OLTI ÁGOSTON:

A Csíki Magánjavak a második világháború után

A Csíki Magánjavak [1] történetének irodalma nem túl terjedelmes. [2] Ráadásul a feldolgozások, visszaemlékezések legfeljebb a Magánjavak 1944-ig terjedő történelmével foglalkoznak. Az egyetlen kísérlet a Magánjavak második világháború utáni sorsának felvázolására Oláh-Gál Elvirától származik. [3] Az alábbi dolgozatban kísérletet teszünk arra, hogy felvázoljuk a csíki székelység eme intézményének 2. világháború utáni sorsát. Megjegyezzük azonban, hogy a kutatás jelenlegi fázisában még távol állunk attól, hogy monografikus jellegű feldolgozással álljunk elő. Ehelyett egyelőre csupán adalékokat teszünk közzé, azzal a reménnyel, hogy ezek kiindulópontot adnak a téma későbbi teljes feldolgozásához.

Közismert, hogy a Csíki Magánjavak létrejötte részben a székely határőrség 1764-es létrehozásához, részben az ún. visszaszerzett havasoknak [4] a csíki határőr katonaság részére történő átengedéséhez köthető. Ez utóbbit a tisztikar vette birtokba és a haszonbért a határőr családok között egyenlő arányban osztotta fel, később ezt a gyakorlatot megszüntette és a jövedelemből ruházati valamint lóbeszerzési alapot hozott létre. [5] Az 1848–49-es szabadságharc után, 1851-ben az alap vagyonát a kincstár lefoglalta, a határőrszervezetet pedig feloszlatta. Az ingó és ingatlan vagyon visszaadását Csík és Háromszék közösségének1869-ben rendelték el. A háromszékiek később felosztották a vagyont. (Ennek egy részéből lett a Háromszéki Tanalap.) 1869-től a Csíki Magánjavak a volt 52 határőr község lakosságának közösségi tulajdonában volt. Az 1921-es földreform-törvény a csíki székelyek vagyonkomplexumát kisajátította. [6] A törvény csak a naszódi, majd később a karánsebesi vagyonközösségeket mentesítette az eljárás alól. A Csíki Magánjavak területéből mintegy 34.145 kataszteri holdat sajátítottak ki, majd az agrárbizottság 1923-ban a részleges vagyon-kisajátítást teljes vagyonelkobzással helyettesítette. [7] Az elkobzott Magánjavak birtokain valóságos rablógazdálkodás folyt. A mindenkori kormány szórta a birtokokat és a javakat a különböző egyházaknak, intézményeknek, községeknek. A megye északi határán fekvő 54.515 holdból Békás, Holló és Tölgyes község lakosainak összesen 27.744 hold területet osztott szét, de a több mint száz kilométerre fekvő Vasláb is kapott 884 holdat. [8]

A községeknek átadott területek megoszlása [9]

	Helység	Román lakosok száma	Magyar lakosok száma	Kapott terület (hold)
1.	Tölgyes	1.495	2.187	7.023
2.	Békás	8.055	209	4.739
3.	Vasláb	1.707	370	884
4.	Holló	1.015	405	6.623
5	Bélbor	1.419	146	8.530
6.	Ditró	1.415	6.980	5.089
7.	Szépvíz	881	2.382	1
8.	Szentmárton	89	920	1.646
9.	Taploca	9	1.850	278
10.	Csíkszereda	556	3.106	30
	Összesen	16.641	18.555	34.843

A községeken kívül Románia különböző részeiről is jelentkeztek szövetkezetek és kereskedők a Magánjavak vagyonának hasznosítására. Ennek eredményeképpen kivétel nélkül minden román kapott szinte minden ellenszolgáltatás nélkül épület- és tűzifát. A Gyilkos-tó környékén nem csak környékbeli román parasztok kaptak telkeket, hanem a számos nem környékbeli román előkelőség is, az utóbbiak villaépítésre. Ennek következménye perek és viták sora volt. Az ügy a Nemzetek Szövetsége (korabeli megnevezéssel: Népszövetség) elé került.

A második bécsi döntés után a Csíki Magánjavakat (azt a részét, amit nem osztogattak el korábban) a magyar állam visszaadta a csíki közösségnek. De most, amikor megvolt a kellő politikai akarat a kérdés rendezésére sem sikerült végleges megoldást találni a különböző érdekcsoportok vetélkedése miatt.

Az 1945. március 6-án kinevezett, magyarbarátnak tartott Petru Groza vezette kormány a külpolitikai nyomás hatására (Erdély kérdése még jogilag eldöntetlen volt) kénytelen volt a magyarság egyes kéréseit teljesíteni. De az általa hirdetett "demokratikus" elveket nem csak a román társadalom nagyobbik, a kommunistákkal szembenálló része, de még a Román Kommunista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt tagsága és a pártapparátus egy része is elutasította. [10] A választások előtt Grozának szüksége volt aarra, hogy a társutas MNSZ is minél nagyobb támogatottságot szerezzen, ezért hajlandó volt engedményeket tenni a magyar kissebségnek, amely egyre inkább kiábrándult az MNSZ-ből. Ennek vezetősége nem tudta elérni, hogy a magyarság számos konkrét sérelmét (állampolgársági törvény, földreform, CASBI stb.) orvosolja. A szervezet legsúlyosabb válságát azonban az okozta, hogy a magyar–román határvita kapcsán olyan nyilatkozatot adott ki, amellyel az erdélyi magyar társadalom nagy része nem értett egyet. [11] Napirenden voltak a helyi szervezetekből való kilépések, az értelmiség egy része hátat fordított a szövetségnek.  A korábbi bizalmi tőke visszaszerzése érdekében a szövetség 1946 márciusában erőteljes sérelmi politizálásba kezdett.

Vincze Gábor szerint ennek a politizálásnak a mérlege felemás: 1946 tavaszára végre megoldódni látszik a magyar oktatásügy finanszírozása, rendeződnek a Bolyai Egyetem legfőbb problémái, önálló zene- és színművészeti főiskola létesült Kolozsváron, de a földreform sérelmei, a CASBI kérdése továbbra is megoldatlanok, a magyar szövetkezeteket az INCOOP fojtogatja, a Csíki Magánjavakat csak papíron adják vissza. [12] A tényleges eredmények a kultúra és az oktatás területére korlátozódtak, az igazán fontos gazdasági problémákra nem született megoldás, vagy ha született, mint a Csíki Magánjavak esetében, ez csak részmegoldásnak tekinthető, hiszen az állam bármikor beavatkozhatott a működésébe.

 

A jogi helyzet alakulása

1945. április 4-én a "legea de anulare" által a Csíki Magánjavakat jogilag felszámolták (megszűnt mint önálló jogi személyiség) és visszatértek az 1940 előtti állapotokhoz. A Petru Groza kormány beiktatása után a szovjet hatóságok megszüntették Észak-Erdély katonai közigazgatását, engedélyezték a román közigazgatás újabb bevonulását a térségbe. Ezzel lényegében Észak-Erdély területén ismét a román jogrend érvényesült.

A Magánjavak vagyonának ismételt elkobzása csak az egyik sérelem volt a sok közül, amely az erdélyi magyarságot (illetve konkrétan a csíki székelyeket) érte. A kisebbség érdekvédelmét felvállaló, kommunista irányítás alatt álló Magyar Népi Szövetség vezetősége ennek a kérdésnek a megoldását is megígérte. Az 1945. augusztus 19–31. közt Kurkó Gyárfás vezetésével Bukarestben tárgyaló 30 fős MNSZ-delegáció többek közt ezt a sérelmet is felvetette az illetékes kormánytényezők előtt – de ígéreteknél többet nem kaptak. Az elkövetkező egy évben egyfajta exlex állapot állt fenn. Ez idő alatt az intézmény tengődött, részint, mert nem volt megfelelő vezetősége, részint, mert törvényi jellege még nem volt szabályozva. [13]

A Magánjavak ügyvezetését ebben az átmeneti időszakban Ferencz Imre alispán látta el. [14] 1946. január 27-én a Csíki Magánjavak nagytanácsa gyűlésén alapszabály-tervezetet dolgoztak ki. [15] Az új alapszabály értelmében a Magánjavak a Csíki Közvagyon elnevezést kapta és a vagyonból nem csak a régi katonacsaládok leszármazottai, hanem minden Csíkban élő ember faji és felekezeti különbség nélkül részesülhetett (tehát az elmúlt századokban, vagy 1918 után beköltözött románok is [16] ). Az ösztöndíjakat ezentúl nem egyének, hanem egyes iskolák kapták és az igazgató a tanárokkal egyetértésben juttatta a rendelkezésre bocsátott összeget az arra érdemes tanulónak. A vagyonélvezéshez való jogot egy éves csíki tartózkodáshoz kötötték. A gyűlés keretében megválasztották a 11 tagú közigazgatási tanácsot, amelynek elnöke Ferencz Imre lett. A vezetőség minden tevékenysége arra irányult ebben az időben, hogy a hivatalos fórumoknál elérjék végre a törvényes elismertetést. [17] "Exlex állapotok vannak – emlékszik vissza László Gábor a vele készült interjúban – egészen addig, amíg a Romániai Magyar Népi Szövetség képviselői, élen Kurkó Gyárfással és társaival és az akkori csíki képviseletekkel megpróbálták visszaszerezni kapcsolataik révén. […] Így sikerült először kihozni egy királyi törvényrendeletet […] ami viszont nem stimmelt a Csíki Magánjavak régi státusával." [18]

Ez a bizonyos törvényerejű rendelet a Monitorul Oficial (Hivatalos Közlöny) 1946. május 24-i számában megjelent 384-es számú, A volt székely határőrvidéki ezredek feloszlatása után megmaradt vagyonállag kezeléséről szóló jogszabály volt. [19] Ez hozta létre a Csíki Közjavak Igazgatóságát (Administraţia Bunurilor Comune Ciuc). [20] Az indoklásban a törvény megállapítja, hogy a székely lakosságnak az állami rezervák (tartalékbirtokok) birtokbavételére irányuló kívánságát a román állam 1934-ben csak részben teljesítette, ezért jelen törvénytervezet kibocsátásának az volt a célja, hogy összhangba hozza az állami érdeket Csík megye egész lakosságának érdekeivel. Az első szakasz az 1921-es agrárreform után létesült állami rezervák birtokbavételéről intézkedett, a kezelést a jogi személyiséggel bíró Csíki Magánjavak kezelősége végezte. A második szakasz a tényleges kezelést a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe utalta, amely azt az erdészeti igazgatóság által gyakorolta Csík megye egész lakossága gazdasági, szociális és kulturális céljainak megvalósítására. A hatodik szakasz a vagyonállag el nem idegeníthetőségéről, át nem írhatóságáról és meg nem terhelhetőségéről intézkedett. A jövedelem azonban tízévi időtartamra megterhelhető volt az állag növelése, megújítása érdekében. Arról is intézkedett, hogy a vallásfelekezeteknek átengedett területek a rajtuk levő épületekkel ezen vallásfelekezeteknek kizárólagos tulajdonába mennek át. Az állami kezelőség kereskedelmi alapon működött egy később kiadott szabályzat szerint. A törvényrendelet azt a célját elérte, hogy a Magánjavak helyzetét és kezelését jogilag rendezte, de a megoldás a székelység megrövidítésével történt. Az egyik sérelmes rendelkezés az állami kezelésbevétel volt, amely ezen magyar intézmény autonómiáját megszüntette és a román községek bevonása révén lehetőséget adott a román elemnek nemcsak az állami kezelőszervezeten keresztül, hanem a helyi vezetőségen keresztüli betörésére is. Ezek alapján felmerült mint lehetőség, hogy a románok számarányukat messze felülmúlóan részt vegyenek a közgyűlésben és az igazgatóságban.

A másik sérelmes rendelkezés a Magánjavak megmaradt részében Csík megye egész lakosságának részeltetése volt, aminek nyilvánvaló célja az 1921-es földreform során amúgy is segített román községeknek további előnyök biztosítása volt. Nékám Sándor miniszteri tanácsos (bukaresti Magyar Politikai Misszió) elemzése [21] szerint ennek a következménye a kifejezetten magyar célok háttérbe szorulása lesz a továbbiakban. A Csíki Magánjavak vezetősége is rádöbbent a törvény sérelmességére. Adler Sándor, az Ideiglenes Bizottság egyik tagja szerint a törvény "nem biztosítja az autonómiáját, másfelől nem ismeri el a vagyon tulajdonjogát, hanem annak a Csíki Magánjavak haszonélvezőjének tekinti", másrészt kérték az 1934 utáni kisajátítások felülvizsgálását, mert nem folytak le törvényes módon. Csak azokat ismerték el, amelyek törvényerőre emelkedtek. [22]

A Magánjavak kérdésének pozitív rendezését – legalábbis akkor úgy tűnt – a politikai helyzet alakulása megkönnyítette. Arról van szó, hogy az 1946. november 19-re kitűzött parlamenti választások előtt, június 2-án megindított kampány során Groza miniszterelnök és az RKP vezetése nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetiségi problémának, amelyet a béketárgyalások ideje alatt, a májusi kolozsvári zavargások után maximális jelentőségűnek hittek a választások kimenetele szempontjából. [23] Mivel a Magyar Népi Szövetség ekkor fontos szövetségese volt a kormánynak, illetve a baloldalnak, a korábbi időszak eredménytelen sérelmi politizálása és a kritikátlan kormányhű politikai vonalvezetése miatt a kiábrándult magyar választótömegeket csak konkrét sikerekkel lehetett mozgósítani. [24] Emiatt a Magánjavak ügyét a Kurkó Gyárfás-féle MNSZ is felkarolta. 

A kialakult helyzet megtárgyalására 1946. július 30-ra tanácskozást hívtak össze, amelyen a Magánjavak vezetősége mellett, mint meghívott részt vett Páll Gábor volt kurátor, aki a húszas években a Magánjavak jogásza volt a genfi perben, Kovács Károly jogász, Berecz János nyugdíjas erdőmérnök, Imreh János, a Román Kommunista Párt helyi titkára, Péter Ferenc, a Szociáldemokrata Párt helyi titkára, Bálint Albert, az Országos Demokrata Arcvonal [25] (ODA) helyi elnöke, Kastal János MNSZ-elnök, Antal Áron tanár, volt igazgatósági tag, Blénessy Sándor, Gál József volt jogász. [26] (Figyelemre méltó, hogy a tanácskozáson a teljes helyi elit részt vett, a két világháború közötti időszak meghatározó egyéniségeitől az újonnan helyzetbe került baloldali politikusokig, és egységesen léptek fel a csíki közvéleményt általánosan foglalkoztató kérdésben.) A gyűlésen megfogalmazták, hogy a vagyon adminisztrálása lehetetlen a törvény szerint, mert ez a minimálisra csökkenti a Vezetőtanács hatáskörét. Kováts Károly kiemelte, hogy a vagyonközösség népi vagyon, amit meg kell őrizni eredeti formájában és a csíki székely lakosság kérelmeit véglegesen, kielégítően kell rendezni. Adler Sándor kiemelte, hogy a vagyonra a határőrök utódai nem haszonélvezeti, hanem teljes tulajdonjogot kaptak. A gyűlésen az Ideiglenes Bizottság a vélemények meghallgatása után elhatározta, hogy mivel a törvény nem elégíti ki a csíki lakosság igényeit, felhatalmazza Karda Istvánt egy új törvénytervezet kidolgozására, Adler Sándort és György Gézát a 394-es törvény módosításához a különböző intézkedések megtételére.

A 384/1946. törvényt hatályon kívül helyezte az 1946. október 1-i Hivatalos Közlönyben megjelent 765. sz. törvényrendelet "egyes kisajátított javaknak a jogi személyiséggel felruházott "Csíki Magánjavak" számára való visszaadásáról, a Csíki Magánjavak közérdekű kereskedelmi társulat létesítéséről és az 1946. évi 384. törvény hatályon kívül helyezéséről". Az indoklás szerint a törvény az 1921-es törvényhozó tévedésének kiküszöbölésére hozatott meg, aki nem vette figyelembe a székely területek történeti fejlődését és 63.000 hold kisajátítását rendelte el, azon az alapon, hogy a volt magyar állam tulajdona lévén az uralomváltás után jog szerint a román államot illeti meg. E tévedést kísérelte meg kijavítani a törvény, amely a 63.000 holdból 26.000 holdnyi állami rezervát visszaszolgáltatott a Csíki Magánjavaknak, míg a földműves lakosság között szétosztott nagyobb részt annak birtokában hagyta az "együtt élő népek testvériségének érdekében". Az első szakasz szerint a román állam visszaszolgáltatta a Magánjavak teljes tulajdonába és használatába azokat a korábban patrimóniumában található erdőket, legelőket, terméketlen területeket, szántóföldeket, kerteket, kaszálókat és házhelyeket, melyeket az 1921-es agrárreform törvény értelmében kisajátítottak. A visszaszolgáltatás az állami rezervára, valamint a 2,46. szakaszban felsorolt ingatlanokra vonatkozott. A második szakasz azon területek visszaadásáról rendelkezett, amelyek korábban a tulajdonában voltak, de amelyek a földreform során az egyházak és rendházak tulajdonába kerültek, felekezetre való tekintet nélkül. Kivételt képeztek azon területek, amelyeken már templomok, kolostorok épültek, ezek az illető egyházak végleges tulajdonába mentek át. A román állam kötelezettséget vállalt a visszaadásra kényszerített egyházközségek és rendházak tűzi- és épületfa igényeinek kielégítésére. A negyedik szakasz visszaadásra kötelezte a kisajátított javakból részesült nem Csík megyei községeket, kivételt képeztek az 1928-ban Maros megyéhez csatolt településeket. A Csíki Magánjavak a törvény értelmében sem a jelenben, sem a jövőben nem léphetett fel semmilyen igénnyel a visszakerült területek addigi akadályoztatása miatt. A hatodik szakasz értelmében az 1921-es agrárreformmal kisajátított, beépített, vagy be nem épített városi ingatlanok, valamint Csíkszék közalapja, Csíkszék agronómiai intézete, a felszerelési alap, a Csíkszék magántulajdonává vált felszerelési alap, a mezőgazdasági iskola, a Csíkmegyei Takarékpénztár, a lóvásárlási alap, az árvaház, Csík, Gyergyó és Háromszék közalapja a Magánjavak tulajdonát képezi. A hetedik szakasz a vagyon kezelésére közjogi személyiséggel felruházott közérdekű kereskedelmi társulat létesítését írta elő "Csíki Magánjavak" néven.

A 384-es rendelet legsérelmesebb rendelkezése az állami kezelésbe vétel volt, valamint a megye egész lakosságának részeltetése. Az új törvény részleges orvoslást jelentett az első sérelem tekintetében, mert a Magánjavakat az állami kezelésbe vétel helyett közérdekű kereskedelmi társulattá alakította és az állam szerepét az ellenőrzésre szorította. A Csíki Magánjavak ideiglenes vezetőségének a nyilatkozata szerint "a törvény csak részben teszi jóvá az igazságtalanságokat. Maga a vagyonállag is nagyon megfogyatkozva került vissza. […] a rendelkezés előnyéül tekinthető az, hogy a Magánjavakat mozdulatlan birtokközösségből dinamikus iparvállalattá alakítja amely kerete lehet a székelyföldi iparosításnak." [27]

A törvény hetedik cikkelye értelmében a javak adminisztrálásának alapszabály alapján kell történnie, aminek összhangban kell lennie a fenti törvénnyel és a kereskedelmi törvénnyel, amit a Minisztertanács fogad el. [28] Egy 1947. június 19-i cenzor bizottsági jegyzőkönyv szerint ez az alapszabályzat-tervezet nem készült el, mert a testület minden energiáját a 765-ös törvényt módosító tervezet kidolgozásának szentelte. [29]

A 765-ös törvény módosítása mindvégig kiemelt célja volt a Magánjavak vezetőségének. Az új törvénytervezet kidolgozásakor próbálták meghatározni a vagyonkomplexum viszonyát a csíki társadalommal. A törvénytervezet kapcsán a Magánjavak vezetősége megbeszéléseket folytatott Kurkó Gyárfással, Takáts Lajossal és Csákány Bélával, de a vezetőség véleménye szerint míg "mi igyekeztünk a csíki szempontokat érvényesíteni a bukaresti küldöttek országos, sőt, nemzetközi szemszögből mérlegelték a dolgokat." [30] A bukaresti MNSZ vezetés ekkor már az osztályharc szemszögéből vizsgálta a kérdést.

Megfigyelhető, hogy amíg a törvény megjelenésekor főleg a sérelmek miatt akarják a módosítását, addig a politikai helyzet alakulása folytán 1947 végén, 1948 elején a gazdasági kérdések megoldását helyezték előtérbe. 1947. december 3-án a törvénymódosítási kérelmet azzal indokolták, hogy szükséges a közbirtokosságok erdőkitermelésének a központosítása a Magánjavak által, mert ezzel elősegítik a térség gazdasági fejlődését. [31]

Ádám Sándor már 1947. szeptember 17-i Állandó bizottsági ülésen kifejtette: a Groza-kormány kívánsága az, hogy a Magánjavak keresse és találja meg az utat a megyei közbirtokosságokkal való együttműködéshez, azokat irányítsa és vezesse kereskedelmileg, termelésileg, szervezetileg. [32] A csíki közbirtokosságok gyűlésükön kijelentették, hogy szíves örömest társulnak a Csíki Magánjavakkal mint központi szervvel a kitermelés és értékesítés területén. [33]

A bukaresti magyar követség is értesült arról, hogy törvénytervezet [34] készült, amelynek célja állami vezetés alatt egyetlen termelési és értékesítési szövetkezetbe tömöríteni Csík megye összes erdejét. Így ez azt jelentette volna, hogy egyetlen egyeduralmi helyzetbe került szövetkezet termelné ki és értékesítené a fát. Az MNSZ bizonyos körei mindent elkövettek, hogy a törvénytervezet tárgyalását halasszák el, a Magánjavak vezetősége viszont mindent megtett ennek sürgetésért, remélve, hogy döntő befolyása lesz a megalakítandó szövetkezetben. Ebben a kérdésben az MNSZ álláspontja sem volt egységes, mivel ez lényegében a közbirtokosságok autonómiájának megszüntetését is jelentette volna. A tervet a C. A. P. S. (román állami erdők igazgatósága) is a legerőteljesebben támogatta, mivel ezáltal kiterjesztették volna az egységesített állami adminisztrációt a közbirtokosságokra is, amelyek ezáltal elvesztették volna az eléggé megnyirbált autonómiájukat is. Ezen vagyonközösségek központosítása által egyben előkészítették volna a terepet az állami kezelésbe vételhez.

Azt, hogy mi rejlett a hangzatos szavak (Csík ipari fejlesztése, a lakosság gazdasági gondjainak enyhítése) mögött, mutatja egy 1947. december 3-i jegyzőkönyv, amely szerint a törvénymódosítás "kedvező helyzetet teremtene az ország leggazdagabb erdővidékén erdészeti szempontból, hogy az erdészet államosítása – ami a megfelelő időben bekövetkezik – minden politikai és kereskedelmi nehézség nélkül lenne végrehajtható". [35] A Földművelésügyi Minisztérium el is készítette az úgynevezett Repciuc (Regie Publica Comerciala Comitatelor de Avere din Ciuc) tervezetét, amely 1947 decemberében már a Parlament elé volt terjesztve. [36]

A Magánjavak célkitűzése az 1946. januári alapszabály-tervezet szerint a "mezőgazdasági, háziipari, politikai, közművelődési és gazdasági élet felkarolása, az egészségügyi intézmények támogatása és a tehetséges fiatalok továbbiskoláztatása". [37] A 765-ös törvény értelmében a vagyonkezelést az egész megye összlakosságának gazdasági és társadalmi-kulturális előremenetele érdekében kell végezni, a kereskedelmi jogszabálynak megfelelően. [38] Ennek a kereskedelmi alapon való kezelésnek később sok megszorító következménye volt, mert a társaság vagyonának a kezelésében be kellett tartani a fent megnevezett törvényt és sokszor ezért nem tudtak eleget tenni a különböző segélykéréseknek.

A Magánjavak szervezeti felépítése

A Magánjavak szervezeti felépítését a 384-es és a 765-ös törvény szabályozta. A 384-es törvény szerint az igazgatóbizottságot, amely öt személyből állt és négy évig maradt hivatalában, a csíki községek megbízott képviselőiből álló közgyűlés választja meg. Az igazgatóság feladata volt a Földművelésügyi Minisztériummal együtt képviselni a "Csíki Magánjavak kezelőségét" a hatóságok, bíróságok és harmadik személy előtt, valamint végrehajtotta a közgyűlésnek a haszon felhasználására vonatkozó határozatait és előkészítette a jövedelem befektetésére vonatkozó évi programot. Az évenként tartandó közgyűlés feladata volt az eltelt év ügyvitelének a felülvizsgálása, a következő év költségvetésének megállapítása, a tiszta haszonnak a törvény második cikkelye szerinti felhasználása. A törvény nyolcadik szakasza a rendes vezetőség megválasztásáig egy a Földművelésügyi Minisztérium által kinevezendő háromtagú ideiglenes bizottság felállításáról intézkedett, amely a Magánjavak érdekeit fogja képviselni.

A 765-ös törvény pontosította a szervezet felépítését. Megmaradt a közgyűlés, az igazgatótanács 9 tagra bővült, közülük háromnak a fakitermelés ipari és kereskedelmi szakértőjének kellett lenni, egynek pedig a Szövetség Szövetkezeti Központ által delegált gazdasági és pénzügyi szakértőnek. Az igazgatóság az igazgatótanács által delegált két tagból és a Csíki Magánjavak vezérigazgatójából állt. A vezérigazgató szerződéses alkalmazott volt és egyben a tanácsnak szavazati joggal bíró tagja, ő felelt a vállalat irányításáért és egyben szakértőnek kellett lennie a fakitermelésben. Az ellenőrző bizottság feladata az ügyvitel és pénzkezelés ellenőrzése volt. A bizottságot a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Constantin Popescu, a Pénzügyminisztérium képviseletében Radu Romniceanu, valamint az Ideiglenes Bizottság által kinevezett Szentpétery Bálint alkotta. [39]

A Magánjavak csíkszeredai szerve mint központi szerv működött. 1947-ben az irányítása alá tartozott: a rakottyási 3 gáteros fűrészüzem, egy szanatórium, kirendeltség Taplocán, erdőgondnokság Tölgyesen, Csobános, Úzvölgyi, Tölgyesi és Bélbori gazdatisztség. [40]

A közgyűlést a levéltári források szerint soha nem hívták össze, tehát a Magánjavak vezetősége kevés legitimitással bírt, mindvégig ideiglenes jellege volt. A következőkben próbálom felvázolni a személyi változásokat a Magánjavak vezetésében. László Gábor, a Magánjavak volt könyvelője elmondta: "a törvény szerint addig volt egy igazgató tanács, ideiglenesen nevezték ki, s azután minden falusi, kellett volna válasszanak egy véglegest, de az aztán elmaradt, mert jött az államosítás." [41]

A Magánjavak Átmeneti Bizottságának (Interimar Bizottság) tagjai 1946. június 16-án: Ferencz Imre (alispán, azelőtt közigazgatási főtisztviselő volt), Adler Sándor (a Szövetség Szövetkezeti Központ Faosztályának az igazgatója, György Géza társa volt az AFOR-ban, faipari szakember volt) [42] és György Géza (a Szövetség Szövetkezeti Központ igazgatósági tagja, az AFOR egyik vezetője, faipari szakember). [43]

1947. március 12-én a Szövetség Szövetkezeti Központ igazgatósági ülésén tárgyaltak a Csíki Magánjavakhoz küldendő igazgatósági tagról. A központnak joga volt egy tagot delegálni a vagyonközösség vezetőségébe. A csíkszeredai MNSZ Adler kijelölését kérte, ám az igazgatóság a döntést elhalasztotta, mert "a delegálás nem időszerű, mivel a Csíki Magánjavak közgyűlése nem hivatott össze és így az igazgatóság magalakulására nem kerülhet sor. Érdemben akkor fogja tárgyalni, amikor a fentiek tekintetében aktuális lesz." [44]

Az ügyvezetést Páll Ignácz ("a mindentudó öreg főlevéltáros, még a harmincas évekbe is régi magánjavak tisztviselő"), Békési Elek (erdőmérnök volt, jó szakember, ő kimondottan az erdészeti ügyekkel foglakozott, a vagyon tényleges terepen való visszaszerzésével és a kitermelésre kijelölt famennyiség lebélyegeztetésével) és Balogh Ágoston végezte. Kertész Dezső "szerződéssel szerződött fél volt, ő, aki a kereskedelmi részt vezette, brassói volt". 1946. július 4-én az ÁB  felmentette a tisztség alól, Páll Ignácz főtisztviselőként, Békési Elek erdőmérnökként maradt a Magánjavak alkalmazásában. A helyükre Elekes Bélát ügyvezető igazgatónak (előtte a Szövetkezet és az Országos Gabonabegyűjtési Központ egyik főembere), Karda Istvánt jogásznak (a szentdomokosi szövetkezet elnöke, ügyvéd), Vitos Gábort könyvelőnek (ő is a szövetkezeti hálózatban dolgozott, Elekes Béla révén került ide) [45] nevezték ki. [46] Az ÁB-n belül Ferencz Imre alispán felelt az ügyvezetésért, Adler Sándor a kereskedelmi ügyekért, György Géza a Sovrolemn ügyekért. Később, 1947. július 4-én György Géza lemondott az ÁB tagságáról. Ezt augusztus 12-én fogadták el, amikor Czikó Lőrincet, a Magyar Népi Szövetség országgyűlési képviselőjét delegálták helyette a Sovrolemn vezetőségébe. [47]

A Szövetség Szövetkezeti Központ igazgatósága már október végén értesült arról, hogy új törvény készül a Csíki Magánjavakról, és ebből ki akarják hagyni azt a szakaszt, ami szerint a Szövetségnek jogában áll az igazgatóságba egy tagot delegálni. Ez a rendelkezés azért került be korábban, hogy a Magánjavak és a Szövetség között biztosítsák az együttműködést a székelyföldi fakitermelésben. [48]

A Földművelésügyi Minisztérium kibővítette az ÁB-t, a kinevezés a Hivatalos Közlöny 1947. november 8-i számában jelent meg, "jött a pártnak a növekvő szerepe". A Magánjavak új vezetősége: Gál Ferenc elnök (alispán volt a háború után), Ádám Sándor, Kosztal János, Barabás Lajos, Colceriu Petre (addig a cenzor bizottság tagja volt a Földművelésügyi Minisztérium képviselőjeként), Bándi Benjamin, Ferencz Imre. László Gábor, aki a Magánjavak tisztviselője volt, az újonnan bekerült tagokat nem is ismerte: "lehet, hogy olyan párttagok voltak, megbízható, a Román Kommunista Pártnak új emberei, státon voltak nálunk ilyen minőségben és jó fizetést kaptak." Czikó Lőrincz Sovrolemn igazgatósági tag maradt. Végrehajtó Bizottsági tagok: Elekes Béla vezérigazgató (azelőtt a Szövetkezet vezetőtanácsának tagja volt, a Magánjavakhoz az MNSZ révén javasolták), Ádám Sándor, Gál Ferenc. Az ÁB feladatait illetően erős hangsúlyeltolódások következtek be. Az alakuló ülésen Gál Ferenc kijelentette: "az új AB feladata, hogy munkáját úgy irányítsa, hogy azzal illeszkedjen be a jelen új gazdasági rendbe és feletteseik intenciói szerint vezesse az ügyeket, amiért is a felsőbb tényezőkkel állandó összeköttetésbe kell állniok." [49]   Szembetűnő, hogy a vezetőség lassú "felhígításával" egy ilyen kijelentés már nem is vált ki vitát, az új vezetőség megértette az  "idők szavát".  Ádám Sándor 1947. november 14-én lemondott a VB tagságáról, mint a Szövetség képviselője tevékenykedett tovább. [50] Nyomon követhető, ahogy a vezetőség bővítésével (a Földművelésügyi Minisztérium 7-ről 9-re emelte az AB tagok számát) megváltoztak a vezetőség céljai is. 1948. április 6-án a Magánjavak vezetőségének összetétele: az ÁB-ben a régi tagok mellett megjelenik Molnár Lőrinc (a maroshévízi kirendeltségnél dolgozott mint tisztviselő)  és Bókay Jenő (pártvonalon került be, fűrészgyári munkás volt), [51] a VB összetétele: Elekes Béla vezérigazgató, Gáll Ferenc és Bókay Jenő, a cenzor bizottság tagjai: Grigore Colpacci, aki a Földművelésügyi Minisztérium delegáltja (Colceriu Petre helyett, aki AB tag lett), Nicolae Crivulescu (a Pénzügyminisztérium képviselője) és Szentpétery Bálint (az AB jelölte és a Földművelésügyi Minisztérium hagyta jóvá).

A Magánjavak vagyonállaga

A Magánjavak vagyona erdőkből, ingatlanokból, szántókból állt. A 765-ös törvény szerint a Magánjavak tulajdonjoga elévülhetetlen, elidegeníthetetlen és legfeljebb 10 évre terhelhető meg a minisztérium jóváhagyásával. A Magánjavak ingatlana az elkobzás és kisajátítás előtt 63.100 holdnyi terület volt, ebből a területből kisajátítottak 1923-ban 32.700 holdat, így a visszaadás utáni területe 30.730 hold, nagyrészt erdő. [52] A tényleges tulajdonjogba való visszahelyezés 1946. július 1-jén történt meg. [53]

Az erdős terület megoszlása [54] (1948. április 6.)

Helyszín	Erdő (ha)	Erdő (ha)	Tisztás (HA)	Összesen (HA)
Valea Uzului (Úz völgye)	2.520,70		285	2.805,70
Ciobanas (Csobános)	1.858,32	340,90		2.199,22
Prisacani	861,29			861,29
Dosul Putnei	286,79		19,45	305,24
Bistra (Kis Beszterce)	137,84		3,35	141,19
Valea-Seacă	3.731,08	92,50	33,50	3.857,08
Barascau (Barasszó)	161,43			161,43
Voman	2.029,22	113,65	14,21	2.156,99
Dosul Alinusului	58,96		143,75	202,71
Stejar Sihla	440,90	143,75		584,65
Neagra Cristisor	2.621,59		33,76	2.655,35
Összesen	14.407,85	690,71	511,27	15.909,83

A fenti erdős területből a Tatros völgyében kb. 5.000 ha, a Kis-Beszterce völgyében 1.300 ha, a Maros felső folyásánál 9.700 ha található. A Magánjavak a fenti erdők kitermelésére és feldolgozáshoz az 1947. március 1-jei ÁB döntés értelmében megvette a rakottyási üzemet 8.000 mł lábonálló fáért és 150 millió lej készpénzért, [55] 1948 elején az üzem bérbeadása után a Teohari-féle hollósarki üzemet vették bérbe. 1948 májusában már négy kitermelési kirendeltséggel (Csíkszereda, Gyimesközéplok, Vasláb, Maroshévíz), 7 fűrészüzemmel (1 saját és 6 bérelt), 13 gáterrel (Rakottyás, Bélbor, Hollósarka (Maros megye), Gyimesbükk, Csügés, Gyimesközéplok, Barátos-Rakottyás (Gyimes-völgy), Csíkszereda, Csíkszentkirály) dolgozott. [56]

A vagyonközösség ingatlanjainak helyzete1947-ben: [57]

1. Csíkszeredai Vigadó: az épület északi szárnya a mozi és a többi mellékhelyiség bérbe volt adva a városnak mozi céljára; a déli szárny elrekvirálva a Petru Rares Líceumnak, a középső részét az Erdészeti Igazgatóság használta.

2. Polgári leányiskola: a város bérbe vette 1941-ben 10 évre a leányiskola részére. A bérletet a város nem akarta fizetni, arra való hivatkozással, hogy a polgári iskola helyett létesített állami leánylíceum bérletét a Közoktatási Minisztériumnak kell fizetnie.

3. Kaszárnya: a Csík körzeti katonai parancsnokság tartotta elfoglalva. 1941-től bérbe volt adva a 9.székely honvéd határvadász dandárparancsnokságnak. A katonaság mint a magyar katonai kincstár jogutódja vette birtokba és a régi szerződés alapján ígérte a bérek fizetését, de 1948 áprilisáig még nem fizetett bért.

4. Szülőotthon (a régi törvényszék): bérbe volt adva 1944. július 8-án az Erdélyi Katholikus Nőszövetségnek 20 évre szülőotthon céljára. Az épület egyik szárnyát a nőszövetség építtette, azzal a megkötéssel, hogy az építési költségek az épületek bérösszegeivel amortizálódnak.

5. Vármegyeháza: a telek a Magánjavaké volt, az épületet a megye emelte, azzal a megállapodással, hogy a vagyonközösségnek 7 helységre ingyenes használatot biztosít és ennek ellenében nem fizet a telekért semmit.

6. Tusnádi fürdő – Három huszár: osztott tulajdon, a tértulajdon a Magánjavaké volt, a térhaszonélvezet és épülettulajdon dr. Balássy Kálmannéé. Az épülettulajdonnak és a térhaszonélvezetnek 1943-ban a Magánjavakhoz kellett volna visszakerülni, bért fizettek érte.  1946-ban felmerült, hogy az értékes területen korszerű szállodát építsen a Magánjavak, mivel az idegenforgalmi szempontból hiányt pótolna, és jövedelmezőséget is biztosítana. [58]

7. Borszéki villa: a "Haladó ifjúságnak" volt odaadva 1947-ben, mert üresen állt szezon és bérlő hiányában. 1950-ben a Borszéki Erdészet bérelte ki 5 évre a 10 szobát, 2 konyhát és a 2 irodát. [59]

8. Szépvíz: az adóhivatal épülete 12 helyiséggel és melléképületekkel. [60]

9. Tölgyes: a volt erdőhivatali épület 10 helyiséggel és melléképületekkel, illetve gazdatiszti lakás 8 helyiséggel és mellékhelyiségekkel. [61]

10. Csíksomlyó: árva és szeretetház 32 helyiséggel és melléképületekkel. Az árvaházat 1913-ban alapították. Fenntartója a Csíki Magánjavak. Az intézményt a De Paul Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek vezették, 1944-ben elmenekültek és 1945 októberében tértek vissza. Ebben az időben a tanítóképző kapott itt elhelyezést 1947. szeptember 25-ig. A fiúképző továbbra is itt maradt, ennek az internátusának a jövedelméből tartotta fenn magát az árvaház. [62]

A Magánjavak működése

A fakitermelést nagyon sok minden akadályozta: nem volt szállítási eszköz, amikor pedig volt, akkor éjjel-nappal kellet rakodni, mivel a vasúti társaságnak vagonnal bírt, [63] de sokszor problémát jelentett a 12%-os adó kifizetése is. [64]

A vagyonkomplexum visszaszolgáltatása után elvileg elfogadták, hogy saját kitermelést folytatnak és nem lábon értékesítik a fát. [65] A kitermelés könnyítése érdekében 1946 szeptemberében elhatározták egy maroshévízi iroda felállítását a vidék erdőkitermelésének az adminisztrációjának az intézésére. [66] Később ez összpontosította úgy az erdő, mind a gyári adminisztrációs teendőket, közvetítette a központi utasításokat, itt végezték a kifizetéseket és irányították a kitermeléseket.

Ugyancsak 1946 szeptemberében kifejezték az óhajukat, hogy saját Ocolt [67] létesítsenek, általuk fizetett erdőmérnökkel és erdővédő személyzettel, [68] az erdőgondnokságok személyzete az államiakkal egyenlő fizetést kapott volna. A Magánjavak erdészete "pont úgy működött mint az állami OCOL, ugyanaz volt a statútuma éppen csak, hogy gazdaságilag a miénk volt, a jövedelem és a kiadási terv hozzánk folyt be a Magánjavak felügyelete alatt dolgozott. A dupla felügyelet megvolt Bukarestbe is a Földművelésügyi Minisztérium az ellenőrzés ugyanúgy volt a törvények szerint mint a másikoknál […] de a statutum szerint az a miénk volt […] ha a Magánjavaknak olyan helyen is erdőbirtoka volt, amelyik nem a mi erdőhivatalunkhoz tartozott, az kezelte a Magánjavak egy részét is, az értékbeadást, bélyegzést ellenőrzést stb. fizetség ellenében". [69]

A Magánjavak saját csemetekerteket tartott fenn és erdősítettek, ezért kérték az erdősítési járulék alóli felmentést. A kitermelést nehezítette a tőkehiány. A hitelek megszerzése emésztette fel a vezetőség legtöbb energiáját. Viszont kaptak kedvezményes hiteleket (credit industrial) is a banktól, mert részvényese volt a Sovrolemnnek és a termelés nagy része a Szovjetunióba irányult. A tőkehiány mellett a különböző perek [70] is nehezítették a társaság működését. A Marosvölgyi Rt. 8.000 m³  fáért perelt, a dr. Smilovits&Gerson cég a rakottyási gyár adás-vételét támadta meg, a Csík megyei Agrárkamarával az úgynevezett rabkertért pereskedtek, Bélbor község a kisajátított községi legelőkön hátramaradt faanyag miatt perelt. A perek nagyrészt bírói egyezséggel értek véget, vagy a politikai változások szűntették meg azokat. 1947-ben a fenti nehézségek ellenére is 79.000 mł fát termelt ki és ez a mennyiség tovább nőtt 1948-ban.

A Magánjavak 1946. június 19-én részt vett a Sovrolemn Szovjet–Román Fakitermelési Társaság alapításában. [71]   Ez volt az ára, hogy visszaadják a Magánjavakat. [72]  A Sovromok a második világháború után létrejött szovjet–román vegyesvállalatok, amelyek eszközként szolgáltak a Szovjetuniónak Románia gazdasági függésben tartására. A Sovrolemn 50–50%-ban román és szovjet részvénytársaság volt. A társasági aport román részről 660.000 mł faanyag,  szovjet részről különböző ipari és felszerelési anyag, berendezés. A romániai részvényes nyolc erdőközület. Az állam által garantált évi 1.000.000 mł famennyiség felét a részvényesektől, felét azoktól a közületektől szedik be, akik nem részvényesek. A vállalt famennyiség leszállítása elég nagy erőfeszítéseket igényelt, hiszen Románia évi fakitermelése kb. 1.200.000 mł fa volt. [73] "A Sovrolemnnek alaptőkét kellett adni, nem erdőterület formájában tulajdonjogilag, hanem egy levágandó, kitermelendő famennyiségben, plusz még forgótőkébe is […] az aport capital az ő saját fűrészeltárúja volt, de volt a forgótőkébe menő fűrészárú mennyiséget ki kellett volna fizesse, de az ment a jóvátételbe, azzal, hogy a román állam ezeknek a számláknak az értékét a Csíki Magánjavaknak kifizeti.  Fizeti mai napig". [74]

A Csíki Magánjavak mellett 3,8% részvénnyel a Gyergyói Erdőbirtokosok Szövetkezete is tag volt. [75] A vagyonközösség részvénytőke címen 90.000 mł fa leszállítására kötelezte magát  két év alatt és ezen felül 25.000-ét térítés ellenében. [76] A Sovrolemn vezetősége nem volt megelégedve az együttműködéssel, ezért a Demokratikus Pártok Blokkjának főtitkára jelenlétében panaszt emelt az ÁB ellen. [77] Panaszaik: a Magánjavak csökkentette az apportot 50–25.000 köbméterre, olyan famennyiséget adott át, amelyre más is igényt tartott, olyan vágterületet adott át, ahol nem volt fa, némely helyen Sovrolemn ellenes hangulat volt és ennek az oka az ÁB, fűrészárut értékesített az ÁB a feketepiacon. Kérték, hogy a Magánjavak üzemeiben ez után két műszakban dolgozzanak. A vezetőség rámutatott arra, hogy a Magánjavak erdeinek évi hozama 21.000 mł és a csökkentett 25.000-et sem lehet kitermelni. A besztercei határőrezred vagyona a csíkinak többszöröse, mégis kevesebb volt a hozzájárulásuk. A fenti érvek hatására Goldmanov miniszter, szovjet meghatalmazott az 50.000 m³ hozzájárulást a felére csökkentette.

A Sovrolemn a rakottyási gyárat októbertől saját kezelésbe vette, ellentételezésként a 90.000 m³ alaptőke hozzájárulást 19.000-re, az évi beadást 15.000-re csökkentette. A már átadott 79.000 m³ -t lefedte 1951-ig a Magánjavaktól elvárt beadási kvótát. Ez jól jött a társaságnak mivel a 60.000 köbméter ellenértékeként 12.000.000 lej készpénzhez jutottak. [78]

A Sovrolemnnel való együttműködésnek előnyei is voltak a Magánjavak számára. "Akkor a Csíki Magánjavak felmenőben volt, az ipari termelése. S kooperációs termelésünk volt a Szovromlemnnel. Neki termeltünk, deszkát, ládát, más termékeket, igen jól fizette a presztációs munkát, mert volt fája, kapott aport socialt s aport capitalt, az alaptőke és a forgótőkébe tőáron kijelölt fát a román államtól, ez volt a román állam hozzájárulása. S mi azt szerződésileg, a fakitermelést mi elvállaltuk, a szállítást, a hajóba rakásig Galacon." [79] A szovjet–román közös vállalatnak való szállítás egészen 1948 őszéig folyt.

Felmerült a szükségessége egy bukaresti értékesítési osztály létesítésének, és lehetőség szerint Budapesten is. [80] A Magánjavaknak a vezetőség véleménye szerint részt kellene vállalnia a kőkitermelésében, mert ezzel megoldódna a megyében a munkanélküliség. A tervek között szerepelt a Gáll Ferenc fűrészüzem mellett egy ládagyár létesítése is. [81]

A második világháború után a Magánjavak igazában soha nem került vissza a csíkiak tulajdonában, nem hívták össze a közgyűlést, ezért csak felülről jövő legitimitása volt a vagyonközösségnek. A fentiek tükrében azt kell megvizsgálni, hogy ez az intézmény mennyire tartotta szem előtt a jellegzetesen magyar célokat, karitatív munkája mennyire volt szervezett vagy esetleg véletlenszerű.

A Csíki Magánjavak támogatási politikájában ott voltak a politikai szervezetek támogatása is, ezzel próbáltak minél nagyobb befolyást szerezni és a napi adminisztratív teendőket megkönnyíteni. Kapott alkalmi segélyeket az MNSZ és a RKP is. 1946 decemberétől havonta 500.000 lejt kapott az MNSZ megyei szervezete, 60 ezret az Ekésfront. A pénzadományok nem minden esetben voltak önkéntesek.  A levéltári dokumentumok között található bizonyíték a zsaroló ügyintézésre is. [82] A vezetőség utasított a Román Kommunista Párt személyes kérésének teljesítésére arra vonatkozóan, hogy egy személyt alkalmazzanak (a párt jövedelem hiányában így biztosította alkalmazottai fizetését). [83] "A pénzadás úgy folyt, betettek egy-egy XY-t s azt fizetni kellett s az ott dolgozott. Azért kellett, hogy jobban lehessem intézkedni […] a fontos ügyek jórészének intézése Bukarestbe folyt […] például a Sovrolemnnel, hogy jó kapcsolat legyen: tele volt Bukarest moszkvai tanácsosokkal. Egy-egy ilyen tanácsos, aki befolyással rendelkezett, teszem fel a Magánjavak felé, amikor utaztak hazafelé, Moszkvába azokat jól fel kellett pakolni. Például drága paplan stb." [84]

A továbbiakban bemutatok egy kimutatást a Magánjavak által osztott segélyekről. Természetesen ez csak egyszeri kimutatás és ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni belőle. Az állandó infláció is gátolja, hogy más-más időpontokban számszerűen feltérképezzük, mennyi pénzt kaptak a politikai szervezetek. Ennél érdekesebb, hogy a költségvetésnek hány százalékát tették ki a segélyek különböző időpontokban. A költségvetések elemzésekor pontos képet kapunk arról, hogy milyen célokat szolgált a vagyonközösség.

Egy 1947. május 20-i kimutatás [85]   szerint a következő adományokat osztotta szét a  vagyonközösség: Somlyói Árvaház 25.000.000 lej; Szentmártoni Kórház 8.000.000 lej; Gyergyói Árvaház 10.000.000 lej; Szülő Anyák Otthona 10.000.000 lej; a rákosi iskola javítása 1.000.000 lej; Frontul Plugarilor 20.000.000 lej; Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum 10.000.000 lej; római katolikus gimnázium 20.000.000 lej; Tölgyesi Római Kat. Egyház  6.000.000 lej.

A Magánjavak alkalmi támogatásokat nyújtott különböző iskoláknak, támogatta a Csíksomlyói Árvaházat de a támogatás nem volt elég az intézmény fenntartási költségeire sem. A gyergyószentmiklósi Sebészeti Kórház 1947. január 1-jén nyílt meg, előtte az Antifa (Antifasiszta Nők Szövetsége) működtette. A helyiséget a Magánjavak Nagy Endrénétől bérelte. A kórházban 5 szülészeti és 30 sebészeti ágy volt, valamint 14 alkalmazott. [86] A kórház majdhogynem önköltségesen működött.

1947 júliusában a Magánjavak vezetősége elhatározta: az elmaradt nyugdíjakat az állami nyugdíjakkal arányosan kifizetik. Ezt a kifizetést átmenetinek tekintették, fenntartották a jogot, hogy szükség esetén megszüntessék vagy csökkentsék. A nyugdíjakat az államtól kellene kapniuk mindaddig, amíg a Magánjavak a román államtól teljes kártérítést nem kap. [87] Szeptemberben kinyilvánították, hogy amíg a Csíki Magánjavak elkobzott területeit az állam vissza nem adja, addig a nyugdíjasok forduljanak az államhoz járandóságaik folyósításáért. [88]

A Magánjavak karitatív tevékenységéről elmondható, hogy habár nagyon fontos szerepet töltött be, de nem volt szervezett jellege, esetlegesnek tekinthető.

A Magánjavak hattyúdala

A nagy volumenű tervek kivitelezésébe beleszóltak a politikai események: 1948. június 11-én sor került a "legfontosabb termelőeszközök" államosítására. A június 29-i ÁB ülésről tudjuk, hogy a Magánjavak nem esett az államosítás alá. Ennek eredményeként a bérelt üzemek továbbra is végezték a munkát, csak a bért ezentúl az államnak kellett fizetni. Egyes bukaresti körök kifejezték, hogy kívánatos lenne, ha a Magánjavak válna az államosított fűrészüzemek központjává a Felcsíki Szövetkezettel és az AFOR-al, [89] mert ha ez nem valósul meg, akkor a faipari központ áttolódik a Maros völgyébe. [90] Az államosítás idején sem mint vagyonközösség, sem mint közérdekeltségű kereskedelmi társaság nem esett az államosítás alá. Később az állami szervek intervenciójára átadott 120.000 köbméter széldöntött fát az állami vállalatoknak, hogy legyen munkaanyaguk. A kormány megállapította, hogy a fakitermelő állami vállalatok nem rendelkeznek kellő mennyiségű kezdeti fatömeggel, ezért államosította az összes fakitermelő szövetkezetet, valamint a Magánjavak ipari részét a rakottyási gyárral együtt, de a bukaresti tárgyalások eredményeként mint vagyonközösség továbbra is fennmaradt. Az ipari rész átkerült az IPEIL-hez. A hollósarki és bélbori gyárnál, valamint szárazvölgyi erdőben levő feltakarított fa a marosvásárhelyi IPEIL-hez került, a csíkszeredai IPEIL-hez a prisecani, valamint a csíki erdőkben levő fa, valamint a gyáraknál levő fa és deszkaanyag. Az Exportlemnhez került a bukaresti 3 raktár anyagkészlete és berendezése, a barassói IPEIL-hez a helybéli kirendeltség felszerelésével együtt. A későbbiekben a Magánjavak kérésére államosították a gyergyói kórházat és valószínűleg a csíksomlyói árvaházat is, melynek ügye folyamatban volt. [91]

A Csíki Magánjavak vezetősége az államosítás után habár megváltozott, de továbbra is működött, hiszen a 765-ös törvény érvényben maradt. Elekes Béla vezérigazgatót áthelyezték a marosvásárhelyi IPEIL-hez, őt felkérték, hogy a Magánjavak érdekeit itt is képviselje, hiszen a vagyon jelentős része ide került. A központi adminisztrációt dr. György Antal látta el, Karda István továbbra is megmaradt jogtanácsosnak, ugyancsak hivatalában maradt Oláh Péter és Blénessy Sándor is. [92] Blénessy a Magánjavak vezetőségében maradt egészen 1950. január 15-ig, amikor a vezetőség felfüggesztette az állásából. [93]

A Magánjavak mint jogi személy az államosítás után is fennmaradt csupán az ipari részét olvasztották be a fakitermelő vállalatokba: a fenti kijelentést alátámasztja egy szerződés is, amelyet a vagyonközösség mint független jogi személyiség kötött egy állami szervvel, a Borszéki Erdészeti Kirendeltséggel. 1950 júliusában a Magánjavak még 6 alkalmazottal működött. [94] Nincs levéltári adat arról, hogy ténylegesen mikor és hogy történt a végleges felszámolás, valószínűleg a lassú elsorvasztás volt a sorsa. Az erdőterületekről már az 1948-as alkotmány döntött: a hatodik cikkelye kimondta, hogy az altalajkincsek, erdők, vizek, a természetes energiaforrások, a vasutak, az utak, a posta, a távirda, a telefon, a rádió az állam tulajdona.

A levéltári adatok hiányossága miatt korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a vagyonközösség működéséről, de már első látásra is szembetűnik néhány fontosabb jellemző. A Magánjavak visszaadása a Groza-kormány és a magyarság körében a marosvásárhelyi határozatok után népszerűtlenné vált Magyar Népi Szövetség választási kampányának a része volt. A törvény által visszaszolgáltatott Magánjavak ténylegesen soha nem kerültek a csíki székelyek adminisztrálásába, mert bár a tulajdonjog a csíkiaké volt, ám az adminisztráló szerveket a Földművelésügyi Minisztérium nevezte ki. Erre ellenérvként felvethető, hogy döntő többségben csíkiak alkották a vezetőséget. Ám megbízatásukat a minisztériumtól kapták, melynek hatáskörébe tartoztak a személyi változtatások, lévén a Magánjavaknak nem volt érvényes alapszabályzata. Ezt az alapszabályzatot helyettesítette a 765/1946-os törvény, ennek rendelkezéseit azonban tartották be. A Magánjavak, akárcsak más magyar jellegű intézmények, ennek következtében csak addig maradhattak fenn, ameddig a kormány "jóindulata" engedte és az MNSZ megfelelő politikai befolyással rendelkezett. Ennek az átmeneti és ideiglenes, mondhatni törvényen kívüli állapotnak a tudatában voltak a különböző politikai szervezetek is. Jóindulatuk biztosítására rendszeresen, havi juttatások, segélyek formájában igyekeztek megcsapolni a Magánjavak kasszáját.

A Csíki Magánjavak jelentőségét nem csak a vagyonállag nagysága adta, hanem a csíki közösség életében betöltött szerepe is. A Magánjavak második világháború utáni szerepét a közhiedelem hajlamos túlértékelni. Egy alapos vizsgálat után szembe tűnik karitatív tevékenységének szervezetlensége, működésének ellehetetlenülése, valamint az állami befolyás folyamatos növekedése.