nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

SZÉKELYDERZS

A Derzsi Petky család udvarháza és sírkövei

A XVI—XVII. században jelentős közigazgatási tisztségeket viselő Petky család Derzsi előnevű ágának tagjai közül legkorábban Derzsi Petky György és Petky János neve tűnik fel egy 1478-ban kelt birtokügyi oklevélben (SzOkl I. 224.). Petky László egyike azon székely főembereknek, akik 1503-ban Miklós erdélyi püspök elé terjesztik jóváhagyásra a székelyföldi egyházi szolgálatra és törvénykezésre vonatkozó pontokat (SzOkl III. 153.). Petky Ferenc egyik aláírója annak a Kornisok és Danielek közötti adásvételi szerződésnek, amelyet Antal derzsi plébános mint közjegyző állított ki Bögözben 1525-ben (SzOkl VIII. 269.). A primorok között találjuk az 1566-os összeírásban Derzsi Petky Mihályt és Petky Bálintot (SzOkl II. 194.); Mihály 1571-ben Udvarhelyszék főkirálybírája (SzOkl III. 334.), 1576-ban Derzsben kilenc jobbágytelek tulajdonosa (SzOkl IV. 42.).

A családból az 1612-ben elhalt Petky János kancellárról tudjuk bizonyosan, hogy Derzsben volt udvarháza. Bethlen Farkas Históriája említi, hogy ezt Básta seregei feldúlták. Ugyanakkor a templomot is megrongálták; Petky János javíttatta ki mindkettőt 1606-tól kezdődően. Orbán Balázs, aki Derzsben a Petky-udvarház nyomait kutatta, „a mostam volt Bethlen-udvar” épületén egy 1609-es évszámú szélvitorlát és egy 1617-es évszámú, Kornis Kata által készíttetett cserfakaput talált; ezeket Petky János és felesége kastélya maradványainak, az említett kastélypusztítás utáni javítás emlékének tartotta (Orbán I. 179.). János felesége, Kornis Kata 1637-ből való, eredetileg Derzsben elhelyezett sírkövét már Orbán is Székelydálya templomában találta meg.

A család a helybeli egyház és templom patrónusa, székelyföldi értelemben, a középkor végi templomépítésben való jelentőségét a szentély pelikános címerrel díszített gyámköve mutatja; a templom erődítésénél, bástyái kiépítésénél szintén jelentős szerepet vállal. A Petky család temetkezési helyül a templom kriptáját használja. A székelyderzsi templomban őriztetnek Petky Kata — Bálint leánya — férjének, Cseffei Benedeknek (megh. 1578) és Petky Mihálynak (megh 1582) reneszánsz faragású sírkövei.

Unitárius templom

A művészettörténeti irodalomban a legtöbbet emlegetett udvarhelyszéki templom.

A XIII—XIV. század, valamint a XV—XVI. század fordulója táján két szakaszban épült. A templomtól nem messze az egyik telekről 1933 óta az első építés előtti időből való kora középkori lovastemetkezéses sír ismeretes.

A templom jelenleg öt bástyát és harangtornyot magába foglaló, négyszög alaprajzú erődítés közepén áll. A kettős térfűzésű keletelt épület egységes, késő gótikus külsőt mutat, bár a hajó korábbi a szentélynél és a késő gótikus erődítésnél. A nyugati homlokzat sarkait erősítő gótikus kiképzésű, átlós támpillérek később épültek a hajó falsarkaihoz. Közöttük nyílik az egyszerű, élszedetes keretelésű csúcsíves bejárat, egy


271. A templomkastély alaprajza (Kovalszki Károly után)

később épített portikus védelme alatt. A nyugati homlokzat trapéz alakú oromzatát három fordított kulcslyuk alakú lőrés töri át.

A hajó és szentély déli oldala egységes kialakítású. A sarkok átlós támjait is számítva, a déli oldalon 9 megnyújtott támpillért találunk; ezekre és a közéjük elhelyezett konzolokra ikerárkádok támaszkodnak, melyek a szuroköntőkkel és a fordított kulcslyuk alakú lőrésekkel áttört védőfolyosót tartják. A védőfolyosó, valamint a szuroköntők és lőrések sora a szentélyzáródáson és a szentély északi falán is körbefut.

A déli fal első támközében lőrésszerű ablak látható, amely a védőfolyosó csigalépcsőjéről nyílik. A második falszakaszban kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakot, alatta, nyugatra tolódottan, félig elfalazott keskeny félköríves ablaknyílást láthatunk, amelynek belső kávája csúcsíves alakítású. A második és harmadik támpillér között, részben ezekre építve egy későbbi portikus áll, mögötte nyílik a déli csúcsíves bejárat, rézsűsen metszett kőkerettel. A portikusban kapott helyet a már említett, XVI. századi Petky-címeres reneszánsz sírkő. A portikus utáni falszakaszban szintén egy négykaréjos díszű kőráccsal faragott nagy csúcsíves ablak és alatta ismét egy félig elfalazott kis félköríves ablakfülke látható. Az egyik kis kora gótikus ablak elfalazásából került elő 1929ben s ma a szószékkel szemben, a diadalív falában van elhelyezve a szakértők szerint „Miklós derzsi apa-pap” feliratú rovásírásos tégla.

A hajónál alig keskenyebb szentély támpillérei közt a déli oldalon három csúcsíves, kőrácsos ablak nyílik, ezek is kétosztásúak, de osztósudaruk hiányzik. Eredetileg mind a keleti, mind az északkeleti szentélyfal ablakkal volt áttörve, az északkeleti falszakaszban azonban most ajtó nyílik az orgonakarzatra, a támok között épített lépcsővel; felette lát


272. A déli homlokzat és alaprajz (Kós Károly felmérése, 1966)

szanak a csúcsíves ablak nyomai. A szentély északi falához valaha sekrestye csatlakozott; ezt a támpillérek helyzete is elárulja.

A hajó északi falának támközei nem mind egyformák; a szabálytalanság lebontott részt (osszárium) vagy toldást is jelezhet, de ezt falkutatás nélkül nem lehet megállapítani.

A hajó és a szentély falait gazdagon tagolt koronázópárkány zárja le; az épületre egységes, nyugati részén lekontyolt nyeregtető borul. A fedélszék a templom XVII. század eleji feldúlása után, 1606 körül készült, későbbi kiegészítésekkel.

A templom belső tere boltozott, s külsejéhez hasonlóan megőrizte eredeti formáját. A hajó nyugati felében tömör mellvédes gótikus karzat áll, amelyet két nyolcszögű pillér és csúcsíves árkádok tartanak. A karzat alatt téglabordás hálóboltozat feszül. A déli sarokból indul a karzatra a tömör korlátfallal határolt lépcső, majd innen egy negyedkör

273. A hajó és a szentély boltozata

alaprajzzal a hajó terébe épített csigalépcsős torony tovább visz a boltozatok fölé a védőfolyosóra.

A déli bejárattól keletre, majdnem a diadalív faláig falképsor húzódik, ezt az északi oldalon és a szentélyben levőkkel együtt Huszka József tárta fel 1887-ben. A diadalív mellett a három püspökszent látható, alakjukat egy később készített félköríves lezárású vakfülke csonkította meg. Gyöngysoros glóriával övezett püspöksüveges fejük mellett minuszkulás betűkkel nevük is fel volt írva, de az első, legépebben megmaradt, kezében könyvet tartó alaknak a felirata elpusztult; a második glóriája mellett S. SATH felirat, a harmadiké mellett, amelynek csak pásztorbotja és glóriája egy része maradt épen, S. KHILIANS felirat olvasható. A második falképen Szent Mihály páncélos alakja áll, jobbjában dárdát, baljában mérleget tart, melynek serpenyőjében az ítélet

274. A nyugati karzat boltozata, metszete

275.Nyugati kapu

276.Déli kapu

alatt lévők kuporognak. A hátteret az arkangyal nagy, kiterjesztett szárnya alkotja. A harmadik, a déli bejárat melletti falkép témája Pál apostol (Saul) megtérése. Sault három lovas vitéz kíséri, a középső, sisakos vitézt V. Drăguţ a festő önarcképének tartja. Az egyik lovas kezében zászló, rajta minuszkulás felirat: (kiegészítve) HOC OPuS FECit De PINGERE SEU ProePARARE MAGistER PAULuS FILIuS STEPHANI De UNG ANnO DomiNI MillesiMO CCCCmO X NONO; SCRIPTUM SCRIEBEBAT ET PULCHRAM PUELLAm In MENTE TENEBAT. A lovasok felett a Sault megtérítő Krisztus, előtte a földre bukó lován előre boruló Saul, S. PAULuS felirattal glóriáján. Vele szemben áldásra emelt kézzel az őt majd megkeresztelő S. ANANIAS, amint az glóriája feliratából is kitűnik. A csoport mögötti sötétkék hátteret virágszirmok díszítik. Ananiás alakja fölött van a már említett, most befalazott kora gótikus kis ablak.

A hajó északi falán a Szent László-legenda folyamatos falképsora húzódik. Már a nyugati karzat boltozata alatti lunettában feltűnnek falképnyomok. Itt egy vértanúkat (karóba húzottakat) ábrázoló töredék látható; a jelenetet a gótikus karzat építésekor megrongálták és részben elfedték. A karzat építésével a László-legenda kezdő jelenetének egy részét is elfedték. A többi jelenet alatt — amint megfigyelhető — még

277. Kora gótikus ablak

278. Kőrácsos ablak a hajóból

279. Kőrácsos ablakok a hajóból (a) és a szentélyből (b, c)

egy alsó falképsor húzódott, ebből azonban csak töredékek maradtak meg. Az alsó keretszegély alatt egy süveges fej ma is szabadon van.

A Szent László-legendát öt egymásba folyó jelenetben festette meg a művész. A megszakítatlan jelenetsor kezdőképe a vágtató lovakkal a Felvonulás és az Ütközet, s ebből bomlik ki szervesen a Kunok üldözésének mozzanata: három vágtató ló látszik, alattuk egy letaposott ló fara. Ezt a csoportot László vezeti, illetve ez folytatódik a második jelenetben, ahol László üldözi a kun lovast. E két jelenetnél a lovak patái a keretszegélybe és olykor alája is lenyúlnak. A harmadik kép a Párviadal, László birkózása a kunnal. A küzdők állva összefogóznak, a lány László bárdjával a kun lábához csap, a két ló pedig a háttérben marakodik. A negyedik jelenetből (a kun lefejezéséből) csak László alakja maradt épen. A legenda záróképe a Pihenés: a megmentett lány a pihenő király fölé hajlik. Az egész falképsor felső fele csonka, mivel a hajó késő gótikus hálóboltozatának építésekor belevágták a gyámköveket és bordaindításokat. A legenda jelenetei mögött egységes sötétkék hátteret találunk, melyet csillagszerű virágszirom-motívumok töltenek ki. A színezés vörös, kékesfekete, sárga és fehér.

280.  Gyámkő a védőfolyosó árkádjairól

281.  Gyámkövek és bordaprofilok

A Szent László-legenda után, világos keretvonallal elválasztva, egy különálló kép töredéke maradt meg, rajta két, egymás felé forduló női szent alakja áll, mellettük pedig egy fehér szakállú férfiszent.

Az északi hajófalon a középső boltszakasz alatti lunettában ötsoros felirat olvasható, mely a templom egykori javításáról szól: TEMPLUM HOC RENOVATUM EST LATERIBUS DENNO ET INTEGRE REGNANTE SERENISSIMO DNO DNO PRINCIPE GEORGIO RAKOCI ANNO DOM. 1640. A hajó fölé ötszakaszos hálóboltozat borul, orrtagos téglabordái fordított kúp alakú, tagozott gyámkövekre futnak le.

A hajó és szentély között csúcsíves diadalív nyílik, vállköve a támpillérek vízvetőinek profilozását mutatja; csúcsa fölött koronás stukkódísz látható.

A szentély a hajóhoz hasonlóan szintén hálóboltozatos, de egyszerűbb szerkesztésű hálómintával. Két rövid négyszögletes boltszakaszból és a sokszögű záródásrészből áll. A boltozat változatosan díszített gyámkövekre fut. A szentély délnyugati sarkától indulva ezek így következnek: az első, fordított kúp alakú, tagozott gyámkövet egy plasztikusan kiugró kehely díszíti. A második gyámkő ágfonadékos díszű. A harmadik díszítetlen tagozott gyámkő. A negyedik a szentélyzáródás déli sarkában a tagozott gyámkőre helyezett, kiálló kehely, felette ostyával. Az ötödiket a záródás keleti falának jobb oldalán címerpajzs fedi, rajta fiait tápláló pelikán, fészke alatt kihajló virággal (Petky-címer). A hatodikat ugyanannak a falnak a bal oldalán címerpajzs takarja, rajta eke ábrázolását látjuk. A hetedik gyámkő a záródás északi falsarkánál szintén címerpajzsos: rajta kardot tartó lefelé forduló kar, mellette ötágú csillag és holdsarló (a székely címer). A nyolcadik gyámkövön a szentély északi falán groteszk, szakállas férfifej, széthúzott szájjal (a „csúfolódó”). A kilencedik gyámkövön koszorús férfifej, kiöltött nyelvvel. A tizediken az északi falsarokban ekevas-ábrázolás.

A szentély keleti felét félköríves árkádokon nyugvó orgonakarzat foglalja el, rajta törtvonalú oromzatos orgona. A szentély északi falán az orgonakarzat csatlakozásánál falképtöredék került elő, amely a Kálvária egy részét ábrázolta a feszülettel, mögötte városképpel és a kereszt alatt imádkozó két szent alakjával. Töredékessége miatt a jelenetet ismét bemeszelték, de Huszka József másolatában megmaradt számunkra. Ugyancsak a szentélyből került a budapesti Nemzeti Galéria gyűjte

282. A szentély gyámkövének egyik címerpajzsa

283. A rovásírásos felirat

ményébe egy három női fejet ábrázóló falképtöredék. A többi, 1887-ben itt talált falkép rongált állapota miatt feltárhatatlan volt.

Székelyderzs erődített templomát négyszögű várfal övezi, sarkain ugyancsak négyszögű bástyákkal, a délkeleti sarokbástya közelében késő gótikus kaputoronnyal. A várfal és bástyák a templomnak a XV—XVI. század fordulója körüli átépítése, erődítése után készültek, ugyanabból a védelmi meggondolásból. A nyugati fal középrészéhez jóval később, 1834-ben egy újabb bástyát csatoltak. A védelmi rendszer legkorábban épült tagja a torony, bejárata eredetileg csúcsíves nyílású volt; alsó szintje dongaboltozatos. Emeleteire a cinteremből külső falépcső vezet, fedett tornáccal. A falazat 11 m magasságig — a választó övpárkányig — középkori és lőrésekkel áttört; ugyanennyivel magasították falazatát 868-ban. Ekkor másolhatták le a régi szarvazat gerendáinak feliratait: TURRIS HAEC VIVENTE LUCA ORMÁN PASTORE EJUS DE LOCI RENOVATA EST AN. DO. 1606. FLOREBAT E. G. AC GEN. JOHAN PETKI JUDEX REG. CAPITANEUS JOCIUS [!] SICULIAS AN. DO. 1606. A harangszéken ez a felirat volt: 1607 PITHO JÁNOS GHEORG CZUKOR PETR. ORMANI. A toronyajtón is az 1606-os évszám volt látható (Feljegyzés a PresbJkv-ben. EgyhLvt.). A toronyjavításkor készült az Orbán Balázs által ismertetett harang. Felirata: JOANNES PETKI REGNI TRANSILVANIAE CANCELLARIUS ET SICULORUM GENERALIS CAPITANEUS M. PAULUS NEIDEL PROPTER UTILITATEM ME FIERI FECIT. AN. DO. 1607 MENSE AUGUSTI 21. A toronymagasítás kőművesmunkáját Michael Graef segesvári építőmester végezte, az ácsmunka mesterei a mai harangszék gerendájába vésték be neveiket: N. A. GYÖRGY, PÁL ELEK 1868-DIK ÉVBEN, IMRE JÁNOS 1868, MÁTÉ GYÖRGY 1868. Feltételezzük, hogy a támpillérek nélküli torony a templomerőd legkorábbi részeként kapubástyául épült. Talán éppen a Básta-féle pusztítás indította a közösséget és a patrónus családot a templomerőd kiépítésére.

A torony melletti délkeleti sarokbástyáról van a legkorábbi adatunk. Petky Borbálának egy 1653-ból való adománylevelét őrzi az egyházközség, amelyben e bástya használatáról intézkedik, megemlékezve építéséről is: „[...] lévén egy én számomra való bástiácska az prédikátor udvara felől napkelet felől fordulóban, mely bástiát az szegény Istenben elnyugodt asszony-anyám ápittetett vala.” (Idézi Török Mihály: A székelyderzsi Unitárius Egyházközség műemlékeinek monográfiája. Kézirat. 1962. EgyhLvt.)

A délnyugati sarokbástya déli homlokfalán napóra látható, szegletkövén: A. D. 1622. Eresze alatt elmosódott felirat látszik, szövegét Orbán Balázs a kronosztikon megfejtésével együtt közli: HEXAMETER SCRIPTUS DICIT QUIBUS LABITUR ANNUS — HEC TEGITUR COCTO DUM CITADELLA LUTO, 1782. (Orbán I. 181.) Az egyház úgy tartja nyilván, hogy ennek a bástyának a felső részét Sebesi Jób „építette meg” 1772-ben. Ebben az adatban a dátum helyesbítésre szorul, Sebesi Jób ugyanis más források szerint (Liber Ecclesiae 1644. 132.) a XVIII. század első negyedében adományozott több gyülekezetnek.

A nyugati oldalon a várfalhoz két utóbb épített támpillér és középrészén egy közbástya csatlakozik, mely a rajta levő bevésett évszám szerint 1834-ben épült. Megkopott feliratának első szavai még olvashatók, folytatását régebbi feljegyzésből tudjuk: EZEN NYUGATI VÁROLDAL A RÉGISÉG MIATT KIDŐLT VALA, 1833-BAN ÉS 1834-BEN EZEN BÁSTYÁVAL ERŐSÍTTETETT MEG.

Az északnyugati sarokbástyát egy támpillér is erősíti. Elhalványult felirata olvashatatlan, csupán egy későbbi időből való 1861-es évszám látszik belőle. A támpilléren javítási emléktábla van: JAVITTATTA A R.N.K. KORMÁNYA 1952-BEN, ORBÁN DÉNES MESTERREL.

Az északkeleti sarokbástya belső felén megkopott felirat van: TEGITUR LATERIBUS 1788 SUMPTU HUIATIS [?] ECCLESIAE [?] UNITARIAE (Közölte Brătulescu: Biserica din Dîrjiu). A bástya külső oldalán is volt felirat, ebből most csak az 1788-as évszám olvasható.

A templomkastélynak a keleti oldalon, a papilak udvaráról van szűk bejárata. Belül a várfalak tetejéről félnyeregtető ereszkedik az itt sorakozó pillérekre; ezen a védett helyen tartja évszázadok óta értékeit a falu közössége, ládákba, hombárokba zárva. Egyházi adatok szerint a várfalak tetején körbefutó védőfolyosókat, melyek a ma is meglévő lőréssorokhoz szolgáltak, 1788-ban bontották le, akkor alakították ki mai formáját és tették alkalmassá raktározásra. Az 1749-es vizitáció jegyzőkönyve említi először, hogy a „kastély” a közösség ingóságainak őrzésére szolgál (Kelemen 1922. 179.), az 1789-i egyházvizsgálat pedig így intézkedik: „A templomnak és kastélynak bátorságban lehető helyheztetésére elkerülhetetlenül szükségesnek találta a visitatio, hogy a fából épült conservatoriumok helyett kőből vagy téglából valók állíttassanak, cserépfedéllel és azok is nem a templomhoz közéi, mint vagynak a sub nro 3-tio megnevezettek, hanem inkább a kastély falai mellé; azért is ezt meghatározza.” (UnitPüspVizit 1788. 636., idézi Kelemen 1916. 222.)

A templom a középkor vége óta alig változott, csupán a két portikus és a keleti karzat épült később.

A templomban és környékén régészeti kutatás még nem történt. S bár a XI. századtól már feltűnnek a Ders személynevek, a XII. századtól pedig mint helységnevek is gyakoriak, ezekből a mi helységünkre, Székelyderzsre csak jóval később, 1334-ben találjuk az első írott adatot. A pápai tizedjegyzék szerint „Thomas sacerdos de Ers solvit II. banales antiquos” (MonVat I. 133.). A templom déli falában látható két kora gótikus ablaknyílás azt mutatja, hogy a hajó a stílusváltás idején, a XIII—XIV. század fordulója körül épülhetett. Lehetséges, hogy a régi templomhajó nem volt olyan hosszú, mint a mai, az azonban bizonyos, hogy amikor 1419-ben a falképeket festették, a hajófalak már a mai hosszúságot mutatták, csak a mainál alacsonyabbak voltak, a nyugati karzat akkor még nem épült meg. A két korai ablaknyílást a falképek kikerülték.

Egyelőre nem világos előttünk, hogy a kora gótikus ablak elfalazásából előkerült rovásírásos tégla, melyre még kiégetése előtt Miklós derzsi pap nevét bekarcolták, a templomon történt építések közül melyikhez kapcsolódik. Nem valószínű, hogy akkor már megkezdődött volna a késő gótikus átépítés és a kőrácsos ablakok elkészülte miatt feleslegessé váltak a kora gótikus ablakocskák.

Derzs XIII—XIV. század fordulójáról való templomát egységes terv szerint, a kor ízlésének, az új igényeknek megfelelően építették újjá a XV—XVI. század fordulója táján. A faluközösség számbeli növekedése, az egyház és társadalom élén itt feltűnő Petky család egyre növekvő befolyása, a török veszedelem fenyegető közelsége, az egyházi liturgikus igények változása együttesen hatottak a késő gótikus átépítésben, amíg a templom létrejött.

A hajó belső tere nem bővült a XV. század elejéhez képest, bár a falu népesedett. Jóval későbbről, 1567-ből van adatunk arról, hogy itt 45 szabad portát vesznek számba (SzOkl II. 219.), ami Udvarhelyszéken sorrendben az ötödik helyet biztosítja Derzsnek. 1576-ban a faluban 66 fejedelmi, 9 Petky-jobbágyporta van (SzOkl IV. 42.). A századforduló táján a szentélyt építik újjá, annak tere növekedik, hogy oltárnak, népesebb papságnak adjon helyet. Antal, 1525-ben Derzs plébánosa közjogi tisztséget is visel (SzOkl VIII. 269.). A Petky család meghatározója lehetett ennek az építésnek. Ezt jelzi a családi címer megörökítése a szentélyben. Családi vonatkozású lehet az ekét ábrázoló címer is, mint ahogy a székely címer a közösséget képviseli. A gyámkövek ábrázolásaiból csak kettő egyházi tárgyú. A Szent László-legenda falképsora éppúgy áldozatul esik a késő gótikus átépítésnek, mint Bögözben és Homoródszentmártonban, s a szentélybe bibliai tárgyú falképek kerülnek.

Valamivel később egy újabb építésre kerül sor, ennek legfőbb szempontja a templom védelmi erősségként való kiépítése. Ehhez a szász templomerődök szolgálnak mintául; közülük legjobban hasonlít hozzá a Szászsebes melletti Buzd hasonlóan erődített temploma, amelynek szentélyében az 1523-as évszámot találjuk. Hasonló megoldású Zabola temploma is. A templombelső boltozatos kiképzésére több analógiát is találunk. A hajó hálóboltozatának rajza azonos mintájú Nétus hajóboltozatával, amely 1505—1506 körül épült, de ugyanehhez a típushoz tartozott a homoródszentmártoni hajóboltozat és hasonló megoldású a ma is álló farcádi szentélyboltozat. A derzsi szentély hálóboltozata a homoródszentmártoni szentélyben, valamint a nagygalambfalvi hálóboltozat-rajzon ismétlődik, és kétségtelenné teszi, hogy Szentmárton, Galambfalva és Derzs korabeli építései szorosan összefüggenek. Gótikus külső és belső aspektusát a templom ebben az építési szakaszban nyerte.

A XVI. században a templom védelmi készültségét továbbfejlesztik a cinterem körüli várfal és bástyák építésével. Ehhez az 1521—1524 között épített miklóstelki templomerőd szolgálhatott mintául. Lehetséges, hogy a derzsi templomerőd csak a XVII. század elején épült ki, adataink alapján ugyanis úgy látszik, hogy a templom és a Petky-kastély 1604 táján történt feldúlása adta az indítékot a családnak és a falu közösségének a védőfalak és a bástyák megépítésére vagy a már folyamatban lévő erődítési munkák meggyorsítására. Bizonyos, hogy 1606ban mind a templomon, mind a tornyon tetemes ácsmunkát végeztek. Az 1640. évi renoválásról csak a hajó feliratából van tudomásunk. 1661-ben a derzsiek templomkastélyuk védelmére őrzőket kérnek Apafi fejedelemtől (Orbán I. 181.; Kelemen 1916. 215.); ekkor már a mai formájában állhatott a templomerőd.

Újabb javításról tudósít a nyugati karzat 1789-ben feljegyzett felirata: RENOVATUM AO. 1726, EXISTENTIBUS MINISTRIS ECCLESIASTICIS PASTORE THOMA H. SZENT MÁRTONI: RECTORE SCHOLAE ALEXANDRO GEJZANOVIO, CURATORE GEORGIO ISTVÁN, AEDILIBUS STEPHANO DÉSI, GEORGIO PÁL ET JOHANNE MENYHÁRT. (UnitPüspVizit 1788. 625.) Az 1953. évi javítás során sok „Máté 1760” feliratú tetőcserép került elő; az egyházközségi templomtörténet szerint ekkor cserélték ki a zsindelytetőt cserépfedélre.

Az esperesi vizitáció 1789-ben részletes leírást készített a templomról és javairól, ezt Kelemen Lajos teljes terjedelmében közölte. A templom akkori állapotáról idézzük az alábbiakat: „A fundusnak közepén vagyon egy 19 kőlábakkal kivül megerősitett, egészen cseréppel fedett szép kőtemplom, melynek lévén két ajtai, egyik délről egy küs cserepes kőtornác alatt nyit utat a templomban. Ez diófestékes, vassorku és vaszáru, a más napnyugatról ugyan cseréppel fedett küs kőtornác alatt kétfelé nyiló festékes ajtón enged bémenetelt, melyen kivül ezen esztendőszám vagyon: AO. 1781. Belső felén pedig ezen irás olvastatik: PAROCHO LOCI MARTINO KOVÁTS: RECTORE SCHOLAE FRANCISCO IMRE: CURATORE ECCLESIAE LAURENTIO VERESS: ARTIFICE JANUAE ANDREAE ELEKES. Ezen ajtó is vassorkokon forog; bezárását belől reteszbe járó vas tartya. Hat ablakai ónba rakott üvegek által világositanak. [...] Dél felől való ajtó felett pedig ezen esztendőszám: ANNO 1775.” (UnitPüspVizit 1788. 624—625.; Kelemen 1916. 222.)

Nagyobb javítást végeztek a templomon, amikor az „1800-dik esztendőb. régi romlott állapottyából ujjittaték meg a Deersi Unitaria Ekklesia Temploma”, amit Finta József lelkész emlékversben is megörökít: „[...] Uj Korona, Chorus s Székek nemesitték, Padimentom s hó Szin Falak ékesiték.” (Az egyház Libellusa 325. lapján. EgyhLvt.) Ekkor épült tehát a keleti karzat és újjáépült a déli portikus is (Török, i.m.). 1887ben a templomot újra javították, akkor kerültek elő a falképek is.

Közelebbről 1952—53-ban javították a templomot, a Műemlékvédelmi Igazgatóság tervei szerint. Ma ismét javításra szorulna.

A székelyderzsi falképeknek gazdag irodalma van. Évszámos emlék lévén, a művészettörténeti kutatást nem a datálás, hanem a stíluseredet kérdése foglalkoztatta (Vătăşianu az észak-itáliai hatást, Drăguţ Homoród falképei révén a szlovák felvidék emlékeivel való rokonságot hangsúlyozza), de mind ez ideig az ismeretlenség homályában maradt a név szerint ismert megrendelő, Magister Paulus Filius Stephani de Ung személye és kapcsolata Derzzsel. A legenda lineáris narratív előadásmódja, a szövétszerű egységes háttér kevesebb életszerűséget sugall, mint a korábbi székelyföldi legendaábrázolások. Más felfogásban, de mégis a haditettek dicsőségét kívánja megörökíttetni. A megrendelést megörökítő felirat a Saul megtérése jelenéthez került, de talán nemcsak a Pál névazonosság magyarázza ezt, meg a középkorban ritka témaválasztást, hanem a megrendelő érzelmi kötődése a „megtérés” momentumához vagy épp konkrét élethelyzete. Mindezt tetézi a „kislányra gondolás” szokatlan vallomása.

István fia Ungi Pál magiszter Ung megyei iskolázott személy, rangja, világi vagy egyházi egyformán lehetett. Ebben a korban Ung megyéből a következő családok jelentősebbek: Császlóczi, Nagymihályi, Pálóczi, Perényi, Lucskai, Szeretvai, Tibai. Ezek közül kettő, idegenbe szakadva, neve mellett a „de Ung” eredetjelzőt is használja. Az egyiknek, a Szeretvai családnak (ZsOkl I. 5364. sz. 1398-ban) nincsenek erdélyi kapcsolatai. A másikból, a Nagymihályi családból eredő „Albertus de Ung” (TelOkl I. 456.) 1389—1421 között vránai perjel, s mint ilyen, a johannita lovagrend magyarországi főnöke, erdélyi kapcsolatokkal is rendelkezik, rokonai közül sokan viselnek országnagyi tisztségeket 1392-ig, majd 1419-től ismét feltűnnek vezető pozíciókban. Ebben a családban reméljük megtalálni a derzsi falképek megrendelőjét Albert testvérének, Istvánnak, vagy rokonának, Dezsőfi Istvánnak fiában. A kulcs Ungi Albert személye, aki nemcsak Ungi, hanem Nagymihályi és Losonczi néven is szerepel, ez tehát az a Losonczi (később Losonczi Bánffi, Garai Bánffi és Dezsőfi Bánffi) család, amelyből Losonczi István szörényi, macsói horvát bán (1387—92). 1395-ben ő vezeti a hadakat Havasalföldre; Dezsőfi id. László erdélyi vajda (1376—92); testvére (?), Miklós székely ispán (1377—91); Dezsőfi István 1405-ben Zsigmondtól Gogánvárat kapja adományul.

Az a tény, hogy a családból Nagymihályi Albert vránai perjel épp 1419-ben kapja a horvát báni, Garai Bánffi Dezső ugyanekkor a macsói báni tisztet, azt jelzi, hogy az 1403. évi Zsigmond-ellenes lázadásban részt vett Losonczi család 1419-ben ismét elnyerte a király kegyeit. Ha helyes nyomon járunk, ennek kifejeződéseként szemlélhetjük az István fia Pál megrendeléséből készült Saul megtérése jelenetet a székelyderzsi falképeken. Reméljük, hogy a további kutatás közelebbi adatokat is szolgáltat majd Ungi Pál személyére, élettörténetére és a derzsiekkel való kapcsolatára.

Irodalom

Sándor 1858/1942. I. 86—87, 92–93. — Orbán I. 178—181. – Huszka 1887. 331—332. — Huszka József: A derzsi falképek. ArchÉrt 1888. 50—53. — Henszlmann Imre: Jelentés a MOB működéséről. ArchÉrt 1888. 84—85. — Karácson Béla: A fülei ev. ref. egyházközség története. Kisújszállás, 1889. 33. — Czobor Béla: A MOB mükődése a múlt évben. ArchÉrt 1889. 415. — Czobor Béla: A MOB működése a múlt évben. ArchÉrt 1890. 51. — Nemes 1896. — Szendrei 1896. 66. — Forster I. 405—406, 533—534.; II. 943. — Myskovszky 1906. 64. — Gróh 1910. 546. — Kelemen 1916/1977, 213, 214, 215, 221—222, 269, 271. — Műemlékek 1916. 28. — Szabó László; Magyar festőművészet. Bp., é.n. [1916] 25—26. — Kelemen 1922. 179. — Divald Kornél: Magyar művészettörténet. Bp., é.n. [1926] 87. — Divald 1927. 118. — Péter András: A magyar művészet története. Bp., 1930. I. 96. — Roth, V.: Zur Problematik der siebenbürgischen-deutschen Kunstgeschichte, Festschrift für Bischof D. Dr. Friedrich Teutsch. Hermannstadt, 1931. 246—247. — Groh István: A bizánci keresztény művészet első emlékei Erdélyben. Bp., 1933. 18. — Ferenczi Sándor: A székelyderzsi honfoglaláskori sír. Székelység 1933, 100—103. — Balogh Jolán: A renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. 130. — Balogh 1934, 38, 73—74; ua. franciául: NRH 1936. II. 256. — Genthon István: Az ortodoxia művészete Erdélyben. MSz 1934. 245, 248. — Roth 1934. 34. — Balogh I. 1935, 185. — Genthon István: Erdély művészete. Bp., 1936. 13—14. — Brătulescu, Victor: Biserica din Dîrjiu. Buletinul Comisiunii Monumentelor Istorice. Fase. 91. Bucureşti, 1937, 1—14. — Horváth 1937. 138. — Ştefănescu 1938. 56—59. — Rugonfalvi 1939. I. 74—75. — Kampis Antal: Régi magyar művészet. MMt I. 541. — Balogh 19401. 555. — Ambrózy 1940, 38, 39, 44, 56. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: Larta ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Kampis Antal: Erdélyi művészet. Tükör 1940. 458. — Balogh 1941. 6. — Biró 1941. 65. — Gerevich Tibor: San Ladislao nella storia e nellarte. Corvina 1942. N.S. V. 193. — Balogh 1943. 24, 33, 47— 48, 76, 96, 97, 98, 132, 157. — Entz 19431. 222, 223, 224, 226. — László Gyula: Erdély településtörténetének vázlata Szt. István koráig. ErdMúz 1943. 385. — Entz Géza: Székely templomerődök. Szépm 1944. 122. — Juhász 1947. 10, 42, 143. — Radocsay P1954. 55, 62—64, 129, 214—215. — Vătăşianu 1959. 87, 252, 425—426, 551.603—604. — Drăguţ 1962. 180—188. — Ionescu 1963. I. 319. — Levárdy 1963. 188, 213. — Csallány 1963. 39, 51—54. — Drăguţ 19641. 107—109. — Entz Géza: Falfestészetünk bizánci kapcsolatai. MűÉ 1967. 4. sz. 241—250. — Négyszáz év (képtáblákon). — Tombor 1968. 191. — Dávid 19691. 49, 50, 51. — Dávid 19692. 545—546. — Bodor—Csallányi 1970. 607—608. — Dercsényi 1970. 137, 142, 157, 171, 245, 247. — Drăguţ 19708. 39, 48, 83. — Anghel, Gheorghe: Mittelalterüche Burgen in Siebenbürgen. Buc., 1973, 106. — Marosi Ernő: A XIVXV. századi magyarországi művészet európai helyzetének néhány kérdése. Ars Hungarica. Bp., 1973, 27, 42, 60. — B. Nagy — 1973. 22. — Hargita megye 1973. 110. — Arion 1974. 37, 104, 112, 113. — Dávid 1975. 956, 957, 960. — Dávid László: A felsőboldogfalvi középkori templom falképei. RefSz 1976. 3. sz. 214. — Drăguţ 1976. 233. — Radocsay 1977. 166—167. — Ferenczi 1978. 951. — Drăguţ 1979. 72, 80, 123, 125, 226, 227, 228—230, 231, 263, 264. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 15—18.