nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

BÖGÖZ

Református templom

A bögözi templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke, a Nagyküküllő bal oldalán, a falu hajdani központjában áll, a délről jövő Kányádi patak partmagaslatán. Körbefutó alacsony kőkerítés övezi, délről és északról nyíló bejáratokkal. A keletelt templom hármas térfűzésű: hatalmas tornya mögött gótikus hajó, majd a hajónál, alacsonyabb, külön tető alá fogott, támpillérekkel erősített, sokszögzáródású szentély sorakozik.

A torony a hajóval szervesen egybeépült. Sarkait átlós támok erősítik, a két tám közé, a homlokzat elé később vastag köpenyfal épült,

62. A cinterem alaprajza (Vetési Sándor felmérése)

63. A templom alaprajza

mely magába foglal egy kváderkövekből rakott korábbi támot is. A torony déli és északi oldalához később épített vaskos támok csatlakoznak. Erre a nagy tömegű erősítésre a torony többszöri magasítása miatt lehetett szükség. A toldásokkal elzáródott eredeti bejárat helyett ma alacsony, szűk bejárat vezet a dongaboltozatos toronyaljba, az elfalazott nyugati bejárathoz. A torony északi falán kb. 3, majd 7 m magasságban a falazatnak olyan horpadásai mutatkoznak, melyek egymásra építést sejtetnek, a torony belsejében ugyanitt a faltextúra is változik, a hömpölykövekből rakott alsó részt lapos kövekből rakott fal követi. A ráépítés nyomai a hajó nyugati, majd északi falán is követhetők. A hajó nyeregtetőjének magasságában a torony falát három oldalon résablak töri át, efölött a nagy ablakokkal áttört legfelső rész, az óraíves párkányról emelkedő gúlasisakkal, a legutolsó toronymagasítás korából való.

A hajó nyugati sarkainál kétosztású, átlós elhelyezésű támpilléreket találunk, hornyolattal faragott vízvetőkkel, gazdagon tagolt lábazati párkánnyal, mely a támot mindhárom oldalán körülfutja. A hajó és szentély támpillérei hasonló kőfaragványokkal díszítettek. A toronyaljból megközelíthető kőkeretes nyugati kapuzat bejáratát elfalazták, de gazdagon tagozott, kifelé szélesedő béllete szabadon van. A legbelső, pilléres tag Orbán szerint félkörívben zárult, a három hengertaggal és közbeiktatott vályúzatokkal és pálcatagokkal alakított külső tagozás pedig csúcsíves lezárású. Orbán Balázs leírása többet árul el a hajdani formájáról, mint amit ma megfigyelhetünk: „Itt csúcsíves keretben köríves nyilatot találunk, a kettő közt téres ívmezőt (tympanum). Ez ívmező egykori domborművének csak nyomai látszanak.” (Orbán I. 38.) A homokkőből faragott kapuzat a nagyon feltöltődött alsó részen és a vállvonalban töredezett, leporlott, ívmezőjét újrafalazták.

A hajó déli falát három támpillér tagolja négy falmezőre. Az elsőben mély rézsűs kávájú elfalazott ablak egy része tűnik elő a vakolat alól, a másodikat és negyediket kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakok tagolják, eltérő díszítéssel. A harmadik falmező előtti portikusból nyílik a szemöldökgyámos déli bejárat, pálcatagos kőkerettel. Két vályúzat közé fogott központi körtetagja rombuszos díszítésű oszlopszékről emelkedik. A portikus oldalfalában másodlagosan egy fordított kúp alakú


64. Nyugati kapu

gyámkövet találunk, mely a hajó északi oldaláról való. A hajó északi falánál két tám áll, egyik mellett múlt században nyitott ablakot láthatunk. A hajó és szentély falát kőből faragott hornyolatos koronázópárkány zárja le.

A hajó és az alig keskenyebb szentély csatlakozását kétoldalt egyegy, a szentélyfalhoz épített támpillér erősíti. A gazdag lábazati párkány itt nemcsak a támokon, de a falakon is megjelenik. A déli és délkeleti falakat itt is kétosztású, kőrácsos ablakok törik át, változatos mérművekkel (az első ablaknál ez kitöredezett). A szentély északi falánál a sekrestye nyomai jól kivehetőek, az itteni támok faragott kövek nélküliek, mivel a hajdani sekrestye lebontott falainak maradványai.

65. A déli kapu, profilmetszete és lábazata


66. Kőrácsos ablakok a hajóból (a-b) és a szentélyből (c-d)

A templom belsejében a hármas téralakítás kitűnően érzékelhető. A hajó belső nyugati falát középen a toronytest beugrása szakítja meg, faltömege egyik oldalon 20, másikon 40 cm mélységben épült be a hajó terébe. Falkutatás nélkül is jól szembetűnik a toronytestnek ütköző két korábbi háromszögű oromfal, amelynek nyomai a padlástérben is megfigyelhetők. A torony beugró falán és a hajó nyugati falán a Szent László-legenda falképsorának kezdőjelenetét láthatjuk, ennek felső vonalától indul a legkorábbi oromfal, a második a kazettás mennyezet síkjától figyelhető meg, a mai pedig az oldalfalak tetejétől indul. A legalsó oromfal indításának magasságában a fal magasítása a hajó déli és északi falán is megmutatkozik. A nyugati fal kétharmad részét és a déli falat a bejáratig barokk fakarzat foglalja el, mely eredetileg az északi és nyugati falnál futott végig; 1966-ban a falképek szabaddá tétele érdekében építették át mai helyére. A munkálatot végző Vetési Sándor lelkipásztor megfigyelése szerint a déli falon, ahová a gerendavégeket be kellett vésni, falképnyomok nem mutatkoztak.

67.  A korábbi és a mai szentély

68.  A támpillér vízvetője és lábazati párkánya (a), a koronázópárkány metszete (b)

69.A hajóbelső nyugati fala

70. A diadalív vállköve

A hajó déli fala nem merőlegesen ütközik a nyugati falnak, felülete szabálytalan, ami a csúcsíves ablaknyílásoknál a legszembetűnőbb. A falazat középmagasságában hat késő gótikus gyámkő látható, közöttük a hajdani boltfiókok ívei is megmutatkoznak. A fordított kúp alakú, három tagozattal szűkülő gyámkövek között egy, a déli bejárat feletti, társainál erőteljesebb, itt ugyanis támpillér nem állhatott. Az északi oldalon ugyancsak az öt boltszakasznak megfelelően sorakoznak a gyámkövek; ahol később az északi ablakot nyitották, ott hiányzik egy gyámkő. Az



71.Kőborda profilja a szentélyből (a), a hajó terrakotta bordatöredéke (b)

72.Gyámkövek a hajóból

73. Gyámkövek a szentélyből

északi fal teljes hosszát, nyugatról kelet felé haladva, három falképsor tölti ki. A felső sávban a késő gótikus gyámkövekkel és boltfiókokkal megrongált László-legenda, alatta Antiochiai Szent Margit legendájának jelenetei vannak, néhány helyen — az itt állott karzat gerendavégeinél és az északi ablaknál — megcsonkulva. A legalsó képsor az Utolsó Ítéletet és néhány ehhez tartozó ábrázolást foglal magába. Ez alatt még egy negyedik falképsor is húzódott, nyomai a keresztdísz alatt három helyen is megfigyelhetők. A mai padlószint kb. 80 cm-rel megemelt, de nincs feltöltve, hanem a gerendázatot kőrakásokra helyezték.

A hajót 10x8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi. Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: STE. FABR. ET DA. PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melletti mezőben ez a felirat olvasható: SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI [?] SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE [?] OMNE ANO D. 1724. — SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONYI [...] RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH TOASO 1724. A csavart oszlopokon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP. ETC. EXCELL SVSANNAE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A mellvéd egyik fűrészelt, lecsüngő díszén megismétlődik az ANO DM. 1761 felirat. A karzatmellvéd egyik fedődeszkájára, belül, a szász mester neve és lakhelye van ceruzával felírva. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül; felirat; BORSAI NAGY ISTVAN — ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761.

A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták, kiugró vállkövei felett a kövek éleit leszelték. Fala a padlástérben folytatódva a hajó keleti oromfalául szolgál, egy nyílás vezet a szentély boltozata fölé. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható: EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINALTATTA TEKINTETES N: BORSAI NAGY ISTVÁN N. UDVARHELY SZ:. V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R. TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T: N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN. A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat: KÉSZITTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. ÚJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.

A késő gótikus szentély eredeti épségében áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll. A kétoldalt vályúzott profilú ékbordák változatosan díszített gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív falánál látható sarokgyámokat akantuszvirág, illetve sáslevélköteg díszíti. A boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel díszítettek. A szentélyzáródás gyámjai különbözőek: délről az első megnyújtott tagját tulipánkehely, a másodikat három lecsüngő levél díszíti. Az északkeleti sarokban csavart kanelurás törzsön a székely címer: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. Az északi sarokban nyújtott gyámkő. A szentélyzáródás bordametsződéseit egy-egy kis pajzs díszíti, a boltozat csúcsának zárókövén pedig hatszögű pajzsra vésett sugaras naparc látható. Hajdan a hevederbordák találkozásánál is volt zárópajzs, hiánya jól látszik. A szentélynégyszög keresztboltozatának pajzsdíszes zárókövén holdsarlót láthatunk, kétoldalt csillaggal.

A szentély déli falának keleti részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül, az északi oldalon a szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos, élszedéssel szegélyezett sekrestyeajtó-keretet tett szabaddá a legutóbbi javítás; küszöbe magasan a mai padlószint fölött van. A szentélv keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll. Az orgona belsejében felirat tudósít készítőjéről: KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS ÍRNOK SZABÓ JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MŰVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL. MVÁSÁRHELYEN 1746.

A templom 1966. évi javítása során a szentélykarzat alatti padlódeszkákat 3 m hosszúságban felszedték, s a mai szentélyzáródás falaitól

74.Zárókövek a szentélyben

75.Sekrestyeajtó

1 méterre félköríves alapfalat lehetett megfigyelni. A láthatóvá vált alapfal kétségtelenül a gótikus átépítésnél korábbi hajó eredeti félköríves apszisának egy része. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a szentély alatt kripta is van; ennek feltárása, valamint a korai szentély pontos formájának megállapítása a jövő feladata.

A javítással még felszínre került néhány faragványtöredék. A hajó hajdani késő gótikus boltozatának terrakotta bordái kétoldalt vályúzott profilt mutatnak. Előkerült a hiányzó gótikus ablakosztó sudarak néhány darabja is. A sekrestyeajtó elfalazásából egy homokkő anyagú küszöbkő került napvilágra, melynek átellenes oldalán fogsorszerű rovátkák vannak bevésve. A cinterem falának 1760 körül újraépített szakaszából pedig előkerült még egy egyik oldalán profilált, ismeretlen rendeltetésű faragvány.

A bögözi templomot híressé tevő középkori falképek az 1898. évi javítás alkalmával kerültek elő; feltárásukat Huszka József végezte, ismertetésüket pedig neki és Csehély Adolfnak köszönhetjük. Az egyházközség azonban már az 1865-ös javítás óta számon tartotta a mészréteg alatt lappangó falképeket.

Szent László-legenda. A nyugati oldalon, a beugró toronyfalon kezdődő falképsor az északi fal teljes hosszúságában legfelül húzódik, részben megsemmisült egyszerű felső és alsó keretdísz közé fogva. A nyugati falon az első jelenet, a Kihallgatás a legépebb: László búcsúja a váradi vár előtt. Az északi falon látható, erősen megcsonkultan, a második, a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenete. A harmadik az Ütközet, a falképsor legmozgalmasabbja, egy csatajelenet valósághű ábrázolása. A negyedikből csak egy vágtató ló töredéke látszik: a leányrabló kun üldözése ez. Az ötödik jelenetet az északi ablak csonkította meg, ez a Párviadal, László és a kun, valamint lovaik küzdelme. A hatodik kép is nagyon töredékes: a kun legyőzése.

A sok helyen csonkult, megfakult és málladozó falképsor folyamatosan adja elő a László-legendát, a művész fő kifejezőeszköze a vonal. Színezése szürkés tónusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna. Kifejezésmódja lényegre törő, nem részletező. Az egyszerű,

76. A bögözi falképek ikonográfiai elrendezése

de szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall; különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség, így a hadi szolgálatban élő bögözi megrendelők saját haditetteiket szemlélhették az életszerű jelenetekben. A szakirodalom a bögözi és gelencei Lászlólegendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a XIII. század legvégétől a XIV. század közepéig terjedő időszakra teszi. A templom késő gótikus boltozása érdekében az egyház e falképciklust feláldozta, éppúgy, mint Homoródszentmárton és Derzs templomaiban.

Antiochiai Szent Margit legendája. Az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. A barokk karzat építésével már bemeszelt állapotában csonkították meg. Az első két jelenet lennebb helyezkedik el, mint a László-legenda alsó széle, tovább azonban közös keretsáv választja el a két sávot egymástól. Néhol az alsó képsor széle fedi a felsők keretét, tehát későbbi amazoknál. A ciklusra szürkés alapon barnásvörös vonalrajz jellemző, okker, sárga, lila és szürke színezéssel. Az egyes jeleneteket folyamatosan festette meg a művész, al secco modorban. Sorrendjük a következő: Margit megkérése, király elé idézése, Margit kísérőjével a király elé megy, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatásának vagyunk tanúi: a megkorbácsolás és fogókkal csípdesés után leoldják az oszlopról, majd a király bálványoszlop előtt imádkozik menyasszonyáért. Legmozgalmasabb a nyolcadik, az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenete, ahol a mellékalakok már felsorakoznak a szenvedésében is állhatatos mártír mellett. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben a sárkánnyal viaskodik, majd legyőzi azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallos ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami.

Ez a Margit-legenda a hitében állhatatos vértanú-szent példáját állította a középkori templomi gyülekezet elé; a témát Homoródszentmárton és Székelydálya templomában is megfestették. A bögözi Margit-legenda festője az ikonográfiában már meghonosodott kompozíciókba foglalva adta elő a jeleneteket, jó érzéke volt az érzelmek kifejezésére, a hitbeli tartalomnak érzelmi ráhatással való tolmácsolására, a mellékalakoknak a fő téma vonalába való beállítására. Stílusjegyei alapján (a fővonalak fehérrel való utánahúzása), ez a Margit-legenda Gelence, Szék, Magyarfenes falképeivel rokonítható. A szakirodalom a XIV. századon belül eltérő időpontokra datálja a bögözi Margit-legenda keletkezését. A falképsort bemeszelése előtt nem rongálták meg.

Az Utolsó Ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A Margit-legenda első két jelenetének a képsorból kinyúló szélére ráfestették ezt az alatta levő sort. Az Utolsó Ítélet felső keretdísze perspektivikus kockasor, az alsó váltakozó színű körök sorából áll. A festett mező kétharmadát az Utolsó Ítélet centrális elrendezésű, a trónoló Krisztus két oldalán vízszintesen kettéosztott mezőkbe festett jelenetei foglalják el, a képsor keleti végén már más ábrázolásokat találunk. Az egész sor változatosabb színezésű, mint a felső kettő, a képek megkomponálásánál a tónusok is szerepet kapnak.

77. Karcolt felirat az Utolsó Ítélet falképén

A képsor közepén a szuggesztív erővel megjelenített trónoló Krisztust láthatjuk, kettős mandorlában, szivárványon ülve, „szájából kétélű éles kard jő ki”. Kétoldalt, ezeken túl, már a képsor teljes szélességében, térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. A balján állók különösen szépen megfestettek. Ugyanitt az alsó sorban Szűz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a Köpönyeges Mária, majd az ég és föld elmúlásának szimbolikus ábrázolása, baloldalt a Szent Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján szintén teljes szélességben a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. A festő a feltámadás és a pokol képébe több epizódjelenetet is megfestett: ellenszegülőket, az ítéletet kijátszani akarókat.

Az Utolsó ítélettől keletre díszes keretben jelenik meg Szent Dorottya, majd Veronika kendője, finom Krisztus-arccal, alatta egy megsemmisült kép. Ezen túl egy koronás álló szent, majd hármas árkádív alatt három szent sérült alakja látszik. Az északi fal legalján húzódó negyedik képsor teljesen megsemmisült.

Az Utolsó Ítélet képsorában, Krisztus mandorláján 1930-ban vörös festékkel készült rovásírást fedeztek fel. Valószínű olvasata feltevések szerint a XVI. századi restaurátor neve: ATYAI ESTÁN. Mihály arkangyal fejénél s tovább is, a sötétre festett vakolatban XVI. századi típusú kisbetűs írással bekarcolt rövid szövegeket láthatunk, a legelsőből HIC FUIT GASP. DE olvasható. Még két helyen kivehető a „Hic fuit”. Kiolvasásuk támpontot nyújthatna a falképek reformáció utáni bemeszelésének időbeli meghatározásához, amikor az Utolsó ítélet alakjainak jó részénél a szemeket kikaparták.

A bögözi Utolsó ítélet képsorában a középkori egyház egyik lényeges hittanítása jelenik meg az ikonográfiában kialakított képi formában. Ezért lényegét tekintve egyezik Gelence, Szék, Magyarfenes Utolsó ítéleteivel, legközelebb mégis a széki képsorhoz áll. A bögözi képsor egyes részleteinek nagy művészi erővel való megjelenítésével (Trónoló Krisztus, bal oldali apostol-sor) és néhány hangulatos epizódjelenetével emelkedik a kor hasonló ábrázolásai fölé. Készítését a szakirodalom nagyrészt a XIV. század második felére, a XV. század legelejére datálja.

E falképeket feltárásuk óta nem restaurálták, állapotuk egyre inkább romlik. 1943-ban Dercsényi Dezső a Műemlékek Országos Bizottsága részéről megvizsgálta őket, restaurálásukat kilátásba helyezte, s Farkas Tibor restaurátort a helyszínre is küldte. Ő azonban munkájához a háborús események miatt hozzá sem foghatott. A Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) tervében az elmúlt években nemcsak a falképek renoválása szerepelt, hanem az egész műemléké is.

A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható: FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. — Ő SZENT FELSÉGE KEGYELMESÉGÉBŐL TSINÁLTOTTA BÖKSZI [!] IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASZSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN.

A bögözi templom középkori építéstörténetét írott adatok híján az épület alaprajzi, szerkezeti és formai vizsgálata útján kell tisztáznunk. Különösen a kezdetekre nézve nagy kár, hogy a templom régészeti és műemléki feltárására még nem került sor, a felszínen ma mutatkozó stílusjegyek ugyanis nem nyújtanak biztos támpontot a korai építésekről. A falu a Küküllő felső szakaszának egyik legkorábbi települése, nevének eredetét a legújabb kutatás a XI—XII. századból származtatja. A folyó túlsó partján ugyanebből az időből való félig földbe mélyített lakások nyomaira találtak. Mindezek azonban nem igazolják, csak lehetségessé teszik egy aránylag korai templom meglétét. A falu első okleveles említése szerint az erdőháti plébániák között Keresztúr után a legnagyobb jövedelmű plébánia volt: 1333-ban „Item dominicus de Bugus solvit XIII. banales.” (MonVat I. 115.) Az 1334-es tizedjegyzékben: „Item Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX. banales antiquos.” (MonVat I. 133.) Ha ebből a korabeli népesség aránylag nagy számára következtetünk — az nyilván hatással volt a templomépítésre is —, feltevésünket megerősítik a középkor végéről való adatok: 1566-ban egy főembert és 8 lófőt (SzOkl II. 194, 198, 204.), 1567-ben 39 szabad székely portát (SzOkl II. 219.), 1576-ban 36 jobbágyportát (SzOkl IV. 41.) jegyeznek Bögözről. Az egész középkoron át aránylag nagy népessége miatt építhetett és épített magának Bögöz méreteiben az átlagosnál nagyobb, művészi kvalitásában gazdagabb templomot.

A XIII. század utolsó negyedére tehető az az építkezés, amely a torony és hajó sajátos összekapcsolását és a hajó falait a ma látható legalsó oromfal magasságáig létrehozta. Az átmeneti stílusra jellemzően a sík fedésű hajóhoz talán megnyújtott, félköríves apszisú szentély járult, melynek alapfalából egyelőre csak egy kis szakaszt ismerünk. A nyugati főbejárat kőbéllete azonban már csúcsívvel zárult, domborműves ívmezőt ölelve körül. Egyéb részletformák egyelőre nem ismeretesek, a déli kis ablak még kibontatlan. A román kor emlékanyagában megtaláljuk a faltömegének egy részével a hajóba belépő toronyelhelyezést (Mánfa, Őriszentpéter), ily módon állott a héjjasfalvi templom tornya is a román kori hajófalba foglalva. A nyugati kapu gazdagabb kiképzésű Udvarhelyszék más átmeneti korú emlékeinél. Lehetséges, hogy egy eljövendő műemléki feltárás és falkutatás igazolni fogja azt, amit a hajó és torony külső jeleiből kikövetkeztetünk: a 3—4 m magasságban húzódó faldomborodás egy falmagasítás emlékét őrzi. Ebben az esetben a XIII. század végén egy korábbi, de időközben megrongálódott templom hajójának megmaradt, illetve meghagyott falaira építették tovább a hajófalakat 7—8 m magasságig, s innen emelkedett a toronyfalhoz csatlakozó, ma is megfigyelhető első oromfal. Ez az aránylag nagy méretű és időközben falképekkel is ékesített templom volt kétszáz éven át a népes bögözi plébánia központja.

Bögözben a második nagy építésre a XV. század második felében került sor. Ha a megnyújtott, félköríves záródású szentély a késő gótikus átépítésig állott, úgy Bögöz esetében feltűnő, hogy az átépítés lényege nem a templom belső terének számottevő növelése — amit különösen a szentélyekre nézve oly jellemzőnek találunk ebben a korban a legtöbb templomunknál —, hanem az épület aspektusának megváltoztatása, kívül és belül gótikus köntösbe öltöztetése. A hajó alapterülete változatlan marad, a szentély is csak alig nagyobb az elődjénél, de a templom, a teljesen új szentély arányainak megfelelően, magasságában nő: a hajófalakat mai magasságukig emelik, s a toronyhoz csatlakozó magasabb oromfal miatt a tornyot is magasítják. A késő román kori hajó gótikus boltozása nemcsak a belsőnek ad új aspektust — a László-legenda megcsonkítása árán —, hanem a külső nézet is változik a falhoz ekkor épülő támpillérsor által. Utólagos építését ma csak egy támnál ellenőrizhetjük, ott, ahol a vakolat megbomlott, de igazolja ezt az is, hogy a gyámkövek által jelzett ötszakaszos belső ritmus kívül megváltozik, s északon három, délen pedig négy falszakaszt találunk. Az új szentély alaprajza és szerkezete az általános XV. századi típust jelzi, akkor még északi oldalához sekrestye csatlakozik. A hangsúlyos szerkezeti elemek mind a hajónál, mind a szentélynél faragott kőből, gazdagon tagozott profilokkal készülnek, anyaguk tartós vulkáni kő. A szentély gyámköveit és záróköveit gazdag plasztikai dísz borítja. Az itt található címerek az építtető közösség növekvő öntudatának lehetnek a jelei, de megjelenésükben szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János.

A középkorból számon kell tartanunk két „Bögöz”-ből írt családot, bár kapcsolatukról a művészettel egyelőre nincs tudomásunk. E faluból való illetőségüket valószínűsíti az, hogy a nyelvterületen más azonos nevű falut nem ismerünk. 1342-ben, az egri káptalannak a királyhoz birtokügyben megidézett tanúk között találjuk „Simon magnus de Boguz” nemesember nevét (AnjouOkm 230.). 1363-ban Dénes erdélyi vajda Tordán kiadott és az Erked és Muzsna mellett fekvő Ramocsa nevű határrészre vonatkozó oklevélben a tanúk között szerepel „Petrus filius Elyane de Buguz” (Ub II. 200.). Kétségtelenül fontos szerepet töltött be nemcsak a szék katonai, de a helyi társadalmi és egyházi életben is Bögözi János, Udvarhelyszék főkapitánya, akinek nevével 1481—1505 között gyakran találkozunk (1481: ÁllLvt Kv. Mike gyűjt. — 1486, 1487: SzOkl I. 257, 263. — 1505-ben az udvarhelyi, 1506-ban az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen: SzOkl I. 308, 316.). A családból Ferencet lázadásban való részvételéért kivégezték 1519 körül (Jakab 1901. 248.), másik Ferenc és János 1566-ban a főnépek között tűnik fel (SzOkl II. 194, 198.).Velük egyidőben Bögözi Farkas Pál (SzOkl VIII. 282.) és Ferenc (SzOkl IV. 41.) szintén főemberekként és jobbágyos birtokosokként ismeretesek. A család a XVII. században az egyház patrónusa.

A templomra vonatkozó feljegyzések a XVII. század második felétől kezdődnek, és a felszerelést gazdagító adományokról, majd később a különböző épületjavításokról adnak hírt. Az esperesi vizitáció legkorábbi feljegyzése 1665—1668 közötti adományokat írt be a már meglévő darabokhoz: „Az Templumbeli eszkezek ezek: Egy Abrosz, Sahos. Egy ezüst Aranyos Pohár. Egy ejteles Kanna. Egy fél ejteles Kanna. Egy On Tanjer. Oltár Eöltözö is egy Vagyon. Pap Eöltözö is egy.” Későbbi írással: „Ezt a Tatárok el vitték.” Ezek nyilván középkori miseruhák voltak, s bár nem használtak, de őrizték őket 1661-ig. Bethlen János 1665-ben adott kelyhe és Farkas Pálné úrasztali pohártakarójának bejegyzése után a templomi berendezésre utaló sorokat találunk: „Ugyan Nemzetes Farkas Pálné Asszonyom adott az Éneklő székre az Templumban egy kendőt, veressest, varrottat Anno 1668. Vitézlő Benczier János Uram Feleségével együtt adott az Templum beli Catedrára egy szőnyeget a Predikálló székre.” Ugyanitt találjuk a templom fenntartását szolgáló földek felsorolását is (Liber Eccl. Udv, 1644. 129—130.). Később adakoztak ilyen céllal: „A Felső határban Testált 6 forint zálogjáig Kováth Thamás Templum számára Őszek nevű hellybe 9 vékás földet.” (Liber Eccl. 1715. 71.). 1718-ban a vizitáció még csak a harangkötélre való szorgalmatos vigyázást ajánlja a megyebírónak, később, 1721. február 19-én már a templom állapotáról van szó: „Feles ruinák találtatván mind az Templom, mind penig a Tzinterem körül, minthogy azok reparatioját a Sz. Egyház Birája nem urgeálta, az hol illett volna, maga büntetődjék érette.” (Uo. 232.) Három év múlva (1724) — ez az első nagy átalakítás a középkori templomon — a hajóra kazettás mennyezetet készíttet a Borsai és Korda patrónus család. A feliratok nem említik, de valószínűnek tartjuk, hogy eddig még megvolt a hajó hálóboltozata. A javítások során több 1748-as évszámú cserép került elő, eddig az időpontig a fedelek zsindelyfedésűek lehettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István hozzájárulásával végeznek általános javítást: „[...] a két család a templomot igen megrongált állapotjából kívül belül való vakolással, meszeléssel, egészen új padimentummal, új székekkel, kőből való új prédikáló székkel, felette való koronával megújították.” (Aranykönyv, 176. Lajos János: A bögözi ref. egyházközség története. É.n. 4. Kézirat, EgyhLvt.) A szószékkorona tetején levő, két angyal közt álló lovasszobrot Schuchbauer Anton, Kolozsvárt működő budai származású szobrász készítette (B. Nagy 1970. 322.). „1768-ban Gr. Korda György még egy tekintélyes összeget, 300 m. frt. is tett le avégből, hogy örök időkre legyen miből javítani az Isten házát.” (Uo. 5.) A vizitáció évenkénti látogatásakor szorgalmasan ellenőrzi a javak állapotát. 1782. március 11-én, mivel „a templom körüli kőkeritésnek nincsen fedele”, elrendeli befedését (ProtVizit 1780), 1803. január 26-án a templompadok felett veszekedő asszonyokat figyelmezteti a konzisztórium 1744-es határozatára, mely szerint senkinek „különös széke” a templomban nem lehet (VizitJkv 1800).

A templom külső képe új aspektust nyer a torony magasításával és fedelének átalakításával. Az egyházközség Aranykönyve szerint „a torony 1841-ben emeltetett, mint az 1898-ban a toronygombban talált irat mutatja”. Egy másik feljegyzés szerint „Bögöznek is 1842-ig régi módi tornácos tornya volt. Ekkor azonban az egyház lebontatta, s felépíttette a mostanit 1163 magyar forinttal.” (Lajos, i.m. 7.) 1860-tól a templom ismét a romlás képét mutatta, „a megrothadt alsó gerendák miatt a padozat annyira le volt süllyedve, hogy három lépcsőn kellett lemenni a templomba”. Öt esztendőn keresztül gyűjtötték a javítás összegét harangra szánt földhaszonbérből, egy század katonaság elszállásolásából, 1864-ben az áradások alkalmából kapott segedelemből, mely összegeket a lakosság nagy része átengedte a javítás céljára. Nagygalambfalva népe rengeteg követ adott a javításhoz (uo. 11—12.). Ez utóbbi adatból azt sejtjük, hogy ebből építették a torony köpenyfalát és póttámjait. Ugron Jánosné báró Györffi Ágnes az északi templomablak megnyitására ugyanekkor 26 forintot adott (Aranykönyv 176.). A javítást 1865-ben végezték el, a tagok közmunkáján felül 418 forint 55 krajcár költséggel, egyebek mellett ekkor emelték a padlózatot a mai szintre (Lajos, i.m. 11.), s ekkor szereztek tudomást a falképek létezéséről.

A templom történetében jelentős az 1898-ban végzett javítás. Menetéről a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek szinte napról napra tájékoztatnak. Megemlítjük ezekből a május 4-i határozatot: „Több egyháztag óhajtása a nyugati befalazott ajtó kibontása. Közgyűlés helyesli, de nem tudván, hogy az elődök miért rakatták be, mérnöki véleménytől teszi függővé.” Kibontása végül is elmaradt. A május 15-én kelt jegyzőkönyv a megtalált falképek ügyében intézkedik: „[...] elnök aa. előterjeszti, hogy az alispáni hivatal elrendelte, hogy a templom egyik falán levő képek megvizsgálása tekintetéből azon helyen a munka szüntettessék be. Határozat: egyházközségünk méltányolva a nemzeti, hazafias és művészi tekinteteket, a munkát a felsőbb rendelet iránti tiszteletből is felfüggeszti, de a későbbi munkatöbbletért a megyei közigazgatástól kárpótlást követel.” A falképeket Huszka József és Csehély Adolf tárták fei, az 1898. június 1-én átadott fényképmásolatokért az egyház köszönetet mond nekik. Az 1898-ban végzett javítások a közmunkákon felül 1100 forintba kerültek (PüspJel 1898).

Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948. ÉVBEN. A legutóbbi belső javítás alkalmával 1965— 1967-ben Vetési Sándor lelkész a karzatot a hajó északi oldalából a déli oldalra helyezte át, újból feltárta a László-legenda nyugati falon levő részét, a hajóban és a szentélyben a kőfaragványokat megtisztította a mésztől, s kibontotta a sekrestyeajtó keretét, valamint egy szamárhátíves ülőfülkét. Jelenleg ismét tervben van a templom javítása és a falképek konzerválása. Ezzel egyidejűleg kerül sor majd az értékes műemléktemplomnak és környezetének régészeti és műemléki feltárására is.

A templomtól mintegy 500 méterre keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a „Kápolna”, „Kápolna-domb” elnevezés. Az enyhe hajlású dombtetőn szántáskor épületnyomok is mutatkoznak. Ha ott valóban kápolna volt, az csak a reformáció előtti időben épülhetett.

Irodalom

Orbán I. 37—38. — Csehély Adolf; A bögözi ev. ref. templom faliképei. Klny. az Udvarhelyi Híradó 1898. évi 19—29. számaiból: — Huszka József: A bögözi falképek. ArchÉrt 1898. 388—393. — Csehély Adolf: A bögözi falképek ügyében. ArchÉrt 1899. 94—95, 301—302. — Szendrey 1901. 68. — Jakab 1901. 248, 323. — Gerécze I. 403, 404, 533.; II. 943. — Malonyay II. 66. — Műemlékek 1916. 28. — Divald 1927. 119. — Szigethy Béla: Rovásírás a bögözi freskón. ErdMúz 1930. 368— 369. — Szőnyi 1933. 228. — Balogh 1934. 35, 40. — Balogh Jolán: Renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. X. 130. — Illyés Géza: Az orgona bevezetése az erdélyi ref. egyházban. RefSz 1935. 107. — Horváth 1937, 146. — Stefanescu 1938. 64—65: — Rugonfalvi 1939. I. 75. — Kereszturi 1939. 113. — Ambrózy 1940. 39, 39. — Balogh 19402. 507. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: L’arte ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Balogh 1941. — Biró 1941. 65. — Voit 1942. 127, 135. — Korompay 1942. 32—33, 61, 62, 160, 222, 251, 252. — Kováts 1942. II. 705. — Balogh 1943. 16—17, 35, 41, 76. — Dercsényi Dezső: A középkori magyar falu temploma. Szépm 1943, IV., 169. — Entz 19431. 224. — Entz 19432. okt. 30. — László 19431. 88, 93. — Entz—Köpeczi 1947. 33. — Juhász 1947. 10, 32, 42, 74, 165. — Darkó 1953. 202, 209. — Radocsay 1954. 36—37, 53, 54, 120. — Vătăşianu 1959. 252, 424, 555, 771. — Dávid László: A bögözi református templom leírása. RefSz 1960. 251—254. — Csallány 1963. 40, 70. — Dávid 1963. 42—44. — Levárdy 1963. 214. — Sebestyén 1963. 116. — Drăguţ 19641. 109. — Drăguţ 19642. 310—319. — Drăguţ 1967. 86. — Entz 1968. 45, 132. — Tombor 1968. 118. — Dávid 19691. 50, 51. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 609. — Drăguţ 19702. 20. — Dercsényi 1970. 120, 137, 245. — B. Nagy 1970. 97, 256, 322. — Drăguţ. 1972. 9, 10, 24, 37, 42, 53, 63, 65, 74—76, 78, 82. — Drăguţ, Vasile: Restaurarea picturilor murale de la Ghelinţa. BulMonIst 1973. 4. sz. 51. Vlasta Dvoraková: La Légende de Saint Ladislas, découverte dans L’église de Velka Lomnica. BulMonIst 1972. 4. sz. 25—42 (38—40.). — Hargita megye 1973. 111. — Arion 1974. 46, 103, 106, 112. — Drăguţ 1974. 22, 35. — Ferenczi István: A Nagyküküllő menti Bögöz községnek és nevének eredetéről. Emlékkönyv 1974. 165—182. — Tóth 1974. 89, 162. 164. — Dávid 1975. 873, 875, 957. — Drăguţ 1976. 185, 190, 210, 233. — Radocsay 1977. 124. — Ferenczi 1978. 950. — Drăguţ 1979. 72, 80, 197, 198, 202, 222, 223, 226—227. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 23—24.