nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

HODGYA

Ónkanna

Az 1752-ben Farcádtól önállósuló hodgyai református egyháznak már valószínűen 1653-tól saját temploma volt. Ebben az évben kérik ugyanis, hogy a farcádi pap gyakrabban járjon ki hozzájuk szolgálatra (Liber Eccl. Udv. 1644, 40.). Temploma meglétét a székelykeresztúri múzeumban őrzött 1670-es évszámú kő keresztelőmedencéje is igazolja. A második templomépítés 1750-ben, a harmadik, a mai 1812—1822 között történt, de építését már 1796-ban elhatározták.

A református egyházközség tulajdonában 1801—1879 között volt egy középkori ónkanna, amit Orbán Balázs rövid leírásából és közölt fényképéről ismerünk. „[...] egyike a Székelyföld legrégibb és legékesebb szent edényeinek. Ennek alakja nyolcszögű, mindenik lapon gót ornamentika alkotta díszfödélzet (baldachin) alatt egy-egy szent alakja van bevésve, (e szentek, miként azok jelvényeiből láthatni, sz. Mária, sz. János, portugali sz. Erzsébet, sz. Apollonia, alexandriai sz. Katalin) mélyített és nem kidomborított vonalokkal; alol sárkányok s más, a gót ornamentikában felvett szörnyek. Kár, hogy ezen becses műemléket az ajándékozó neve és az ajándékozás évszámainak bevésete által megcsonkitotta. (Adták e kannát hodgyai Tamási Károly és neje Mauchs Jozefa 1801-ben, mi fölül körírva van. Oldalán később 1835-öt is bevésték. Hogy az adományozók kezébe hogyan és mikor került, arra semmi adattal nem bírunk.) De ezen műcsonkítás nem vezeti félre a szakértőt, ki a szentek alakja és a díszítményezés jellegéről azonnal felismerhetné, hogy ez a XIII-dik század műalkotása, még akkor is, ha az egyik szent fejénél ott nem lenne az egy szalagba foglalt MCCC évszám, mi hogy nem hamisítás, bizonyítja a számjegyeknek korszakot jelölő típusa.” (Orbán I. 39.)

Egy 1746. december 3-án kelt határozat a templomi székekről rendelkezik. Eszerint: „[...] tetszett a Sz. Visitationak Tamási Sámuel Uramot transponálni a Sándor Sámuel mostan építtetett Székiben.” (Liber Eccl. Ref. Farczadiensis, 1742. Farcádi EgyhLvt.) Az ónkanna adományozása a harmadik templomépítéssel függhet össze, s adományozója abból a Tamási családból származik, amelyik 1746-ban szerez magának széket a farcádi templomban.

A hodgyai középkori kanna az ónművesség korai, kiváló emléke volt. Jóval későbbről ismerünk egy 1524-ben Kassán, a gölnicbányai csizmadiacéh számára készített nagy ónkannát (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. Lásd MMt II. 600.), amelyen hasonló szenteket láthatunk, de reneszánsz oszlopos keretelésben. Lehetséges, hogy a hodgyai ónkanna is Kassán készült.

Az ónkannát a sepsiszentgyörgyi múzeumot alapító Cserey Jánosné csere útján szerezte meg, majd egyéb anyagával együtt 1879-ben a múzeumnak adta (Csutak Vilmos: A Székely Nemzeti Múzeum alapítása. 23.). Erre a tényre a hodgyai úrasztali kehelv felirata is utal: A HODGYAI EV. REF. EGYHÁZNAK CSERÉBEN ADJA ÖZV. CSEREY JNÉ ZATHURECZKY EMILIA 1879. A kanna 1944-ig a múzeum tulajdonában volt, akkor egyéb anyaggal együtt a II. világháborúban valószínűleg megsemmisült.

Irodalom

Orbán I. 39, 156. — Csutak Vilmos: A Székely Nemzeti Múzeum alapítása. Emlékkönyv 1929. 23. — Kováts 1942. II. 705, 706. — Juhász 1947. 43, 134. — Darkó 1953. 207. — Dávid 19692. 546. — Orbán Balázs: Székelyföld képekben. Sajtó alá rendezte Erdélyi Lajos. Buk. 1971. 89. tábla.