A BORBÉLY

–  Kérem a következőt – mondta Boros, és megfordította a párnát a széken. – Mi lesz? – kérdezte egy kicsit előrehajolva, amikor a vendég beült eléje és elhelyezkedett.

–  Oldalt és hátul egy keveset, fenn marad. – A vendég vastag hangon beszélt. Nagy, piros feje volt, a haja mélyen benőtt a homlokába.

Boros kibontotta a kendőt, és feltette. Az ing és a piros bőr közé vattát helyezett, s amikor a tükörben meglátta, hogy cigarettát vesz elő, öngyújtójával tüzet adott a vendégnek. Elővette a fiókból az ollót és a nyírógépeket. Éppen váltás után voltak.

„Az a Borosé” – mondta valaki, erre a kaszszásnő odanyújtott neki egy képes újságot. A borbély odaadta a vendég kezébe, közben a tükörbe nézett. Aztán megnézte a vendég nyakát, vette a nullásgépet, és hátul, középen, a nyakszirt fölött nyírni kezdte. Lassan felment a tarkóján, át a feje búbján, aztán lefele, egészen a homloka közepéig, ameddig benőtt a haj.

–  Állj! – kiáltotta a nagy darab, piros vendég, és lecsapta a lapot a kagylóba.

Boros ekkor már megállt. Egy nyírógép-szélességben teljesen lenyírta a hajat.

–  Mit csinált? – kiáltotta a vendég, és nézte magát a tükörben. Most még pirosabb volt. Nézte a csíkot, amit a villamos nyírógép a hajába nyesett, és megtapogatta.

Boros állt és nézte. Nem látszott rajta semmi. A többi borbély is megállt a munkában, és nézték, mi történt. Ketten közelebb mentek. Az egyik a felelős volt.

–  Nem tudom – mondta Boros.

–  Mit csinált? – kérdezte a felelős is.

A vendég felemelkedett a székben, és csak a szemével körülnézett. Még mindig azt a helyet fogta a fején, ahol most már nem volt semmi haj.

A borbélyinas a kasszásnőt nézte, aki tetszett neki, hogy az mit szól a dologhoz. A kasszásnő Borost nézte.

–  Nem tudom – mondta Boros. Alig láthatóan megvonta a vállát, könnyű mozdulattal széttárta a kezét, és félig megfordult, de nem ment el onnan.

–  Lássuk. – A felelős megfogta, és ujjai között vizsgálta a vendég haját. Kezével ott maradt még, s közben Borosra nézett. Nyugodt embernek látszott.

–  Mi ez? – kérdezte megint a vendég, de most már nem kiabált. – Mit csináltak velem?

Valaki, akit a legutolsó székben nyírtak, a fejéhez kapott, és odanézett a Boros székéhez.

–  Kérem – mondta neki az, aki nyírta, és elengedte egy pillanatra. – Tessék nyugodtan odanézni.

–  Elrendezzük – mondta a felelős, és intett a többieknek, hogy: tovább. – Tessék egy kicsit leülni. Lássuk. – Elforgatta a fejet.

A vendég, miközben elforgatták a fejét, egészen közel az arcához Borost kellett hogy lássa.

–   Magát elintézem – mondta neki.

Boros csak állt. Most sem látszott rajta semmi. A felelős feléje fordult.

–   Így belenyírni. Éppen maga.

–   Csináljanak valamit – mondta a vendég. – Annyit mondok, hamar.

–   Rá kell fésülni – mondta az a borbély, aki a szomszéd széken dolgozott.

–   Nézd csak meg jobban – mondta egy másik. Közben a teremben az ollók csattogása hallatszott. Mindenki dolgozott, csak Boros állt némán a vendége mellett.

–  Mit akarsz ráfésülni? – A felelős még mindig a rövid, tömött hajat tapogatta. – Ezt nem lehet.

–  Egymás között tárgyalnak? – kérdezte egy kicsit élesebben a vendég.

–  Nem tudjuk visszaragasztani – mondta a felelős. – Ráfésülni sem tudjuk. Az ön haja már nem lesz olyan, amilyennek kérte.

Az utcáról beszólt valaki.

–  Sokat várok?

–  Foglaljon helyet, Balázs – mondta a felelős.

A másik egy kicsit állt, látta, hogy van valami.

–  Majd visszajövök – mondta, és kiment.

–  Nem lehet ráfésülni – folytatta a felelős. – Ezt csak egyféleképpen lehet. Szerencsére meleg van.

–  Én elmegyek és megmutatom – mondta a vendég. – Legjobb lesz, ha megmutatom azoknak, akiket érdekli, hogy itt hogy dolgoznak. – Fel akart állni.

–  Így ne tessék – mondta a felelős. Finoman visszatartotta, és megsimogatta a fejét. – Így ne. – Ránézett Borosra, intett, hogy szóljon valamit. Boros nem szólt semmit.

–  Tévedett – magyarázta a felelős. – Nem jól értette. Legjobb borbélyunk.

–  Nem – mondta Boros. – Jól értettem.

A felelős felnézett. A tükörben a csillárt látta.

–  Tudják meg – mondta a vendég –, még nem tértem egészen magamhoz. Azt hiszem,  üvöltenem kellene, hisz megcsonkítottak. – Ránézett Borosra. – Hallja? Megcsonkított.

Borosnak hallania kellett, hogy megcsonkította a vendéget.

–  Legjobb borbélyunk – mondta a felelős. Sápadt volt.

–  Mit akar most ezzel? – A vendég hosszasan nézte a felelőst.

–  Borzasztó kellemetlenséget kellett önnek okoznunk – mondta a felelős. – De hát meleg van. Csak egy dolgot tehetünk vele, hogy egyforma legyen. – Most már hamar el akarta intézni a vendéget.

–  Várjanak. – A vendég felállt, és elment a kirakatig. Megfordult. – Bejövök ide, és akkor... Miért is jöttem be?

–  Hamar kinő. – A felelős a kezével kérte, hogy foglaljon újra helyet a székben.

A vendég visszament a székhez.

–  Még nem tértem magamhoz. Hol kezdődik a kockázat? Maga tudja?

–  Hát az biztos. – Ennyit mondott a felelős. Örült, hogy a vendég visszaült a székbe.

Boros a szék mellett állt, összekulcsolt kezekkel. A felelős odafordult hozzá, és a kezébe akarta adni a nyírógépet. Ránézett.

–  Nyírja meg – kérte csendesen.

–  Nem tudom.

–  Nyírja meg, Boros. Kérem.

Boros hátratette a kezét.

–  Nem. Nem bírok hozzányúlni.

A felelős elindult hátra, a függönnyel elkerített rész felé.

–  Jöjjön – mondta Borosnak.

Boros utánament, és megállt mellette.

–  Ezt magának kell – súgta neki a felelős. – Kérem, nyírja most meg. Most már teljesen megnyírhatja. Kérem. – Egyszerű, meleg volt a hangja.

–  Nem érek hozzá – mondta a borbély. – Nem tudok.

A felelős kijött. Az egyik borbély éppen szabad volt, intett neki, hogy nyírja meg hamar.

–  Én nem – mondta a másik.

–  Akkor meg fogom nyírni – mondta a felelős.

Nekifogott és megnyírta a Boros vendégét. Közben Boros előjött a függöny mögül, és odaállt a széke mellé. Ezalatt egypáran fizettek, majdnem kiürült a műhely. A vendég most nyugodt volt, úgy tűnt, nem néz sehová. A felelős levette a kendőt, lerázta, aztán leseperte a kabátot a hajtól.

–  Mindenesetre. – Ennyit mondott.

–  Jobb lett volna, ha megmutatom valakinek – mondta a vendég nagyon halkan. – Most ugye nincs mit megmutassak? – Nem dühösnek, csak szomorúnak látszott.

–  Mindenesetre – mondta a felelős.

–  Hát nincs. – A vendég odafordult Boroshoz. – De azért maga ne féljen – mondta halkan és komolyan. – Maga csak nyírjon tovább. – Ezzel vette a kalapját, és kiment.

Rossz volt, hogy a nagy darab, piros ember ilyen halkan beszélt. A felelősnek nedves volt a homloka.

–  Fizetett? – kérdezte az a borbély, aki az előbb nem akarta Boros helyett megnyírni. Nagy fekete bajusza volt.

–  Ugyan. – A kasszásnő lehajtott fejjel ült.

–  Egy darabig kalappal fog járni – mondta a bajuszos.

–  Hagyják most – mondta a felelős. Még egy vendég volt hátra.

–   Te – szólt a bajuszos Borosnak.

–  Mondtam, hagyják egy kicsit – kérte a felelős.

–  Csak kérdezni akartam tőle valamit – mondta a másik.

Mikor az utolsó vendég is kiment, a felelős levette a szemüvegét, és ránézett Borosra.

–  Mi volt ez?

–  Nem tudom. – Borosnak az arcán látszott, hogy tényleg nem tudja.

–  Nézesse meg magát.

–  Te – kezdte a bajuszos. – Amikor már benne voltál teljesen, akkor is ha megállsz, még lehetett volna neki bokszolófrizurát csinálni.

Boros finoman felhúzta a vállát.

–  Nem láttad, hogy benne vagy? Amikor már jöttél lefelé. Kellett lássad.

–  Láttam – mondta Boros. – Nem tudtam megállni. Éreztem, le fogok menni, egészen.

A felelős megtörölte a homlokát, s közben csak úgy magának intett, hogy nem érti.

–  Nézesse meg magát – mondta. – Ez el fog menni, és jelentést tesz. Az biztos.

–  Kalappal fog menni – mondta a bajuszos.

– Gondolkozzék – fordult a felelős Boroshoz. – Elmegy, és jelenteni fogja.

–  El fognak helyezni innen. Csak annyi – mondta a bajuszos. – Arra számíthatsz.

Boros hallgatott. Nem lehetett látni, mi van benne, mindig ilyennek látták a szemét.

–  Kellert is csak áthelyezték, amikor ollóval belevágott valakinek a fülébe. Pedig az soha nem nőtt ki többet.

–  Az egészen más volt – mondta egy másik. A bajuszos folytatta:

–  Keller nem is állt meg, tovább csattogott az ollóval a feje mellett. Amikor a kasszásnő,  aki a nője volt, összegyűjtötte a hajat a széke körül, akkor odasúgta neki: „Vigyázz, a vendég füle a kosárban van.” Aztán timsót tett arra a helyre, és azt mondta: „Egy kicsit megsebeztem.”

–  Maga ezeket honnan tudja? – kérdezte a felelős.

–  Ő mondta. Megúszta egy áthelyezéssel.

–  Jó. Most hagyják egy kicsit – mondta a felelős.

–  Egyébként, egy fül alig vérzik. – A bajuszos odament a kasszásnőhöz. – Mit szól hozzá?

A kasszásnő nem felelt. Le volt hajtva a feje. A többiek is csendben ültek. Borost nézték.

Boros lassan levetette a köpenyét, és beakasztotta a függöny mögé.

–  Mit csinál? – kérdezte a felelős.

–  Elmegyek – mondta Boros.

–  Akarok magával beszélni.

Boros két lépés között megállt.

–  Jó.

–  Jobb volna, ha most nem menne el.

Boros félig visszafordult.

–  Elmegyek – mondta, és behúzta maga mögött az ajtót.