ZEBRÁN

–  A zebrán volt, amikor elütötte.

–  Meghalt?

–  Nem látta? Tessék közelebb.

–  Meghalt? Mert halottat nem nézek.

– Én épp itt álltam, amikor...

–  Igazán, halottat nem nézek.

–  Én épp ott álltam...

–  Ó, vér. Miért nem mondta?

–  A zebrán volt, amikor elütötte, csak ezt mondtam.

–  Meghalt?

–  Mégis, mi az, amit éppen látni lehet?

–  Én csak egy kis hajat látok.

–  Azt a kis hajat...

–  Kis haj, kis haj.

–  Megfésülné?

–  Meghalt? Csak a kocsit látom. Egy kis horpadást látok.

–  Bizony, behorpadt a drága kocsi fényes orra. Belekönyököltek.

–  Kérem. Nem bírok moccanni. Belekönyököltek? Az az a horpadás?

–  A könyök most kevéssé látható. Az abroncs nyomásától a kar most úgy emelkedik, mintha valamit elhajított volna. Mondjuk, egy labdát.

–  Szerintem nem. Inkább mintha utánakapna valaminek.

–   Én épp itt álltam, amikor utána akart kapni valaminek.

–  Én esküszöm, hogy a zebrán volt.

–  Nem kellene letakarni valamivel?

–  A karosszéria ép. Takarja.

–  Mit állnak itt?

–  Valaki fekszik.

–  Ja!

–  A zebrán fekszik, kérem.

–  Megyek. Ha ilyesmit látok, hinni kezdek valamiben.

–  A maga korában, az ember ahova néz, ott templomok nőnek.

–  Bizony, szegényke nem hitt istenben. Ott álltam, amikor észrevettem, hogy nem hisz istenben, arról pedig már jött is a kocsi.

–  Mi az? Rossz volt a fék, vagy mi volt?

–  Azt mondják, a fék kitűnő és új. Kitűnő a lába a vezetőnek.

–  Kérem szépen, vajon fájt?

–  „Fehér ruhás leány, olajosan pillant alulról motorba”, vagy valami ilyesmi?

–  Igen, vagy esetleg: „Változatok fekete alapon húzott fehér csíkokra”; mindenesetre nézze meg.

–  Ó, az a blúzanyag nekem ismerős... eresszenek, csak magamban, fürdőszobámban fogok rágondolni.

–  Várjon, hisz megláthatná bár a gallér szabását.

–  Csináljanak egy kis helyet, hogy futva mehessek innen.

–  Ez elszaladt. Bár érné el azt a fürdőszobát. És a gombok? Mit szól a gombokhoz?

–  Hát szó, ami szó...

–  Megfigyeltem, a gombok lehullanak. Egyszerre szakad le az emberről minden gomb, mintha odacsináltak volna.

–   Maga most már így gondolkozhat: „Inkább egy kevés vért lássak, mint lehullott gombokat.”

–  Itt történt valami.

–  Tessék...

–  Nem, nem, csak az önök arca. Abból látom, a kocsi keménysége s a sebességtől megnövekedett önsúly a találkozásból kizárta a véletlent. Úgy mehetett minden, mint a karikacsapás.

–  Hát valóban, ilyen finoman: kizárta.

–  Gondolom, egyazon pillanatban óhajtottak egyazon térségben tartózkodni, amelyhez egyébként külön-külön jogot formálhattak. Igazán helytelen volna arra a következtetésre jutni, hogy ez a...

–  Világos: ez a zebra nem jó.

–  Kérem, sajnálom is, hogy megálltam. Nekem századosi rangom volt, és a fedezékbe rendszeresen csapódtak lövedékek. Azt kell mondanom, jó volna, ha mindenki dolgára menne, jóízűen megenni valamit. Azok is, akik a háború után születtek. Megyek.

–  Mi még nézzük, amíg nem lesz mit nézni.

–    ...Bocsánat, ezt igazán nem akartam.

–  Tessék?

–  Jaj. Akkor kinek a cipőjén állok?

–  ...Egy fehér cipő. A cipők is lejönnek. Tegyék a cipőjét is oda, mellé... A százados úr...?

–  Ó, kérem, segítsen el engem a hűvös falig.