezető lehet. [3] A különböző népesedési folyamatok között összefüggés, folyamatos kölcsönhatás van. A természetes népmozgalmi folyamatokat egyrészt - mint arról később szó lesz - jelentősen befolyásolják a migrációs folyamatok, [4] másrészt szorosan összefüggnek az asszimilációs folyamatokkal. [5]  

Bár ezeknek a kölcsönös függőségi viszonyoknak nyilvánvalóan tudatában voltak, az erdélyi népesedéssel foglalkozó társadalomkutatók több ízben megpróbálták számszerűsíteni a magyar népességfogyásban szerepet játszó tényezők arányát. [6] E számítások során a kutatók a romániai magyar népesség természetes népmozgalmi veszteségét 60.000 [7] és 80.000 [8] fő közöttire becsülték.

Az elmúlt évben lehetőségünk nyílt arra, hogy ezt a kérdést a romániai népmozgalmi adatok segítségével tisztázzuk, a statisztikai hivatal ugyanis rendelkezésünkre bocsátotta a halálozásokkal és születésekkel kapcsolatos alapadatokat az 1992-2002 közötti periódusra nemzetiségi és megyei bontásban. [9] Az adatok alapján az elmúlt tíz évben magyarok "egyenlőtlen", 100.000 fő körüli természetes fogyása rajzolódik ki. Előadásomban ennek okait, összetevőit fogom vázolni. Az előadást három részre osztottam. (1) Elsőként a születésszámok alakulásáról fogok beszélni. E pontban a termékenység, illetve a termékeny korú női kontingens alakulását mutatom be. (2) Második pontban a halandóságot, mint a korszerkezet és az életesélyek eredőjét tárgyalom. (3) Végül a természetes népmozgalmi egyenleget "vonom meg".

Bár előadásomban a magyar népességre koncentrálok tisztában vagyok vele, hogy a magyarokat érintő népesedési folyamatok csakis Románia általános népesedési kontextusában érthetők meg.

 

A születésszámok, a termékenység és a termékeny korú női kontingens alakulása

 A régió más országaihoz hasonlóan, a kilencvenes évek Romániájában a születésszámok visszaesése általános tendencia volt. Az országra jellemző sajátosság, hogy a születésszámok drasztikus, mintegy 30 százalékos csökkenése már a "múlt rendszer" összeomlását követő első néhány évben bekövetkezett. Ezt követően a csökkenés, noha mérsékeltebb ütemben de folyatódott. E második fázist nemzetiségi vonatkozásban is tudjuk adatolni. [10]

1.      táblázat. A születésszámok alakulása Romániában 1992-2002 között az egyes nemzetiségek esetében

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

 Az adatokat, mint azt a fenti táblázat is mutatja, a három legnagyobb lélekszámú nemzetiségre kértük ki. A magyarok esetében a születésszámok az 1992-es 14.837-ről 10.687-re csökkentek. A csökkenés 27,9 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja az országosan regisztrált 19,1 százalékos visszaesést.

2. táblázat. Születési arányszámok nemzetiségenként (román, magyar) 1992-2002

 Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

 Látható, hogy a nyers születési arányszám a vizsgált periódusban végig az országos átlag alatti volt. Ha tágabb kontextusban vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy ezek az értékek kelet-európai viszonylatban is igen alacsonyak, a térségben hasonlóakat csak néhány volt szovjet köztársaságban találunk. [13]

Ha a magyarok születési arányszámait megyék szerint hasonlítjuk össze, az általános időbeni csökkenés mellett három összefüggés mutatkozik meg.

 Egyrészt kirajzolódik, a nem magyar népesség esetében is meglévő, Észak; Észak-kelet - Dél; Dél-nyugat különbség. Ez utóbbi megyecsoportban a születési arányszám lényegesen alacsonyabb.

Másrészt a születési arányszám lényegesen magasabb azokban a megyékben (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Bihar), ahol a magyar népesség számaránya kedvezőbb.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekben a megyékben a falusi lakosság aránya magasabb, mint Közép-Erdély, Dél-Erdély, vagy a Bánság szórvány-területein. A születési arányszámokról pedig tudjuk, hogy országos adatok szerint lényegesen magasabbak voltak falun, mint városon.

A születésszámok országos átlaghoz viszonyítva nagyobb arányú csökkenését elvben két tényező magyarázhatja, a termékenység az átlagosnál nagyobb mértékű csökkenése, illetve a termékenykorú női kontingens apadása.

1. ábra. A nyers élveszületési arányszám értéke Erdély megyéiben a magyar népesség esetében 1992-ben és 2002-ben

 

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

 Kelet-Európát 1989 után általános termékenységcsökkenés jellemzi. A teljes termékenységi arányszám (TFR) [14] a régió országaiban különböző szintről indult, de a kilencvenes évek közepére mindenhol mélyen a reprodukciós szint [15] alatt stabilizálódott. Ez alól Albánia képez kivételt, ahol a termékenység a kilencvenes évek után is az egyszerű reprodukcióhoz szükséges érték körül mozgott. [16] Romániában a termékenység csökkenése 1989-ben a viszonylag magas, 2,2-es értékről indult, a csökkenés azonban más országokhoz viszonyítva nagyobb mértékű és gyorsabb volt. 1992-re a TFR a regionális áltag alá esett, 2002-ben pedig a regionális átlag körüli volt.

Hosszabb időtávra kivetítve látható, hogy Romániában a termékenység a második világháború után már két alkalommal is a reprodukciós szint alá csökkent, először az 1962-1966 közötti periódusban, majd 1983-ban. A termékenységcsökkenés azonban 1989-et megelőzően nem vezetett tényleges népességcsökkenéshez, ami nagymértékben annak tudható be, hogy e demográfiai fejleményre a kommunista hatalom represszív népesedéspolitikával reagált. A represszív intézkedésekkel a hatalom mintegy 20 évvel kitolta demográfiai átmenet utolsó fázisát. [17] Ezt szem előtt tartva egyáltalán nem meglepő, hogy 1989 után a termékenységcsökkenés Romániában drasztikusabb volt, mint a régió más országaiban.

2. ábra. A termékenység alakulása Románia (1956-2000) és a romániai magyarok esetében (1992-2000)

Forrás: Anuarul Demografic al României 2001; Gheţău alapján számolva [18]

A termékenység nemzetiség szerinti eltéréséveit tekintve tudtuk, hogy a magyarok esetében az országos áltag alatti értékkel számolhatunk. Vasile Gheţău a TFR nemzetiségenkénti értékét az 1992-es népszámlálásból kiolvasható nemzetiségek szerinti kohorsz-termékenységi adatait országos értékekre vetítve számolta ki. [19] A kézhez kapott adatok is a magyarok alacsonyabb termékenységéről tanúskodnak. [20]

Az általános termékenységi együttható (GFR) [21] 1992-ben 38,3, 2002-ben 31 ezrelék volt. A TRF értéke 1,33-ról 1,09-re csökkent. [22]

3. ábra. A TFR értéke a magyar népesség esetében 1992-ben és 2002-ben, illetve a TFR értékét befolyásoló tényezők

 

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

Az erdélyi magyar népesség termékenysége jelentős regionális eltérést mutat, úgy 1992-ben, mint 2002-ben. A térkép alatt látható regressziós modell tanúsága szerint a TRF megyén belüli eltéréseit a magyar lakosság urbanizáltsága (városlakók aránya a magyarok között) és a magyar népesség aránya egyaránt befolyásolja.

A városi népesség átlag alatti termékenysége országosan is jellemző tendencia. A falusi lakosság esetében a TFR a városi érték 1,6-szorosa.

Sajátos viszont az, hogy a TFR értéke nagyban függ a magyar lakosság számarányától. Ez véleményem szerint azzal a sajátos asszimilációs hatással magyarázható, amelyről Szilágyi N. Sándor beszél, amikor különbséget tesz egy népesség biológiai, illetve etnikai reprodukciója között. Az erdélyi magyar népesség biológiai reprodukciójának mutatószámait a magyar nemzetiségű nők élveszülései alapján számolhatnánk. Ettől a magyarként regisztrált csecsemők száma eltérhet és minden bizonnyal el is tér. [23] A két érték közötti különbség (vagyis, amikor magyar nőknek nem magyarként regisztrált gyermekei születnek) nyilvánvalóan ott magasabb, ahol a települések etnikai térszerkezete, illetve a házasságok [24] etnikai heterogenitása az asszimilációs folyamatok irányában hat.

Bár a termékenység visszaesése látványos, és minden megyében lejátszódó folyamat volt, ha az 1992-es (1,33) és 2002-es (1,09) értékeket összevetjük azt találjuk, hogy a csökkenés 18,4 százalékos, ami nagyjából megfelel az országos átlagnak (19%), vagyis a magyarként regisztrált csecsemők számának az átlagosnál nagyobb arányú visszaesését nem magyarázhatjuk ezzel a termékenység csökkenésével.

A születésszámok országosnál nagyobb mértékű csökkenését a termékenykorú női korosztályok számának alakulása magyarázza:

3. táblázat. A termékeny korú női korosztályok lélekszáma 1992-ben és 2002-ben (romániai magyar népesség)

Forrás: (I), (II) oszlop - INS, nem publikált népszámlálási adatok

A fenti táblázat, illetve ábra a termékeny korú magyar női korosztályok (illetve korévek) 1992-es számát hasonlítja össze a 2002-es állapottal. A táblázat

harmadik oszlopa, illetve az ábra szaggatott vonala egy spekulatív számítás végeredményét jelöli. Mi lett volna ha, az érintett női korosztályok lélekszámát 1992-2002 között nem befolyásolták volna migrációs és asszimilációs folyamatok, illetve a kor-specifikus halandóság megegyezett volna az országos értékekkel? Bár

4. ábra. A termékeny korú magyar nemzetiségű nők számának alakulása 1992, 2002

Forrás: INS nem publikált népszámlálási adatok

a következőkben látni fogjuk, hogy ez utóbbi feltétel sem teljesült maradéktalanul, mégis úgy véljük, hogy számításunk végeredménye és a 2002-es népszámlálási adatok közötti nagymértékű eltérést nem a halandóság különbsége, hanem a másik két tényező, ezek közül is elsősorban a migrációs veszteség okozza.

Látható tehát, hogy a termékeny korú nők száma a két népszámlálás között 46.537 fővel csökkent, és ennek összeggében elsőrendű oka nem a természetes népességmozgás (a számosabb és kevésbé számos generációk váltakozása, illetve a halandóság), hanem más a fogyásban szerepet játszó tényezők, elsősorban a migráció. Az is látható, hogy a természetes népmozgalommal nem magyarázható veszteség épp a nagy létszámú 1967-1977 között született generációk esetében a legmagasabb. E generáció fokozottabb migrációjában más okok mellett szerepet játszik az a demográfiai nyomás is, amelyet a ’67-es abortuszrendeletnek tulajdoníthatunk. Ezek a generációk az előzőeknél számosabbak, ugyanakkor az oktatási rendszer, illetve a munkaerőpiac nem bővült olyan mértékben, hogy a népesedéspolitika okán keletkezett többletet felszívta volna. Így sokan - érthető módon - ahelyett, hogy itthon gyereket vállaltak volna, kénytelenek voltak elvándorolni.

A halálozások alakulása: korstruktúra, halandóság

4. táblázat. A halálozások száma és a halálozási arányszámok nemzetiségenként: 1992-2002

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

A magyar népesség vonatkozásában a népmozgalmi statisztika évente 20-24 ezer halálesettel számol. A halandósági arányszám, amellett, hogy nemzetközi viszonylatban igen kedvezőtlen, egyben jóval az országos átlag feletti. Ebben a tekintetben azt próbálom megválaszolni, hogy a kedvezőtlenebb nyers halandósági arányszám mögött vajon pusztán az országosnál kedvezőtlenebb korstruktúra áll, vagy szerepet játszik a halandóság nemzetiségek szerinti különbözősége is.

Nemzetiség szerinti bontásban a nyers halandóságról és a korstruktúráról vannak adataink. Ez utóbbi tekintetben elmondható, hogy az elöregedési folyamatok a magyar népesség esetében előrehaladottabbak, mint más nemzetiségeknél. Románia népessége a múlt rendszer represszív népesedéspolitikájának betudhatóan 1992-ben a kelet-európai régióban fiatalnak számított, az átlagos életkor 35,6 év volt. A magyar népesség átlagos életkora már ekkor 37,3 év volt, ami nagyjából megegyezik a magyarországi népesség átlagos életkorával. A két népszámlálás között a születésszámok radikális csökkenésének, illetve az elsősorban a fiatal korosztályokat érintő kivándorlásnak betudhatóan országos viszonylatban is erőteljesen beindult az elöregedés folyamata. Az átlagos életkor 37,3 évre emelkedett, amely érték megegyezik a romániai magyarok 1992-es átlagos életkorával.. Az elöregedési folyamat a magyarokat fokozottabban érintette, hisz mint láttuk a fiatalfelnőtt népesség elvándorlása nagyobb mértékű volt, ami egyben a születésszámok nagyobb mértékű visszaesését eredményezte. A magyar népesség átlagos életkora 2002-re 39,7 évre emelkedett. A magyar népesség estében az elöregedési folyamatok mértéke regionálisan is igen különböző mértékű. A folyamat a szórványrégiókban a leginkább előrehaladott, míg a Partiumban és a Székelyföldön mérsékeltebb.

5. táblázat. A magyar népesség átlagéletkora és az időskorúak aránya Erdély régióiban.

Forrás: INS, nem publikált népszámlálási adatok

A nyers halandósági arányszámban mutatkozó regionális különbségek nyilvánvalóan szorosan összefüggenek ezzel a tényezővel.

5. ábra. A nyers halandósági arányszám értéke Erdély megyéiben a magyar népesség esetében 1992-ben és 2002-ben

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

Ha megvizsgáljuk a magyar népesség nyers halandósági arányszámait megyénként lényeges eltéréseket találunk. A nyers halálozási arányszám a nyugati megyékben legmagasabb és a Székelyföldön legalacsonyabb.

Kérdésünk, hogy a nyers halandósági arányszám nemzetiségenkénti, illetve a magyar népesség vonatkozásában megyénkénti eltéréseit meg tudjuk-e magyarázni a korstruktúrában mutatkozó eltéréssel, vagy pedig e mellett az életesélyek nemzetiség szerinti eltéréseivel is számolnunk kell. Erre a kérdésre az indirekt standardizálási eljárás segítségével válaszolhatunk. [25] Ennek az eljárásnak a segítségével ugyanis a magyarok halandóságát ki tudjuk fejezni az országos halandósági arányszámon keresztül, így kiküszöbölve a korstruktúra "torzító" hatását. Az indirekt standardizálási eljárás arra ad választ, hogy mekkora lett volna a magyar népesség nyers halandósága a ténylegesen rá jellemző halandósági viszonyokkal (életesélyekkel) számolva, ha a korszerkezete megegyezett volna az országossal. Más szóval a standard halandóság az országos nyers halálozási arányszámhoz viszonyítva fejezi ki a magyarok halandóságát [26] .

A standardizálást 1992 és 2002 vonatkozásában végeztük el, ezekre az évekre rendelkezünk ugyanis megbízható korstruktúrára vonatkozó adatokkal. Eredményeink a következők:

1992-ben az országos halandóság m=11,6 ezrelékes és a magyar népesség m=14,8 ezrelékes halandósági arányszáma mellett, a standard halandósági arányszám m_s=12,4.

2002-ben az országos halandóság m=12,3 ezrelékes és a magyar népesség m=14,7 ezrelékes halandósági arányszáma mellett, a standard halandósági arányszám m_s=12,2.

Elmondható, hogy 1992-ben a magyarokra nézve kedvezőtlenebb nyers halandósági arányszám nem volt pusztán a korstruktúra eltérésével megmagyarázható, a magyarok halandósága a korstruktúra "torzító hatásának" kiküszöbölése után is jóval kedvezőtlenebb. Az abszolút számok nyelvére lefordítva 1992-ben 1700 magyar halálesettel kevesebb lett volna, ha a magyarok halandósága (életesélye) legalább az - amúgy is kedvezőtlen - országos szinttel azonos lett volna. Az is látható viszont, hogy 2002-re ez a különbség kiegyenlítődött, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar népesség halandósága a románokénál nagyobb mértékben csökkent az elmúlt évtizedben. A magyarság halandósága az országos szinthez, és az 1992-es értékhez képest is jelentős mértékben javult. Ezt egyébként a halálozások abszolút számának csökkenése és a nyers halandósági arányszám jelentős elöregedési folyamatok melletti szinten maradása is jelzi. A javulást kifejezhetjük azzal is, ha a magyarok 2002-es halálozási arányszámait az 1992-es korspecifikus halandósági arányszámokon keresztül standardizáljuk. Ez esetben 10,8 ezrelékes értéket kapunk, ami az 1992-es 12,4-hez képest érzékelhető csökkenést jelent.

Ugyanezzel az eljárással, az 1992-es országos halandósághoz képest fejeztük ki az egyes megyék magyar lakosságának halandóságát 1992-ben és 2002-ben, így az adatok nem csak területi szinten, hanem a két időpont vonatkozásában is összevethetők.

6. ábra. Az 1992-es romániai halandóság szerint standardizált halálozási arányszámok alakulása Erdély megyéiben (magyar népesség), 1992-ben és 2002-ben

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

A térképen a halandóság 1992-2002 közötti javulása mellett megfigyelhető az is, hogy a különbségek történelmi tartományok (Partium, Erdély, Bánság) szerinti tagolódása, ami 1992-ben jellemző volt, 2002-re megbomlik. A halandóság csökkenése a Bánságra, illetve a Székelyföldön kívüli belső-erdélyi területekre jellemző. A halandóság 2002-ben továbbra is a Partiumban (Szatmár és Bihar megyékben) a legkedvezőtlenebb.

A magyar nemzetiségűek országostól eltérő halandósága kapcsán érdemes leszögezni, hogy az területi különbségekkel magyarázható. A magyar népesség a tágan vett Erdélyben koncentrálódik, ennek a régiónak a halandósága pedig (elsősorban a kedvezőbb bukaresti értékek miatt) magasabb volt az országos átlagnál. Ha az erdélyi románok és az erdélyi magyarok standardizált halálozási arányszámait vetjük össze, nem találunk jelentős különbségeket. Az életesélyek nemzetiség szerinti kiegyenlítődése is azzal magyarázható, hogy 2002-ben a történelmi régiók szerinti felosztás már nem mérvadó e tekintetben.

A természetes népmozgalmi egyenleg szerepe a népességfogyásban 

6. táblázat. A születések és halálozások egyenlege 1992-2002 között

	Románia				Erdély
	összes	román	magyar	cigány	összes	román	magyar	cigány
1992	-3.462	8.446	-9.198	1.668	-5.757	4.104	-9.290	1.542
1993	-13.329	-2.184	-10.917	2.365	-10.344	.499	-10.828	2.121
1994	-19.365	-10.102	-9.925	2.970	-10.735	-1729	-9.874	2.724
1995	-35.032	-25.459	-10.781	3.317	-15.758	-6.438	-10.711	3.083
1996	-54.810	-44.292	-11.617	3.224	-19.339	-9.200	-11.468	3.012
1997	-42.424	-34.198	-10.354	3.714	-16.258	-8.288	-10.296	3.493
1998	-31.869	-26.151	-8.681	4.019	-13.342	-7.744	-8.627	3.821
1999	-30.594	-24.481	-9.005	3.885	-13.522	-7.488	-8.944	3.716
2000	-21.299	-16.242	-8.076	4.439	-9.767	-4.621	-8.045	4.138
2001	-39.235	-33.231	-9.016	4.361	-14.733	-8.465	-9.025	4.001
2002	-59.137	-51.148	-10.342	4.018	-20.214	-12.122	-10.329	3.669
	-350.556	-259.042	-107.912	37.980	-149.769	-61.492	-107.437	35.320

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

Mint láthattuk a magyar népességet az országosnál elöregedettebb korstruktúra, az országosnál kedvezőtlenebb, vagy a vizsgált periódus végén azzal megegyező halandóság, illetve alacsonyabb termékenység jellemzi. A születésszámokat e mellett a vándormozgalmak, a magyar népesség etnikai reprodukcióját (számunkra ez azért lényeges, mert a magyarként regisztrált gyermekek száma állt rendelkezésünkre, így mutatóinkat, beleértve a természetes fogyás mértékét, is ebből képeztük) pedig az asszimilációs folyamatok csökkentik. E demográfiai tényezők eredője az 1992-2002 közötti periódusban egy nemzetiségi szempontból egyenlőtlen éves átlagban 10.000 fő körüli negatív természetes népességmozgalmi egyenleg.

A természetes fogyás mértéke a magyar népesség vonatkozásában mindenhol, beleértve Hargita és Kovászna megyéket is magasabb, mint a megyei átlag, vagy akár a románságra jellemző érték.

A magyar népesség két népszámlálás között tapasztalható fogyásának nagyobb része a megyék többségében megmagyarázható a születések és a halálozások száma közötti különbséggel. Ez alól a két székelyföldi megye (Hargita és Kovászna), illetve az egykori dél-erdélyi ipari körzet (Hunyad, Szeben, Brassó, Krassó-Szörény) képez kivételt. Ez utóbbi megyékben a népességfogyás jelentős része gyaníthatóan belső migráció következménye, bár az etnikai auto-identifikáció megváltozása is ezekben a megyékben képzelhető el legkönnyebben.

7. ábra. A természetes fogyás mértéke a magyar és a román népesség esetében Erdély megyéiben 1992-ben és 2002-ben

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

Ha az eddig mondottakat egy tágabb időbeni, népesedéstörténeti kontextusba helyezzük, megállapíthatjuk, hogy Erdélyben a "klasszikus" demográfiai átmenet utolsó fázisa etnikai arányeltolódáshoz vezetett.

Romániában, bár mint mondottuk a termékenység már többször az egyszerű reprodukciós szint alá csökkent, tényleges népességfogyás békeidőben az 1870-es évek óta 1992-ben következett be először. Megjegyezhető, hogy ebben az évben és a következő 1993-as évben a népesség országos szinten is érzékelhető természetes fogyását a magyarság negatív népesedési mérlege okozta, a nem magyar nemzetiségűek száma ekkor még gyarapodott (csak már nem akkora ütemben, ahogy a magyarság fogyott). Vagyis míg országos szinten (képletesen szólva) az 1992-es évben zárul le a klasszikus demográfiai átmenet (már ha ezt - nem feltétlenül helyesen - ahhoz az időponthoz kötjük, amikor az elhalálozások

8. ábra Nyers születési és halálozási arányszámok Romániában (1871-2002) és a romániai magyarok vonatkozásában

Forrás: Anuarul Demografic al României 2001; Gheţău, 1997 [27] ; Semlyén, 1980 [28] ; Veres, 2004 [29] ; INS nem publikált adatok.

száma meghaladja a születésekét), addig a magyar népesség esetében ez már korábban, a nyolcvanas évek elején, közepén megtörtént. [30] A magyar élveszületések számát, az 1992-es népszámlálás nemzetiség szerinti bontású koréves adataiból kiindulva, a nyolcvanas évek végén, a születési arányszám 12,5-13 ezrelékes értéke mellett, 21.000 körülire becsülhetjük, ami már e periódusban valószínűleg alatta maradt az elhalálozások számának. A nyolcvanas évek közepén a születéskiesések időszakában a két érték közötti különbség még nagyobb lehetett. A magunk részéről a demográfiai átmenet utolsó fázisának eltolódásában látjuk az erdélyi magyar népességfogyás elsőrendű okát. Az más kérdés, hogy az asszimilációs és különösképpen a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének migrációs folyamatai a természetes fogyás mértékét nagyságrendekkel növelték.

Melléklet.

1.      melléklet. Az egyes nemzetiségek standardizált halandósági arányszámainak kiszámítása 1992-ben.

* tényleges halálesetek

Forrás: INS 2001; INS, nem publikált adatok

1. melléklet. A magyarok standardizált halandósági együtthatóinak kiszámítása 2002-ben

	Psx	Magyarok: Px	msx	msx * Px
0-4	1.099.808	61.922	0,001631	101
5-9	1.146.378	63.852	0,000435	28
10-14	1.574.326	88.396	0,000544	48
15-19	1.636.337	93.539	0,000652	61
20-24	1.739.882	107.464	0,000761	82
25-29	1.689.597	108.716	0,000978	106
30-34	1.927.939	118.686	0,001522	181
35-39	1.179.500	74.099	0,002609	193
40-44	1.437.690	88.545	0,004349	385
45-49	1.589.733	108.343	0,006632	718
50-54	1.414.953	98.236	0,009349	918
55-59	1.051.616	91.255	0,014241	1.300
60-64	1.143.333	87.063	0,020438	1.779
65-69	1.092.192	76.638	0,030005	2.300
70-74	1.062.644	66.859	0,047182	3.155
75-	895.026	86.422	0,115236	9.959
∑	21.680.954	1.420.035		21.314
D*	269666	21.029
Ms	12,3	12,2

* tényleges halálesetek

Forrás: INS 2003; INS, nem publikált adatok

3. melléklet. A standardizált halálozási arányszámok 1992-ben és 2002-ben megyénként

	1992				2002: magyarok (’92 szerint standardizált)	2002: magyarok 2002 (szerint standardizált)
	Összes	Románok	Magyarok	Cigányok
Fehér	11,8	11,8	11,9	14,23	10,3	10,9
Arad	13,3	13,6	13,0	2,9	11,7	12,3
Bihar	13,9	13,7	14,7	5,9	13,6	14,3
Beszterce-Naszód	11,2	11,3	12,0	5,5	10,4	11
Brassó	11,0	11,0	11,6	2,2	10,6	11,1
Krassó Szörény	13,3	13,8	10,9	6,6	7,5	7,8
Kolozs	11,9	11,8	12,0	11,4	10,2	10,8
Kovászna	11,6	11,3	11,6	28,2	11,1	11,7
Hargita	11,2	11,9	11,2	11,1	11,1	11,7
Hunyad	13,0	13,1	13,4	4,3	11,1	11,5
Máramaros	13,8	13,9	14,0	15,4	12	12,5
Maros	11,7	11,9	11,1	21,5	11,6	12,2
Szatmár	15,4	16,2	15,6	8,9	14,6	15,3
Szilágy	15,4	16,2	15,6	8,9	12,7	13,4
Szeben	11,5	11,7	11,9	3,9	10,5	11,0
Temes	12,7	12,7	13,6	15,4	10,5	10,9
Erdély összesen					10,8	12,2
Standardként használt népesség	Románia 1992. m=11,6				Románia 1992. m=11,6	Románia 2002. m=12,3

Forrás: INS 2003; INS, nem publikált adatok