A délvidéki demográfiai folyamatok - elsősorban a magyarok vonatkozásában

Sebők László

A volt jugoszláviai területrészek közül a következőkben csak a Magyarországgal határosak esetében fogom áttekinteni a demográfiai problémákat és változásokat. Nem mellékesen ezeken a területeken él a délvidéki magyarság csaknem egésze.

Az első világháború után létrejött délszláv állam területének és lakosságának nagyobb részét a békeszerződések értelmében az Osztrák-Magyar Monarchiától szerezte (Horvátország Magyarország társállama volt, a szlovéniai területek Ausztriához tartoztak, Bosznia a Monarchia igazgatása alatt állt, s Magyarországtól is kerültek ide jelentős területrészek). A királyi Jugoszlávia életének minden része annyira átpolitizált, a pánszláv és nagyszerb eszméktől annyira fertőzött volt, hogy alapvetően csak azok az információk kerültek napvilágra, amelyeket az államilag szervezett propagandagépezet jónak látott. Egyetlen példa: az 1921-es népszámlálás részletes adatsorai csak 1932-ben kerültek kiadásra, az 1931-esé pedig csak 1986-91 között! A két világháború közötti időszakra a mai napig hiányoznak a megbízható népmozgalmi, migrációs és társadalomszerkezeti adatok. Sajátos módon azonban egy rövid népesedéstörténeti visszatekintés elkerülhetetlennek tűnik, hiszen meglehetősen kevesen vannak, akik e térség történetének és népmozgásainak főbb sarokpontjait akár csak töredékesen is ismernék.

Vajdaság (Szerbia)

A 20. századi délvidéki etnodemográfiai folyamatok

A Vajdaság Európa talán legheterogénebb, legtarkább etnikai összetételű területe, bonyolultságát nemcsak az okozza, hogy igen sok nemzetiség található itt, de ezek mind más-más helyen koncentrálódnak - így számos mikrorégióban a kisebbségek tulajdonképpen többségben vannak. A terület etnikai képe nem volt mindig ennyire heterogén, sőt a középkor végéig viszonylag könnyen áttekinthető (magyar, majd magyar és szerb többségű) volt. A tarka etnikai mozaik kialakulása akkor kezdődött, amikor a törökök kiűzése után 1694-től megkezdődött a terület újranépesítése - először szerbeket, majd a legjobb adottságú területekre katolikus németeket telepítettek, s csak ezután érkeztek a többi nemzetiség első csoportjai, köztük a magyarok. [19] A mai Vajdaság területén a 19. század közepére nagyjából kialakult etnikai arányok (kétötöd szerb, egynegyed német és egynegyed magyar) fokozatosan a magyarság javára tolódtak el - nagyobb természetes szaporulatuk és az asszimiláció következtében. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk ugyanis azt a jól ismert jelenséget, hogy a századforduló táján Magyarországot erőteljes nyelvi asszimiláció jellemezte, a többnyelvű, de nem magyar nemzetiségűek jól felfogott érdekükben egyre nagyobb számban és arányban vallották magukat magyar anyanyelvűeknek. [20] Az impériumváltozást követően ez a népesség "anyanyelvet vagy nemzetiséget váltott". A 20. század első felében a demográfiai és az asszimilációs folyamatok az egyes délvidéki nemzetiségek viszonylatában ugyanis erőteljesen eltérő tendenciákat mutattak. A 19. század utolsó harmadában a gazdasági fejlődés és az egészségügyi helyzet javulása következtében általában csökkent a halálozás - a demográfiai átmenet második szakasza következett be. Ez magas születésszámot és alacsony halálozást, összességében jelentős természetes szaporulatot jelentett, ez azonban szinte csak a magyarságra (és néhány kisebb nemzetiségi csoportra) volt jellemző. A délszlávok (szerbek) ugyanis még csak a demográfiai átmenet első szakaszánál (magas születési és magas halálozási, összességében alacsony természetes szaporodási mutatók), a németek pedig már a harmadik szakasznál (mindhárom mutató alacsony) tartottak. [21]

Az asszimiláció a Vajdaságban nem volt olyan jelentős, mint Magyarország más részein. Számottevőnek leginkább a városi németek magyarság irányába ható, átmeneti (az impériumváltozásig tartó) asszimilációját érdemes megemlítenünk. Jelentős volt ugyanakkor a szerbek alacsony szaporulatát kiegyenlítő szerbiai irányból történő spontán bevándorlásuk. Az 1918 előtti Magyarországon a magyarok természetes szaporodása mintegy kétszerese volt a szerbekének, [22] s valószínűleg ez a vajdasági területeken is ilyen mértékű volt - szerb kutatók is ezt állítják. Az 1918-45 közötti időszakról azonban pontos, megbízható és hosszútávú adatsorokkal nem rendelkezünk, csak közvetett bizonyítékaink (korösszetételi adatok és egyházi anyakönyvek) vannak arra nézve, hogy a természetes szaporodásbeli különbségek előbb kiegyenlítődtek, majd a szerbek javára tolódtak el. A délszlávok számának jelentős növekedését azonban elsősorban az eredményezte, hogy 1931-ig mintegy százezer szerb és crnagorac kolonistát (dobrovoljacot) telepítettek be a Vajdaságba, túlnyomó többségüket a Bácskába és a Bánátba. [23]

A vajdasági magyarság csökkenése elsősorban a kivándorlásnak, továbbá jelentős mértékben az asszimilációnak [24] tudható be ebben az időszakban:

Ą         A Vajdaságot (és Jugoszláviát) 1918-41 között legalább 40 ezer magyar hagyta el, akiket nagyobbrészt akaratuk ellenére telepítettek ki, [25] ugyanakkor a tengeren túlra kivándorolt mintegy 10 ezer magyar.

Ą         A Pribičević-törvény értelmében kb. 32 ezer magyarrá vált szerbet köteleztek a visszaasszimilálódásra.

Ą         Az 1910-ben magukat magyarnak valló (városi) németek ettől kezdve általában németnek vallották magukat.

Ą         A Jugoszláviához került magyarságot az egyik legsúlyosabb csapás az iskolarendszer szerb érdekű átszervezésekor érte. A magyar nyelvű iskolák jelentős részét államosították, és szerb nyelvűvé alakították, a beiskoláztatás állami koordinálása körül pedig sorozatos visszásságok voltak tapasztalhatók. A Vajdaságban 1918-ban 645 elemi iskola, s 9 középiskola volt magyar tannyelvű, továbbá 8 magyar nyelvű felsőkereskedelmi és főreáliskola működött. 1941-re a magyar nyelvű elemi iskolák száma harmadára, 204-re csökkent, a középiskolák közül pedig csak a zentai és szabadkai maradt meg részben magyar nyelvű oktatással.

A második világháború alatt és közvetlenül utána a genocídium és etnocídium vált az etnikai átrendezés legfőbb eszközévé. A fasizmus áldozatává vált mintegy 3 ezer szerb és 17 ezer vajdasági zsidó. A megtorlás ennél nagyságrendekkel nagyobb veszteségeket eredményezett. A vajdasági németeket 1944-48 között megfosztották állampolgárságuktól, menekülésre késztették őket, az otthon maradottakat pedig haláltáborokban pusztították el. A németek vesztesége több mint 300 ezer fő volt. 1948-ra számuk 32 ezer főre csökkent, s ezzel megszűntek számottevő etnikum lenni a térségben. A magyarok vesztesége szintén jelentős volt. Néhány szerb kutató ma már elismer 1-2 ezer fős megtorlást, a magyar kutatók azonban az áldozatok számát 20-40 ezer fő közöttire becsülik. [26] További 10 ezer fő körüli magyar elhagyta Jugoszláviát.

A jugoszláviai statisztikai szolgálat 1948-at követően minden tekintetben felnőtté vált, s bár a politikai indíttatástól és befolyásoltságtól soha nem tudott teljes egészében megszabadulni, egészében véve számos hiteles, pontos és használható adatsort tett közzé - elemzésekre alkalmasakat. Ennek következtében egyértelműen megállapíthatjuk, hogy 1948-1991 között az etnikai arányokban a legnagyobb változást az újabb szerb betelepítések eredményezték: 1945-48 között 226 ezer, majd 1953-71 között több mint 500 ezer szerbet és montenegróit telepítettek be. A Vajdaság 1945-71 közötti mintegy félmilliós népességgyarapodást gyakorlatilag a bevándorolt délszlávok tették ki. Az 1991-es népszámlálási adatok szerint az 1971-91 közötti időszakban ez a betelepülés már nem volt ilyen jelentős. 1991-ben a Vajdaságon kívülről beköltözöttek száma 600 ezer fő körüli lehetett, szinte mindannyian szerbek és montenegróiak. [27] A változásokat jól nyomon követhetjük a népszámlálási adatok alapján:

1. táblázat. A Vajdaság anyanyelv és nemzetiség szerinti megoszlásai 1910-1991*

*Megjegyzés: Az 1921-es adatoknál a szerbhorvát anyanyelvűekhez kerültek a macedónok, montenegróiak és a muszlimánok, továbbá - 1948-ban is - a ruszinokhoz az ukránok.

Különösen feltűnő a jugoszlávok 1981-es és 1991-es meglehetősen magas száma és aránya, ez gyakran még a vajdasági átlagnál is magasabb a kisebbségek által lakott térségekben. [28]

Két jelentős probléma következtében az elemzésnél nem tudtam az ideális eljárást követni és tanulmányomban teljes prioritást biztosítani az utolsó másfél évtized folyamatainak - gyakran évtizedekre visszamenően vált szükségessé egyes adatsorok figyelembevétele.

Az egyik ok nyilvánvaló: a titói Jugoszlávia szétesése, majd a délszláv testvérháborúk következtében nem csak az ország, de annak statisztikai szolgálata is szétesett, s esetenként a politika kiszolgálójává vált. Az addig megbízható, folyamatos adatközlések rendszertelenné és bizonyos mértékben célirányossá váltak - általában véve elég sok használható, de esetleges és csak egyes évekre vonatkozó adattal voltam kénytelen dolgozni. A 2002. évi népszámlálásnál - úgy tűnik - a publikálás területén meglévő problémákhoz a pénzügyi nehézségek is társultak. Az adatok közzétételénél és a kötetek kiadásánál elmaradás tapasztalható. [29]

A másik ok specifikus: "jugoszláv" nemzetiségűek [30] 1961 óta szerepelnek a népszámlálási adatokban, de ekkor ezek még csaknem mind muzulmánok (muszlimánok, bosnyákok) voltak. Számuk egész Jugoszláviában akkor 317 ezer, ezen belül Bosznia-Hercegovinában 276 ezer. A jugoszlávokhoz 1971-ben 273 ezren, míg 1981-ben 1 219 ezren (5,4%) tartoztak, s arányuk 1981-ben a vegyes nemzetiségi összetételű területeken az országos átlagnál magasabb volt. Nagy általánosságban elmondható, hogy elsősorban a vegyes házasságban élők, illetve a vegyes házasságban születettek, valamint köztársaságonként az ottani nemzeti és etnikai kisebbségek tagjai vallották magukat jugoszlávnak.

Ennek a magyarázatát abban találhatjuk meg, hogy 1981-ben a pánszláv-jugoszláv propaganda hatására az egész akkori Jugoszláviában kiugróan sokan (1,2 millióan, 5,4%-os arányban) vallották magukat jugoszlávnak. A propaganda mellett gyakorlati intézkedésekkel is elősegítették a jugoszlávok gyarapodását: a közhivatalokban és állami intézményekben előnyt élveztek a jugoszlávok és a "jó útra" térő vegyes házasságot kötő kisebbségieket. Ugyancsak jelentősen bonyolítja a nemzetiségi adatok kiértékelését néhány "speciális" kategória: a "nem nyilatkozott" kategóriába azok kerültek, akik az Alkotmány 170. szakaszára hivatkozva nemzetiségükről nem nyilatkoztak, továbbá a "regionális" kategóriákba sorolták azokat, akik valamilyen helyi identitást (bánáti, baranyai, szlavóniai, muraközi stb.) neveztek meg.

Szerbiai népszámlálás 2002-ben

A közép-európai millenniumi népszámlálások közül utolsónak a jugoszláviai népszámlálást bonyolították le: 2002. március 31-én, pontosabban az összeírás erre az eszmei időpontra vonatkozott. [31] (Az 1961-91 közötti jugoszláviai népszámlálások ugyanezen a napon tízévenként követték egymást.) Az egy éves csúszásnak - hivatalosan - financiális okai voltak, bár a statisztikai szolgálat újjászervezésének nehézségei is valószínűleg közrejátszottak. Az eredményeket nemzetközi érdeklődés kísérte - tekintettel arra, hogy ez volt az első népszámlálás, amit a délszláv háború után tartottak. Megpróbálom röviden összefoglalni, mennyiben hasonlított, illetve tért el ez a népszámlálás az előzőektől:

1.         Jugoszlávia jelentősen megváltozott mind az ország területe, mind lakosságszáma, mind politikai és társadalmi struktúrája vonatkozásában. Elsőnek 1991-ben Szlovénia vált függetlenné - komolyabb fegyveres harcok nélkül. Horvátország 1991-ben szintén kikiáltotta nemzetközileg elismert függetlenségét, de évekig tartó háborúba kényszerült a szerbekkel, amely csak 1996-ban zárult le, s lett Horvátország "de facto" is független állam. Bosznia-Hercegovina szintén belesodródott a délszláv háborúba, amit az 1995-ös Dayton-i megállapodás zárt le - vegyes eredményekkel és kilátásokkal. Macedónia fegyveres konfliktus nélkül lett független 1992-ben. A két megmaradt jugoszláv tagállam - Szerbia és Montenegró - 1992. március 27-én létrehozta a publicisztikában nem túl szerencsésen Kis-Jugoszláviának nevezett államszövetséget, amely azonban mind nevében, mind pedig alkotmányos berendezkedését tekintve 2003-ra jelentősen átalakult - az új állam neve Szerbia és Montenegró lett. Az új szövetség, a két - egymáshoz csak igen laza szálakkal kötődő - tagállam mellett a Vajdaságot és Koszovót is magába foglalja, melyek Szerbia részét képezik, bár autonómiájukat még 1987-ben felszámolták. Koszovóban a lakosság több mint 90 százalékát alkotó albánok függetlenségi törekvései és a nagyszerb nacionalizmus következtében 1999-ben újabb véres fegyveres konfliktus tört ki, és nemzetközi (NATO) segítségre volt szükség a helyzet normalizálásához. A tartomány jelenleg nemzetközi (KFOR) protektorátus alatt áll, jövőbeni sorsa bizonytalan, mivel a lakosság Szerbiától függetlenedni akar, viszont sem az ENSZ, sem a nemzetközi közösség ezt támogatja. Az elmúlt tíz évben Jugoszlávia területe 255 807 km²-ről 102 173 km²-re, lakossága pedig 23 millióról kb. 10,6 millióra csökkent.

2.         Jelentős problémát okoz az adatok kiértékelésénél, hogy a 2002-es népszámlálást csak Szerbiában hajtották végre, de Koszovóban erre kísérletet sem tettek, s Montenegróban az összeírást csak 2003-ban bonyolítják le. Valójában tehát 2002-ben a négy alkotórészből csak kettőre - a Vajdaságra és Közép-Szerbiára - vonatkoznak az adatok, ezen a területen a ténylegesen összeírt népesség azonban csak 7,5 millió. Az 1991-es népszámlálási és az azóta továbbvezetett adatoknál azonban a Koszovóra vonatkozó (nagyobb részben becsült) adatsorok 1997-ig benne foglaltatnak a Jugoszláv SZK adatsoraiban. További zavarokat okozhat, hogy a montenegrói adatok mindvégig a jugoszláviaiakban aggregálódnak, kivéve az utolsó népszámlálás esetét.

3.         A népszámlálás alkalmával nemcsak a jugoszláv állampolgárokat írták össze, hanem az egykori tagköztársaságokból érkezett menekülteket is, függetlenül attól, hogy megszerezték-e a jugoszláv állampolgárságot vagy nem, ráadásul - a koszovói menekülteket kivéve - állandó lakosként! Egyes vélemények szerint az összeírás egy éves elhalasztása összefüggésben lehetett a 2001. februárjában hozott igen liberális állampolgársági törvénnyel, s azzal a kormányzati szándékkal, hogy így hitelesíteni lehet a célirányos menekültbetelepítésekkel kialakított etnikai arányokat. [32]

4.         A nagyszerb nacionalizmus, az általános kisebbségellenes légkör természetesen az összeírás idejére sem igen mérséklődött, elgondolkodtató panaszok érkeztek az adatfelvétel körülményeiről - elsősorban azt etnikai jellegű kérdésekkel kapcsolatban.

5.         A jugoszláv statisztikusok - politikai sugalmazásra - továbbra is ragaszkodnak az úgynevezett "jugoszláv" kategóriához. [33]

Az előzetes eredményeket 2002 novemberében, a véglegeseket pedig 2003 áprilisában kezdték el publikálni. Eddig a nemzetiségi, anyanyelvi, felekezeti és a korösszetételre vonatkozó adatsorok kerültek nyilvánosságra. A nemzetiség szerinti bontású adatok [34] - összehasonlítva az 1991-es hasonló adatsorokkal - számos érdekességet mutatnak.

2. táblázat. Közép-Szerbia, Vajdaság (1991, 2002 )és Koszovó (1991) nemzetiség szerinti összetétele.

	Közép-Szerbia
	1991	%	2002	%
Szerb	5.108.682	88,1	4.891.031	89,5
Muszlimán	174.371	3	15.869	0,3
Bosnyák			135.670	2,5
Montenegrói	74.096	1,3	33.536	0,6
Horvát	22.536	0,4	14.056	0,3
Bunyevác, sokác			246
Macedón	27.596	0,5	14.062	0,3
Albán	75.725	1,3	59.952	1,1
Magyar	4.309	0,1	3.092
Roma	70.126	1,2	79.136	1,4
Román	3.507		4.157	0,1
Szlovák	3.227		2.384
Egyéb	58.764	1	76.222	1,3
"Jugoszláv"	145.873	2,5	30.840	0,6
Regionális	2.338		1.331
Nem nyilatkozott	5.291		52.716	1
Ismeretlen	32.465	0,6	51.709	1
Összesen	5.808.906	100	5.466.009	100

	Vajdaság				Koszovó
	1991	%	2002	%	1991	%
Szerb	1.143.723	56,8	1.321.807	65,5	194.190	9,9
Muszlimán	5.851	0,3	3.634	0,2	66.189	3,4
Bosnyák			417
Montenegrói	44.838	2,2	35.513	1,7	20.365	1
Horvát	74.808	3,7	56.546	2,8	8.062	0,4
Bunyevác, sokác	23.217	1,1	19.766	1
Macedón	17.472	0,9	11.785	0,6	978
Albán	2.556	0,1	4.695	0,1	1.596.072	81,6
Magyar	339.491	16,9	290.207	14,3	142
Roma	24.366	1,2	29.057	1,4	45.745	2,3
Román	38.809	1,9	30.419	1,5	15
Szlovák	63.545	3,2	56.637	2,8	26
Egyéb	37.495	1,8	32.684	1,8	18.287	1
"Jugoszláv"	174.295	8,7	49.881	2,4	3.457	0,2
Regionális	2.503	0,1	10.154	0,5	71
Nem nyilatkozott	5.427	0,3	55.016	2,7	188
Ismeretlen	15.493	0,8	23.774	1,2	2.409	0,1
Összesen	2.013 889	100	2.031.992	100	1 956 196	100

A népszámlálás időpontjában tapasztalható diszkriminatív etnoszociális légkörnek tudható be, hogy a teljes összeírt területen - természetesen a szerbek, továbbá nem meglepő módon a romák kivételével - minden etnikum száma és aránya jelentősen csökkent, még a társnemzeti státusban levő montenegróiaké is. Figyelemreméltó, hogy a "jugoszlávok" száma jelentős mértékben visszaesett, ugyanakkor a nem nyilatkozottaké és az ismeretleneké megnőtt. Ez arra utal, hogy az egész ország területén több mint százezren saját etnikai identitást ugyan nem vállaltak fel, de az elmúlt évtizedben erősen lejáratott és gyakran némi nyomással kierőszakolt "jugoszláv" kategória vállalása helyett inkább megtagadták a válaszadást vagy más módon tértek ki az alól. A vajdasági arányok és változások az alábbi diagramról talán jobban leolvashatók:

1. ábra. A Vajdaság nemzetiség szerinti összetétele 1991, 2002.*

*Az egyéb kitérő összesen tartalmazza a regionális identitást vállalókat, a nem válaszolókat és az ismeretlen nemzetiségűeket.

Az alapvető tendenciák évtizedek óta nem változtak, s ma is ugyanazok:

1. A szerbek száma és aránya egyenletesen, de a menekülteknek betudhatón látványosan nőtt. Ez a növekedés a titói érában a kivételezett montenegróiakra is jellemző volt.

2. A romák kivételével az összes kisebbséget határozottan fogyó tendenciák jellemzik. [35] Különösen áll ez a horvátokra, akik folyamatosan hazatelepülnek anyaországukba.

3. Feltűnő a jugoszlávok 1981-es és 1991-es meglehetősen magas száma és aránya, ez gyakran még a vajdasági átlagnál is magasabb a kisebbségek által lakott térségekben. 2002-re azonban számuk látványosan visszaesett, ugyanakkor sokan nem vállaltak fel etnikai identitást és nem válaszoltak, illetve kitértek (ismeretlenek).

4. Az ugyancsak mesterségesen konstruált regionális identitások nyilvánvalóan értelmüket vesztették.

5. A Vajdaság 464 településéből 80 magyar, 18 román, 13 szlovák, 5 horvát, 3 ukrán és ruszin, 1 cseh, valamint 291 szerb volt abszolút többségű, nem volt abszolút többsége 53 településnek 1991-ben. Az új 2002-es adatok felhasználásával készült térképen ábrázoltam a vajdasági települések etnikai jellegét.

2. ábra

Jól látható, hogy az egyes etnikumok bizonyos területeken koncentrálódnak: a románok a Bánságban, a szlovákok Dél-Bácskában és Közép-Bánságban, a horvátok Északnyugat-Bácskában, a ruszinok pedig Közép-Bácskában. Délkelet-Bánságban található egy kis cseh többségű etnikai nyelvsziget is. A magyarokról a későbbiekben esik szó.

Az 1991-es vallásfelekezeti adatok részletes ismertetése nem célszerű - a heterogén etnikai struktúrában az egyes nemzetiségek szóródnak a különféle felekezetek között, ezért alapos következtetések nehezen vonhatók le. Ekkor a Vajdaságban a népesség 58%-a ortodox, 23%-a katolikus, 4-4%-a protestáns (református), illetve ateista, s - más országok összeírásaihoz viszonyítva - alacsony volt az ismeretlenek (és a választ nem adók?) aránya, 10,5%. A 339 ezer vajdasági magyar közül 298 ezer volt katolikus, 20 ezer református, 5 ezer ateista, 1 ezer ortodox (!), s 15 ezer a választ nem adó.

 Népmozgalmi folyamatok a Vajdaságban

Jugoszláviában a házasságkötés, válás, születés és halálozás nemzetiségi adatait az anyakönyvi hivatalok - a törvény szerint - kötelezően feljegyzik. Más kérdés, hogy ez a gyakorlatban mennyire valósul meg, illetve, hogy ezek közül milyen adatsorok válnak a nyilvánosság számára hozzáférhetővé. A válasz nem egyértelmű.

A népszámlálások közötti tízéves időszakokra utólagosan mindig közlik a természetes szaporodás adatait, a házasságok nemzetiségi bontású adatainak publikálása azonban ennél rendszertelenebb. Az összes meglévő probléma ellenére alapjában véve mégis ez az a terület, ahol az adatok a leginkább használhatóak és a legtöbb következtetés levonására alkalmasak, a migrációs adatsorok ugyanis fél évszázadra visszamenően szinte használhatatlanok.

Természetes szaporodás 1948-2002

Alapvető probléma, hogy a módszertani változások és tisztázatlanságok miatt az adatok belső koherenciája nem egyértelmű. Módszertanilag a halálozási adatoknál a nemzetiségi azonosítás csaknem minden esetben egyértelmű, a születési adatokkal azonban más a helyzet. Az anyakönyvi hivatalokban a születéseknél mindkét szülő nemzetiségét feljegyzik. Hosszú ideig azonban az ilyen adatokat - esetleges - közzétételük alkalmával csak az apa nemzetiségére vonatkoztatva tették hozzáférhetővé, majd később váratlanul áttértek az anya nemzetisége szerinti feldolgozásra. Egészen a millenniumig senki sem publikált olyan adatsort, ahol a születések kereszttáblázatos bontásban szerepeltek volna.

Ellentmondásos az is, hogy a születéskor az anya nemzetisége a meghatározó, a népszámláláskor pedig (15 éves korig) a szülök szándéka. A népszámlálási nemzetiségi adatsorok és a születési adatsorok ezért nem ugyanazokra a módszertani alapokra támaszkodnak - összevetésük csak korlátozottan és korrekciókkal lehetséges.

A másik probléma sokkal inkább politikai és közéleti. A jugoszláviai rendszerben mindenkiről tudható, hogy az anyakönyvek szerint ő és házastársa, valamint gyermekei milyen nemzetiségűként kerültek regisztrálásra. Ez számos manipulációra és nyomásgyakorlásra ad lehetőséget, s bár ezekről csak egyes, esetleges információink vannak - a visszaélések nem zárhatók ki, különösen ha arra gondolunk, hogy a kilencvenes évek Jugoszláviájában a törvényességgel és az etnikai toleranciával kapcsolatban nem sok jót tapasztalhattunk. [36]

Jugoszlávia (és Szerbia) egészében - a becslések szerint - még 2000-ben is pozitív volt a természetes szaporodás, valójában azonban Koszovó nélkül már úgy egy évtizede negatív lenne. [37] Területrészenként a tendenciák ugyanis az alábbiak:

3. ábra. A születések és halálozások száma Közép-Szerbiában, Vajdaságban és Koszovóban (1951-1999)

A jelenlegi helyzetben semmi sem utal arra, hogy ez a folyamat megfordulna. Még számottevő életkörülmény-javulás esetében is az elöregedő népesség halálozási mutatói egy ideig bizonyosan nem javulnának, a születések száma pedig az igen kedvezőtlenné vált korösszetétel (kevés szülőkorú nő) miatt nem nőne. A jelentős számú fiatalabb átlagéletkorú és nagyobb gyermekszámú betelepített menekült valószínűleg csak annyit javít a helyzeten, hogy a romló tendenciák kicsit lassulnak.

A polgárháború előtti jugoszláviai statisztikai adatszolgáltatás meglehetősen jó népmozgalmi adatsorokat publikált - gyakran még nemzetiségek szerinti bontásban is. Az utolsó ilyen ismert teljes vajdasági adatsorok a következők:

3. táblázat. A nyers születési és halálozási arányszámok Vajdaságban nemzetiségenként: 1961, 1991.

Adatok ezrelékben	1961			1991
	Születés	Halálozás	Termé- szetes szaporodás	Születés	Halálozás	Termé- szetes szaporodás
Vajdaság összesen	17,1	9,4	7,7	11,3	13,2	- 1,9
Szerbek	17,6	9,0	8,6	11,4	12,8	- 1,4
Horvátok	20,7	10,4	10,3	9,8	14,3	- 4,5
Romák				32,8	12,2	+ 20,6
Szlovákok	16,7	10,8	5,9	9,6	15,8	- 6,2
Románok	14,6	15,6	- 3,6	10,8	17,6	- 6,8
Magyarok	15,3	11,0	4,3	10,7	18,8	- 8,1

A vajdasági átlagértékek 1999-ben a következők voltak: 9,5; 14,9; - 5,4 ezrelék, a magyarok értékei: 10,0; 20,7; - 10,7 ezrelék.

Az alábbiakban megpróbáltam a népszámlálások közötti időszakra összegezni a magyarokra vonatkozó publikált és nem publikált adatsorokat. [38]

4. táblázat. Születések, halálozások és természetes szaporodás a magyar nemzetiségűek vonatkozásában

Néhány kiragadott év a változások érzékeltetéséhez:

5. táblázat. Születések, halálozások és természetes szaporodás a magyar nemzetiségűek vonatkozásában

Megfigyelhető, hogy míg a születések száma fokozatosan csökken, a halálozások vonatkozásában inkább stagnálás figyelhető meg. A halálozási mutatók várható alakulását azonban jól előrejelzik az elöregedési indexek. [39] Ez a Vajdaságban 1991-ben a magyarokénál (113) rosszabb csak a románoknál (128) volt, s legjobb értékekkel (15-20 közöttiekkel) az albánok, a romák és muszlimánok mellett a jugoszlávok rendelkeztek! Ez egyértelműen arra utal, hogy a jugoszlávok leginkább a fiatalkorúak között keresendők, s ott is (a vegyesházasságokban születettek között) találjuk majd meg őket. Az átlagéletkorok hasonló, bár a magyarok szempontjából nem annyira kedvezőtlen aránytalanságokra utalnak: a magyarok 43-as értéke nem sokkal rosszabb a vajdasági 41-es átlagnál. Folyamatában azonban igen kedvezőtlen, hogy a magyarok átlagéletkora az 1971-es 38 és az 1991-es 41 évről növekedett ennyire.

A magyar nők termékenységi általános termékenységi együtthatója (GFR [40] ) 1953 és 1991 között 72,2-ről 46,4-re csökkent: ez az érték 1961-ben már csak 59,4 volt, azóta a csökkenés mértéke kissé mérséklődött. A magyar nők teljes termékenységi arányszáma (TFR [41] ) azonban a legrosszabb a Vajdaságban: az 1961-es 2,6-ről 1991-re 1,8-ra csökkent. Más kérdés, hogy az 1991-es érték alig volt rosszabb a vajdasági átlagnál, míg az 1961-es messze elmaradt attól.

Az új népszámlálás adatsorai közül a korösszetételre vonatkozóak már publikálásra kerültek, területi bontásban. Célszerű ezzel kezdeni a népmozgalmi fejezetet, mert ugyan a korfa alakulása már a népmozgalmi folyamatok végeredményét mutatja be - ez az egyetlen olyan statisztikai adatsor, amelynek viszonylagos pontossága nem kérdőjelezhető meg. A vajdasági korfa a következőképpen változott:

4. ábra. A vajdasági népesség korfája 1991-ben és 2002-ben

Az ábra szerint egy évtized alatt a Vajdaság népessége megdöbbentő mértékben elöregedett, különösen feltűnő a tíz évesnél fiatalabb korosztály igen alacsony aránya. A korfáról is látszik, hogy igen erőteljes a nőtöbblet, Közép-Szerbiában a nők aránya 51,4%, a Vajdaságban 51,5%. Hosszabb időintervallumra visszatekintve: mindkét területrészen az 1948-as csúcspontról (51,5%, ill. 52,2%) fokozatosan csökkent, majd 1991 óta ismét növekedett. [42] A polgárháború befolyásoló hatását a területi bontás is alátámasztja, a kiugróan magas nőarányok elsősorban azokon a területeken figyelhetők meg, ahová a menekültek nagy részét letelepítették (Bácska, Közép-Bánát és Kelet-Szerbia).

5. ábra. A Vajdaság korösszetétele nemzetiségekként 2002-ben

Látható, hogy a magyarok igazán rossz mutatókkal a két szélső tartományban rendelkeznek: alacsony a fiatal és magas az időskorúak aránya.

 Migráció

Sajnos a hivatalos jugoszláviai migrációs adatok pontosabb elemzésekhez teljes egészében használhatatlanok, ezért csak két jelenséget szeretnék most kiemelni.

Az 1960-as évektől egyre jelentősebb külföldi munkavállaláson belül a vajdasági magyarok helyzetéről annyi ismeretes, hogy - a szerbekhez viszonyítva - általában könnyebben jutottak külföldi munkavállalási lehetőséghez és kivándorlási engedélyhez. 1971-ben 16 627, 1981-ben pedig 13 702 magyar dolgozott külföldön - legalábbis hivatalosan, s ez a Vajdaságból külföldön dolgozók több mint egynegyedét jelentette. Valójában családtagjaikat és magukkal vitt hozzátartozóikat is ideszámítva közel félszázezer vajdasági magyar élhetett a hetvenes-nyolcvanas években Nyugat-Európában. Jelentős részük később nem tért haza, új hazát választott! Itt kell megemlítenünk azt is, hogy a külföldön tőkét gyűjtött és Jugoszláviába visszatért magyarok jelentős arányban nem a Vajdaságban, hanem a horvát tengerparton telepedett le - így az össz-jugoszláviai statisztikákban évtizedeken keresztül jelentkeztek ugyan, de ma már a horvátországi magyarok számát gyarapítják. [43]

A következő jelentős külső migrációs mozgássorozat 1991 után alakult ki. A polgárháborúban Szerbiába került horvátországi és boszniai menekültek döntően és hosszú távon determináló jelleggel változtatták meg a vajdasági népesség etnikai arányait és szerkezeti jellemzőit, miként a - jelentős részben magyar nemzetiségű - menekültek is.

1991-től kezdődően az erőszakos katonai mozgósítások következtében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslése szerint a mai Jugoszlávia területéről mintegy 350 ezer fiatal menekült a világ minden országába. Jelentős részük kisebbségi volt, mivel őket számarányukat messze meghaladó arányokban hívták be katonai szolgálatra. Az 1991-1999 közötti időszakban összesen hivatalosan (regisztráltan) mintegy 50-80 ezer jugoszláviai - túlnyomó többségében vajdasági - magyar menekült az anyaországba. [44] Azt azonban nem tudjuk, hogy azóta közülük mennyien tértek vissza Szerbiába.

Külön kategóriát alkotnak a bevándorlási szándékkal Magyarországra érkezett jugoszláviai állampolgárok, akik 1988-94 között 8 ezren, 1994-99 között 12 ezren voltak, közülük a magyarok aránya (73%) csak az 1990-1994 közötti időszakra ismert, de reálisan feltételezhetjük, hogy máskor is hasonló nagyságú lehetett. A magyar állampolgárságot kapott - csaknem egészében magyar nemzetiségű - volt jugoszláv állampolgárok száma 1988-2000 között kb. 8 ezer lehetett. [45] Kiszámítható, hogy az 1991-2002 közötti időszakban a Magyarországra huzamos tartózkodás szándékával átköltözött és letelepedett vajdasági magyarok száma nagy valószínűséggel 20 ezer fő felett lehetett. [46]

A Főbiztosság szerint 1996-ban Jugoszláviában 646 ezer menekült volt, ezek 40%-a (260 ezer fő) a Vajdaságba költözött - vagy deklaráltan etnopolitikai okokból [47] ide költöztették - elsősorban az Észak-Bácskába és a Szerémségbe! [48] A menekültek nagyobb része Horvátországból (főleg Kelet-Szlavóniából) érkezett, 94%-uk szerb nemzetiségű volt - átlagéletkoruk és korösszetételük egyébként kedvezőbb a vajdasági átlagnál. A koszovói válság után további legalább 300 ezer menekült érkezett Jugoszláviába, s ezek egy részét ugyancsak a Vajdaságban telepítették le, összesen az utóbbi évtizedben érkezett menekültekből várhatóan mintegy 300-350 ezret a Vajdaságban kívánnak véglegesen letelepíteni. [49]

Vegyes házasságok, identitászavarok és asszimiláció

A vajdasági kisebbségek perspektíváit a kedvezőtlen népmozgalmi folyamatoknál még inkább rontják az erősödő asszimilációs tendenciák. A II. világháborút követően az exogám - vegyes - házasságkötések száma 1990-ig fokozatosan emelkedett, földrajzilag jól elhatárolható módon északon, a Vajdaságban jobban, mint az ország déli felében. Mirnics Károly számításai szerint 1956-88 között 100 940 házasságot kötöttek a magyarok, ebből összesen 77,3% volt homogén. [50] A kilencvenes években csökkent a vegyes házasságok száma és csökkent a magukat jugoszlávnak vallók száma. A vegyes házasságokban született gyermekeket azonban továbbra is elsősorban szerb tannyelvű iskolákba íratták be. 1991-ben 7466 magyar anya és 6345 magyar apa élt etnikailag heterogén családban, gyermekeik az iskolai statisztikai rendszer szerint mind szerbek vagy jugoszlávok lettek. [51] Az előbbi magyar anyák 39%-ánál, az apák 31%-ánál egy vagy több gyermek jugoszlávként került regisztrálásra. Hasonló adatokról számol be egy szerb kutató: szerinte minél nagyobb a szülők etnikuma közötti különbség, annál gyakrabban definiálják gyermeküket "jugoszláv" nemzetiségűként. A vajdasági szerb-magyar házasságok esetében ez 20%, ha az anya magyar és 33%, ha az apa magyar. [52] Ez annyit jelent, hogy a magyar születéseknél szereplő magyar gyermekek számából valamennyit biztosan le kell vonni. Miután a házas magyar nők mintegy negyede vegyes házasságban él, s ezekben a gyermekek 20-40%-a nem magyar nemzetiségűvé szocializálódik, a magyar anyáktól született gyermekek hozzávetőlegesen 5-10%-a eleve a magyar nemzetiség veszteségeként kell felszámolnunk.

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy további asszimilációs veszteség jelentkezik az etnikailag homogén magyar családokban is: 1981-ben az ilyen családokban élő gyermekek 1,4%-a, míg 1991-ben 2,0%-a lett nem magyar nemzetiségű. Ez a jelenség ma már megfigyelhető a szlovákiai és szlovéniai magyarok körében, mint azt Gyurgyík László és Göncz László már kimutatta. [53]

Ismeretes továbbá, hogy 1990-ben [54] a 4,5 ezer házasságra lépett magyar nemzetiségű negyede (a férfiak 24%-a, s a nők 27%-a) vegyes házasságot kötött. A homogén házasságok aránya nemzetiségenként: albánok 96%, szerbek 91%, muszlimánok 88%, romák 88%, montenegróiak 75%, magyarok 74%, horvátok 37%. Ez azt mutatja, hogy az azonos szerb-horvát nyelvet beszélők (szerbek, horvátok, montenegróiak) mellett jelentős arányban vegyes házasságot szinte csak a magyarok kötöttek. Valószínűleg némileg tovább rontja a magyar és más kisebbségekről alkotható képet, hogy ugyancsak 1990-ben a 4 ezer jugoszláv nemzetiségű által kötött házasságok fele ugyancsak vegyes házasság volt.

Mirnics Károly becslése szerint [55] az 1956-1996 közötti időszakban összesen mintegy 72 ezer magyar nemzetiségű (31 ezer férfi és 41 ezer nő) kötött vegyes házasságot, s számításai szerint az ilyen családokban született gyermekek jelentős része nem magyar nemzetiségűekké vált: a magyarság asszimilációs vesztesége ennek következtében mintegy 54 ezer főre tehető!

Anyanyelvi-nemzetiségi adatok

A Kárpát-medencei magyar közösség esetében 1-7%-kal több magyar anyanyelvűt írtak össze a magyar nemzetiségűeknél, s általában a magyar nemzetiségűek 95-98%-a magát magyar anyanyelvűnek vallotta, s ez mindenhol határozott magyar identitásvállalást tükröz. [56] Szilágyi N. Sándor véleménye szerint a magukat magyar nemzetiségűnek, de más anyanyelvűnek vallóknál már nyelvi asszimiláció történt, s ezt nagy valószínűséggel követi az etnikai (nemzetiségi) asszimiláció. [57]

Nézzük először az újabb jugoszláviai népszámlálások anyanyelvi adatsorait. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor kiderült, hogy az 1971-es adatsorok sem hozzáférhetők. Mirnics Károly szerint az adatsorokat előbb államtitokként kezelték, majd megsemmisítették azokat. A jugoszláviai statisztikai körülményeket ismerve minden további nélkül történhetett így is.

6. táblázat. A vajdasági lakosság anyanyelv szerinti megoszlásai

Anyanyelv	1981		1991		2002
Összesen	2.034.772	100,0	2.013.889	100,0	2.031.992	100,0
Szerb-horvát	1.504.018	73,9	1.479.071	73,4	1.578.073	77,7
Magyar	369.985	18,2	344.667	17,1	284.205	14,0
Szlovák	64.042	3,1	63.105	3,1	55.065	2,7
Román	44.960	2,2	39.137	1,9	29.512	1,5
Roma	14.017	0,7	20.711	1,0	21.939	1,1
Ruszin	15.702	0,8	15.800	0,8	...
Egyéb és  ismeretlen	22.048	1,1	51.398	2,6	63.198	3,1

(Külön kérdezték 2002-ben a horvát anyanyelvűeket (21.053), de az összehasonlíthatóság miatt a hagyományos szerb-horvát összevonást alkalmaztuk.)

Az 1981-es és 1991-es anyanyelv-nemzetiség kereszttáblázatból a vajdasági magyarokra vonatkozó lényeges adatok a következők:

7. táblázat. A magyar anyanyelvűek és nemzetiségűek 1981-ben és 1991-ben

	1981	1991	Változás (%)
Nemzetiség szerint magyar	385.356	339.491	-12,0
Anyanyelv szerint magyar	369.965	344.669	-6,8
Nemzetiség és anyanyelv szerint is magyar	350.403	325.396	-7,1
Szerb-horvát anyanyelvű - magyar nemzetiségű	33.625	11.941	-64,5
Jugoszláv nemzetiségű - magyar anyanyelvű	12.272	14.789	+17,1

A táblázatokból négy jelenséget szeretnék kiemelni:

Ą         A vajdasági magyar anyanyelvűek 1991-ben 94,4%-a magyar nemzetiséget vallott be - reális és az átlag körüli érték. Más szerbiai kisebbségeknél ezek az arányok általában rosszabbak: a bolgárok majdnem felének, a csehek és törökök felének, az ukránok kétharmadának anyanyelve ekkor már a szerb volt. Viszonylag jó (90% feletti) arányt produkáltak még a románok, ruszinok és szlovákok - a magyarokkal (és természetesen a romákkal és albánokkal) együtt ezek a túlélésre esélyes nemzeti kisebbségek.

Ą         Első ránézésre a magyarok identitásának gyengülésére utal, hogy 2002-ben a magyar anyanyelvűek száma először volt (5 ezer fővel) kevesebb, mint a magukat magyar nemzetiségűnek vallóké. Miután a roma anyanyelvűek száma lényegesen nem növekedett, ez a szerbek irányába mutató további asszimilációra utal.

Ą         A jugoszláv kategórián belül jelentős a magyar anyanyelvűek aránya, a vajdasági jugoszlávok leginkább szerb, horvát, magyar és szlovák származásúak. A nemzetiségek számához viszonyítva azonban az adott származásúak vonatkozásában mindegyiket jelentős mértékben érinti a jugoszláv kategória.

Ą         Ezek az értékek azt mutatják, hogy 1991-ben a 325 ezer magyar identitást egyértelműen vállalók közel 30 ezren ezt már csak részben (vagy anyanyelv vagy nemzetiség szerint) vállalták, ennyien tartottak akkor az asszimiláció útján.

A szerbiai statisztikai hivatal - reklámként, még a hivatalos megjelenés előtt - néhány héttel ezelőtt a honlapjára mintaként feltette a vajdasági kommunák anyanyelvi adatsorait, ezért ezeket össze tudtuk hasonlítani a nemzetiségi adatokkal.

Megfigyelhettük, hogy minél kisebb a magyar nemzetiségűek aránya, annál nagyobb hányaduk vallja magát nem magyar anyanyelvűnek. Megállapítható, hogy a szórvány körülmények között élő magyarok nemzetiség szerint még jelentős számban vallják meg magyar identitásukat, anyanyelv szerint azonban nem, s ez igen erőteljes nyelvi asszimilációjukat jelzi.

A magyar többségű kommunákban valamivel többen vallják magukat magyar anyanyelvűeknek, mint nemzetiségűeknek, s ez nem csak egy erős identitást mutat, de egyben annak ellenkezőjére is utal: arra, hogy ezekben a kommunákban a magyar anyanyelvűek egy része (több ezren) nem magyar, hanem más (elsősorban jugoszláv) nemzetiségi identitást vállalt fel.

A Vajdaság népességének egyéb társadalmi jellemzőit - egyelőre - csak az 1991-es népszámlálás és néhány továbbvezetett adatsor alapján tudnám ismertetni, ám ezt feleslegesnek vélem, hiszen a strukturális arányok alapvetően megváltoztak azóta. Elég talán egyetlen dologra utalnom: a munkanélküliek száma hivatalosan 843 ezer fő volt 2002-ben Szerbiában, valójában a kényszerszabadságon levőkkel együtt számuk jóval 1,5 millió felett lehetett - a teljes népesség mintegy 20-25%-a.

A magyarok településterülete

A magyarság településterülete az elmúlt évtizedekben egyre kedvezőtlenebbül alakul: mindinkább a Tisza jobb partja melletti kelet-bácskai térségre szorul vissza, s a településszerkezet is jelentősen átalakult. A magyaroknak 1910-ben még 69%-a lakott a többségi településeken, 1991-ben már csak 57%-a, s a szórványokban élők száma és aránya jelentősen növekedett. [58]

8. táblázat. A magyarok aránya az általuk lakott településeken

Települések magyar lakossága		1910			1991
	Települések száma	Magya- rok (ezer fő)	Magya- rok (%)	Telepü- lések száma	Magya- rok (ezer fő)	Magyarok (%)
50% felett	61	290,0	69	80	192,0	57
10-50%	87	107,2	25	55	97,5	29
2-10%	131	20,5	5	92	45,5	13
2% alatt	131	2,6	1	237	4,5	1
Összesen:	410	420,3	100	464	339,5	100

Különösen feltűnő a 10% alatti településkategóriában élő magyarok számának növekedése - ez már jelentős szórványosodást jelez, amit jól mutatnak majd az alábbi térképek is.

A kommunánkénti adatokból kiderül, hogy - meglepő módon - a magyarság fogyása egyenletes, az átlagos index 86 (1991-es érték = 100), s a 45 kommunából 40-ben az index 78-92 közé esik, a maradék ötből kettőben [59] pedig a magyarok száma néhány fővel növekedett. Teljesen egyértelmű, hogy évszázados viszonylatban a Tisza-menti északi területek magyarsága volt és maradhat életképes. A településenkénti bontású térképről azonban több is leolvasható.

6. ábra

Jelentős szórványok és nyelvszigetek maradtak meg a Bácska déli és nyugati részén, továbbá a Bánságban. A Szerémségben azonban egyre kisebb számú és arányú magyar közösségek találhatók.

A Ferenc József-csatornától északra fekvő települések nagy részénél a visszaesés számottevő, ettől délre azonban az figyelhető meg, hogy minél kisebb számú és arányú magyar közösséget vizsgálunk meg, annál nagyobb az esélye, hogy jelentős fogyást regisztrálhatunk. Ezt a folyamatot egyértelműen szórványosodásnak kell minősítenünk.

A városiasodás szempontjából vizsgálva az utolsó tíz évet, meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy a magyar népességnek csaknem ugyanakkora hányada volt városlakó 2002-ben, mint az előző népszámláláskor: 58,4%, illetve 58,7%. Kizárható, hogy a városi magyarság kevésbé fogyna, jobb természetes szaporodás vagy alacsonyabb asszimilációs mutatókkal rendelkezne, mint a falun élők - migrációs nyereséget azonban fel tud mutatni. Ezt bizonyítja, hogy az összes városi népességen belül aránya 17,8%-ról 14,7%-ra csökkent.

Összegzés, kilátások

A vajdasági magyar népesség fogyása tragikus ütemű: számuk az 1961-es csúcspontnak számító 442 561 főről 1991-re 339 491-re, majd 2002-re 290 207-re csökkent a nemzetiségi adatok szerint, s ezt elsősorban a természetes szaporodás drámai csökkenése okozza. "Az 1991-es népszámlálást követően a magyarság száma - a feltételezett reális 360 ezerről - az asszimiláció, az alacsony születési arány és a migráció következtében jelentősen tovább fogyott. "A becslések szerint mintegy 285 ezren maradtunk." [60] írta G. Molnár Irén vajdasági kutató a népszámlálás előtt. A továbbiakban már a korösszetétel is fokozatosan úgy alakult, hogy a folyamat öngerjesztővé vált, ma pedig már megállíthatatlannak és visszafordíthatatlannak látszik.

A vajdasági magyarok száma a kedvezőtlen tendenciák és előjelek alapján prognosztizáltnál egyértelműen magasabb lett: 290 207 fő - én például 270 ezer fő körüli értéket vártam. [61]

Azok a tényezők és számértékek, amelyek alapján előre becsülhettem, a következők:

• A negatív természetes szaporodás miatt jelenleg évi átlagban kb. 3 ezer fős fogyás várható.

• Az 1960-as években megkezdődött nyugat-európai munkavállalás valószínűleg jóval több, mint tízezer magyar érintett, akiknek egy része egyáltalán nem vagy nem Szerbiába tért vissza.

• A tartósan Magyarországon tartózkodók száma csak nagy vonalakban becsülhető, de a magyarországi adatok elemzéséből arra következtettem, hogy a két népszámlálás közötti időszakban tartósan Magyarországon telepedett le legalább 20 ezer vajdasági magyar, s a mintegy 40 ezer vajdasági magyar menekült egy része is bizonyosan itt maradt.

• Ismertettem a vegyes házasságokkal kapcsolatos asszimilációs veszteségeket, de ezt nehéz számszerűsíteni. Amennyiben a környező országokban élő többi magyar közösséghez hasonló tízéves időtartamra számítható értékek alapján becsüljük meg - erre a tízéves időtartamra legalább tízezer főt kalkulálhatunk. Hozzá kell tennünk, hogy a vajdasági magyarok vegyes házasságot kötési hajlama nagyobb, mint amit a többi magyar közösségekben tapasztalhatunk.

• A vegyes házasságokban élő magyar anyák gyermekei nem magyar nemzetiségűekként kerülnek regisztrálásra, emiatt a magyar anyáktól született gyermekek számát minden évben 5-10%-al csökkenteni kell.

• Az 1991. évben összeírt 339 491 magyar nemzetiségűnél valójában többen voltak a magyarok. A 174 295 "jugoszláv" között - részben meggyengült identitásuk, részben pedig politikai nyomásra - valószínűleg 15-20 ezer magyar tűnhetett el, hiszen csak a magyar anyanyelvű jugoszlávok száma 15 ezer volt.

• Az sem zárható ki, hogy a magyarok 2002-es mértéke számottevően túlreprezentált, mert a vajdasági magyar szervezetek és egyházak egyöntetű felkérésének eredményeképpen számos olyan "de jure" még szerbiai magyart összeírtak, akik valójában már régóta nem ott, hanem elsősorban Magyarországon élnek.

Feltevésem szerint a vajdasági - legalább részben magyar kötődéssel rendelkező - magyarok összetétele az utolsó három népszámlálás alapján az alábbi lehetett:

8. táblázat. A magyar kötődésű vajdaságiak száma

(Minden ezer főben)	1981	1991	2002
(Magyar nemzetiségű)	(385)	(339)	(290)
(Magyar anyanyelvű)	(370)	(345)	(284)
Magyar anyanyelvű és  nemzetiségű	350	325	280*
Csak nemzetiség szerint magyar	35	14	<10
Magyar N - szerb-horvát A	34	20	<10
Jugoszláv N - Magyar A	12	15	(<10)
Összesen	Min. 430	Min. 360	Min. 310

A magyarok száma 1961-ben nemzetiség szerint 443 ezer volt, s akkor még nem torzított semmit sem el a jugoszláv kategória, így ezt a számot reális kiindulási alapként kezelhetjük.

A természetes szaporodás egyenlege a következő húsz évben nagyjából 0 volt, ezért az 1981-ben regisztrált adatok alapján mintegy 10 ezer fős migrációs és mintegy 50 ezer fős asszimilációs veszteséggel számolhatunk.

A nyolcvanas években a természetes szaporodás (fogyás) már 20 ezer fős veszteséget eredményezett, a migráció talán néhány ezret, a veszteség többi része - mintegy 30 ezer fő ismét az asszimiláció és identitásváltás számlájára írható.

A kilencvenes években a legnagyobb veszteség a migráció volt (hozzávetőlegesen 50 ezer fő), a természetes fogyás kb. 30 ezer fős volt, de - legalábbis virtuálisan és lehet, hogy átmenetileg - legalább 20 ezer fős reasszimilációval nézhetünk szembe.

A következő tíz évben bizonyosra vehető közel 40 ezer fős természetes fogyás, az asszimilációs mérleg talán csak kicsit lesz negatív, a migrációs egyenleg azonban annyi tényezőtől függően alakul, hogy még csak feltevésekbe sem érdemes bocsátkoznunk.

A trendek arra utalnak, hogy a vajdasági magyarok nemzetiség szerinti száma a következő (2011-es?) népszámlálás idején reálisan 250 ezer fő körülire várható. Az optimista kilátás szerint is 260 ezer fő feletti számérték nem várható, a pesszimista megközelítés alapján (pl. jelentős migrációs veszteség esetén) azonban akár 230 ezer fő körüli érték is prognosztizálható.

Horvátország

A továbbiakban röviden szeretném ismertetni a horvátországi magyarok helyzetét. Ez annál is inkább megkerülhetetlennek tűnik, mert sorsuk intő tanulságul is szolgálhat.

A horvátországi magyarok vizsgálatánál [62] - a már ismertetett adathiányok mellett - jelentős problémát okoz, hogy Horvátország területe több alkalommal is megváltozott az elmúlt egy évszázad folyamán:

Horvát-Szlavónország az első világháború után teljes egészében Jugoszláviához (1929-ig SHS-királysághoz) került, s annak autonóm politikai alkotórészévé vált. 1929-ben a bánságokká történő átszervezéskor területét megcsonkították, a megmaradt rész a Szávai Bánság nevet kapta. (A Szerémség nagy része a Duna Bánsághoz került.) A második világháború idején (1941-1945 között) Horvátország önálló - bár korlátozott szuverenitású - usztasa állam volt, [63] a Szerémség pedig ismét ide tartozott. A második világháború után a Szerémség nagyobb része véglegesen elkerült Horvátországtól, mert a Vajdasághoz csatolták.

A Muraközt és (a jugoszláviai) Baranyát az egykori magyar megyék Jugoszláviához került falvai alkották, a második világháború után véglegesen Horvátországhoz csatolták a két területet.

Dalmácia és Isztria a Monarchián belül Ausztriához tartozott, míg Fiume a Magyar Királysághoz, előbbiek egyes részei a második világháború után átkerültek Horvátországhoz, addig Olaszországhoz tartoztak.

A fentiek miatt sajátos területi bontásban kényszerültem az adatokat csoportosítani. Szerencsére a hiányzó adatok a magyarok összesített, a mai Horvátországra vonatkozó számát lényegesen nem befolyásolták, ezért ezeket az adatokat meg tudtam becsülni.

9. táblázat. Horvátország magyar lakosságának változása 1910-1991 között - területegységenként (ezer)

	1910			1931			1948			1991
	Lakos	Ma- gyar	%	Lakos	Ma- gyar	%	Lakos	Ma- gyar	%	Lakos	Magyar	%
Horvátország:	3461	121,0	3,5	3360	55,0	1,6	3757	51,5	1,4	4784	22,4	0,5
Muraköz	93	7,7	8,2	93	0,8	0,9	111	0,3	0,3	120	0,1	0,1
Baranya	51	20,3	39,5	52	14,0	26,2	53	17,0	32,1	54	9,0	16,7
Ny-Horváto.	1007	7,7	0,1	984	2,5	0,3	1114	2,0	0,2	1298	3,5	0,2
Szlavónia	2310	80,0	3,5	2231	37,7	1,7	2479	32,2	1,3	3312	9,8	0,3

A horvátországi magyarok első világháború utáni vándorlási vesztesége (a háborús veszteségekkel együtt) legfeljebb 15-20 ezer fő lehetett, az ilyen mérvű fogyást ezzel nem magyarázhatjuk. A Monarchia idején Horvátországban számos magyar katona állomásozott, akik az 1910-es népszámlálásnál szerepeltek a magyaroknál, míg később természetesen nem. Számukat 3-4 ezerre becsülhetjük. - Horvát-Szlavónia a Magyar Királyság társországa volt, ezzel együtt a megye- és járásszékhelyeken, valamint a városokban mindenhol számottevő magyarságot (elsősorban értelmiségieket és kereskedőket, MÁV és egyéb állami alkalmazottakat) találhattunk. A Szávától délre (a régi Horvátország területén) például az 1910-ben itt összeírt 7695 magyarból 4028 Zágrábban, 320 pedig Károlyvároson élt - az impériumváltást követően ezek jelentős része Magyarországra távozott.

A horvátországi magyarokat eredet és településviszonyaik alapján több csoportra oszthatjuk:

Kelet-Szlavóniában őshonos (árpád-kori eredetű) magyarok élnek a Vuka-folyó vidékén és Eszék környékén, elsősorban Kórógyon, Harasztin, és Szentlászlón. Az itteniek helyben vészelték át a török hódoltságot, s mélyen gyökerező magyarságukat minden körülmények között megtartották. Reformátusok, így istentiszteleteik magyar nyelven folynak, s egyházi iskoláikat működtetni tudták egészen a harmincas évek elejéig. A többi faluba a magyarok csak a múlt században telepedtek, ezért asszimilációjuk erőteljesebb volt. A Drávaszögben (Dél-Baranyában) ugyancsak őshonos, árpádkori magyarok élnek.

A határőrvidék feloszlatása után a határőrök (granicsárok) földjeit délmagyarországi magyar parasztok vásárolták fel igen olcsón, a magyarországi áraknak mintegy 5-10%-áért. A betelepülés mértékét mutatja, hogy míg Fényes Elek 1840-ben a horvátországi magyarok számát 5 ezerre tette, számuk 1910-re 106 ezerre nőtt. [64] Az 1900-as népszámláláskor 113 ezren voltak Horvátországban, akik magyarországi születésüek voltak - nagy részük 1870-90 között telepedett le négy fő területen. [65]

Horvátországban (a ma is Horvátországhoz tartozó részen) 1910-ben 208 településen élt száznál több magyar, számuk összesen 70 ezer volt, 1921-re az ekkora magyarságú települések száma 108-ra csökkent, 52 ezer magyarral. [66] A magyar népesség fogyása területileg viszonylag egyenletes volt, talán kevésbbé erőteljes a Szerémségben.

A nyugat-szlavóniai nagyon elzártan élő magyarság asszimilációja már az 1930-as évekre kimutathatóvá vált, ezt Angeli András [67] szociográfiai jelentéseiben részletesen leírta: "Daruváron Jenschke tanító szerint kb. 320 magyar él, ezek azonban teljesen szerte szóródtak a városban. Magyar szempontból teljesen elveszettnek tekinthetők. A beolvadási folyamat a legrövidebb időn belül be fog fejeződni. [...] Magában Belovár városában 200-250 magyar él. Ezek közül azonban öntudatosan csak egy-két család vallja magát magyarnak. A beolvadás itt még sokkal szembe ötlőbb, mint Daruváron." [68] Számos helyen megemlítette, hogy a magyarok lehetőség szerint horvát falvakba menekülnek, mert a szerbekkel nem férnek össze - a horvátokkal viszont meglehetősen jól. Sok faluban a magyarok öregek, kevés gyerek van és sok az egyke. Hasonló jelenségekről írnak más kutatók is. [69] Az asszimilációt igen erőteljesen felgyorsította, hogy az első világháborút követően a magyar nyelvű iskolahálózatot teljes egészében felszámolták. [70]

A második világháború alatt és után körülbelül 7 ezer horvátországi magyar hagyta el Jugoszláviát. [71] A horvátországi magyarság erőteljes asszimilációja tovább folytatódott, de területenként a folyamat mértéke és jellege jelentősen különbözött. Az itteni magyarokra teljes mértékben igaz az a szórványban élő kisebbségekre vonatkozó megállapítás, miszerint minél kisebb számban élnek egy településen, annál könnyebben asszimilálódnak. A szórvány helyzetet legjobban a következő számsor jellemzi: 1991-ben 984 horvátországi településen élt magyar kisebbség, de ezek közül 800-ban számuk kevesebb volt, mint 10 fő.

Az adatok pontos kiértékelését nagymértékben megnehezíti a jugoszláv nemzetiségi kategória használata. A horvátországi "jugoszlávok" ugyan főként szerbek és horvátok, de köztük számos magyar is van, akiknek száma meghatározhatatlan. A Horvátországi Magyarok Szövetsége szerint a magyarok száma a kilencvenes évek elején 50 000 fő volt, ami több mint a kétszerese az 1991-es népszámlálás számértékének. Ez a becslés némileg túlzottnak tűnik, azonban valószínű, hogy a magyarok akkor a hivatalosan közöltnél jóval többen voltak, valószínűleg úgy 35 ezer fő körül. A Drávaszögben például Éger György körülbelül 12 500 főre becsülte számukat - a hivatalos 1981 évi 9900-al és az 1991 évi 9000-el szemben. [72]

Területrészenként a kilencvenes évek elején a következőképpen nézett ki a helyzet:

A Muraközben elfogytak a magyarok, még az egykor félig magyar Csáktornyán is csak 35-en maradtak. Hasonlóan alakult a Bjelovártól nyugatra fekvő területek magyarságának sorsa is, bár ott régebben is inkább csak a városokban éltek nagyobb számban. 1991-re Zágráb maradt az egyetlen jelentős - 1208 fős - magyar központjuk, a többi helyen (Sziszek, Károlyváros, Varasd) alig voltak. Sajátos ugyanakkor, hogy a tengerparton régebben csak Fiumében éltek jelentős számban magyarok, 1991-ben pedig már más városokban is. (Ezek nagy része Nyugat-Európában tőkét gyűjtött és itt letelepedett vállalkozó vagy üzletember, illetve nyugdíjas.)

Belovár és Eszék között még számos településen maradtak magyar szórványok, de az itteni járások területén összesen csak 33 településen voltak 20-nál többen. Ugyanakkor legnagyobb településeik is 180 magyar lakos alatt maradtak. A számsorok már ekkor azt mutatták, hogy a nyugat-szlavóniai magyarok teljes asszimilációja néhány évtizeden belül bekövetkezik. [73] (Jelentős mértékben rontotta az itteni magyarság helyzetét, hogy Eszéktől nyugatra nem volt egyetlen magyar tannyelvű iskola sem, csak anyanyelvápoló tanfolyamok.)

Horvátországban számottevő és megmaradásra esélyes magyarságot ekkor már csak a Drávaszögben és Eszék környékén találhattunk, s a jelentős fogyás ellenére, a népszámlálás szerint, ezen a területen élt 1991-ben a horvátországi magyarság kétharmada. [74]

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a környező országokban a magyarok a településenkénti arányaik vonatkozásában hogyan oszlanak meg. Látható, hogy a szórványosodás szempontjából a határokon túli magyar közösségek közül a horvátországiak helyzete egyedülállóan kedvezőtlen:

7. ábra. A határontúli magyar népességek megoszlása a saját-etnikum településen belüli aránya szerint

Az 1991-1995 között lezajlott délszláv testvérháború következtében a helyzet alapjaiban változott meg, a Drávaszögben a lakosság fele elmenekült: a mintegy 12 ezer magyarból tán a negyede, a tizenkilencezer horvátból csak néhány százan maradtak, de elmenekült a lakosság egyéb nem szerb részének többsége is. A baranyai magyarok szétszóródtak (még Szlovéniába is), közülük számosan máig nem tértek vissza szülőföldükre. A helyzet normalizálódása után is a Drávaszög magyarságának jelentős része szórvány helyzetbe került, s mivel tanítóinak, értelmiségének nagy része véglegesen elmenekült - asszimilációja fel fog gyorsulni. (Különösen azért, mert elsősorban az öregek maradtak.) A Vuka-völgyi magyar falvak szinte teljes magyarsága elmenekült, házaikat lerombolták. Ennek ellenére őshonos magyar lakosságuk nagyobb része visszatért, s újrakezdte, mint ahogy az elmúlt évszázadokban már számos alkalommal megtette.

A kelet-szlavóniai magyarok legkevésbé Eszékről menekültek el, s miután eddig is ide koncentrálódott a horvátországi magyar értelmiség java - az ott élők a későbbiekben is meghatározó szerepet fognak betölteni. Egészen furcsán alakult a nyugat-szlavóniai magyarok sorsa: a daruvári és pakráci járás magyarjainak nagy része távozásra kényszerült, de közülük számosan a néhány tíz kilométerrel nyugatabbra levő falvak szerbek által elhagyott házaiban leltek átmeneti menedéket. Így aztán néhány területen (például a bjelovári járásban) megnőtt a magyarok száma és aránya. (Ezen a vidéken találtak menedéket a más nemzetiségű kelet-szlavóniai menekültek jelentős része is.)

Azóta a horvátországi magyarságról pontos adatokkal nem rendelkezünk - csak annyit tudunk, hogy a Horvátországi Magyarok Demokratikus Szövetsége szerint 1993 nyarára Horvátországban kevesebb, mint hatezer magyar maradt. [75] Jelenleg sem tudjuk, mennyien vannak - az igen bizonytalan becslések általában 15 ezer fő körüliek.

A horvátországi magyarok száma a népszámlálások szerint nyolcvan év alatt egyötödére csökkent, számos egyéb ok mellett elsősorban az igen erőteljes asszimiláció hatására. Beolvadásuk azonban tovább folytatódik és fennáll a veszély, hogy néhány évtizeden belül befejeződik, s akkor a magyarság már csak statisztikailag lesz kimutatható, szociográfiai és néprajzi szempontokból már nem. Kivételnek tekinthető (néhány város mellett) a Drávaszög és a három szerémségi járás települései, leginkább a Vuka-völgyi, nemzeti kultúrával (magyar istentisztelettel és magyar tannyelvű iskolával) rendelkező falvak: Kórógy és Szentlászló.

8. ábra.

A fentiek miatt - legalább is a szakemberek számára - nem okoztak különösebb meglepetést a 2001-es horvátországi népszámlálás magyarokra vonatkozó adatsorai.

10. táblázat. A magyarok aránya Horvátország tartományaiban

	1910		1991		2001		2001
	Anyanyelv		Nemzetiség		Nemzetiség		Anyanyelv
Drávaszög (Baranya)	20.348	16,5	8.956	40,0	7.041	42,5	6.610	52,3
Kelet-Szlavónia	19.106	15,7	6.075	27,2	3.167	19,1	3.022	23,9
Kelet-Horvátország	60.693	49,3	9.821	16,7	3.368	20,3	690	5,4
Muraköz	7.706	6,2	91	0,4	73	0,4	54	0,4
Nyugat-Horvátország	7.695	6,2	1.613	7,2	1.368	8,2	934	7,4
Isztria, Dalmácia	7.500*	6,1	1.874	8,5	1.578	9,5	1.340	10,6
Horvátország összesen	123.000*	100	22.355	100	16.595	100	12.650	100

Meglehetősen sokatmondó, hogy a magyar anyanyelvűek/magyar nemzetiségűek hányada megyénként jelentősen eltér, bár a megyék többségében 0,67-0,87 közötti. Különösen feltűnő azonban Bjelovar-Bilogora megye 0,25-ös értéke - ez a terület a horvátországi magyarság kritikus szórványterülete, ahol az asszimiláció visszafordíthatatlannak tűnik, mint azt fentebb már jeleztem.

Összegezve megállapítható, hogy a horvátországi magyarság mintegy fele olyan körülmények között, s annyira elszórtan él, hogy asszimilációjuk csaknem bizonyosra vehető. Nem a pesszimizmus, hanem a keserű realitás alapján gondolom, hogy a következő népszámlálás idejére a horvátországi magyarok száma akár a lélektani 10 ezer fős érték alá csökkenhet.

Szlovénia

Az árpád-kori eredetű szlovéniai kis magyar közösség csaknem teljes egészében a magyar határ melletti Muravidék aprófalvaiban él. Történetük negatív fordulatokban gazdag [76] , de őket szerencsére olyan nagy sorscsapások nem érték, mint a horvátországi vagy vajdasági magyarságot. [77] Számuk és arányuk azonban az impériumváltozás óta folyamatosan csökken. Ezt elsősorban a vegyes házasságok igen magas aránya okozza, mert a gyermekek egyre inkább szlovén nyelvűvé asszimilálódnak. (Másik jelentős ok a térség egészére jellemző negatív természetes szaporodás. [78] )

Általánosan elfogadott tény ugyanakkor a kisebbségekkel foglalkozó szakemberek körében, hogy a magyar kisebbség helyzete Szlovéniában a legjobb. A politikai vezetés már az 1950-es évek végétől igyekezett jelentős segítséget adni a magyar (és olasz) kisebbségnek. A határ menti (1963 után létrehozott) ún. "nemzetiségileg vegyes lakosságú [valójában magyar többségű] területen" található 32 településen [79] mindenhol (a szlovének számára is) kétnyelvű az iskolai oktatás - annak minden előnyével és hátrányával együtt. [80] A közigazgatásban és bíróságokon ezen a területen a magyar nyelv használata kötelező, számos kulturális intézmény állami támogatást kap és autonómiával rendelkezik, s a magyar kisebbség alanyi jogon küldhet egy képviselőt a szlovén parlamentbe.

A szlovéniai magyarok fogyása 1910 és 1991 között nem volt olyan jelentős, mint Horvátországban: 21 ezerről 8.503-ra változott. [81] A 2001-es népszámlálás szerint nemzetiség szerint 6.243-an voltak, anyanyelv szerint pedig 7.713-an - ez azonban már jelentősnek tekinthető, különösen arányait tekintve. A magasabb anyanyelvi számérték a meggyengült identitásra utal, hiszen a magyar anyanyelvű magyarok egy része (kb. 20%-a!) nemzetiségét már nem vállalta. A népszámlálásnál kérdezték a családban használt nyelvet is, magyart mindössze 3.771-en vállaltak fel!

A pozitív példákkal együtt a szlovéniai magyarság megmaradási kilátásait döntő módon fogja meghatározni a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok alakulása, valamint az, hogy a magyar nyelv ismerete mennyire lesz érték-meghatározó tényező. Jelenleg azonban a felgyorsuló asszimilációs folyamatot reális veszélynek kell tekintenünk.