nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

SZÉKELYSZENTTAMÁS

Római katolikus templom

Szenttamás plébániája már az 1333. és 1334. évi pápai tizedjegyzékben szerepel — udvarhelyszéki viszonylatban az átlagosnál magasabb tizeddel („Sacerdos de Sancto Thoma solvit VI. banales. Petrus Sacerdos de Sancto Thoma solvit IIII antiquos banales.” MonVat 115, 132.). A falunév is korai, így méltón feltételezhetjük egy hajdani középkori templom létét. A mai templom a falu délnyugati, legkiemelkedőbb pontján, kőfallal kerített dombtetőn áll. 1820—1822 között épült klasszicista stílusban, hajó—torony—szentély hármas tagolással. Elődjének semmi látható nyomát nem őrizte meg, viszont a torony előtti részen a kőkerítés kapujáig és azon kívül is egy régebbi épület fundamentum- és omladékkövei alkotják a földfelszínt. A felszínig feljövő kőréteg csakis a régi templom helyét jelölheti.

A mai templom sekrestyéjében egy kb. 30 cm magasságú, szabályosan nyolcszögletűre faragott kőhasáb van, közepén félgömb alakú mélyedéssel; az eredetileg gótikus faragvány ma a füstölőhöz szükséges parázs izzítására szolgál. Néhány évvel ezelőtt, az 1885-ből való oltár javításakor az oltár alól, majdnem a padlószint vonalából egy falra akasztható kő szenteltvíztartó került elő a hozzá való nagy vasszeggel együtt. Negyedgömb alakú teste gerezdelt, alján egy domborulattal megnyújtott. Hátlapja magasított, tetején görög kereszt. Emlékanyagunkban egyedülálló formájú középkori kőfaragvány.

Ezek az építkezéssel összefüggésbe nem hozható és nem kormeghatározó darabok a régi templomról nem tájékoztatnak, de bizonyítják létét. Nem sokkal többet árulnak el róla a későbbi adatok és visszaemlékezések sem.

1824-ben, az új templom szentelésekor a püspöki vizitáció mint élő hagyományt jegyzi fel, hogy a templomot 1555 körül Izabella királyné költségén restaurálták; ekkor csatoltak új szentélyt a pogány templom négyszögletes formáját mutató templomépülethez („Circa annum 1555 Regine Isabellae ut fertur sumptibus delubri. paganorum quadrangularem formam referens tenebricosum Templum adjecto Sanctuario restauratum fuit.”), majd a tatárok (bizonyosan 1661-ben) mind a templo

311. Kő szenteltvíztartó

mot és tornyot, mind a parókiát felégették, a harangokat pedig elvitték (Vizitációs emlékirat 1824. EgyhLvt és Domus Historia Szenttamás, 17.).

A templom fenntartása, javítása — adataink szerint a XVII. században, de valószínű, hogy már korábban is — Szenttamásnak és filiális egyházainak egyaránt kötelessége volt. Fancsal, Tibód, Ülke, Kadicsfalva próbálnak szabadulni e kötelezettségtől, attól kezdve, hogy saját templomaikat megépítik. Így 1614-ben „praedicatortartás és a Szent Tamási templomnak birodalma felől” pereskednek. Határozat állapítja meg, hogy „a praedikátor tartás és a Szentegyháznak birodalma a maior parst illeti [...] minekutána Gergely pap elköltözött volna, annak előtte a Szentegyháznak koltsát az Actorok közül Tiboldi György kezéhez adta” (Az udvarhelyi plébániai levéltárból közölte Veszely 1860. I. 285.). 1656-ban a szenttamási megyebíró azért perli a kadicsfalviakat, akik a maguk templomához vágták le az anyaegyház erdejét, hogy „a Sz. Tamási templomhoz volt az az erdő legalva” (Veszely, i.m. 346.). 1659-ben: „Kadicsfalva Udvarhelyhez akar állani, a Szent Tamási templomra, cinteremre nincs gondja.” (Uo. 348.)

Kadicsfalva 1667-ben vált külön, mai temploma 1780-ból való.

Irodalom

Veszely 1860. I. 283, 285, 346, 348. — Orbán I. 64. — Schem 1882. 190. — Juhász 1947. 11, 31, 39, 134.