nyomtat

megoszt

Önfelmentő Andrew

Sipos Géza

Önfelmentő Andrew

Kínos szöveg a "nemzet élő lelkiismeretének" minősített Sütő András válasza mostani lapszámunkban A hatalom értelmisége -- az értelmiség hatalma című, mentalitástörténeti tanulmány kapcsán. Azért, mert a drámaszerzőnek 1990-től mindmáig nincs érdemi reakciója arra, ami a tanulmány alapfelvetése is: a kommunista fordulat után a romániai magyar értelmiség jelentős része kettős identitással élt. Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé. Majd a kegyetlen kegyesként viszonyuló diktatúra nyomását érzékelve ellenzéki szerepben is megnyilvánult -- miután a '70-es évek közepétől nem lehetett szemet hunyni az egyre sovénebb, az ideológiai álcázást is feladó hatalom ténykedései fölött. A lócsiszár is átnyergelt. Sütő irodalompolitikai húzása abban állt, hogy a Ceaşusescu-uralom bekeményítése idején ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának, amely a '80-as években nemcsak Erdélyben/Romániában, hanem Magyarországon is népszerűvé tette.

Nem túlzás azt állítani, hogy Sütő hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán. 18 éves kora óta, 1945-től van jelen a sajtóban és az irodalmi közéletben, ezidő óta 57 kötete jelent meg. Nem rossz eredmény. Átlagot számolva kiderül, tizenöt havonta jelent meg egy-egy kötete, tehát a korabeli kiadói-cenzurális-nyomdai átfutási időket tekintve gyakorlatilag azonnal megjelent bármije, amit írt. A kitüntetések terén szomorúbb a helyzet: már 24 évesen, '51-ben és '53-ban megkapta az Állami Díjat, de ezután csak '78-ban következett Magyarországról a Füst Milán-jutalom, a Kossuth-díj, majd a köztársasági érdemrend stb. Tény, hogy közlési tilalommal Romániában csak a '82 óta kellett küszködnie, ezt a sanyarúságot viszont ellentételezte a magyarországi nimbusz révén az ottani könyvkiadás.

Elég egy pillantást vetni kötetcímeinek terjedelmes táblázatára, és egy történelemórán odafigyelő középiskolás is levonhatja a következtetést, hogy adott körülmények közt ez csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet. Aki ráadásul úgy igyekszik beállítani munkásságát, hogy írói tevékenykedése, a váteszi szerepkör egyenesen vezetett el '89-hez és az azutáni szerepvállaláshoz, például az MVSZ tiszteletbeli elnökségéig.

Sütő legnagyobb visszhangot kiváltó, a nimbuszt megalapozó tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában. Jólesett lekacsintani a színpadról (mintegy a színfalak mögül), s a néző is felsóhajthatott, hogy végre felhangzott egy gyengécske ellenzéki hang. Csak az a gond, hogy a politikai mondanivalónak nem áthallásos drámákban, hanem röpiratokban, pamfletekben, elemzésekben a helye. Még diktatúrákban is; ez esetben a dolognak szamizdat a neve. Többek közt ez a belátás vezetett oda, hogy az új irodalmár nemzedék (lásd az Éneklő Borz munkásságát) már '92-ben lendületesen megkezdte lebontani a Sütő-díszletet, meglehetősen messzire jutva a romeltakarítással.

Az a határozott benyomásom, hogy aki 18 évesen most kezd irodalom iránt érdeklődni, esetleg most közli első novelláját, annak "A Sütő" semmit sem mond, vagy legföljebb a kötelező irodalom keserveit juttatja eszébe. Ez így van rendjén. Az életmű, az életút így válhat a kutatás csupasz tárgyává, éppúgy, mint Kádár János beszédei vagy az esőerdőben élők házasodási rítusai. Egyetlenegy jó könyvet számosan írtak a magyar irodalomban -- Sütő esetében ez valószínűleg az Anyám könnyű álmot ígér --, továbbá kismesterként lehet a felejtés módszereivel operáló irodalmi köztudat, a kollektív emlékezet kegyetlen mivolta fölött keseregni. De legyünk inkább hálásak az irodalmároknak, történészeknek, akik műveinkről és az életpályánkkal kapcsolatos dokumentumokról, bármiről szóljanak is azok, legalább a port néha lefújják.